Christophus az Ördög hírnöke

Hideg, csípős, késő őszi idő volt. A fákról már lehullott az összes levél jelezvén, hogy nemsokára beköszönt a tél.
Az intézet komor falai között, a megszokott falaknál, a megszokott sarokban üldögélt Christian.
Mint az elmúlt 10 év minden reggelén, most is rajzolgatott, miközben a cigarettáját szívta.
Tudta jól, hogy miért került ide, miért nézte őt mindenki őrültnek...
De ez már nem számított... Mert azt is tudta, hogy mikor fog kikerülni...

10 évvel ezelőtt, amikor még 24 évesen fiatal volt és ambiciózus, tele nagy tervekkel, nem is merte volna megálmodni, hogy olyan lehetőséget kap, ami az egész életét, létét és lényét megváltoztatja.
Sűrűn betegeskedett, bár az ismerősei szerint ő csak egy hipochonder.
Aztán egy nap a Sors megadta neki a végső csapást: ahogy ott üldögélt a kórház várótermében, kezében a kórlapjával, lepergett előtte az élete, összetörtek az álmai... Tüdőrák. Ez az alattomos betegség belülről rágta, ő pedig semmit sem tehetett ellene.
Az orvosok szerint maximum 1 éve volt hátra, mégis, 10 év múltán ő még mindig (ha nem is a legjobb körülmények között), de élt.
Persze ehhez szükség volt az alku megkötéséhez...

A kórházból hazavezető út mellett, egy kiszáradt csatorna mélyén találtak rá a barátai az autója roncsai között.
Bár remélte, hogy meghalt, de csak az eszméletét vesztette el.
Egy másik világba került, egy másik tudatba.
Körülötte lángolt minden, mindenhol káosz és fájdalom volt, amerre csak nézett.
Talán mégis meghalt.
Lépteket hallott a háta mögött. Megfordult és egy elegánsan öltözött, középkorú férfival találta szemben magát.
Az rideg mosollyal és fenyegető tekintettel vizsgálta.
Kezdett zavarba jönni. Zavarta, hogy ilyen nyugodtan mégis fenyegetően bámulta őt. Izzadság cseppek gördültek végig az arcán, és bár körülötte mindent láng borított, mégis a hideg futkosott a hátán.
- Első kóma? – kérdezte a férfi.
Christian nem értette a kérdést, csak feszülten figyelt tovább.
- Mindig fel lehet ismerni az újoncokat – enyhült meg az idegen arca, majd a kezét nyújtotta.
- Lucifer vagyok, ez pedig a Köztes Világ.
Nem akart hinni a fülének.
Ekkor visszazuhant a valóságba. Mellette orvosok küzdöttek az életéért...

1 óra múlva már az intenzív osztályon aludt. Szerencséje volt, csak egy könnyebb fejsérüléssel végződött az öngyilkossági kísérlete.
Álmában újra megjelent a lángoló város és az idegen, aki magát Lucifernek nevezte.
Ideges volt és hevesen kiabált:
- Mégis mit jelentsen ez? Mi ez a hely, ki maga, és hogy kerültem én ide?
- Már elmondtam. Ez a hely a Köztes Világ az élet és halál között és én Lucifer vagyok.
- Na idefigyeljen...
- Nem hiszem, hogy abban a helyzetben van, hogy ilyen stílusban beszéljen velem Christian!
- Honnan a fenéből tudja...
- Én mindent tudok magáról, minden gondolatáról, cselekedetéről... Mindent...
- Nem hiszek magának, ez csak egy rossz álom...
- Igaza van Mr. Wood, ez tényleg egy rossz álom... Egy nagyon rossz álom...
Christian nyelt egyet, de nem szólalt meg.
- Alkut ajánlok magának.
- Alkut? Maga szerint bármire is szükségem van magától?!
Lucifer kinyújtotta kezét és mélyen a szemébe nézett.
Ahogy a földre zuhant, elüvöltötte magát a fájdalomtól. Az ördög manipulálta a rákos sejteket a szervezetében.
- Az életére csak igényt tart, nemde?
Christian köhögni kezdett, ahogy elmúlt a fájdalom. Lassan Lucifer szemébe nézett:
- Az életemre? Ember, rákos vagyok, milyen igényt tartanék az életemre? Ha nem tudná... Hát persze, maga mindent tud, még azt is, hogy...
- Öngyilkos akart lenni, nagyon jól tudom. Én manipuláltam magát, hogy lezuhanjon, és végre találkozhassak magával.
- Velem? Mégis mit akar tőlem
- Önnek szüksége van az életére, nekem pedig egy emberre. Én meggyógyíthatom, de cserébe én is kérek valamit.

Christian gondolkodott, mérlegelt...
- Hallgatom – szólalt meg végül.
- A Köztes Világ az én birodalmam, ám újabban az angyalok elkezdték tizedelni a híveimet.
- Úgy érti...
- Nem, nem gyilkosságról van szó, csupán áttérítik őket. Ezért van szükségem magára. Ön egy halandó, nem ismernék fel magát.
- És mégis mit vár tőlem?
- Az életéért cserébe felruházom démoni erővel, és pusztítsa el az angyalokat. Csupán ennyit kérek magától...
Christian felállt és leporolta magát.
- Maga tényleg az ördög...

Ébredése után az intenzívről egy elmegyógyintézetbe szállították.
Csendesen és szófogadóan viselkedett, többre értékelte a magányt, mint a társaságot.
10 évig csak mérlegelt, számítgatott, tervezgetett... És rajzolt.
Azonban eljött az ő napja. Lassan felállt és letekerte jobb kezéről a kötést. A démoni szavakat vizsgálta a karján és mélyen magába szippantotta az erejét. Már régen megtanulta uralni, és tökéletesen használni.
Megkötötte az alkut, visszakapta az életét. Ideje volt, hogy a rá eső felét teljesítse.
Ma éjjel megszökik, és munkához lát...