Járvány

Járvány
Írta: Beke Richárd


Nem mondhatjuk, hogy ami az Éden utcában történt, az megjósolhatatlan volt. Ha hátra nézünk, két házat láthatunk. Két család lakhelyei ezek, és valljuk be: minden egészen nyugodt, és csendes. De napokkal ezelőtt a közeledő járvány híre, és egy váratlan incidens teljesen felbolygatta az itt lakó emberek életét. E két család története ez.

Első nap

11:00

- Jó reggelt, kedves hallgatóink, a tizenegy órás híreket hallják. A fővárosban még mindig tart az egészségügyi sztrájk, a szegényes munkaviszonyok és a bércsökkenés miatt. Közben a járvány nem válogat, sok helyen karantént rendeltek el, de már a környező településeken is többen megfertőződtek. Ellenszerről jelenleg nincs információ, habár a kifejlesztésén nagy erőkkel dolgoznak. ... „Megújult formában lépünk közönség elé” – nyilatkozta a világhírű rockénekes...

Mariann kikapcsolta a rádiót. Ennyire volt kíváncsi, hallotta, amit hallania kellett, de cseppet sem volt nyugodt. A fertőzöttek száma egyre nő, és még mindig nincs ellenszer. – gondolta, ahogy kocsijával bekanyarodott a szupermarkethez vezető utcába. Fölötte a nap egy halványsárga folt volt az égen, ami mindahányszor felkelt, egyre hűvösebb időt hozott magával, jelezvén: közeledik az ősz.
- Na, már tudom is mit fogok főzni. – mondta ki hangosan, ahogy bekanyarodott a parkolóba.

Mindig az autóban találta ki, de még mielőtt a boltba ért volna, és kínosan tipródnia kellett volna a polcok előtt. Kezébe vette a listát, amit már így utólag nem szándékozott kibővíteni, majd memorizálta az eddig felírtakat, nehogy meglássák bent az emberek a kezében, és holmi vén trottynak nézzék, akinek lista nélkül nem megy a bevásárlás.
Ajtó kinyit, kosár a kézbe, lássuk csak...
Mi ez a zene? Talán Eagles.
Tej,
Másfél kiló kenyér,
Liszt, a liszt is elfogyott,
Tojás,
Balra kanyar: szalámi,
Vaj,
A fenébe, vissza: csigatészta is kellene,
Jobbra kanyar: üdítők. A gyerekek a kólát szeretik, kettő elég lesz.
Krumpli,
Hagyma,
Mandarin,
Nem igaz... sertéshús. Ott jöttem el mellette.
Vissza, és egyenesen a pénztárhoz.
- Jó reggelt, Mariann!
- Jó reggelt, István!
- Hogy vagyunk ma?
- Köszönöm, nagyon jól.
Számlázás és fizetés,
Szatyorba minden,
Kosár vissza a helyére, és viszlát holnap!
Feladat elvégezve.

11:14

- Miszter! Miszter! Gyere ide! Hahó!
A hatéves kisfiú boldogan szaladt ki a hátsó kertbe.
- Miszter! Hé, süket vagy? – kiáltozott tovább.
A kutya nem mozdult, így hát őneki kellett odamennie, ha játszani akart vele, márpedig játszani akart, ebédig mindenképp. Miszter a fűben hevert, üveges tekintettel és résnyire nyílt száján kilógó nyelvvel. A gyerek úgy vélte alszik, és megpróbálta felébreszteni. Simogatta, bökdöste, és mikor látta, hogy ez hasztalan, húzni kezdte a tornác felé az élettelen testet.
- Majd anyu felébreszt, ha hazajön, és akkor kergetőzünk egy jó nagyot!

15:40

Tisztelt szülő!

