Történetek

Négy óra az út Kölnig, ha minden jól megy. A Ferrariba ültem be. Nem szerettem volna késni. Ma nem. Olyan érzésem volt, mintha ezen múlna az életem. Szerencsére a forgalom nem volt nagy. Talán tudta, hogy mi van készülőben. Gyorsan kiértem Párizsból, s a Köln felé vezető autópályára kanyarodtam. Szívem a torkomban kalapált. Soha nem féltem ennyire. S nem volt hátraarc...

- Koncetrálj a dolgodra! – javasolta Dalma, mikor Sanyi megosztotta a lánnyal aggodalmait.
- Próbálok, próbálok, de mi van, ha beteg?
- Majd kiderül. Most a legfontosabb a mesteri cím.
- Nekem nem – jelentette ki Sanyi, de azért elindult a Fehér Toronyba. Ideges volt, persze, izgatott is, elvégre most, hogy befejezte tanulmányait, mester lehet...

Sokszor egymást ölelve ért minket a reggel és egymás karjaiban vártuk, hogy lemenjen a nap. Nem engedtünk a szorításból! Virrasztottunk egymás felett. Néztük, ahogyan a másik a fáradt szemeit emeli ránk. Nem szóltunk egy szót sem! Tudtuk, hogy minden együtt töltött perc ajándék... Így vártuk az éjszakát. Hogy eltűnjön a fény és elvigye magával azokat a dolgokat, amiket nem szerettünk volna látni! Gyermek módjára azt hittük, hogyha a sötétség beborítja őket, már nem is léteznek tovább....

De mi lett volna, ha Sanyi meghal a becsapódás következtében? Lito lerombolta az Élet Barlangját, és ha Sanyi végzetes sebe miatt nem tudták volna feléleszteni, most ugyanolyan halott lenne, mint volt pár hónappal ezelőtt! Diának talán ez fájt a legjobban. De vajon köze van-e Sanyi vakmerő tettének őhozzá? ...

- Asszonyom. Amíg további tünetek nem jelentkeznek, nincs értelme emiatt aggódni. De amint a gyerek kiütéses lesz, és hányinger gyötri, vagy hullani kezd a haja, azonnal jöjjenek be. Na mutasd csak azt a lázmérőt! – fordult a beteghez.
- Igen... 38,8. Felírok neki lázcsillapítót, maradjon ágyban a héten...

Ám ekkor néhány méterrel előttük csapódott fel a víz, jókora vízcseppekkel mosva végig a tutaj fedélzetét. A két állat alig bírt megkapaszkodni, hogy a tóba ne sodródjanak. Nagy Mammon pedig ott magasodott előttük, hatalmas, vérengző lény, a szemei egyenként akkorák, mint maga a tutaj, és vérszomjasan villogók. Berci csak akkor jött rá, hogy Nagy Mammon végig szívatta őket. Hogy is vehetné fel egy ilyen kis hajó a versenyt egy harcsával? ...

- Na mi van? Felmerült benned a gondolat, hogy visszamész? - kérdezte a lány, miközben a város felé tartottak.
- Igen, egy pillanatra valóban kísértésbe estem, ám aztán azt hiszem, helyesen döntöttem.
- Az már nem a te világod lenne, Tyr. A te világod elpusztult a Ragnarökben. De ha tényleg elvágysz majd egyszer a csatába, vagy ismét az szeretnél lenni, aki vagy, akkor itt, ebben a világban is találsz magadnak háborút eleget...

- Nem hallottál még a mesterek későbbi lakhelyéről? Azok, akik visszatértek Lagerfeltbe, mind az alagsorban laknak. Dia valószínűleg ott van.
- És hogy lehet lemenni? – nyögött fel Sanyi. Jól emlékezett még a Valakusde szakadékra, azonban, mint kiderült, ez az alagsort nem egészen ott van, ahol ő elképzelte.
- A tanárok tornyából nyílik egy átjáró – magyarázta. – Ott kell lemenni...

Mindenkinél más rendeltetett: lehet ez egy perc, egy óra, évek, évtizedek vagy egy pillanat- a hogyanon múlik az egész, hiszen sorsuk könyvének első és utolsó lapja van csupán megírva.
Minden nap egy újabb próbatétel- a jó és a rossz harca. A lelküké...

Hajni odafutott a fiúhoz, aki a tarkóját dörzsölgette.
- Azt hittem, védekezel majd – térdelt le a lány.
Sanyi ránézett.
- Én meg nem hittem, hogy ilyet használsz. Tulajdonképpen... – kezdte, miközben a fejét tapogatta, és megállapította, hogy vérzik -, ... miféle varázsige volt ez?
- Az egyik legerősebb taszítás. – Hajni a pálcájával begyógyította a sebet, majd megfogta Sanyi karját, és talpra állította.
- Megtanítalak rá. Bowel ezt is fogja kérni......