Ima

A Föld veszélyes üzem. Óriási hamutartó, amit nem lehet üríteni, az előzményként elfüstölt képletes cigik füstjét kiszellőztetni.

Megkívántam. Ahogy a jégidőben a forró csokit, hőgutában a citromos vizet. Szavát egyet sem értettem. Ugyanazon nyelven. Egy világ választ el. Mi az az egy? Lehetne több. Pokolba vele, velem, velük. Told le a gatyád, húzd le a bugyim. Szeretem, ha te húzod le. Hozzátartozik. Az előjáték kezdő-csúcspontja amikor a ruha megszűnik, mikor a levegő cirógat elsőként, mint egy startjel. Beindulok rá igazán. Mit beszélek... tamtamol a vágy, itt, nézd a fejemben... Levegyem? Eldobtam az agyam már rég…
Itt fent.
Itt lent…
Ennek a vágynak már szaga van.

Tudtad, hogy bűzlik a szerelem? Ha hagyják. Ha nem takarják el mesterséges illatok. A faj tanul, a faj azt tanulja meg, amit tapasztal. Ha te azt tapasztalod, pézsmaillat jár az orgazmushoz, azt fogod szeretni. Nekem kell a szag.

Térj be hozzám idegen. Pihenj meg az ölemben. Álmodd azt, a rettenet, ami körbevesz, csupán mese, én vagyok az igazi, a való. Testem melege, az érintések gyönyöre, hús és vér, csend és mély, mely átfog, felemel, ölel, puhán, lágyan, súlytalan.
A nő vagyok, érted jöttem a világra, hogy kedved leljed bennem. Vissza akarom kapni az ősiség eredeti értelmét, engedd, hogy így legyen! Ne járjunk többé bonyolult, értelmetlen táncokat. Ne keressük a szavak változó értelmét, sem az egyenjogúság természetgyilkos útját. Fogadj el így, fogadd el, hogy adni születtem, és te kapni. Csituljon a világ szava, mely harcot hirdetett, te és én köztem. Mert velem csak egy lehet a tied, a béke, kedved szerint. Erősödj bennem, úgy indulj a valódi csatatérre, mely nemek közt többé nem létezik. Had legyen újra enyém a nőiesség tudatlan bölcsessége, még akkoris, ha látod, hazudnom kell érte.