Lunae Equester Hold lovagok I. rész

Lunae Equester – Holdlovagok


„A Hold Lovagrendet a mítosz szerint 9 paplovag alapította Drac várában a Latiumi – tenger partján. Ez adta misztikus hírnevüket birodalom-szerte. A valóság azonban mást mutat: mágikus erejüket Rendjükbe vetett hitüknek, titkos hagyományaiknak és a Lunida - dinasztia szent vérvonalának védelmében betöltött szerepükben kereshetjük.”

A kezdetek - ikonok

1. ikon

„Az új király Yah lesz, amint betölti 22-ik életévét” – fejezte be beszédét Timaios, a királyi régenstanács elnöke. „De hisz én vagyok a rangidős!” – szólalt meg Maximiliam herceg. A herceg nem volt más, mint a nemrégiben elhunyt IV. Lunaris király legfiatalabb öccse.
„Ha a kor számítana, nemes Maximiliam herceg, akkor valóban te lehetnél az Eleutoni Birodalom új királya. Ám az ősi törvényünk kimondja, hogy a király fia az, aki ma az igazi örökös!”
„Addig még 3 hónap! Legalább a régensi tisztséget adjátok át nekem!”
„Az ősi törvények ezt sem teszik lehetővé, és ezt te is tudod. Addig, amíg Yah herceg el nem foglalja jogos örökségét, a régens tanács kormányozza az országunkat! Ez ellen te sem lázonghatsz! Vagy azt akarod, hogy a Hold Lovagrend nagymestere házi őrizetbe vegyen? Ezt nem akarhatod!”

Maximiliam herceg nem szólt semmit. Kissé idegesen dobolt ujjaival az asztalon. „Már megint keresztülhúzták a számításaimat!” – gondolta. „De ez nem az első eset volt. A bátyám ígéretet tett, hogy az enyém lesz a trónja halála esetén. Erre, mihelyst fia született megváltoztatta döntését. Majd mikor a bátyám meghalt, akkor sem rám gondolt, mint régensre, hanem egy egész csürhe tanácsra hagyta örökét, akik megmondják mit tegyek és mit ne tegyek!”
A tanács nem sokkal ezután befejeződött. Mindenki ment a maga dolgára. Csak Maximiliam őrlődött még tovább, ahogy a palota hűvös folyosóján lépdelt. Sötét gondolatok kezdtek agyában vizionálni. „Itt az ideje, hogy megváltoztassam a hagyományokat! És már tervem is van, hogy mit kell tennem! Az ifjak szövetségére kell törekednem, hogy megdöntsem a régiek hatalmát! Igen, ezt kell tennem!”

2. ikon

„Atyám, látod mit tettél?” – kiáltotta az ifjú Seyanus herceg. „Miért üldözted el az én kedvesem. Miért baj az, ha ő nem olyasvalaki, mint mi? Félek, hogyha a vad trachok találják meg őt, akkor nem éli túl!”
„Nézd fiam. Ő talán csak egy múló szeszély volt. Hisz eddig még nem volt olyan, hogy emberfia és tündér lánya szerelemben egyesüljön, mint tettétek ti is. És kérdem én, mi a hozománya egy tündérnek. Alexandra hercegnő való inkább hozzád. Ha feleségül veszed, te lehetsz Achai-föld ura s parancsolója, Scolák Domesztikosza!”
„A szerelem egy szentség! Ezt nagyon jól tudod atyám! Én őbenne láttam meg a szerelmet, s nem Alexandrában. Mint az köztudott, a tündérek ősi titkok tudói, hisz a 9 lovag is tőlük tanulta tudományát!”
„Ez csak mese fiam!” „Mese vagy sem nem ezen van a hangsúly, hanem a szerelmen. S te elmartad tőlem! Úgy döntöttem, hogy elmegyek Eleutonpoliszba, visszatérek a Lovagrendbe, ahol nemrégiben tanultam tudományaimat! Itthagylak, amíg be nem látod tévedésed!”
Ezzel becsapta maga mögött az ajtót a herceg, s a szobájába ment. Intett inasának, hogy kezdjen csomagolni. Az inas szótlanul teljesítette ura parancsát. A nap épp lemenőben volt, ám vérvörös sugarai vígan táncoltak a pusztán. Seyanus tekintetét a messze távolba emelte. Dühe kissé csillapodott, de még mindig forrt a lelkében. Gondolatai a miértre keresték a választ. Miért tette mindezt az apja. És pont ővele. Pedig egy rendkívüli ember volt, aki éppúgy tisztelte a női nemet, minthogy az ifjú Seyanus is. Az anyját is imádta, hisz sokszor hallotta tőle gyermekként, hogy atyja, Trachia Minor ura a leglovagibb lovag! De sehogy sem tudott rájönni eme mostani tettre. Titkon azért remélte, hogy atyja belátja ezen hibás döntését és újra megtalálhatja elveszett kedvesét. Most viszont mennie kellett. Nem maradhatott! Szimbolikusan meghalt számára az apja és ezt csak a Lovagrendben betöltött szerepe teheti helyre!
„Ne menj el fiam! Legalább ma este ne!” – nyitott be szobájába Seyanus atyja. „Az utad veszélyekkel teli. Banditák áldozatává állhatsz, mielőtt célod elérheted!”

