Történetek

Remie volt maga a lehetőség. Ezzel a fotókollekcióval, végre elérhettem volna, hogy a divatszakmában is felfigyeljenek, rám, erre ez meg egy kis összezörrenés miatt, mint a mimóza összehúzza magát, és eltűnik a francba. A mobilomért nyúlok a farzsebembe, és már ütöm is a számát. Rem tőlem ilyen könnyen nem menekülsz! Vagy mégis? A telefonja teljesen süket… Még sem olyan hülye, mint amilyennek tetteti magát. És most megint ki maradt hoppon?! Hát én… Ki a hülye!?! Hát én…

Egy nagy levegővételével és kifújásával, megkönnyebbülten csuktam be utánad. Megfordultam és az ajtónak dőltem háttal, majd lassan csúsztam lefelé, míg végül ott ültem előtte. Legalább 10 hosszú percig csak ültem. Gondolataim az elmúlt egy óra történései körül forogtak. Végig gondoltam, és újra lejátszottam a fejemben minden egyes percet. Onnan kezdve, hogy megszólalt a csengő...

Éjszaka vagyok fenn,
mikor a hold ragyog az égen.
Nappal alszom álmom,
férgek másznak a ruhámon.
Nyughelyem egy kripta,
a sors nekem ezt adta.
Szép márvány koporsó,
talán ez az éj az utolsó.
Hullaként élek,
s egy kis vért kérek.
Új áldozatom keresem,
akiből a vért kinyerem.
Kétszáz éve teszem mindezt,
ellenségem az ezüstkereszt.
Gyilkosom azonban a fatőr,
mely a szívemben utat tör...

Gondolom, nem kell külön kiemelni, hamis igazolvánnyal mentem be. Ahogy öregszik az ember egyre feledékenyebb, mostanában sűrűn felejtem el ki is vagyok valójában, ezek a fránya igazolványok… Eddig a terv hibátlan, csak így tovább, ha elég határozott és vészjósló vagyok, és nem hagyom levegőhöz jutni őket nyert ügyem van. Ugyan ki gyanakodna a személyazonosságomban, elvégre egy komoly köztisztviselő vagyok, vagy mégsem, de ezt ők nem tudják. Kopogtattam az ajtón, majd választ sem várva...

Gyengéden kezdtem el a barlangászást, szép óvatosan csúsztattam ujjamat a nagyajkak közé, soha nem tapasztalt melegség fogata az ujjamat. Lassú cirógató mozdulatokkal fedezetem fel a kedvesem barlangját, amire jól eső nyögésekkel reagált. Három – négy perces játszadozás után mélyebbre engedtem ujjamat, és rövid keresgélés után megtaláltam a megduzzadt csiklót, amely csak tovább fokozta a kollegina gyönyörét...

Mikor pirosra váltott a lámpa, megállt előttem egy kék Fiat. Elöl egy férfi vezetett, és mellette ülhetett a felesége. Majd a hátsó ülésre tévedt a szemem, ahol egy lány ült és pont engem nézett. Egy pillanatra mindketten egymás szemébe néztünk. Nem tudom miért, de hirtelen másfelé néztem, de égetett a vágy, hogy jobban megnézzem. Visszapillantottam, és láttam, hogy a táskámat nézi, majd újra rámpillant. Kék szeme volt. Lenyűgözően kék, és elgondolkoztató...

Elkezdődött a koncert. A Nightwish- fanok üvöltve fogadták kedvenceiket, nemkülönben a négy vámpír. A zenekar pedig mindent beleadott.
A Bye bye beautiful közben Natashában feltámadt az ősi hívás a vér után. Hiszen annyi ember van itt... Észre sem vennék, ha egy- kettő beájulna a tömegbe.... Már éppen indult volna áldozatokat keresni, amikor valaki elkapta a sérült karját...

Nagy kő esett le a szívünkről. Nagyapa. Mindenki nagyapja, meghalt. Ez igazi ok az ünneplésre. Boldogan ölelem át anyámat. Kevés boldogabb dolog van az életben, mint mikor az ember apja vagy anyja meghal.
Sima temetése lesz, amire három nap múlva kerül sor. Ő akarta így. Nem leszünk sokan, csak a szűk család, és a legjobb barátai, akikkel még a háborúban harcolt együtt. Mára már csak kettő maradt, de szerintem már ők se húzzák sokáig, hisz nincs valami sok erejük. De biztos vagyok...

- Én csak egy trófea lennék neked, a többi roxfortos lány között. Csak azért kötődsz hozzám, mert én vagyok az egyetlen, akit talán sose kaphatsz meg – Lily szeme könnyes lett. Remegő hangon folytatta. – És hogy ugyanúgy eldobnál, ahogy őt – lehunyta a szemét, a szempillái alól kicsordult egy könnycsepp. James letörölte, és átkarolta a lányt. Megálltak, és ekkor magához szorította, úgy suttogta a fülébe:
- Lily Evans, esküszöm neked, sohasem mondtam neki ilyet, mert nem igaz. Sosem...

- Natasha! - ugrott Matthew a démon hátára és beleharapott a nyakába, mire az fájdalmasan felordított.
- Bolond! Minek jöttél utánam? - sikoltotta. Tehetetlen dühében elkapta a lény bal karját és elkezdte marcangolni. Arra azonban nem figyelt, hogy a jobb kezével mit csinál, így csak egy nagy fehér fényt látott és ájultan bukott a fűre.
- Natasha! Na megállj te dög! - azzal a fiú megadta az amúgy is elvérzőben lévő testnek a kegyelemdöfést. A démon holtan rogyott a földre...

Elolvasom »