Afrikai kaland

Otthon mindenki nagyon örült a lány megkerülésének. Ő alig mesélt nekik. Nagyon szótlan volt és magába fordult. Elkezdett dolgozni egy óvodában és minden energiáját a munkájára fordította. Sokszor jutottak eszébe a jemeni gyerekek, akiket annyira megkedvelt. Tervezte, hogy valamit változtatni fog az életén, de még nem tudta hogyan kezdje. Aztán egy nap a híreket nézve meglátta az afrikai menekülttábort, ahol az a rengeteg ember élt összezsúfolódva, éhezve, sokan betegen. Anna érezte, hogy neki oda kell mennie, ott talán tud segíteni, tud valami hasznosat tenni. Megjegyezte a segélyszervezet nevét, akinek az autóját látta a híradós felvételeken, és másnap az Interneten rákeresve telefonszámokat is talált, és nekiállt a kapcsolatfelvételnek. A felajánlkozását szívesen fogadták, és találkozót beszéltek meg a szervezőkkel. Mire indulnia kellett az ismerőseitől hatalmas segélyszállítmányt gyűjtött össze, amit a szervezet hálásan fogadott. Néhány hét múlva kiszállt a repülőgépből, a forró Afrikai földrészen, egy poros repülőtéren.

Szörnyű dolgokra számított, de ami ott várta az minden várakozását fölülmúlta. Azt hitte, sokat tud az emberi szenvedésről, de most rá kellett jönnie, hogy elképzelni sem tudta, ami létezik. A megkínzott emberek, a reményvesztett felnőttek, a kiégett gyermekek. Itt a csecsemők is annyi kínt éltek már át, ami Annának hihetetlen volt. Egészségügyi szakközépiskolát végzett és most nagyon jól tudta hasznosítani a végzettségét. Ápolt, ételt osztott, gyerekekkel foglalkozott, oltásokat adott, sebeket kötözött. Egy percre sem pihent meg az első napokban, mert úgy érezte, neki kell mindenkin segítenie. A társai látták, hogy már alig áll a lábán és akkor a vezetőjük behívatta magához.
- Holnap nem csinálhatsz semmit – adta ki a parancsot.
- Nem értem – ámult el a lány.
- Ezt így nem lehet csinálni. Nem kell megijedned, mindenki így kezdi, mindenki, aki itt van, átéli ezt, hogy nem tud leállni az első napokban. Most itt az ideje, hogy lassíts. Ha te kikészülsz, akkor nem tudsz segíteni, ezért be kell osztanod az erődet és időnként föl is kell töltődnöd, ezzel védekezve a teljes kiégéstől.

A lány lehajtott fejjel állt. Ő dolgozni akart és segíteni és nem pihenni meg kikapcsolódni. Igaz, hogy másnap nem dolgozhatott, de a főnök beosztotta egy csoportba, akik távoli falvakba mentek el gyerekeket beoltani. A csoport vezetőjének meghagyták, hogy ő csak mint kiránduló és vésztartalék mehet nem dolgozni. Anna korán reggel megállt az autó mellett és várta a csoport tagjait. Az egyik lány, akivel már találkozott komor arccal érkezett és nagyokat ásított. Kinyitotta a kocsi ajtaját és behelyezkedett az ülésre, úgy tűnt el is aludt. A sofőr és a vezető késett, de végül ők is megérkeztek.
- Orvos nem jön velünk? – kérdezte.
- Az orvos ott van pár napja, és a falvakat járja. Te még nem találkozhattál vele.

A lány érdeklődve nézte a tájat. A hegyi utakon haladva szédítő volt visszanézni a völgyekbe. A távolban látott oázisokat, de azok közelébe sem jutottak, aztán a táj kissé megváltozott és már látott némi növényzetet. Az első faluban a gyerekek voltak, akik eléjük szaladtak. A lány elhomályosult szemmel nézte őket. Az otthoni boldog óvodásokra gondolt és arra, hogy ezek a kicsik soha nem fognak talán boldogan játszani, jóllakni és élni. A faluban hatalmas pusztításokat végeztek a háborúzó felek. A kunyhók fölégetve torzóként álltak és az emberek a szabad ég alatt éltek. Néhány suhanc jött oda a dzsiphez. A háború, ami végigsöpört az országukon annyira embertelenül elbánt velük. Tizenévesen már koravén emberkék néztek szembe vele cigarettázva és géppisztollyal a kezükben. A vezető halkan megjegyezte, hogy ne szálljon ki és ne szóljon hozzájuk. Ő nem vette komolyan a fegyvert, hiszen ezek gyerekek.
A lány mellette megjegyezte, hogy ezek nem olyan gyerekek, mint amiket ő ismer.
Anna a figyelmeztetés ellenére kiszállt és az egyik fiúhoz lépett, akinek beszáradt seb volt a homlokán.
- Megnézhetem? – kérdezte, és már nyitotta is ki a táskáját, amiben kötszerek és fertőtlenítők voltak.

