Történetek

Jöttek a magyarok. Úgy látszott, hogy ezt a papírt a magyarok megtalálták, és eldobták. Most pedig követik őket a magyar lovas horda, mert visszaértek. Futni kezdtek, el az erdő felé. Ott elakadtak egy nagy, óriás fába, és mögé bújtak. A magyarok nem vették észre a kis csoportot a fa mögött, és ezért visszafordultak. A többi rab meg már rég megszökött, úgyhogy a magyarok elbukták a rabokat.
Julle alig tudott szaladni, és lemaradt. Visszament érte Gee, de őket visszarabolták a magyarok,...

Én történetesen hegedűművész vagyok. Nemcsak a munkám, hanem a hivatásom, az életem. Én egy olyan színházban dolgozok egy szimfonikus zenekarral, ahol nemcsak komoly, hanem modern zenét is játszunk, ez persze a darabtól függ. A helyünk közvetlen a színpad előtt van, de a nézők nem látnak, mert úgymond ilyen "bemélyedésben" vagyunk. A csapatunk 88 tagból áll. Többek között hegedűsökből, brácsásokból, csellósokból, bőgősökből, trombitásokből, dobosokból, zongoristákból, furulyásokból,...

- Mi vagyunk a Kitaszítottak. Mind valami megbocsáthatatlan bűnt követtünk el a fajtánk ellen. Büntetésül nem tartozunk sehova. Csak mi vagyunk magunknak, a saját kis klánunk. Te pedig tökéletes anya leszel, hogy még több tagot számlálhassunk, és egy nap legyőzhessük a többi vámpírt!
- De… én nem akarok közétek tartozni... - suttogta a rémült fiatal lány.
- Már megint feleselsz, mikor nem kérdeztünk? - ordított a főnök és egy nagy pofont adott Natashának. - Nincs választásod!...

- Bocsánat, hogy megzavarom, de én a kiutat keresem.
- Vége – szólt halkan az öreg. – Most szólhatsz hozzám, ha még itt vagy.
- Jó napot. Én Gee Gaude vagyok, Németország egyik szegénye, de majdnem a királynál szolgáltam, amíg a magyarok el nem raboltak. És most keresek egy öregasszonyt, és egy csoport szegény embert. Véletlenül nem láttál erre, kedves remete?
- Nem.
- Oh, köszönöm. Akkor, viszlát.
- Ne menj! Van mondani valóm számodra. Legközelebb, ha látsz...

- Méh?
- Igen. Kellemes, meleg hely, ahol lebegve töltjük majd el életünk utolsó 9 hónapját. Semmiféle gond, teher, nyomor, és gondolkodás. Nyugalom, harmónia, pihenés.
- És aztán az elmúlás - fejezte be az úr.
- Ó, egyszerűen fogalmaz - csóválta a fejét a néni. - Hatalmas, csodálatos orgazmusban múlunk ki a világból, örökre.
- Orgazmusban?
- Igen, amikor letelt a pihenés időszaka, hirtelen valami kellemes, megmagyarázhatatlan, ismeretlen érzés tenyere öleli...

Ekkor megcsörrent a telefonom.
- Tessék?
- Szia Drágám, én vagyok az!
- Szia anya, most épp a gálára tartok, miért hivsz?
- Csak apáddal együtt most tartjuk a házassági évfordulónkat, és itt van az egész rokonság.
- Az egész rokonság? Mikor találtátok ki ezt?
- Ma reggel.
Jellemző. A rokonságunk folyton ráér. Tulajdonképpen grófokból és grófnékból áll. Szóval én ilyen elit családból származom. De én nem vagyok grófnő. Egyszerűen csak hegedűművész...

- A Kitaszítottak hegye… - visszhangozta némán Helena. - Sokat hallottam róla, de mindig azt hittem csak gyermekmese az egész.
- Sajnos nem... Ha beválnak a számításaim, holnap hajnalra itthon lesznek. De nyomatékosan megtiltom, hogy utánam gyertek, mert könnyen csődbe mehet az egész terv miattatok! - jártatta végig a főméltóság mindkét vámpíron szúrós tekintetét. - Most pedig megyek. A Vámpírok anyja legyen veletek! - azzal olyan hirtelen eltűnt, mint ahogy megjelent...

- Egy idétlen pasas.. Megbeszéltük, hogy egykor ebédelünk, ehhez képest most két óra és sehol sincs.
-...
- Hol, hol, hát lent a garázsban... Mittudom én, valamit mindig matat azon az autón. Figyelj, ha régi lenne, vagy "beteges", de nem, alig egy éves és sose volt még vele semmi bajunk. Mindegy, kiraktam neki a levest az asztalra, már rég kihűlt. Úgy kell neki...

Megcsörrent a telefonom. Idegen szám.
- Tessék?
Senki se szólt bele. Erre én letettem.
Egy pár másodpercen belül megint hívtak.
- Tessék? – kérdeztem, még egyelőre nyugodt hangon.
Nem válaszoltak. Ugyanúgy letettem. Harmadszor is hívtak. Felment bennem a pumpa.
- Te perverz disznó, szólalj meg, vagy ne hívogassál!
Ez sem hatott. Újra letették.
Talán ezzel elijesztettem a telefonbetyárt.
Tévedtem… , negyedszer is hívtak. Utoljára...

A Vének pont úgy ültek ott, mikor második védelmezettem elhunytát követőn magukhoz szólítottak engem. Alastyr átható tekintete az egybegyűlteket pásztázta, kik végeláthatatlan sorokban ültek egymás mellett a fellegeken. Képzeld csak el, a milliónyi szárnytalant, kik felhőkön ülve várják vezetőik döntését. Tudatában vannak, hogy ettől a néhány szótól függ majd a jövőjük, a világ jövője, s milyen furcsa lehet neked, Ember, hogy ezt olvasva tudod, a te jelened ennek a múltnak a függvényében...