Történetek

Miért várnak el ennyit tőlem? Még csak nem is vagyok nagykorú! Mégis olyan terhek nyomják a vállamat, ami néhány felnőttnek is sok lehet! Mióta itt vagyok, azt állítják, hogy ezrek, százezrek sorsa függ tőlem! Ugyan mit tehetnék én, aki még tizennyolc éves sem vagyok, és nincs, aki bátorítson?! A szüleim halottak! Egyedül vagyok! Ki tudja, a szerelmem viszont szeret-e? Hogy képes vagyok-e bármi nagy tettre?- ordította Gwynn a sötét erdei tisztáson, fel-alá járkálva, az ég felé...

Tekintetem visszatéved Frankre. Lehunyt szemmel fekszik, hasán a szuszogó gyermekkel. Az utóbbi idők idegeskedése teljesen eltűnik az arcáról. Vonásai kisimultak, bár a szarkalábak sosem fognak eltűnni a szeme sarkából. Ez az emléke a velünk történt borzalmaknak. Én érte harcoltam, ő a saját életéért...

- Értem. Szóval az fáj, hogy mással dug?
- Hülye vagy. Mondom, hogy nem gáz. Mármint…
- Nem gáz, hogy mással dug? – kérdezte Philip megilletődve.
- Oh bazmeg. Persze, hogy para. De nem ezen van a hangsúly. Az, hogy van egy másik pasi, akivel neki most jó és történetesen dugnak, az egy dolog. Nem ez a cinkes. Tulajdonképpen a pasinak semmi köze ahhoz, ami engem bosszant. Nem is bosszant, inkább csalódottá, reményvesztetté tesz...

szreveszek egy fiút, aki az ajtóban áll, rájöttem ő nem ment a többiekkel fürdeni a Balatonba... könnyel áztatott arcomat fürkészi. Rámosolygok halványan, és észreveszem, ő az a fiú, akit mindig is kerestem...Tudom ő az, akiről álmodtam, aki a könyvemet felvette a folyosón, és nagy mosollyal adja kezembe...

A reggel hamarabb eljött L számára, mint azt várta volna. Elaludni nem bírt. Csak sírt. Így jobbnak vélte, egyből belevetni magát a ráváró feladatok tengerébe. Iskolába nem ment be, nem bírta volna elviselni a többiek részvétét.
Teltek-múltak a napok. Az elintézendőkkel jól haladt, már csak 2 nap volt hátra, hogy H-t örök nyugalomra a földbe helyezzék...

Végre egyedül vagyok. Többé senki sem parancsolgat, senki sem ver meg. Anyám is elhallgatott. Még most is látom, ahogy ott fekszik vérben, ruhája mocskos, haja zilált. Életem legszebb képe volt. A rendőrök nem is gyanakodtak rám, hisz ki gyanakodna egy gyerekre? Azt mondták, maradjak itt, értem jön valaki és elvisz. Nem… Ide többet nem jöhet senki… Senki… Engem senki sem láthat többet…Senki sem bánthat…

Jézus nem tett annyi csodát, mint amennyit a srác őrangyala, hisz ki látott még olyat, hogy egy elgázolt, betépettnek tűnő – nevezzük nevén a gyereket: betépett. Ja, hogy ezt eddig még nem említettem? Bocs. – borostás, alkoholtól bűzlő fazont felsegítsen két önzetlen, öltönyös üzletembernek álcázott gerinctelen féreg – más néven ügyvéd...

Olyan ártatlan képpel néznek a hunyorgó tanárra, hogy majdnem én is elhiszem, betéve tudják, már azokat az anyagokat is amiket, még nem is vettünk. Valójában nem a mumusom az irodalom, de ekkora anyaggal már nem érdemes hazardírozni. Soha nem szoktam puskázni, így még szokatlanabb, hogy nagyobb erővel pumpálja a vért a szívem...

A szél egyre jobban fújt, az emberek körülállták a sírt a temetőben. Sokan sírtak és emlékeztek a halott legszebb élményeire. Senki sem értette, ki tehette és mért, hogy ilyen kegyetlenül leszúrja a falu egyik tisztes férfiját. Csak találgattak és egyre hihetetlenebb dolgokat vetettek fel...

Először a melleimet simogatta, majd a keze lassan vándorolt lefelé. Már mindketten nagyon szaporán vettük a levegőt. Ujjai már igencsak jó helyen jártak ott lent. Gyönyörhullámok törtek rám, pedig a lényeg még váratott magára...