Ne tarts vissza atyám! Egy lovag sosem futamodik meg holmi banditáktól!” „Tudom fiam, de ne feledd el te ki vagy! Trachia Minor leendő kormányzó hercege, s így már nagyobb kísértés ez a banditák számára! Nem beszélve a nyavalyás trachokról, akik határainkat fosztogatják!”
„Felnőtt vagyok! S ha menni akarok, akkor senki és semmi nem tarthat vissza! Öreg lovag létedre elfelejtetted a Rend tanítását a bölcsességről?” „Bölcs dolog itthon maradnod fiam!”
„De még bölcsebb dolog nem megtámadni egy Hold lovagot, mert hatalma nagyobb egy átlag halandónál és ereje két harcoséval ér fel. A lovag a Penge. Az Istennő pengéje, melyet jobbjában tart. Baljában az élet Kelyhével, melyben megtaláltam szerelmemet is. De akit, hála neked, most elvesztettem! Hosszú út áll előttem, hogy újra megtaláljam! Így hát eressz utamra!” Ezzel Seyanus kilépett szobájából, majd meg se állt az istállókig. Szolgája már várt rá. Perceken belül már kilovagoltak a palota kapun!
„Vigyázz magadra drága fiam, Seyanus!” – kiáltotta a kapuból az atyja, szemeiből a könny is kicsordult.
„Te is, atyám!” – mormolta maga elé Seyanus, de hangját az északi szél süvítése elnyelte.

3. ikon

Ioannaes Claudius nagymester, a nagymesterek szobájában, az íróasztalánál üldögélt. Régi pergamentekercseket olvasgatott, próbálta megfejteni titkukat. Ilyenkor, ha gondolataiba merült őszülő körszakállát simogatta. Nem szerette, ha szabadidejében megzavarták.
Már több mint 35 éve szolgálta a dinasztiát és ebből 25-öt nagymesteri posztján. Kiváló katona volt. Az árvák, özvegyek védelmezője. Bölcsen döntött mindig, mindenkor.
Ugyanakkor óvatos is volt. De ez az óvatosság el is kellett a királyi udvarban. Pláne mostanság. IV. Lunaris király közel 3 éve már, hogy meghalt. Sokan pályáztak a trónra a régens tanácsból is, de más fejedelmi udvarokból is. Ezek közül is a legveszélyesebb embernek Maximiliamot tartotta, Yah herceg nagybátyját.

„Már nem bánnám, ha letelne az a 3 hónap, míg az ifjú herceget megkoronáznánk!” – sóhajtott fel magában a nagymester. „Itt van ez a Maximiliam herceg, aki folyton csak a pillanatra vár. Próbálja a tanácsban a saját önös érdekeit sikerre juttatni. Eddig a barátaimnak sikerült mindezt megakadályozniuk. Viszont pár napja feltűnt egy ismeretlen, aki magát csak a Fekete Herceg néven szólítja. Képes lenne akár egy kisebb zendülés árán is, de megszerezni a hatalmat. Ó Enochos, mesterem. Bárcsak itt lennél még köztünk. Te talán megoldanád ezt a bonyolult családi rejtélyt.”
Eme gondolatokkal tovább böngészte az ősi iratokat.

Az iratok egy része Enochos nagymester könyveit, tanításait tartalmazta. Enochos megjósolt egy katasztrófát, ezért tudását eme könyvek lapjaira írta le. Ugyanakkor két nagyobb oszlopra is elkezdte felvésetni. Korai halála viszont nem hagyta, hogy befejezhesse nagy művét. Így ezt, a nagymesteri székben a soron következő mesterre, tanítványára Claudiusra bízta.
Claudius nagymester bevégezte a munkát, s mostanság a szabadidejében tanulmányozta a művet. Próbálta értelmezni, s egyes titkait megfejteni. De legfőképp a közelgő katasztrófa jóslatának lényegét próbálta megfejteni. „Vajon egy háború fog véget vetni a birodalmunknak. Vagy valami természeti dolog. Túl fogjuk-e élni mindezt, vagy sem? Van kiút, vagy a régi isteneink megharagudtak ránk, amiért nem szentelünk kellő figyelmet rájuk.”

Ezen a dolgokon meditálgatott most is Claudius, miközben pipáját tömte teli pipafűvel, hogy rákészüljön a szokásos esti pipázásra ablaka előtt.
Hirtelen valaki benyitott a szobába. Claudius összehúzta a szemöldökét, de röpke haragja gyorsan elszállt, mikor csak fia, az ifjabb Claudius Junius volt az.
„Hogy tartsak rendet a lovagjaim között, ha a fiam sem ismeri az etikettet?”
„Bocsáss meg apám, hogy csak úgy rád rontottam, de azt hittem, hogy az én Johannám hozzád jött ide!”
„Már hogy jönne ide a te feleséged, kedves fiam. Hisz ő tudja az illemet. Ide csak a nagymester és a Senechal – tanács léphet be.”
„Tudom, de azt mondta, elbúcsúzik öntől is apám. Mert sürgősen el kell utaznia.”
„Ja igen. Az áldásomért jöhetett. Eljött a napja!”
„Milyen napról beszélsz…” – ám hirtelen észbe kapott az ifjú. „A feleségem terhes és titkolta előlem. Miért?”
„Meglep, hogy nem tudtál róla fiam. Kissé elkalandozol mostanság. Remélem, nem tévedtél rossz utakra, mert akkor így sosem lehet belőled jó nagymester.”
„Bocsáss meg nekem atyám. De szerelmes vagyok és ráadásképp rémálmok is gyötörnek. Félek, elvesztem őt!”
„Ez a Claudiusokkal nem történhet meg! Légy oly erős, mint én, s akkor nem érhet baj! De most menj! Még sok a dolgom!”

Az ifjú Claudius bólintott, majd szó nélkül kihátrált. Ám az ajtóban hirtelen visszafordult.
„Seyanus barátom visszatért otthonról! Újra felveszi a kardot. Látom rajta, hogy őt is gyötri valami! Beszélek vele.” Ezzel Junius becsukta maga mögött az ajtót.
A nagymester csak bólintott, s már újra csak Enochos könyvei felett görnyedezett.