A fiú elkapta a fejét, amikor a fertőtlenítővel hozzáért és dühösen nézett rá. A lány nyugtatóan duruzsolt neki, leültette és mosolygott rá, közben beszélt hozzá és kérdezgette, hogy elterelje a figyelmét. Látta, hogy fél a fájdalomtól. Gyorsan és biztos kézzel dolgozott. Amikor a ragasztós kötszert rátette még meg is simogatta a fiú állát és azt mondta neki nagyon szép a szeme. Látta, hogy elpirul, és zavarban van, a többieket nézte, hogy mit szólnak hozzá és nem nyilvánítják-e gyávának. A lány ezen is próbált segíteni, mert odalépett a fiúkhoz és megkérdezte valakinek tud-e még segíteni, mert szívesen teszi... A vezetőjüknek látszó fiú, aki nagyon keménynek akart látszani, intett neki, hogy menjen vele. A sofőr rászólt a lányra, hogy ez nem jó ötlet, de Anna megnyugtatta, hogy nem lesz baj és ment a fiú után. A géppisztolyos csapat továbbra is körbevette a dzsipet, és nem engedték őket tovább, sőt kiszállni sem.

Anna a bekötött fejű fiúval és azzal, aki a vezetőjüknek látszik a házak mögé került a bokrok közé ment. Tudta, hogy nem helyes, amit tesz, de úgy érezte, hogy ezt kell tennie.
A bokrok között két lábat látott meg először, kicsit gyorsabban ment, mert már látta, hogy az eset súlyos lehet, a lábakon vér csorgott. A fiatal férfi, aki a földön feküdt eszméletlen volt, de még élt. A mellkasát érte a lövés és rengeteg vért vesztett. Anna letérdelt a férfi mellé és megtisztította a sebet, amin egy egyszerű kötés tudta, hogy nem segíthet, de valamit kellett csinálnia. A betegnek kórházra és műtétre, intenzív ápolásra lett volna szüksége, amit itt nem igazán lehet elérni. A kötés, amit föltett pillanatok alatt átvérzett.
- Itt nem lehet rajta segíteni. Kórházban lenne esélye csak – mondta őszintén. A géppisztolyos fiúk egymásra néztek.
- Van a szomszéd faluban egy orvos, aki tud operálni – mondta a bekötött fejű.
- Vigyétek oda - adta ki a parancsot a másik és fenyegetően intett a géppisztollyal.
Anna a dzsipet szaladt és elmondta, hogy súlyos sérültet talált, akit az orvoshoz kell vinniük a szomszéd faluba. A csoport vezetője dühösen mordult a lányra, amiért nem hallgatott rá.
Betették közösen a sérültet a kocsiba és a fiúk a géppisztollyal is benyomultak melléjük. Mozdulni sem tudtak annyira össze voltak nyomódva. A sofőr nagyon gyorsan hajtott és a göröngyös földúton a lelküket is kirázta.

A lány úgy érezte soha nem fognak odaérni. Aggódott a sebesült férfi miatt, mert nagyon rossz állapotban volt. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor végre meglátta a földúlt falut, és remélte, hogy az orvos tud majd segíteni nekik.
A jöttükre néhány asszony jött elő és mikor a fiúk a fegyvereikkel fenyegették őket azok a faluvégi nagyobb kőház felé mutattak és gyorsan eltűntek. A lány szállt ki elsőnek és rohant be a házba, ahol csak egy gyönyörű lányt talált szomorú szemekkel. Kérdezte, hogy hol van az orvos, de a lány a fegyverek láttán sokkot kapott és képtelen volt megszólalni. Az egyik fiú ordítozni kezdett vele és akkor ő zokogva kiabált.