Kénytelen vagyok tájékoztatni, hogy Dóra az elmúlt hetekben már teljes érdektelenséget mutat a matematika, a kémia, a történelem és az ének tantárgyak iránt. Jelenleg mindből bukásra áll. Felajánlottam neki, hogy személyesen korrepetálom, de jelenlétével egyetlen alkalommal sem tisztelt meg. Sajnos ezekből a tantárgyakból kénytelen leszek megbuktatni őt év végén, kérem jöjjön el egy különleges szülői értekezletre, augusztus 18.-án, 17:00-kor.

Baranyai Kálmán
Iskolaigazgató

- Még énekből is? Hát ez szégyen.
Dóra visszavette a levelet.
- Túlreagálja az a barom.
- Anyád se fogja éppen könnyen venni.
- Ő sehogy se fogja, mert nem tud róla. Meg is ölne.
- Ne szórakozz már... az igazgató fel fogja hívni telefonon is, mindig ezt csinálja.
- Akkor nem lesz gáz, ha én veszem fel a kagylót.
- El kell neki mondanod. Előbb-utóbb úgyis rájön és akkor csak rosszabb lesz.
- Ha elmondom neki, eltilt tőled, eltilt mindentől ami nincs a lexikonban a tanulás címszó alatt, és akkor nem találkozhatunk. Ezt akarod?
- Nem. Dehogy is.
Csend telepedett rájuk, leszámítva persze a nyüzsgést és a zenegépet. A két fiatal minden délután benézett erre a helyre, meginni legalább egy sört. Andris hátradőlt a székében, és a lány szemébe nézett. Megveszett azokért a szemekért.
- Bízz bennem, tudom: mit csinálok. – mondta Dóra, azzal széttépte a levelet apró darabokra, és előre hajolt, hogy megcsókolja a fiút.

19:30

Lámpafény,
Vacsora.
- Túlreagálod.
- Mi az, hogy túlreagálom? Tomi fiad itt simogatta a szomszéd döglött kutyáját, amikor hazajöttem! Elfelejtetted, hogy járványveszély van?
- Én csak azt mondom, hogy, hogy nem kellett volna megütnöd, nem volt tisztában a helyzettel, még csak egy kisgyerek, az Istenért!
- Magasról teszel te rá, hogy mi van velük, feléjük se nézel!
- Bocsánat, lefoglal a pénzkeresés! És nagyon is érdekel, hogy mi van velük!
- Érdekel a fra... Dóra, hova mész?!
- Fel az öcsémhez.
- Ülj vissza azonnal. Még nem fejezted be a vacsorádat.
A lány visszament, és leült.
- Én viszont már befejeztem. – közölte Zoltán a vita lezárása -képp, és otthagyta őket az asztalnál.
- Mit bámulsz? Egyél, azért csináltam. – vetette oda Mariann, és összeszedte a többi tányért.

21:28

Miután belebújt a papucsába, Zoltán, az apa, a férj kijött a fürdőszobából, és leült az ágy szélére, majd kibújt a papucsából, hogy elfoglalja tisztes fekhelyét, azt a besüppedt részt a matrac bal oldalán, ami a tulajdon kis helye volt, és aminek bizony ő is a tulajdona volt már jó ideje. Remélte, hogy most értelmesen veszekedés nélkül megbeszélheti a dolgot a feleségével. Talán még szeretkeznek is, bár erre még kevesebb esélyt látott. Mariann gyönyörű volt, de már nem az, aki régen. Az évek, vagy csak maga az anyaság siklatta így ki? Ezt nem lehetett biztosan megmondani.
- Mi lett a kutyával? – kérdezte felesége hátától.
- Beszéltem a Kosnyákkal. Meg volt lepődve, aztán elvitte. Fel kellett volna hívnom a járványügyet.
- Lehet.
- Nem akartam bántani a...
- Tudom. – mondta férje, és hozzábújt Mariannhoz.
- Aludjunk.
Lámpa leolt.
Meg se kérdezte: mi volt velem munkában.

