A tenger

A tenger
(Újabb percek és pillanatok az életből)
Írta: Beke Richárd


Hétköznapi kannibalizmus

Üres pizzás dobozok, és kólás üvegek nyomait követve, a plafonról csüngő villanykörte sápadt fényében, meghagyott életeket találunk. Még meg se értek igazán, de már rohadnak, és nincs rájuk bevett recept. Sosem volt. Ízleld meg őket a nyelved hegyével. Harapj beléjük. A testek savanykás íze ne tévesszen meg, mert a töltelék (mit egyesek léleknek hívnak) habár emészthetetlen, mégis kedvére való az Igazi ínyenceknek.

***

Körmeim alatt a kosz

Hol vagyok? Hol vagy? Valahol „otthon”. Körbevéve tárgyakkal, munkám férges gyümölcseivel. Egyedül vagy...? Egyedül vagyok. A macskák néha felnyávognak odakinn az éjszakában. Ma már nem kefélnek. A piszkot szedegetem körmeim alól, de nehéz, mert nemrég vágtam le a fölösleges végeket. Megint szétnézek magam körül, ezúttal behunyt szemmel, és figyelem a sötétséget, miközben alakváltó színfoltok tűnnek fel előttem. Lassan elveszek bennük, de visszarántom magam, és ismét kirajzolódik előttem a szoba a tárgyakkal. Nem akarok még elaludni, mert valószínű, hogy mikor felébredek már reggel lesz, és mehetek dolgozni. Kezdődhet majd minden előröl, ahogy tegnap és tegnapelőtt is. Minden nap, ahogy a munkahelyen az asztalnál ülök, érzem, hogy lecsapódok a környezetre. Izzadtságom ilyenkor kis cseppekben vándorol végig karjaimon, hogy az asztalhoz érjen. A dossziéhoz, az űrlaphoz, a székhez. Szinte sajnálom. Most is izzadok. Meztelen vagyok. Gyönyörű, és visszataszító egyszerre, na nem mintha bárkit is érdekelne. Nem szoktam így, ruhátlanul ücsörögni a lakásban. Hol vagytok? Akárhol. Otthon alszotok. Vagy imádkoztok, vagy szexeltek, vagy maszturbáltok, vagy kedves szavakat suttogtok a telefonba... Titokban nassoltok, buliztok, az utcát járjátok, vagy az igát húzzátok. Nem látlak titeket, a falak miatt, amik eltakarnak előletek, és titeket is előlem. Ezek a falak... megvédenek fagytól, esőtől, erőszaktól, és persze tőletek is, drága ellenségeim. A körmeim tiszták. Egy időre. Aludjunk.

***

Tragédia

A férfi
megigazította fülében a férgeket.
Vérével kiírta a hűtőre üzenetét,
majd útnak indult a messzi hegyekbe,
de csak a második sarokig jutott,
azon a reggelen is.

A nő
nem véletlen várta urát
vacsorával,
minden este.

***

Fények vándorlása betonon

Látom őket. Mennek bele a semmibe, az egyik végéből, egyenesen a másikba. Követik egymást, táncolnak, majd kialszanak. Ezek a fények embereket visznek, messze innen, de sosem elég messzire. Engem is vittek már, különböző utakon, más-más irányokba, és soha bele se gondoltam, hogy valójában miért ez a nagy mozgás? Most csak figyelem őket, itt kinn, az esőben, és szépséget látok bennük, sőt, gyönyörűséget! Mert mit számít nekem, hogy merre visz, amelyik majd megáll, hogy felvegyen?

***

A zálog

Építs várat üvegből, homokból,
gyúrd bele minden saradat,
járj királyként, bolondként udvarán,
imádkozz zászlaja alatt.

Hajolj ki százszor a csillagokért,
magas tornya ablakán,
de sosem lesz tiéd, mit a távol rejt,
életed örök zálogán.

***

Melinda, avagy: kívánhatsz bármit, csak azt nem, hogy létezzek!

Képzeld el, hogy elképzellek. Szeretlek, megérintelek, magamba zárlak. Meg se történt, nem érzékelted. Milyen élmény az, aminek a része vagy, de te nem tapasztalod? Lehetsz akárki, legyél Melinda. Egy jégből kifaragott angyal, aki fantázia-szárnyait szégyenlősen maga mögé rejti. Itt vagy előttem, de ugyanakkor mégsem. Elolvadsz, eltűnsz, éled tovább hazug, kétszínű, önző, felszínes, boldog-boldogtalan, szeretethiányos, kétségekkel és félelemmel teli életed, míg titkon csinálod saját jégszobraidat, idegenekről, kik néhány pillanatra modellt állnak neked a szemközti járda szélén. Ha tudnák kikké lettek lágy kezeink alatt... de mi se tudunk semmit. Én érzek, te érzel, és mindketten olvadunk, a kellemes tavaszi napfényben.

***

Pikkelyek

Vízcsobogás.
Ma fürdőt veszek, hogy megtisztuljak a gondoktól,
és sebzett agyam a habok nyaldossák tovább.
Édes illúzió, búcsú a mocsoktól.
Életemben álmodtam,
álmomban éltem,
és mint otthonra lelt vándor, a csillagokat követem a víz tükrében,
hínárfüggönyökön át, odalenn a mélyben,
ahova a nap fénye már nem ér el,
nyugalom van, és csend.
A levegő, mit emléknek vittem, feledésbe merült,
ők pedig, kik ruháikat levetve tűntek el,
most pikkelyekben tündökölve érintik meg kezem.
Átadom magam, nem ellenkezem,
mert mikor életemben álmodtam,
és álmomban éltem,
a fürdőkádba fojtottam minden reményem.
Csend.

***

Átvenni egy díjat

Köszönöm anyámnak, az alkoholistának, hogy rámosolygott a gyerekre.
Köszönöm apámnak, a roncsnak, hogy kiabált a gyerekkel, és verte őt.
Köszönöm a nőknek, akiket szerettem, hogy nem voltak kíváncsiak a gyerekre.
Köszönöm a nőknek, akik szerettek, hogy már gyűlölik a gyereket.
Köszönöm az ablaknak, ami kivágódott, széttörve üvegét, hogy megmentse a gyereket.
Köszönöm barátaimnak, hogy szinte mind elárulták a gyereket.
Köszönöm volt tanáraimnak, hogy megpróbálták tanítani a gyereket.
Köszönöm volt munkáltatóimnak, hogy átverték a gyereket.
Köszönöm a gyerek öccsének, hogy majdnem öngyilkos lett.
Köszönöm a gyerek családtagjainak, hogy majdnem mind meghaltak.
Köszönöm volt lakótársaimnak, hogy elküldték a gyereket.
Köszönöm a behajtóknak, hogy időnként zaklatják a gyereket.
Köszönöm az idegeneknek, hogy keresztülnéznek a gyereken.
Köszönöm az ismerősöknek, hogy hülyének nézik a gyereket.
Ha már nem leszek képes hálát adni, a gyerekkel együtt temethettek.

***

A tenger

Mint elhagyott kagylóban a morajló tenger,
óvlak téged poharak üres zajától.