A csoportvezető, aki értette a nyelvet közölte, hogy az orvos gyalog ment valahová.
A lány intézkedett és behozatta a sérültet, akinek már alig volt pulzusa. A belső szobában szegényesen felszerelt rendelőt találtak. A férfit a kezelőasztalra fektették és a lány a fiókokat húzogatta. Talált infúziót és szereléket, amit pillanatok alatt bekötött és a másik kezére fölkötötte a vérnyomásmérőt. A másik lány is bejött és próbálta magát hasznossá tenni, bár közben Annát szidta a felelőtlensége miatt. A sofőr a kocsinak támaszkodva állt.
A két fiú figyelte őket és kissé elbizonytalanodva álltak az ajtóban.
Anna talált műszereket, amiket előkészített a műtéthez. Remélte, hogy az orvos hamarosan visszatér. A betegnek az egyetlen esélye a gyors orvosi beavatkozás volt. Az infúzió megtette hatását, mert a beteg ébredezni kezdett. A fiúk izgatottan mentek oda hozzá és kiabáltak. Anna most érezte csak a veszélyt, amit okozott. Ezek a fiúk gondolkodás nélkül lelövik őket, ha a barátjukkal valami történik. A férfi állapota nem volt valami szívderítő steril műtő és főleg sebész nélkül. Hiába is lett volna itt egy felszerelt kórház orvos nélkül minden hiába.
A lány magában megfogadta, hogy legközelebb vigyázni fog, de most a jelen nagyon veszélyes helyzetből kellett valahogyan kikeveredni. A fő baj az volt, hogy nem csak sajátmagát, hanem a társait is veszélybe sodorta. Körülnézett és próbált a vezetőjük szemébe nézni. A férfi szeméből csak dühöt olvasott ki, aminek nem örült.
Kintről zajt és beszélgetést hallottak. A férfi, aki belépett, majd amikor fölmérte a helyzetet rögtön cselekedett. Megvizsgálta a sebesültet.
- Tud valaki asszisztálni? – kérdezte körülnézve.
Anna tudta, hogy ezt most neki kell helyrehoznia. Előrelépett és a műszeres tálca mellé állt.
- Igen, kaptam oktatást, de nem vagyok gyakorlott. A többiek elmehetnek – próbálta menteni a társait –

A férfi végigmérte és bólintott. Kiszólt az őket fogadó gyönyörű sötétbőrű lánynak, aki beállt a beteg fejéhez és előkészítette a lélegeztető szettet.
- A többiek elmehetnek – mondta az orvos és intett a csoport vezetőjének.- Majd pár nap múlva gyertek be a lányért – a két fiú nem foglalkozott velük, szó nélkül elengedték a társaságot.
Anna segített az orvosnak a bemosakodásban, ami nem volt szakszerű, de a fertőtlenítős bemosakodás majdnem sikerült. Aztán ő is megmosta a kezét és bekente fertőtlenítővel, amit hagyott megszáradni.Gumikesztyű nélkül kellett nekik a beteget operálni, mivel steril kesztyű nem volt.
- Ugye nem fog elájulni? – kérdezte az orvos mielőtt belevágott a betegbe.
- Igérem nem –nézett föl a lány a fiúkra, akik aggódva léptek közelebb.
Anna próbálta az ő feszültségüket is feloldani, ezért beszélt hozzájuk. Elmagyarázta, hogy most ne jöjjenek közel, mert azzal a levegőn át is betegséget okozhatnak. A fiúk a falhoz léptek és nem mozdultak. A lány látta, hogy még mindig mennyire feszültek, ezért minden tevékenységet előre elmondott és azt is miért csinálják. A két fiú nem igazán értette a dolgokat, de a magyarázat megnyugtatta őket, mert úgy tűnt, hogy nagyon értik a dolgukat.
Az orvos azért rászólt.
- Rám is figyeljen – és már vette is ki a férfi mellkasából a golyót. A lány egy darab gézt nyújtott oda és vette el a bűnös golyót.
- Bocsánat – mondta halkan, aztán a fiúknak beszélt megint – szerencsére nem túl mélyen volt a golyó és úgy néz ki nem ért el semmi komoly szervet. A szive és a tüdeje sem sérült és így esélye van a gyógyulásra, de csak akkor, ha kórházba juttatjuk, mert antibiotikum kell neki. Szerencsétek van, hogy ilyen jó orvosra találtunk – nem nézett föl amikor ezt mondta. Remélte, hogy az orvost nem sodorta bajba a felelőtlenségével.
A két fiú akkor nyugodott csak meg amikor a beteget ébresztgetni kezdték. Az orvos azt mondta talán jobb lenne, ha aludna még és magától ébredne, de a fiúk miatt demonstrálni kellett a műtét sikerességét. Nagy adag fájdalomcsillapítót adtak a betegüknek.
Anna nagyon örült, hogy vége a műtétnek és hogy a meglőtt férfi láthatóan jól viselte, mert a vérnyomása is rendben volt a vérveszteség ellenére. Az infúziót folyamatosan töltötték a vénáiba.
- Már az utolsó infúziómat raktam föl – szólalt meg az orvos.
Anna megrémült.
- Kocsit kell szerezni és kórházba kell vinni a barátotokat – adta ki a parancsot a fiúknak.
- A doktor kocsijával megyünk – mondta a fiú – ti velünk jöttök ketten – lökte meg Annát és a doktort, aki meg sem lepődött, fogta a táskáját, gyógyszereket és kötszert pakolt bele és már indult is.
- Gondoltam, hogy nem lesz vége azzal, hogy megoperáljuk – nézett a lányra, aki körülnézett és a megoldást kereste, hogy a beteget hogyan tudnák legóvatosabban kijuttatni a kocsiba és ott elhelyezni kényelmesen.
Az orvos az első ülést lehajtotta és eligazította, majd egy összecsukott hordágyat vett elő és hajtogatta szét. A fiúk segítettek a betegüket kivinni és elhelyezni a kocsiban. A lány mellé ült a két fiú hátra, az orvos vezetett.