22:05

Jegyzetek: Augusztus 10. vasárnap, 22:05
A férj, és a feleség a veszekedés után nyugovóra tértek.
A lány a szobájában ül, tévét néz, a kisfiú a gyerekszobában imádkozik.
Ferenc letette a tollat, majd beleszívott cigarettájába, és távcsövén keresztül tovább kémlelte az eseményeket. Nézte Tomit, ahogy az ágy amellett térdelve, összekulcsolt kezei felett hangtalanul nyitogatja, csukogatja száját. Hírtelen megsajnálta. Nem csak őt, az egész Égesi családot, mert tudta: imáik nem hallgattatnak meg.
Ahogy senkié sem.
Újabb lejegyzéseket készített a sötét padlásszoba ablakánál ülve, gyűrött noteszébe, miközben mögötte kinyílt az ajtó.
- Szia apa.
Ferenc csak bosszúsan motyogott valamit válaszképp.
- Lejössz vacsorázni?
- Nem! Megölted a kutyámat, te rohadt kis féreg!
- Itthon se voltam, ne beszélj hülyeségeket.
- Előbb az anyádat! Aztán Misztert! Most velem fogsz végezni, igaz?
- Áljj le apa, nem tudod mit beszélsz.
- Takarodj! – üvöltötte Ferenc, majd felkapta a hamutálat az asztalról és a fiúhoz vágta.
Csak az ajtót találta el, mert az még épp időben csukódott be rá. András lement a lépcsőn, megette a részét a mikrózott mirelit kajából, és maga is elvonult a szobájába. Nem is törődtél soha a kutyával, most meg hírtelen milyen fontos lett. Három óra múlva aludt csak el.


Második nap

07:01

- Mi van veled, öcskös? Anyáék mindjárt felkelnek, nekünk meg suliba kell mennünk. Miért nem vagy még kész?
Tomi a nővérére nézett, és nem mozdult.
- Mi a baj? Hé...
- Nem akarok suliba menni.
- Én is szívesebben döglenék itthon, de...
- Légyszi! Csak egy napot. Segíts, tudom, hogy te tudod hogy kell.
- Na jó. Hol az a lázmérő?
Tomi a fiókos szekrényre bökött a fejével.
- De ha elárulsz, én nyírlak ki.
Azzal fogta a lázmérőt, megrázta párszor, úgy, hogy a higany felfelé menjen, és odaadta az öccsének.
- Van ennek még egy trükkje.

09:00

Hol vagyok? Öltöny, nyakkendő mindenkin. Ahogy rajtam is. Neoncsövek és művirágok. Biztos megint átrendezték. Mindig átrendezik, így még gusztustalanabb. Kik ezek az emberek? Nem ismerem őket. Hetven százalékban újak, csak a nevüket tudom. Péter, Gábor, Zsuzsanna... de hát nem mindegy? Nem ismerem őket, csak köszöngetünk és megírandó jelentéseket tologatunk egymás íróasztalára, mintha gépek lennénk. Két óra is van a helységben. Az egyik a pontos, mondhatni „általános” időt mutatja, a másik pedig késik fél órát, hat percet, és tizennégy másodpercet. Ez a vágy órája. Az egyetlen dolog, ami ad egy kis reményt, még ha hamisat is. Néha őszintén elfelejtem hogy melyik melyik, és a vágy órája szerint indulok haza. Akkor kilép a főnökség a megfigyelőterméből, megállítanak a kijáratnál, és visszaküldenek a helyemre. De legalább volt pár perc, amíg abban a hitben éltem, hogy gyorsabban telik az idő. Mi ez itt? C:\Windows\. Be kéne jelentkezni, de akkor már nincs visszaút. Igaz, most sincs. Valami beúszik a képbe. Egy nagydarab nő.

- Jó napot kívánok. Biztosítást szeretnék kötni.
- Igen, asszonyom, szabad megkérdeznem, hogy egész pontosan milyen biztosításra gondolt? – ez a hang, és ez a mondóka. Ez sem én vagyok, de mégis belőlem jön.
Ekkor megszólal a telefonom. Felveszem, a nő kicsit sértődött képet vág. Kiengesztelésül hülyén mosolygok. A feleségem beszél, merengés száműzve.
Rohanok a főnökhöz, kezemben a kabátommal.
A fiam megbetegedett.

