Meghalsz.com

Emberek közelről - A nethuszár

Korunk egyik leggyorsabb és leghatékonyabb információs szupersztrádája az internet, ezt mindenki nagyon jól tudja, aki valamit is hallott az emberiség eme kézzelfoghatatlan, ámde csodálatos találmányáról. És valóban hasznos is, mivel sok-sok embernek biztosít munkát, jövedelmet, és szórakozásra is kiválóan megfelelő. Fórumok, online ismerkedő oldalak, chatek, miegymás. A méltán nagysikerű „Kasztok” sorozat ezen része valósághű, kimerítő, és egyszersmind pontos leírást ad a világhálón bolyongók egy bizonyos hányadát kitevő „nethuszárokról”.

Nos, akkor hát ugorjunk neki!
Az ismerkedés alapvető emberi dolog, így tehet szert az állampolgár új barátokra, kapcsolatokra, ismerősökre, sőt, bizonyos esetekben üzleti partnerekre is. Ez mind nagyon szép és jó...hatékony, ha már az internetes közösségek gyarapodását figyelembe vesszük. Ám ne feledjük, kedves barátaim, minden éremnek két oldala van, az internetnek is van fonákja, sötét oldala, amivel előszeretettel élnek bizonyos közöttünk élők. A személytelenség, az arcnélküliség lehetőséget ad számos embernek – illetve embernek alig nevezhető kataklizmikusan retardált söpredéknek – hogy kiélhesse feltűnési viszketegségét, önnön hülyesége okozta frusztációját, fokozottan túltengő nemi vágyát, valamint új, kitalált személyazonosságot csináljon magának, megnyerőbbet, vonzóbbat, hatékonyabbat a valódinál.

A telefon és az iskolapadokra firkált hatalmaskodó hangvételű üzenetek többé nem elegek a felgyülemlett düh levezetésére! Befeszítik hát kolosszális méretű pixelezett izmaikat, megragadják új grafikus motorral készült viperájukat, és gyerünk a virtuális játszótérre bizonyítani, milyen kemény f*agyerekek vagyunk mi!
Érthető módon a különböző chatek a legsűrűbben látogatott – mondhatni „kísértetjárta” helyek, ha emez kasztba tartozók viselkedését szeretnénk megfigyelni. A név nélküliség itt is él, az előre gondosan megtervezett – szükség esetén a vágólapra bemásolt – új virtuális külsővel itt lehet igazán hatékonyan prosperálni. Tehát ha valaki nethuszárt akar látni, javaslom, itt keresse őket.

A nethuszárság a nap 24 órájában megtalálható a chateken. Délelőtt ennek az a magyarázata, hogy az iskolák majdnem 96%-ában ilyenkor zajlanak az órák, egyebek között a számítástechnika is. Az óra természetesen unalmas, fogalmuk sincs, hogy a tanár miről beszél, de ha nem járkál a padsorok között állandó rovancsot tartva, akkor minden különösebb nehézség nélkül fel lehet lőni a gépet valamelyik közismert chat-oldalra, és el lehet kezdeni a „mókát”. A délután teljesen érthető...vége az utolsó órának is, de nehéz az iskolatáska ilyen szép napos délelőtt, de sebaj, mindjárt otthon vagyok, és irány a chat!

Legfeltűnőbb ismertetőjelük az állandó trágár, ocsmány beszéd, aminek számos oka lehet. A nethuszárok egy része nem is hallott mást odahaza, magától értetődik, hogy ezt tanulja el a kedves szüleitől. Akinek kocsislegény, segédmunkás, vagy hivatásos alkoholista valamelyik (esetleg mindkét) szülője, arról nem nehéz ezt feltételezni. Tekintve hogy modern és civilizált társadalomban élünk, ez ma már alig-alig fordul elő, bár az ember hajlamos ezt feltételezni. Valószínűbb azonban, hogy valamilyen okból kifolyólag nem volt gyerekszobája, nehéz gyermekkora volt, esetleg vele így kommunikálnak otthon a szülei. Ismerve néhány ilyen csevegő szellemi színvonalát, ez egyáltalán nem lehetetlen.

