Recundo el Astekh

1533. június, Nyárünnep, Azték Birodalom

Napfelkelte volt. A nap első sugarai megtörni látszottak az Azték főtemplom legfelső teraszának arannyal borított áldozatkövein. Az ék alakú kövek kört alkottak, a kör közepén halálra rémült azték harcos feküdt az oltáron. A bőrét vörösre festették, kezeit, lábait lekötözték. A nép körülállta az áldozatot, mindenki színes, ünnepi öltözetet és maszkot viselt. A király aranytrónuson ült a felkelő nappal szemben, az oltár mögött. Mellette egyetlen gyermeke, a hercegnő. A napnak háttal pedig fehér ruhás pap kántált, és táncolt. Egyik kezében füstölőt tartott, az áldozat körül lóbálta, teljes kábulatban. Másik kezében gyémántélű áldozati-kés. Táncát befejezvén az áldozat jobb oldalán megállt, és még hangosabb kántálásba kezdett, majd hirtelen elhallgatott. A csendet csak a férfi zihálása törte meg. A főpap döfésre emelte a kést, ám ekkor puskadörrenés, majd kiabálás hangzott.

Minden fej a hangok irányába fordult, és akkor a templom szélén megjelent a futár.
- Uram! Istenkirály! Fehérbőrűek betörtek a városba...most...öldökölnek… villámló botokkal...- majd hörgések közepette a földre roskadt. Vértócsa jelent meg alatta, a nők felsikoltottak. Újabb lövések hallatszottak és tűz ütött ki a házakban.
A király felemelkedett, s szólott:
- Népem! Ostrom alá vették a várost! Minden harcos, aki jelen van menjen, szálljon szembe a fehér démonokkal! A nők, a gyermekek meneküljenek a titkos járatokon át!...- Ám azt észre sem vette, hogy a hercegnő felvesz egy elejtett maszkot, és csatlakozik a vonuló harcosokhoz. Majd a király serege élére állt, és megfújatta a harci kürtöt. A katonák megindultak, és rárohantak az ellenségre.
A hódítók, észrevéve az aztékokat, tüzeltek. A bátor férfiaknak esélye sem volt, pár perc alatt elesett a had fele. A többiek tovább rohantak, és sikerült megölniük néhány katonát, de azután végeztek velük. A király és testőrsége még küzdött, de egy találat a z uralkodót érte, aki rögtön összeesett. A testőrség tagjait elfogták, és elvitték a táborba. Az aztékokat, akik megmaradtak rabszolgáknak tartották meg, de az öregeket és a betegeket megölték. a város fele már leégett, amikor elkezdték oltani a tüzet.

- Cortez tábornok, meghoztam a foglyokat! Azt hiszem, testőrök voltak.
- A király?
- Meghalt, uram.
Egy alacsony, lapos képű, kövér spanyol volt Cortez, a tábornok. Díszes, drága ruhát hordott, és görbén állt a lába. Most is, mint mindig, lován, Pierre-n ült. Biccentett, erre az aztékokat a földre taszították, és egyenként tépték le a maszkokat. Mikor az utolsóhoz értek, a katonák hátrahőköltek, meglepetten felkiáltottak. Ugyanis egy leány volt a maszk mögött. Magas volt, fekete haja darázsderekáig leért. Szép, finom vonású, keskeny arcát valósággal beragyogták sötétzöld, mandulavágású szemei. Felsegítették, majd Cortez azt kérdezte:
- Ki vagy?- Ám a lány nem felelt.
- Uram, nem biztos, hogy érti.
- Áh igen. Hozzátok a tolmácsot.
Barna bőrű, bőrruhás, hosszú hajú indiánt hoztak elő. Látszott rajta, hogy keverék, spanyol és azték.
Megkérdezte a lányt:
- Hogy hívják, hölgyem?
Ám a "hölgy" dacosan felszegte az állát, nem felelt.
- Hogy hívnak? Mondd meg, na!
- Iinukha. A nevem Iinukha.
- Iinukha. Milyen szerepet töltöttél be az azték kasztrendszerben?
- Én vagyok a király leánya. Az egyetlen leánya.- mondta Iinukha kissé dölyfösen.
A tolmács egy kicsit meglepődött. Majd elmondta a beszélgetést Corteznek.
- Szóval királykisasszony, mi? Na, remek. Jó lesz konyhalánynak otthon- mondta és röfögve felröhögött. Társai kissé bátortalanul vele nevettek. Iinukha kérdőn meredt rájuk, mivel a tolmács nem fordította le neki a beszélgetést.
- Nyugalom...csak egy kis tréfa volt. Jó leszel udvarhölgynek, úgyis egész szép vagy. Majd beajánllak a királynéhoz. Úgyis kell neki egy kis társaság.. Megtanulod majd a spanyolt, és aztán az etikettet. Még nyerhetek is rajtad!- röfögött. De addig majd vigyáz rád a fiam!- mondta és bedöcögött a sátrába.- Hozzátok a fiamat!- hallatszott a sátorból. Iinukha kissé félve követte az őröket, akik bekísérték egy sátorba...

Folyt. köv.