09:56

A váróterem tele volt kölykökkel. Visongtak, és sírtak, Tomi pedig komolyan kezdett félni, hogy nagy súlya lenne egy egy esetleges lebukásnak. Mariann szorosan magához ölelte kisfiát, és ő is, (persze más okból kifolyólag) aggodalommal figyelte a többi beteget. Már eltelt háromnegyed óra is, de még mindig nem hívták be őket. Mi tart ennyi ideig? Tomi sajnálattal nézett egy vele szemben ülő bárányhimlős kislányt. Gondolta, esetleg megkérdezi mi baja, de pont akkor jött a nővér, hogy szólítsa őket.
- Égesi Tamás!
Mariann kézen ragadta csemetéjét, és besietett vele.
Az orvos egy barátságos öregúr volt, aki a hatás kedvéért még kicsit el is lépett asztala fedezékéből, mikor meglátta a gyereket.
- No lássuk csak, mi a panasza? – kérdezte mosolya mögül.
- Lázas vagyok.
- 38,3 – mondta az anyja.
- És a fejem is fáj.

Az orvos bedugta a lázmérőt Tomi hóna alá, majd távolabb ment tőle, mert Mariann beszélni szeretett volna vele négyszemközt.
- Igen?
- Tegnap a fiam talált egy döglött kutyát. A szomszédék kutyáját, a szomszéd feleségét pedig a járvány vitte el, a költözésük előtt. Még az elsők közt.
- Értem. Mutasd csak a hátadat, Tomi!
Alaposan szemügyre vette.
- Jó, most kérlek, fordulj vissza előre. Hm. Nem, nem látok kiütést.
- De még lehet.
- Asszonyom. Amíg további tünetek nem jelentkeznek, nincs értelme emiatt aggódni. De amint a gyerek kiütéses lesz, és hányinger gyötri, vagy hullani kezd a haja, azonnal jöjjenek be. Na mutasd csak azt a lázmérőt! – fordult a beteghez.
- Igen... 38,8. Felírok neki lázcsillapítót, maradjon ágyban a héten.
Kifelé menet találkoztak Zoltánnal. Feléjük szaladt.
- Jól vagy, kicsim?
- Nem, nincs jól. Te meg gyorsabb is lehettél volna egy tetűnél.
- Mariann, ne kezdd ezt most!
- Szerintem akkor is a járvány az oka. Fel kellene gyújtani mindkét rohadt Kosnyákot a házukkal együtt, jaj kicsikém...
Tomi megnyugodott valamelyest. Ha anyja nem hívja félre az orvost, nem tudta volna odatenni a lázmérőt a lámpaégőhöz, ahogy a nővére mutatta neki, és most leszúrást kapott volna szeretgetés helyett.

10:20

András az iskolapadban ült, és Dórán merengett. Egyesek biztos túl nyálasnak gondolnák, de ő el akart menni egyszer a lánnyal egy éjszakára a természetbe. A szabad ég, a határtalan, csillagos, szabad ég alatt aludni, és nagyon romantikus lenne, ha az első is ott lehetne meg vele. Ezért meg biztos lúzernek bélyegeznék a többiek. Mármint, hogy egy hónapja járnak, de még mindig nem feküdtek le egymással. Szerencsére sosem kérte ki a többiek véleményét, de szerencsétlenségére azok enélkül is folyton az orra alá dörgölték minden ellenszenves gondolatukat. Na és mit számít az a három év korkülönbség? Dóra tizenhét éves volt, ő meg húsz.
- Kosnyák! Mit kérdeztem az előbb? – förmedt rá Jutka, a tanárnő.
A fiú felkapta a fejét.
- Azt, hogy... mit kérdeztem az előbb?
- Na menjen ki az ajtó elé, és várja meg ott az óra végét.
- Hé kosnyák! Aztán fel ne gyújts valamit! – kiáltotta utána egyik menő osztálytársa.
- Csendet!
András kilépett az ajtón, és az alig csukódott be, már szedte is a lábát az épület másik szárnyába, hogy kicsöngetéskor találkozhasson Dórával.