Tehát a feltűnően ocsmány káromkodásokról lehet egyértelműen felismerni őket. Ennek számos egyéb oka is lehet. Egyeseknek ez szánalmas életük minden szórakozása, hogy az általános iskolában hallott, unásig ismert alapszókincset szajkózzák, és elismerően vigyorognak a monitor előtt, mint marhatök a mezőn, hogy „milyen jól odamondták azoknak”. Vigyorgás közben folyamatosan nézik a chatet, mintha csak dícséretet várnának. Mások az igen jól ismert és az előbb említett Sulinetről vannak fenn, és azon versenyeznek, ki tud nagyobb reakciót kiváltani egy chat, vagy egy levelező fórum látogatóiból. Ezután egymásra néznek elismerő ostoba csontvázvigyorukkal, mint egy autista kisgyerek, aki életében először csinált tornyot építőkockákból. Tehát sokaknak az jelenti az egyetlen élvezetet szánalmas kispolgári életükben, hogy lépcsőházi „szellemességeket” írogatnak idegen embereknek, és hihetetlen testi-lelki izgalom keríti őket hatalmukba, ha kötekedhetnek valakivel következmények nélkül. Ha pedig az aktuális moderátor kiebrudalja őket, egyszerűen csak cserélnek IP-címet (ha tudnak persze), visszamennek, és bájvigyorogva folytatják bohócmutatványukat, izgalomtól fűtve reszketnek, ugrálnak forgós székükön, ágyékukat markolásszák, mint egy kokós idióta, aki a Holdig lőtte magát a szerrel.

Megint mások a valódi életükből hiányzó megbecsülést (?), keménységet, rátermettséget igyekeznek elérni ezzel, hogy általuk viccesnek mondott beszólásokat intéznek egy-két emberhez a chaten. Afféle optikai ön-tuning ez, a virtuális új személyiségüket kiegészítendő. Nem egy közülük nagy rajongója a bunyós-lövöldözős akciófilmeknek, esetleg a jól ismert háromdés-lövöldözős játékoknak, mint a Doom 3, a Quake, satöbbi. Esetleg azon frissiben, ahogy végigcsinálták örökélet-kóddal valamelyiket, egyből fellépnek a chatre, hogy megmutassák: ha el tudtak bánni a karmos-fogas savköpő démonnal, vagy a páncélozott bilin forgó, missile launcherrel tüzelő gonosz dagadékkal, egy-két chatelő, aki tőlük minimum 200 kilométerre él, nem jelenthet nekik akadályt. Bőszen keménykednek is, amíg egy ottlévő moderátor meg nem unja, és ki nem hajítja őket a szobából.

A nethuszároknak egy újabb jelentős része valamilyen érthetetlen okból a chatelőkön áll bosszút az életben elszenvedett sérelmeik miatt. Kidobta őket a kedvesük, megbírságolta őket az ellenőr a buszon, apuci nem vesz nekik Ford Mondeot, matek korrepetálásra kell járniuk este 10-ig. Mi sem egyszerűbb, nyomás fel a chatre, és dühöngjük ki magunkat, az minden bajt megold! Nem hangzik logikusan ,de ne feledjük, kedves barátaim, hülyéknél, szellemi fogyatékos Down-kórosoknál logika nem létezik, soha nem is volt (gondoljunk Caligula császárra a római időkből). A felsorolt csoportok természetesen nem egységesek, az egyik bármikor átkerülhet ideiglenesen a másikba, mint ahogy a szennycsatornában úszó ürülék is átcsúszhat egyik csőből a másikba.

Viszont ugyanígy sokmindenben megegyeznek: a legtöbbjük nem töltötte be még a 12. életévét, és szárnyait próbálgatva ízlelgeti a „f*sz, p*na, b*zmeg” szavak leírása okozta gyönyörűséget. A kinézetük szinte mindig éles ellentétben áll virtuális önmagukkal: alacsony, vörös göndörhajú, pattanásos arcú, karcsiszemüveges, púpos kis gnómok bújnak meg a rettenthetetlenséget, bátorságot és vagányságot sugárzó nicknév (becenév) mögött. Ugye mily meglepő? A jóképű, vasgyúró, lóvéval tömött látszatkülső mögött ilyen jelentéktelen, nevetséges kis humanoidformák állnak, akik a ropit is alig-alig tudják eltörni, nemhogy embertársuk kezét-lábát, az anyagi helyzetük kimerül a napi 1 gömbrágó elfogyasztásánál, a külsejükről pedig Dexter jut eszébe az embernek, a laboratóriumából.

