Történetek

A boldogító igen óta öt év telt el. Még jobban szerették egymást, mert az idő összekovácsolta őket. Életük tele volt szenvedéllyel, szerelemmel és izgalommal. Utaztak, világot láttak, terjeszkedtek. Ahogy az idő telt, a nőnek hiányzott valami, amit a pénzükkel nem tudott megvenni. A gyermekáldás elmaradt, hiába próbálkoztak...

A démon már sokat vett el az emberekből és a kis hercegnői is mind neki dolgoztak, persze nem vették észre, hogy boldogtalanok, csak azt, hogy nem szeretnek, és nem sérülnek. Közben mások életét megkeserítették, mégis csak jöttek az emberek, akiket megfogtak maguknak, a jellemmel, a szóval, és a szépséggel...

2057. Káosz uralkodik a világban. 2027-ben kitört a III. világháború, amit, 2057-ben időlegesen befejeztek. A két nagyhatalom Amerika és Oroszország, harmadszorra is nekiesett egymásnak. Senki nincs biztonságban. Ez már sokkal fejlettem technikákkal rendelkező háború volt, mint az előző kettő. Itt már nem két hadsereg küzdött egymással, hanem a technika. Szinte percenként repült mindenfelé atom- és neutronbomba...

Ő miért ne vétkezzen? Miért nem tehet olyat, mint senki más? De! Nagyon is kirúghat a hámból! Megbosszulja, amit vele tettek! Megám! De még mennyire, élvezni fogja, hogy rákoppinthat főnöke orrára. Kacagott. Eszelősen. A liftben viszont nem hallotta senki...

Amy ezen csak mosolyogni tudott. Széles vigyorral az arcán hallgatta barátnője dühkitörését. Lizzy hamar észrevette reakcióját.
- Most meg mi van? - kérdezte felháborodottan.
- Azt lehet, hogy nem tudom, hogy neki milyen érzései vannak, de tudom, hogy neked milyenek. Te totálisan belezúgtál. - állapította meg.
- Erre már én is rájöttem. Nem értem, hogy mi célod volt, hogy lehord őt.
- Egyszerű. Most már azt is tudom, hogy Jack számára sem vagy közömbös, mert biztos,...

Ekkor megfogta a kezem és mentünk még pár méter, majd a hátam mögé állt és kiszabadított a jó illatú sál rabságából. Ahogy kinyitottam a szemem, egy lakótelepi lakás nappalijában találtam magam. A lakás üres volt, nem volt benne az égvilágon semmi, csak egy francia ágy matraca a földön, az erkélyre nyíló ablakon, pedig egy földig érő fehér függöny, amit lágyan fújdogált a szél. És ez még nem minden… az lakás minden pontján, a padló tele volt szórva rózsaszirmokkal, és egy négyzetcentiméternyi...

A vámpírok denevérré változtak, és miközben repültek a tömény fekete füstös égen, Tamika olyan bűbájt bocsátott rájuk, hogy mindaddig láthatatlanok maradnak, amíg olyan közelre nem érnek, ezzel is fokozva a meglepetést. Ezt alkalmazta a többi egységen is. A csontváz katonákat, zombikat és a lidérceket a föld alá húzta: csak akkor fogja őket előhívni, ha már a csatában lesznek...

Hirtelen úgy éreztem, hogy csupán színjáték volt az egész. A szerelmem nem is érzett semmit sem a lány iránt, még a lány sem szerette Őt. Olyan volt, mintha a hercegem megjátszotta volna magát, mert már tekintetéből fáradságot és megadást olvastam ki. Amint megpillantott, tettetni sem próbálta örömét, hogy kint voltam. Leültem egy padra, ők is leültek a mellettem lévőre. A fiú, arcán széles mosollyal nézett. Nagyon jó érzés volt, de attól még nem értettem semmit sem...

Valami követte, valami emberfeletti, aminek a lihegését már a tarkóján érezte. Iszonyatosan félt, hogy utoléri, megkaparintja, így gyorsabb tempóra unszolta így is fáradt lábait. Mindhiába próbálkozott, a szörny nem akart távolodni. Sam rájött, hogy furfangra is szüksége lesz, ha le akarja hagyni a fenevadat. Nem fogja megkönnyíteni a szörny dolgát...

Fernando merev arccal bámulta a fodrozódó tömeget. Az erkély szélén állt, kissé szétvetett lábakkal, kezeit maga mögött egymásba csúsztatta. Díszes katonai egyenruhát viselt. Hasonlót, mint de Vega, viszont termetéből adódóan kisebb méretben. Sohasem volt katona. Bár részt vett a kiképzésen, amin minden fiú húsz éves korában, de ennyi. Sohasem volt még háborúban. Sohasem lőtt még valódi célra. Most pedig itt állt, díszes tábornoki egyenruhában. Végtére is ez várható volt. A királynő bátyja...