11:07

Friss levegő... legalábbis ahogy vesszük – gondolta Ferenc. Aznap még nem járt az utcán, sőt, tulajdonképp vasárnap sem. De most elmentek otthonról, tiszta a terep, ilyenkor kell cselekedni. Átsétált az Éden utca túloldalára, a szemközti házhoz, majd mikor meggyőződött róla, hogy senki se figyeli, kinyitotta a kerti kaput, és bement. Tudta, hogy az Égesi család, „A Család” ilyenkor is a kertbe teregeti a frissen mosott ruhát, de miért is ne tennék? Hiszen nincs még olyan hideg, és esőt se mondtak. A ruháik valóban kinn pihentek a hátsó kertben, a szárítókötélen. Éjjel nem kockáztathatta meg ezt az akciót, mert a legkisebb zajra is fel szoktak ébredni. Benézett a nappali ablakán, megérintette az üveget. Érdes kezével végigsimította a kerti virágok leveleit, és mélyen beszívta azok illatát. Megnézegette a szertehagyott játékokat a fűben. A kis kamiont, a két különböző színű és méretű labdát, na meg a koszos akciófigurákat. Aztán eszébe jutott, hogy miért jött, és hogy nem késlekedhet, mert ezúttal bármikor hazajöhetnek. Elvett pár ruhát a szárítókötélről, és visszasietett háza fedezékébe. Be volt kapcsolva a földszinti tévé. Mindig úgy hagyja, ezúttal sem törődött vele, inkább felcammogott az emeletre. A reggeli híradó ismétlése ment éppen, de a híreket már hallotta, nem maradt le semmiről.
A járvány áldozatainak száma egyre nő, és már érkeztek bejelentések a szomszédos városok fertőzöttségét illetően is.

19:53

Kedves naplóm!

Ma rájöttem, hogy az anyám tényleg egy szemét kurva, apám meg sajnos olyan papucs, hogy egy szót se szólt a védelmemben. El lettem tiltva Andristól. Nem láthatom, mert az anyám paranoiás feje tele lett szarral, és kitalálta, hogy a barátom halálosan fertőző beteg, és mindezt azért, mert az öcsém lógni akart a suliból. Nem tudom mihez kezdjek. Ezidáig sírtam, most meg csak gyűlölni tudom őket. Vagyis inkább az anyámat. Nincs fél napja, hogy utoljára láttam Andrist, de hiányzik. Kimondhatatlanul hiányzik. Nem, nem fogom ennek a bolondnak az utasításait követni, mert tudom, hogy nincs semmi baj a szomszédban. Most nem tudok az egyéb napi eseményekről írni... túl ideges vagyok. Holnap jelentkezem!

22:40

Ma az apám szobájában le volt fordítva anya képe az asztalon, és a földön megtaláltam Égesiék ruháit. Köztük a barátnőm egyik bugyiját is. Levittem a pincébe, és a kövön elégettem. Nem bírok vele. Más ember részegen sem olyan kezelhetetlen, mint ő józanul. Már tudom, hogy nem azért kukkolja őket folyton, mert maga mögött akarja hagyni a múltat, egyszerűen csak elmebeteg. Én pedig... én pedig már egy idegroncs vagyok. Nem bírom sokáig ebben a házban, az ő közelében. Utálom, ahogy éjszakánként bejön hozzám, és méreget, figyeli, ahogy alszom. Legalábbis ő azt hiszi, de én mindig ébren vagyok. Lehúztam egy matracot a pincébe, ez a helység legalább zárható. Dóri ablaka be van függönyözve, mint általában. Szerencsére. Ő az enyém!