A nethuszárok természetesen mindent elkövetnek, hogy eme fájó alapigazságok gondosan rejtve maradjanak, ám ahogy a sánta kutyát is elkapja a sintér egyszer, ez is könnyedén kiderül, különösen mikor összeszednek egy lányt, aki elég buta ahhoz, hogy higgyen is nekik, és a kifantáziált BMW-Porsche-Ferrari-akármi, ötvenmilliárdos bankszámla meggyőzi őket arról, hogy megtalálták életük párját. Ilyenkor elkerülhetetlenül sor kerül a találkozóra, és szegény lány kénytelen szembesülni azzal, hogy nem mind arany, ami fényesen csillog.
Kötekedésük közben előfordul, nem is egyszer, hogy náluknál kifinomultabb, műveltebb, intelligensebb vitapartner kerül az utukba, aki minden tekintetben magasan fölöttük áll. Próbálják „leoltani”, beledobnak apait-anyait-vágólapot, ám a másik csak gúnyosan röhög rajtuk a többi chatelővel együtt, ahogy az erőlködve küldi el újabb és újabb káromkodásait. Ettől persze valóban megmérgesedik a nethuszár, mikor látja, hogy nem rúghat labdába az agyhatalommal, így elkezd fenyegetőzni a legváltozatosabb módozatokon.

A klasszikus „szétverem a pofád, kibelezlek, rádhívom a maffiát, szólok a bátyámnak” félelemkeltésektől egészen az akasztásig, felnégyelésig, agyonlövésig, atommal szenesítésig terjednek, már ugye ami az akciófilmekben és a számítógépes játékokban szokott lenni. Bár önnön elmondásuk szerint az ilyen figurák ötven különféle küzdősportban jeleskednek, a kick-boxtól kezdve egészen a K1-ig, leginkább a szájkaratéban érnek el jelentős eredményeket, tekintve hogy ahhoz nem kell különösebben sok edzés, elég ha szimplán hülye az illető.
A számítógép, úgy látszik, egyesekre varázslatos, mágikus hatást gyakorol: arcuk, izomzatuk és agresszivitásuk ugrásszerűen megnő abban a pillanatban, ahogy belebújnak új személyiségükbe, mint valami ruhába. Bizony-bizony, a csodálatos módon megnövekedett izomzat ilyenkor olajat kap, a nethuszár vörös fejjel, káromkodva, öklét rázva fenyegeti az őrajta jót mulató ellenfelet különböző bizarr halálnemekkel, kilátásba helyezve azt is, hogy lenyomozza az IP-címét, megkeresi, és a saját lakóhelyén tapossa ki a belső szerveit. Akárcsak a többi ijesztgetésnek (pl. a kedves papa maffiafőnök vagy miniszter, jön a szintén izmos, kigyúrt báty), ennek sincs semmiféle valóságalapja. Hacsak nem üzemeltető vagy moderátor az illető, aligha tud lenyomozni bármit is. A maffia-mese és az erős báty-mese szintén a fantázia szüleménye, az első ötszáz ilyen fenyegetés után hamar ráun az emberfia, mert elveszíti minden varázsát a szájkarate, az izomszaghoz hozzászokik az orr.

Előfordulhat azonban, hogy egy vállalkozó szellemű izomgyerkőc megbeszél egy találkozót az ellenfelével, ám a nagyrészének itt kifullad minden bátorsága, felismerik, hogy élőben hiába írják be hogy IDDQD és IDKFA, nem lesz shotgun, missile launcher, neutron cannon és Dark matter gun a kezükben, sőt, meglepő módon még sebezhetetlenné sem válnak. Akik mégis elmennek, azok tisztes távolból figyelik a helyszínt, és mikor feltűnik a srác, akit ők agyon akartak verni két mozdulattal, hamar megváltoztatják elhatározásukat, és viharos gyorsasággal sasszéznak hazafelé. Ha szerencséjük van, ellenfelük nem veszi észre ezt a pánikszerűen gyors visszavonulást. Ha nincs, észreveszi, és magyarosan ellátja a baját. Ez nem nehéz, a szájkaratés kis senkiháziak általában egy jól irányzott pofontól sokkos állapotba kerülnek, és úgy omlanak össze, mint a pártállami diktatúra leszálló ágban.

