Vágyódás II.

Vágyódás II.

A hűvös őszi szél beletúrt Hajnal kócos tincseibe, egy kicsit eljátszadozott velük, majd gyorsan továbbillant a lány édes illatával.
- Jó reggelt! De korán keltünk ma. Csak nem kidobott az ágy?
- Jó reggelt! Az ágy marasztalt volna még, de az óra kegyetlenül felébresztett. – bájosan rámosolygott a biztonságiőrre, majd besiet az épületbe.
Léptei hangosan kongtak az üres folyosón. Ilyenkor még nem dolgozik senki. A legszorgosabbak is fél hét felé fognak érkezni. Majd lassan megérkeznek a könyvelők, hiszen nekik van a legfontosabb és a legtöbb munkájuk Az év mind napján el vannak havazva. Persze, ha
valaki megkérdezi tőlük, hogy mit csinálnak a töménytelen mennyiségű kávészünetben, őszinte felháborodással csak annyit felelnek: „Munka megbeszélés” – és felszólítják a kíváncsiskodót, hogy távozzon, mert éppen zavarja az eszmecserét.

Na igen! Az a bizonyos eszmecser, mely nem is szólhat másról, mit a legfrissebb és legzaftosabb pletykákról. Például a legutóbbi ilyen történet szerit, a logisztikai vezetőt rajtakapták, amint éppen az irodájában az egyik takarítónővel malackodott. A sztori, ha egy kicsit is utánagondolunk két dolog miatt sem állja meg a helyét. Az első, ami köztudott és mára már nem szerepel a beszédtémák központjában, hogy az említett vezető meleg. A második pedig, hogy a történetben szereplő időpontban épp Angliában tárgyalt. Ezen bizonyos apróságok felett az ilyen céges pletykák általában elfeledkeznek. Talán azért, mert így élvezhetőbb a történet, másrészről a korrekciók végett több kávészünetet lehet beiktatni.

8 óra felé a titkárnők is befutnak. Mivel a megfelelő ruha kiválasztása és a tökéletes smink elkészítése miatt, minden reggel késésben vannak, így az első dolguk a mosdóba vezet, hogy igazítsanak egy hangyányit a sminken és a frizurán. Persze ezt a korrekciót a nap folyamán többször is megismétlik. Fő a tökéletes külső szlogennel.

Mire a vezetők is befutnak az egész épület megtelik élettel, de most még minden csendes és nyugodt. Hajnal belép az irodájába, egy nagyot sóhajt az asztalán heverő papírkupac láttán. „Milyen kár, hogy nem lehet az egészet elégetni” –gondolja, majd bekapcsolja a számítógépet. A kabátját csak ezután akasztja a fogasra, majd kisiet a konyhába, hogy főzzön egy jó erős feketét. A reggeli rutinos mozdulatokat csak a kávéfőző tetejére kiírt felirat zavarja meg: „A GÉP ELROMLOT.” Egy dühös grimasz, majd egy huncut kis mosolyt láthatunk az arcán, és már indul is a szomszédos iroda konyhájába. Ugyan ki láthatná meg, hiszen még nincs bent senki, és egy csésze kávé semmiség. Persze a költségvetés, a konyhai megrendelések… blab-blab-bla. Minden fejes ezt ismételgeti, de a munkaebédek, munkavacsorák költségeiről mindenki hallgat. Végül is ez csak egy csésze kávé, felesleges görcsöli rajta. (Azért mégiscsak ciki lenne lebukni.) Óvatosan körülnéz, és már bent is van. Idegen terület, – gondolja - de a kávéfőző ugyanaz. Felnyitja a tetejét, és egy elégedett mosollyal nyugtázza, hogy pont egy csészényi bab van benne. Egy határozott mozdulattal megnyomja az „OK” gombot és már csordogál is az isteni nedű.

- Imádom a frissen őrölt kávé illatát! Főleg az ehhez hasonló álmos reggeleken. A Dallmayr prodomo valahogy mindig magával ragad. Talán azért, mert ezt kortyolgatva mindig eszembe jutnak Etiópia varázslatos tájai, ahonnan ez a kávé is származik.
A lány összerezzen a hang hallatára, és bizonytalanul megfordul. Még inkább elveszti magabiztosságát, mikor meglátja kivel áll szembe. Pár másodpercig talán még levegőt sem vesz, csak némán, szótlanul nézz azokba a sötét, fekete szemekbe, amik ragadozó tekintettel rámerednek. Ricsi az, a cég macsója. Csak egy pár hónapja dolgozik itt, de minden nő oda van érte. Igazából nem lehet tudni róla semmit, rejtélyes alak. A vezetőket már az első héten az ujja köré csavarta. Napközben flörtöl mindenkivel, de soha senkit nem hív el randizni. Dolgozni még senki sem látta, de minden munkája tökéletes.
A végtelenek tűnő néma hallgatás után Hajnal összeszedi minden lelki erejét és megszólal.
- Elromlott nálunk a kávéfőző, az automatában pedig pocsék a kávé. Reggelente szükségem van egy forró feketére, ami felébreszt.

A férfi ott áll az ajtónak támaszkodva karjait összekulcsolva és őt nézi. Haja egy kicsit csapzott, mintha még ma nem fésülködött volna. Ingje is, mintha gyűröttebb lenne a szokásosnál és a megszokott nyakkendő is hiányzik. Így nem is tűnik olyan macsónak, inkább hasonlít egy éretlen egyetemistára aki épp most ébredt fel egy jó kis buli után. Erre a gondolatra a lány elmosolyodik.
- Mondták már, hogy édesen mosolyog?
- Tessék?
- Az ajkai lágyan egymáson pihennek, majd egy kissé széthúzza őket. Ettől az arca kipirul, és a szemében megjelenik valami titokzatos csillogás.
„Jesszusom ez szörnyűbb mintha maga az igazgató előtt bukott volna le. Ő biztos ledorgálta volna, de ez a férfi mit akar tőlem? Én biztos, hogy nem fogok bedőlni a süket dumájának” – gondolja. Idegesen megfogja a csészéjét és már el is indult az ajtó felé, de ott egy erős kéz megfogta a karját. Moccanni sem mer. Ott áll néhány centire egy félig ismeretlen férfitől, akivel még sohasem beszélt, csak szótlanul elsétáltak egymás mellett a folyosón. Mélyen egymás szemébe néznek, az ajkuk szinte összeér, majd a csendet Ricsi töri meg.
- Épp az én kávémat lopja kisasszony. Engedje meg, hogy legalább egy kortyot igyak belőle. Egy pimasz mosollyal kiveszi a lány kezéből a csészét és egy nagyot kortyol az italból, szemét végig a lányon tartva, aki moccanni sem mer a meglepetéstől.
- Én cukorral jobban szeretem - kommentálja.
- Nekem így tökéletes! – válaszolja a lány felháborodottan és egy hirtelen mozdulattal visszaszerzi a csészéjét. Még egy pillanatig egymásra néznek. Majd enged a szorítás és a lány határozott léptekkel elillan.