Harmadik nap

07:30

Lássuk csak, lássuk csak...
Tej,
Kenyér,
Tejföl,
És... gyümölcs! Sok gyümölcs.
Banán,
Narancs,
Mandarin,
A gyógyszerek nálam vannak? Jaj, hála az égnek.
- Jó reggelt Égesiné! Nahát, ön is listáról vásárol?
- Igen, igen, most... viszlát, Vera! Pukkadj meg, öreglány.
Vissza a húsokhoz,
Borjú, sertés,
Krumpli is kell,
Előre, vár a pénztár! Jaj, mekkora sor van már megint...
- Jó reggelt, Mariann.
- Jó reggelt, István. És... adjon két doboz Pall Mall-t is.
07:51

- Miért ne menjek be? – kérdezte meglepetten Dóri.
- Majd elmondom, gyere.
Sietve haladtak, az iskola már eltűnt mögöttük két sarokkal. A lány tudta: hová mennek. Az ő titkos helyükre, abba a sötét, lezárt, elhagyott színházterembe, amihez Andrisnak az apja egyik régi ismerősétől volt kulcsa. Varázslatos volt az a hely. Az otthagyott kellékek, és az üres nézőtéri székek tömkelege. Korábban, amikor lementek oda, gyertyát gyújtottak, és táncoltak. Most megint ott voltak, de valami baj is volt. Valami nagy baj.
- Figyelj, nekem is el kell mondanom valamit. Az anyám eltiltott tőled, mert meg van hülyülve, de ez nem számít, mert így is találkozni fogunk.
- Elmegyek a városból.
- Tessék? – hangzott az ijedt kérdés.
- Elegem van az apámból, nem bírom tovább vele. Holnap indulok, de csak ha velem jössz.
- Hova?
- Bérlünk lakást, munkába állok. Van annyi pénzem, hogy kihúzzuk, amíg egyenesbe jövünk. Szeretlek.
Az utolsó szó ott csengett a lány fülében.
- Holnap?
- Holnap.
A gyertya lángja megremegett, árnyékaik ide-oda mozogtak a színpad függönyén, és elnyúltak egész a plafonig. Dóri félt. Félt, hogy elmegy, de attól is, hogy marad. Kettesben voltak, de attól tartott a legjobban, hogy most utoljára. Árnyékuk lassan egymásba folyt, és szeretkeztek.

12:27

- Zoltán, Zoltán! Figyeljen!
- Igen, figyelek.
Hümmögés. A főnök továbbmegy, de hagy egy köteg papírt az asztalomon. Összebeszél a többi főnökkel. Rajtam tartják a szemüket. Így még egy órát is nehéz nézni, nem, hogy kettőt. Mi ez az egész hercehurca? Ezek kiszúrtak engem... Hét éve itt dolgozom, és ezek kiszúrtak maguknak. Most mi legyen? Nem megy... nem tudok koncentrálni. Ha valamelyik munkatársam felnevet a hátam mögött, mindig azt hiszem, hogy rólam van szó. Ki kell mennem inni. Szükségem van egy kis vízre. Valaki közeledik a bejárat felől.
- Ne álljon fel, Zoltán! Foglalkozzon az ügyféllel.
- Igen... Az ügyféllel.

14:04

Tisztelt igazgató!

Nagyon kérem, tegyen valamit a Kosnyák Andrással, mert veszélyt jelent a többi gyerek számára! A fiamat már megfertőzte a kutyájuk a járvánnyal, és lányomat: Dórát még véletlenül sem akarom a közelében tudni. A Tanítási idő alatt nem áll módomban megvédeni, de ha ez a probléma nem talál megoldásra, ki fogom íratni őt onnan. Az összes diák egészsége érdekében, kérem intézkedjen!
Egy aggódó szülő: Égesiné Mariann


