A hárrrom

Már hajnali négyjor fenn voltam. Az izgalmam kihatott az alvókámra, és csak hegyeztem a fülem, hogy mikor ébrednek fel anyuék. Magára a Conra csak hárman megyünk. Én, Anna a barátnőm, és Péter a bátty. Annával nagyon sokat képzelegtünk, vajon milyen lesz ez a Sakura Con, és rengeteget álmodoztunk, hogy miket láthatunk. A cosplayerek ruháit már magunk elé képzeltük, pedig a szülői engedély hiányzott. Amikor rámondta az áment, olyan mámorban úsztunk, mint két drogos, aki azt hallja, hogy mostmár legálisan lehet mindenhol alacsony áron anyagot kapni.

Az ágyamon ülve elmosolyodtam az emlék hatására, de rögtön helyrerázott az esetleges akadályok mivolta... Kevés a jegy! csak 600+600 jegyet lehet kapni, amit gyorsan elkapkodnak... Készítettem egy "B" tervet az esettleges kudarcra, mert anyára ott nem számíthatunk, nekik biztos programjuk van. Persze a "B" meg sem közelíti az "A"-t de kárcsökkentésre megteszi.

Sikerült felébredni, húgomat kiráztuk, anya kicsit morgott, de az öt órai kelés nem mindenkinek üdítő... Nagyon nehezen, de végül sikerült elindulni. A nap még nem hallatott magáról, mozgás pedig csak a zöldségesek standja felöl volt. A belvárosból egyenesen a kertvárosba tartottunk, mivel Annáék oda költöztek a belvárosból. Ez egy nagyon jó kis történet, mert pont akkor költöztünk mi ide a belvárosba, mikor Annáék le kertvárosba...

Megálltunk a bejárat előtt, én kiugrottam, és átvágtattam a kapun, amit nyitva hagytak. Bekopogtam az ajtón, és nem is telt el sok idő, mire egy srác nyitott ajtót. Még soha nem láttam ez előtt Pétert, de rögtön felismertem, nem is azért, mert nem lehet senki más, hanem mert le sem tagadhatnák egymást Annával! Óriási a hasonlóság, mint Anna úgy Péter is nyúlánk, vékony, de nem is az alkatuk, mert Anna normális magasságú, Péter pedig az átlag fölé nyúlik, mint én. Kicsit megilletődtem viszont, mert Annára, vagy az anyukájára számítottam, nem pedig rögtön Péterre.
- Helló! - mondta, és én is kinyögtem egy sziát.
A kézfogás, nem is tudom miért, de teljesen elmaradt.
Szerencsére megjelent Anna, és feloldódtam. Az autónál még a szülök beszéltek pár szót, majd belepréselődtünk a hátsó ülésre. Iszonyatosan kényelmetlen volt az egész út, csak néha beszélgettünk, de akkor jókat nevettünk is, olvastam, zenét hallgattam, de aludni nem bírtam.

Amikor megérkeztünk, nem kiszálltam, hanem kiestem az autóból, nem csak azért, mert az ajtónak préselődtem, hanem a térdeim is fáradtam ropogtak, nyöszörögtek a megerőltetésre. Nem tetszett nekik, de annál inkább nekem, hogy végre itt vagyunk. Már az előparkban emberek sorakoztak, civil ruhások, Cosplayerek, Rocker arcok... Sokféle stílus, ízlés, ruha, de egy közös volt bennünk, imádjuk az Animéket! Sokáig csak nézelődtünk a sorból kifelé, hogy kiket látunk Cosplayezni, és ámultunk, hogy milyen durva ruhában képesek feszíteni. 600 jegy... 30 perc alatt elfogyott, és mi csak a felét tettük meg a sorban az útnak.

Tehát ennyi! Mind a hárman letörve, megsemmisülve néztük, hol egymást, hol a többi sajnálkozó kinnrekedt embert. Valaki régen kitalált egy tűzvédelmi szabályt, és ezért csak x ember lehet odabenn. A hangszóróból egy szervező hangja szajkózta ugyanazt a rémhírt kifelé az embereknek. Az nem lehet, hogy ennyi legyen! Ilyen sok embert csak így elküldeni haza, több mint piszokság! Hirtelen egy reménysugár ütötte fel a fejét, mikor ujra megszólalt a recsegő hang:
- Kedves Sakura Conosok! 2 órától újra szabadon bocsátunk 200 jegyet, de addig nem tudunk újabbakat kiosztani! Ismétlem...
- Ez az!- szinte egy emberként kiáltottunk fel a tömegből. Viszont addig még volt öt óra. Kemény vállalkozás, de elő kell venni a "B" felét és majd eltelik. Probléma már csak a kaja, illetve a pija volt, mivel a Conra nem lehetett ételt, italt bevinni, és anyáék már messze jártak.