Az út gyötrelmes volt a betegnek is és Annának is. Próbálta vigasztalni a fiúkat, akik most ijedt kisgyerekek voltak. Ki is faggatta őket, hogy honnan ismerik egymást, hol nőttek föl, van-e testvérük, jártak-e iskolába, mi a kedvenc ételük. A kórházhoz érve a fiúk teljesen föloldódtak, nevetve meséltek a lánynak, aki arról mesélt nekik, hogy Jemenben egy falucskában arabul tanult. A beteg gyenge volt és a vérnyomása is csökkent, de a körülmyények ellenére az állapota kielégítő volt.
A kórház személyzete nem örült nekik. Ellenségesen beszéltek az orvossal. A lány a szigorú főorvoshoz lépett.
- Az én hibám, hogy a beteget elhoztuk és megoperáltuk. Sajnos meggondolatlanul keveredtem ebbe a kalandba. Kérem, a doktort ne bántsa – a férfi végigmérte a zilált hajú lányt.
- Alig van gyógyszerünk és utánpótlás is hébe-hóba érkezik, atibiotikumunk is fogyóban van, na és ha gond lesz a beteggel, akkor a kisérők lövöldözni fognak.-
- Elviszem őket – ígérte a lány.
Nem tudta hogyan csinálja, de komolyan gondolta és mikor kimondta akkor jött rá, hogy már megint meggondolatlan volt.

Odalépett a fiúkhoz és elmagyarázta nekik, hogy a barátjuknak pihenésre van szüksége és menjenek vissza a faluba. Szerencsére azok már annyira bíztak a lányban, hogy rögtön bele is egyeztek, abba, hogy visszamennek velük.
A doktor arcán nem lehetett kiigazodni, de azt azért látta, hogy nem fog dicséretet kapni tőle.
- Maga mindig ilyen zűrös? – kérdezte már a házához visszaérve. A lány visszafelé is a fiúkkal foglalkozott.
- Bocsánat – mondta a lány.
Kiszálltak a kocsiból és a fiúk csak álltak ott, mintha mondani akarnának valamit.
Amikor a lány el akart menni az egyik fiú utánalépett és megfogta a karját.
- Ha védelemre van szükséged tőlem megkapod – mondta, Anna rámosolygott és odalépett hozzá. Már nem félt tőle, hiszen ez egy kisfiú, aki rossz játékba keveredett.
Megölelte a fiúkat, amitől azok először megijedtek, majd rácsodálkoztak és végül széles vigyorral néztek egymásra.
Az orvos megfogta a karját és bevezette a házba.
- Örüljön, hogy elmennek és ne provokálja őket – szólt rá a lányra.
A házba lépve a lány megkönnyebbülten sóhajtott. A férfi elé állt és a kezét nyújtotta.
- Ben King vagyok – Anna megfogta a kezét és halkan a nevét is mondta és közben a férfi szemébe nézett.