16:48

Tomi már nem bírt az ágyában feküdni. Érezte, hogy amit csinált, azzal többet ártott, mint használt. Úgy érezte, hogy anyja most csak rá figyel, de ezt a figyelmet nem érdemli meg, és a körülötte lévőknek is miatta rossz a szénája. Tanácstalanul járkált a szobájában, félrerugdalta a játékait, amik a lába elé kerültek, aztán észrevette, hogy valaki nézi őt. A bácsi a szomszéd ház ablakából. Ő is odament az ablakhoz, ahol szomorú tekintete valahogy együttérzésre talált. Mintha egy tükörbe nézett volna, ami sok-sok évet öregít.
- Nahát! Itt vagy, pajtikám? Gyorsan vissza az ágyba!
Az apja hazajött. Ő nem vette észre a szomszédból kémlelő Kosnyákot. Felkapta Tomit, és bedugta az ágyába.
- Apa, tudom, hogy nem is örülsz, csak megjátszod. – mondta bágyadtan a kisfiú.
- Annak örülök, hogy látlak.
- És anyunak, és Dórinak?
- Miről beszélsz, nagylegény? Nekik is örülök.
- De folyton veszekedtek anyuval...
- Igen, hát... mert félünk, azt hiszem.
- Mitől féltek?
- Sok mindentől. Az öregedéstől, meg, hogy elveszítjük egymást, de leginkább attól, hogy nektek valami bajotok esik. Jobban vagy már?
- Egy kicsit. Igen. – mosolyodott el. Az apja fáradt volt, ezt azért ő is látta.
- Én is félek.

21:09

Kedves naplóm!

Most már egyek vagyunk. Ma összeforrt a testünk, és még soha életemben nem voltam ilyen boldog. Holnap örökre itt hagyom ezt a helyet. Az anyám már amúgy is kezelhetetlen, láttam nemrég, ahogy átment az Andrisék házához, és egy fekete X-et festett az ajtajukra. Az öcsém meg továbbra is kavarja a szart azzal, hogy szimulál, nincs már miért maradnom.


Negyedik nap

10:10

- Nem, nem, nem, nem, nem!
- Mi az? – árasztotta Zoltán felé bűzös leheletét egy alak a pult mellett.
- Mi, mi? Ma szabadságra küldtek. Semmi sem működik. Ki akarnak golyózni a munkahelyemről, hét év után, a feleségem meg egy valóságos hárpia.
- Na... csakugyan?
Soha nem járt még ebben a kocsmában, de egészen megkedvelte a helyet a negyedik sör után.
- Még egyet! – fordult a csapos felé.
- Nekem meg az asszony, meg a szerencsejáték elvitte minden pénzemet, és nézzen rám, mi vagyok most.
- Egy alkoholista. – jegyezte meg Zoltán.
- Egy alkoholista.
- De hol rontottuk el?
- Becseréltük a függetlenségünket egy gyűrűre.
- De be ám! A franc egye meg...

15:29

Mariann az idegességtől remegő kézzel gyújtott rá megint. Az iménti telefonhívás az igazgatótól enyhén szólva lesokkolta. Nem csak, hogy nem távolítja el a Kosnyák gyereket az iskolájából, de közölte, hogy Dóra az, aki el lesz távolítva, mert nem tanul, és egy ideje már be se jár. Csak jöjjön haza... – gondolta az anyja, majd felment, hogy megkeresse lánya naplóját, mert emlékezett, hogy látta őt egyszer írni bele.