Természetesen nemcsak szájkaratésok és nethuszárok találhatóak a levelező fórumokon és a csevegőoldalakon, a másik színes társaság a chatszexesek, és a webkamera-szexesek népes tábora. Míg az egyik csoport kisebbrendűségi komplexusát és elfojtott dühét éli ki más embereken, mert a nyolcadikosok megint megverték udvari szünetben, éjjelente pediglen a teliholdat ugatják habzó szájjal, addig a másik csoportot az örökös kielégületlenség, a szexuális aberráció, a hülyeség, és a fajfennmaradást biztosító szervük vezérli.
Hoppá! – mondanók pestiesen. Hogy lehet chaten szexelni, meg webkamerán keresztül? Az jobb volna, mint élőben?

Természetesen nem, sőt, épp ellenkezőleg. A chatszex személytelen, kizárólag a kitalált virtuális személyiséghez kapcsolódik (magyarul rá lehet dobni nyugodtan húsz centit, és pár kiló izmot a megfelelő helyekre), és lehet egyszerre több...khm...”emberrel” csinálni anélkül, hogy amazok tudnának egymásról. Ha magam elé képzelek egy ilyen kisfiút, ahogy egyik kezében a meredező virslike, másikkal pedig nyálcsorgatva gépeli be, hogy éppen most mit is csinál a partnerével, közben nézegeti a legújabb pornóképeit, hogy azért legyen valami köze a szexhez annak, amit csinál...hát, elfog a röhögőgörcs. Az ember könnyedén hiheti egy-egy dologgal kapcsolatban, hogy rátalált a végső, a „superior” idiotizmusra, ám ilyenkor győződik meg róla, hogy a szellemi visszamaradottságnak létezik egy még szörnyűbb fokozata is, ráadásul tényleg bebeszélik maguknak, hogy ez milyen élvezetes. Jellemzők a különböző „jópasi” és „szexi lány” névvariánsok, csak úgy mint a „Niki_cica, ClauCica”, amitől elég hamar telemenne macskaszőrrel a monitor. Nem egyszer előfordult, hogy egy „Sexílány” nevű kliensről már menet közben kiderült, hogy egy 140 kilós zsírszalonna kokeró nő, olyasféle fogazattal, mint egy medvecsapda. Kell 40-50 év teljes cölibátus ahhoz, hogy egy ilyen telített zsírostúrót valaki szexilánynak tituláljon.

Ugyanez vonatkozik a webkamerán való „szexre” is, annyi különbséggel, hogy itt kevésbé érvényesül a kitalált új identitás, amely pótolni szándékozná a súlyosan sérült valódit, viszont annál gusztustalanabb. Ahogy némelyik félnótás aberrált barom hirdeti magát webkam-szexre, az egyszerre röhejes és siralmas, a látvány pedig egyértelműen kacagtató, ahogy az ipse két kézzel rángatja nemesebbik szervét a monitor mellett pihenő készülékbe. Én egyedül csak a webkamerát sajnálom, de hát a gyártóknak is meg kell gazdagodni valamiből, nemde?

Köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradságot, és elolvasta eme kiselőadást az internet söpredékéről. Bízom benne, hogy velem együtt kacagtok rajtuk, mivelhogy az ilyen testi-lelki nyomorékok, torzszülöttek arra kiválóan alkalmasak, hogy az intelligens emberek kiröhögjék őket, és jókat mulassanak rajtuk, egészen addig, amíg ki nem kell lépniük a chatből, mert az apjuk lefeküdni zavarja őket, néhány pofonnal nyomatékosítva, ők pedig vinnyogva takarodnak a szobájukba. Amíg szórakoztatnak minket alpári, kisiskolás szövegeléseikkel, mindenki meggyőződhet arról, hogy mennyi rejtett elmebetegnek kötötték be szerencsétlen, mit sem sejtő szülei az internetet, fizetnek súlyos ezreseket, hogy kisfiuk telekáromkodjon weboldalakat. Ne feledjük, amit Wayne Gale mondott a „Született gyilkosok”-ban: „A szeretet megöli a démont. És most reklám...”