Történetek

Dávid nem tudta, hogy őt viszont, illetve a kék pulóvert nem azért dobta a szemétbe az anyja, mert már nem kellett neki, hanem mert fájó emlékeket ébresztett benne, amitől jobbnak látta megszabadulni. Azt viszont az anyja nem tudta, hogy a pulóverrel, melyet ő maga készített, a szíve egy darabját dobta a szemét közé. Dávid érezte, ahogy a szálaiban, mint a vér lüktet a szeretet, s ennek hatására valahogy úgy érezte, haza kell jutnia...

Az ember többet nem peróbálkozott a hátára ülni. Meglátogatta az istállóban, de többet nem ült rá. Pedig a sorsa az, jogy lovagoljanak rajtuk, így hamar eladásra került. Mikor a vevő kipróbálta, a csődör úgy érezte, mintha párnát cipelne, nem pedig krumpliszsákot, mint eddig. Nem sajgott a háta, nem lüktetett az oldala a csízmázástól, nem csípett a szája, nem kellett levegő után kapkodnia. Ez az ember elvitte magával, ő lett az új gazdája...

Nem is olyan rossz dolog hazugságban élni. Hiszen a társadalom elismert része lettem, az emberek felnéznek rám, van feleségem, vannak reprodukcióim, vagy nevezhetjük gyereknek is, bár szerintem az én megfogalmazásom pontosabb, tehát mindezek megvannak, úgy hogy én boldog vagyok kérem szépen. És ezt addig hitegette magával, amíg el is hitte. Hogy képtelen többre. Hogy a kormány, hogy a szabályok, hogy a feleség, hogy a munka, hogya hogya hogya mi minden miatt nem...

Eve pedig kezdett belemelegedni a dologba, és végig puszilgatta. És a végén bekapta. Adam már… Neki mér elbódult az agya… Egyszerűen élvezte, hogy hogyan játszanak vele. És Eve egyre jobban belemelegedett, és egyre hevesebben izgatta a szájával a fiút. Adam szólni akart, jelezni, hogy robban, de Eve nem törődött vele, és végül egy mély sóhajjal felrobbant, Eve pedig meglepetten, de elégedetten ízlelte meg a férfi orgazmusát...

- Tudom. Én is ugyanazt érzem, amit te. Tudod, valahogy örülök annak, hogy nem sikerült legyőznöm Ellit.
- Miért?
- Mert akkor már régen túlszaporodott volna az emberiség. Meg aztán gondolj csak bele! Életerős fiatalként meghalni milyen rossz lenne. Tele vagy élettel, és mégis meg kell halnod, mikor eljár az időd. A Halál és az Öregség kéz a kézben járnak.
- Valóban - mosolyodott el keserűen a hadisten...

Pár nap múlva saját felelősségre elhagytam a kórházat, és kivettem egy lepukkadt kis szobát a város szélén. Megpróbáltam szüleimet felkeresni, de a kommunikátor nem jelzett vissza. Nem áltattam magam, tudtam, hogy a becsapódási zóna kellős közepén éltek. Beesteledett, mire elrendeztem a dolgaimat, és bejelentkeztem egy terminálnál, mint túlélő. Mikor hazafelé sétáltam, tekintetemet az égre szegeztem, hogy lássam a csillagok megnyugtató képét. Mást nem láttam, csak az erőtér rózsaszínes...

Görnyedten, futólépésben rohantam a madarasi buszhoz. Amikor megláttam, mennyi ember várakozik a megállóban, majdnem dührohamot kaptam. Gimnazisták. Tizenéves csitrik és pubik.
Miért kell ezeknek itt lenniük, éppen most? Mért nincsen több órájuk az iskolában?
Miért nem mentek shoppingolni egyet, vagy kettyinteni valahova? ...

- Tudom, hogy rám vártál. Hagyd ezt a kislányt másnak. Neked egy igazi nő kell; olyan, mint én.
- Miből gondolod, hogy pont TE kellesz nekem? - kérdi sejtelmesen.
- Mert kiszemeltelek magamnak, és amit akarok, azt, mindig megkapom. Tudom, hogy jobban jársz velem, mint vele - mutatok a lányra, aki annyira kába, hogy nem is teszi szóvá, hogy pont most csábítom el a partnerét; csak bambán vigyorog, és tovább iszogat. (Bár, ahogy elnézem, egyre nehezebben találja meg a poharát.)...

Újra megszúrtam magam, de mostmár szándékosan, s a kés élét mélyen belemélyesztve a húsomba végighúztam a tenyeremen és a csuklómon. A vérem keskeny csíkokban folyt végig a bőrömön, s végül egyetlen patakocskába gyűlve csepegett le a könyökömről. Ugyanezt megismételtem a másik karomon, s hamarosan nagy vértócsa lett körülöttem...

És veletek mi van?
- Zsigmond Nikivel él – fogott bele a mondókájába Gyula. – Én meg igazából hol itt, hol ott. Annyi a küldetés és munka, hogy nem érek rá állandó lakhelyet keresni magamnak. Hallottad, hogy a minap micsoda felkelés robbant ki Retón?
- Retón? – ismételte Sanyi, s ez a hír úgy tűnt, valóban felkeltette az érdeklődését.
- Sanyi öt évvel ezelőtt volt Retón – mondta Zsigmond. – Famiont állította meg Diával... ugye jól tudom? ...