17:08

Amikor Dóri hazaért, nem látta az anyját, nem tudta, hogy az otthon van, és egyből felsietett csomagolni. Kivette a gardróbból a nagy utazóbőröndöt, levágta az ágy szélére, és összeszedte a ruháit, a cd-it, a könyveit, az emléktárgyakat, és... a napló. Hova tűnt? Átment, hogy megkérdezze Tomitól, de amikor belépett hozzá, azt hitte szívrohamot kap.
- Szóval már ilyen nagylány vagy, mi?
Mariann ott ült egy széken, az ágy mellett, ahol Tomi feküdt. Cigarettázott, és a naplót olvasgatta. Tekintete meggyötört volt, de ami még rosszabb: érdektelenséget sugárzott. Dóri tudta, hogy Andris az utcán várja, a ház előtt, de a függönyök be vannak húzva, bármi történik is, nem fogja látni.
- Add vissza a naplómat.
- Már kefélsz is, és hazugsággal vádolod az öcsédet.
A lány Tomira nézett, aki hallgatott.
- Mondd, hogy lehetsz ilyen szemét? És ilyen vak? – kiabált kétségbeesésében az anyjával, aki ekkor felállt, a naplót a földre ejtette, majd arcon köpte Dórát, és kiment a szobából.
Tomi figyelte, ahogy nővére sír, és sajnálkozott miatta, de a helyzetükön már nem javított semmi. A lány átkarolta a kisgyereket.
- Ne menj el, kérlek.
Nem jött válasz. De Dóri távolodó alakja mindent elárult. Itthagyja őt, és az ő hibájából. Miért nem lehet mindent visszacsinálni? Miért nem lehet semmissé tenni az egészet? Tomi gyorsan kiugrott az ágyból, hogy előbb érjen az ajtóhoz. Bezárta, és kivette a kulcsot.

17:13

Jegyzetek: Augusztus 13. szerda, 17:13
Az a semmirekellő András itt ácsorog a ház előtt, és a családom házát figyeli. A Szerencsét...
Az írás megszakadt, mert Ferenc észrevett valamit. Dóra, az Égesi lány próbál kimászni az emeleti ablakon, és a fa ága után nyújtózik. Gyorsan, le a lépcsőn! A férfi kirontott az utcára, el András mellett, az általuk figyelt ház kertje felé. A fiú zavarodottan utána eredt, de mindketten hallották a puffanást. A lány eszméletét vesztve feküdt a füvön, a lába el volt törve, és ki tudja még mi baja lehetett, de volt pulzusa.
- Úristen, ne! – üvöltött Andris, lerogyva barátnője mellé a földre.
Ferenc elrohant mentőt hívni, és szólni Mariannak, hogy mi történt.

17:13

- Égesi úr. Válóperes ügyvéd vagyok, de mivel gyermekei is vannak, meg kell próbálnom lebeszélni önt erről.
Zoltán vett egy mély levegőt.
- Rendben van, próbáljon.

17:37

A mentő elrobogott Dórával, és az őt kísérő Andrással, de Mariann nem mehetett, mert a gyerekszoba ajtaja még mindig elzárta előle kisfiát.
- Nyisd ki az ajtót, fiam. – mondták a rendőrök már legalább tizedjére, de egy hangot se kaptak válaszul.
- Rendben van, törjétek be. – utasította egyikük a kollégáit, de az anya zokogva az ajtóba vetette magát, és könyörögve kérte őket:
- Kérem, ne! Ne törjék be. Ne törjék be! – mintha ez lett volna az üvegfal, amin keresztül ő is megnézte gyermekét férjével és lányával a szülészeten. Mintha ez, vagy bármi más még védte volna őket. A családot.
Az ajtó lassan kinyílt, és az azon kilépő Tomi megölelte padlón zokogó, összetört anyját.
- Kérlek, ne haragudj, anyu. És az apura se, meg Dórira se... tényleg csak megjátszottam, hogy beteg vagyok, mert azt akartam, hogy szeressél.
- Jaj, kisfiam! Egyetlen kisfiam... dehogy haragszom. Dehogy is...

Augusztus 10. vasárnap, 10:29

Vera néni, aki az Éden utca 10. szám alatt lakott ezen a napon vett életében először kutyaeledelt a boltban. Jól összekeverte némi patkányméreggel, majd kitette egy műanyagtálkában az ajtaja elé. Többet nem fogsz a kertembe szarni, te nyavalyás dög.

***

Kedves hallgatóink, már egész településeket vontak karantén alá a járvány miatt. Mindenki zárkózzon be az otthonába, próbálja megőrizni a nyugalmát, és kerülje a fertőzöttekkel való, bárminemű érintkezést. Ismétlem: kerülje a fertőzöttekkel való érintkezést. A jelentések szerint még mindig nincs ellenszer!

Vége.