Anyák napjára

Engedd meg kedves olvasóm, hogy megosszak veled egy történetet. Egy történetem, mely 2003.01.23.-án 03.45-kor kezdődött.
Aludtam, de édesapa bejött és felkeltett. Egy szót suttogott a fülembe, ami igazából nem is volt hang, csak egy érzés. Értelmezni csak 3 ember tudta a világon: a bátyám, a nővérem és én. Másnap nem mentem iskolába. Édesapával maradtam otthon. Aznap vártam édesanyát haza, de nem jött. Másnap, amikor mentem iskolába elmondtam a szót az egyik barátomnak és osztálytársamnak. Ő rögtön segítséget ajánlott fel. Pár órával később ráborította egy másik osztálytársamra a padot, mert azt feltételezte, hogy előző nap lógtam. Az egész hétvége rendelkezésemre állt és én azt gondolataimmal töltöttem. Iskolás gyerek lévén nem kellett a holnap miatt, aggódnom, mert azt megtették helyettem a szüleim. De ott és akkor tudtam, hogy hamarosan eljön az idő, amikor már nekem kell terveznem a jövőmet, 17 éves voltam akkor.

Gondolataimban sorra vettem szüleim példáját. Nem éltünk jómódban, de nekünk gyerekeknek mindenünk megvolt. Erre csak később jöttem rá, amikor – immár én is apaként- megtapasztaltam milyen nehéz ezt megteremteni és inkább éhezem fázom, minthogy azt mondjam a fiamnak, hogy nincs. Én mindig jóllakottan álltam fel az asztal mellől, míg édesanyám csak köretet evett, mondván neki az is elég. Csak a jó oldalát tapasztaltam a szülői gondviselésnek és hálát adtam a mindenhatónak, hogy ők az én szüleim. Már akkor törtem a fejem minként tudnám ezt meghálálni nekik. Munkámból hazaadtam, de ez nem hála volt, hanem természetes segítség. Édesanyámnak két nagy álma volt, mint anya. Unokát szeretett volna és mindhárom gyermekének szép nagy templomi esküvőt. Akkor döntöttem el, hogy amint tudom teljesítem mindkét álmát. Én vagyok a legfiatalabb a családban, mégis 2006.02.11-én megszületett a fiam. Az első unoka. Tudtam mennyire boldoggá tenné édesanyát, ha látna, de azóta se jött haza, pedig minden nap várom. Esküvőm nem volt még, mert nem futná a keretből. Csak és kizárólag nagy templomi esküvő keretén belül vagyok hajlandó elvenni a páromat.

Célom nem tudom feledni, mert az ágyam fölé raktam egy fényképet róla és amikor belépek a szobába rögtön azt látom. Anyák napjára én nem tudok virágot adni, vagy verset mondani, mert elment és bár tudom hol van nem érthetné szándékaim. Csak az álmainak megvalósításán keresztül tudom méltóképp kifejezni hálámat felé és soha egy percre sem tudom, vagy akarom feledni nevelését, tanítását az életről.
Édesanyám 2003.01.23-án 03.45-kor meghalt.