Történetek

Halkan osonó ghoulokra számított, legrosszabb esetben egy tucatra. Ehelyett egy igen megviselt öltözékű, köpenyes, csuklyás alakot látott. Félig szakadt, bőrpáncélszerű öltözék egy száradt, aszott bőrű alakot takart. Nem lehetett halandó, de az a tipikus szörnyeteg sem volt, mint a többi szerencsétlen. Olyan halott volt, mint amilyen halottá egy betört koponya és a puszta ténye annak hogy nincs a bordáid és a medencecsont között semmi tehet. De más volt. Üres szemgödrében halványan izzott...

„Végül a kardot övezem fel rátok. Ama pengét, mely a lovagot szimbolizálja. A rúnákkal teleírt kard megvédi gazdáját. Eme kardokat csak a nagymester kovácsolhatja. Ez így volt a kezdetektől. Továbbá én, azaz a nagymester fog felövezni titeket, amely fontos cselekedet, hisz a szolgálatot testesíti meg. Mert ahogy én szolgállak téged, úgy szolgálsz majd te is engem. S ha majd mi is megtérünk őseinkhez, akkor ezt a bizalom alapját, képező szolgálatot, kell tovább adnotok utódaitoknak. Mert...

Kötekedésük közben előfordul, nem is egyszer, hogy náluknál kifinomultabb, műveltebb, intelligensebb vitapartner kerül az utukba, aki minden tekintetben magasan fölöttük áll. Próbálják „leoltani”, beledobnak apait-anyait-vágólapot, ám a másik csak gúnyosan röhög rajtuk a többi chatelővel együtt, ahogy az erőlködve küldi el újabb és újabb káromkodásait. Ettől persze valóban megmérgesedik a nethuszár, mikor látja, hogy nem rúghat labdába az agyhatalommal, így elkezd fenyegetőzni a legváltozatosabb...

„Nézd fiam. Ő talán csak egy múló szeszély volt. Hisz eddig még nem volt olyan, hogy emberfia és tündér lánya szerelemben egyesüljön, mint tettétek ti is. És kérdem én, mi a hozománya egy tündérnek. Alexandra hercegnő való inkább hozzád. Ha feleségül veszed, te lehetsz Achai-föld ura s parancsolója, Scolák Domesztikosza!” ...

Rya ekkor kioldotta a férfi bilincseit, aki már alig várta, hogy megkaparinthassa a lány csodaszép melleit, és játszadozhasson velük kicsit. Nem sokkal később átölelte a lányt, s lassan hanyatt fektette, majd elindult lefelé és forró csókokkal borította be a lány testét fülcimpájától egészen annak egyre forróbb és nedvesebb kéjbarlangjáig, majd nyelvével játszadozni kezdett, miközben ujja ütemesen mozgott a lány vaginájában...

Megkívántam. Ahogy a jégidőben a forró csokit, hőgutában a citromos vizet. Szavát egyet sem értettem. Ugyanazon nyelven. Egy világ választ el. Mi az az egy? Lehetne több. Pokolba vele, velem, velük. Told le a gatyád, húzd le a bugyim. Szeretem, ha te húzod le...

- Dia! – kezdte. – Én... én csak jót akarok, az Isten áldjon meg!
- Tudom, de én NEM akarok visszamenni! Se Yuballal vagy más orvossal beszélni, mert ők nem látlak engem a valómban, ők csak az elmebajomat látják! Őket nem érdekli az, hogy én mit akarok és mit nem!
- De valamivel féken kell tartanod ezt a betegséget! Értsd meg, nem élhetünk így! ...

Egy délután a hatszáznegyvenkettőezer-egyszázkilencvenötös dolgozó megállt egy üzlet előtt. Önmagában ez még nem lett volna esemény. Azonban állt előtte egy kislány. Ez így még mindig nem esemény. Egyedül volt. Eltévedt – mondjátok ti. Ez azonban nem lehetséges, mert a Gyermekvárosból csak indokolt esetben mehetnek ki a gyermekek, és akkor is csak szigorú felügyelet mellett...

A köpenyes alak jobb kezét az elementál felé nyújtotta és mormogni kezdett. A varázslat hatására egy villám csapott a férfi kezéből a széllénybe. Az megtorpant, aztán szétesett. Hatalmas lebegő gömbök lettek belőle. A férfi újabb varázslatot használt, mire az összes gömb felé kezdett lebegni. Amikor elérték, egyé váltak, és a varázslóba szálltak...

Nos, ez a regény sokaknak ismerős lehet, hisz egy majd’ hároméves regény, a Vámpírnapló "folytatása". Azoknak, akik szerették, nem okoz majd csalódást, akik nem ismerik az írást, csak ajánlani tudom, egyebet nem.

Victoria*