Szépen bevettük magunkat az Országos Közlekedési Múzeumba, és ott találtunk büfét is. Minő szerencse! Jól elszórakoztunk a kiállított mozgatható tárgyakkal, tészta hidakkal és egyéb furcsaságokkal. Egészen elképesztő dolgokat olvastam ezekkel az egyszerűnek tűnő dolgokról, de mégsem Animecon volt, így még mindig tartott az a letargiás hangulat. Anna és Péter eleve csendesek voltak, ami nekem egy kicsit furcsa volt, merthogy én zajban létezem igazán. Nem, gond! Csak bejussunk! El sem mertem képzelni, hogy milyen lenne a hazaút, ha nem engednének be oda a második eresztéssel. Benyomtunk egy kis kaját, és már mentünk is vissza, hogy az elsők legyünk, a sorbanállásnál. Két órát álltunk, lökdösődve, nyomorogva, míg végül engedték a vásárló tömeget, de ez nem szellősebbé tette a helyet, hanem még fojtottabbá. Iszonyatos volt. A térdeim újfent nyikorogtak, és nyöszörögtek, szinte szálltam, mikor végre kiálltam a sorból, mert láttam, hogy Anna biztosan meg tudja venni azokat a jegyeket. Újra elfogott az a narkotikus öröm, ami akkor otthon. Emlékszem, hogy mit mondtam, pontosan, amikor a kezembe nyomta a jegyet: - Esküszöm, ha fiú lennél megcsókolnálak! - az benne a vicces, hogy komolyan is gondoltam! Szegénynek fizetnie kellett, mert úgy megnyomorgatták, hogy mikor már benn voltunk is reszketett.

Elámultam... Rengeteg plakát, poszter, manga árus, figurákkal, plüss játékokkal kereskedő emberek. A sok tinédzser, akik egymást taposva törekednek megvenni a legújabb holmikat. Itt nem a pénz volt a mérvadó, hanem a gyorsaság! Ha nem voltál elég erős, akkor is elsodortak, furcsa volt az egész. Olyan emberek mászkáltak, akiknél az én stílusom volt a normális! Mintha egy kis Delicia világba cseppentem volna, mindenhol színes hajú, piercinges extrém frizurás fazon, különböző ruhákban, vagy nagyon színes egyéniségek, vagy nagyon fekete. Nem volt köztes állapot.

Belevetettük magunkat a hömpölygő, vásárló mániás emberek tömegébe. Gyorsnak erőszakosnak kellett lenni, mert lecsaptak a kiszemelt mangára, poszterre. Engem különösebben nem érdekeltek a kis műanyag manga figurák, de azokért is kilóméteres volt a sor. Gyűjtők... Gondoltam, de azért hagytam, hogy elragadjon az a lüktetés, ami mindenkiben ott volt, miután belépett azon a kapun. Nagyszerű volt! Csodálatos Cosplayes emberek, a szemük, már villogott a sok vakutól, fantasztikus árukínálat. A mangákat úgy vették, mintha két forint lenne.

Mikorra kigyönyörködtem magam a látvány okozta bódulatban, utána néztem a rajzoknak amiket beküldtem. Nem állítottak ki egyet sem, de nem is csoda, hiszen olyan mesteri munkák voltak helyezetesek, amiket még másolni sem tudnék. Egyik ámulatból a másikba, ahogy haladtam a felismerésekkel. Annáék hol eltűntek, hol megkerültek, de azért én fél szemmel mindig szemmel tartottam Péter magas alakját. Könnyű volt, kiemelkedő jelenség... Visszakaptam a rajzaim, és újra Péter fejének a keresésére indultam, meg is talátam őket, majd közösen is megnéztük azokat az isteni rajzokat.

Annyira irigy voltam rájuk! Megnéztünk pár Amv-t is, nagyon jók voltak, igazi profi munkák. engem igazából a Final Fantazy nyűgözött le, de voltak ott még jeles darabok. Igencsak eltelt az idő, és már készülni kellett lelkiekben, hogy az indulás hamarosan eljön. Anyával váltottunk pár szót, és nem is olyan soká indultunk is.
Fel voltunk dobva, az új szerzeményekkel, és az emlékek miatt. A visszaúton úgy aludtam, mint akit leütöttek... Mindent egybevéve jó nap volt!

A sorozat kövi része hamarosan...