A nagyapja még gyerekkorában tanította arra, hogy hogyan kell kezet fogni és, hogy abból miket állapíthat meg a partneréről. Az idős férfi azt mondta neki, hogy mindig nézzen a partnere szemébe, amikor a kezét megfogja és erőteljesen és határozottan markolja meg azt. A férfi kézfogása kifogástalan volt, de a lány ezt föl sem tudta fogni, mert a férfi szemei rabul ejtették. A sötét szempár mélyén olyan szemvedélyt látott, amit eddig még soha sehol.
A férfi nem engedte el a kezét, erősen fogta és közben talán információkat várt a lánytól. Anna kihúzta a szorításából a kezét és becsukta a szemét. Szédülést érzett. A férfi elkapta és erősen fogta, majd a székhez vezette.
- Ettél te már ma valamit? – kérdezte.
- Nem volt még időm rá –Anna most érezte csak, hogy mennyire üres a gyomra.
A férfi kiment és pár perc múlva egy tálcával jött vissza, amin kemencében sült kenyér és sajt volt. Letette a lány elé.
- Teniza hoz mindjárt kávét is. Egyél –
A lány evett pár falatot, majd a kávéba sok tejet öntött és megitta. A férfi elégedetten nézte.
- Anna mesélj magadról, hallani akarom a történetedet – a lány el volt varázsolva a férfitól. Volt benne valami nagyon vonzó, megfoghatatlanul vonzó számára – Pár napig még itt kell lenned, amíg a többiek visszafelé be nem jönnek érted., tudni akarom ki is vagy te meggondolatlan lány, aki ilyen veszélybe sodródtál és vittél engem is.

A lány kicsit bántottan nézett rá, de be kellett látnia, hogy a férfinak igaza van. Elmondta, hogy honnan jött, elmesélte a jemeni kalandját is nagy vonalakban, aztán visszakérdezett.
A férfi átült vele szemben a kanapéra és csak pár szót mondott magáról.
- Új-Zélandon születtem, a szüleim arab és amerikai származásúak. Orvos lettem, aztán elindultam a nagyvilágba gyógyítani – a lány most már értette a sötét szemeket.
- Hol fogok aludni? – kérdezte, mert nagyon fáradtnak érezte magát.
A férfi fölállt és intett, hogy menjen vele. A szomszéd szobában csak egy hatalmas ágy volt és pár kiegészítő bútor, szekrény, asztalka és szék.
- Ez az egyetlen ágyunk, de bőven elférünk benne – mutatott a franciaágyra, amit rovarháló védett az éjszakai ragadozóktól.
Anna a férfire nézett. Látni akarta, hogy viccelt-e az ajánlatával. A férfi őt nézte, várta a reakcióját.
- Kik fognak még itt aludni? – kérdezte.
- Teniza te és én – a lány hatalmasat nyelt.
- Azt hiszem nekem jó lesz kinn a rendelőben is. Nem akarnék zavarni –
A férfi hahotázva nevetett. Élvezte a lány zavarát.
- Nem hiszem, hogy a rendelőben tudnál aludni, mert ez az egyetlen hely, ahol rovarháló van.Teniza is azért alszik itt és nem a szórakoztatásom miatt, bár ha belegondolok milyen éjszaka lenne veletek kettőtökkel! – megint nevetett. A sötét bőrű szépséges Teniza bejött és a lányhoz hajolt.
- Nyugodtan aludhatunk vele, nagyon tisztességesen viselkedik, csak egy kicsit horkol – a lány mosolygott, de a szemeiben továbbra is szomorúság volt.

Anna kért a lánytól hálóruhát, aki a doktor szekrényéből vett elő egy pamutpólót, aminek az elején Donald kacsa énekelt. A póló leért majdnem a lány térdéig.
Anna elhelyezkedett az ágy szélén és próbálta a legkevesebb helyet elfoglalni. Teniza is egy hatalmas pólóban jelent meg és ő az ágy másik szélén helyezkedett el. Anna becsukta a szemét és úgy döntött bármi fog történni reggelig ki sem nyitja. Hallotta, hogy a férfi végigjárja a házat, bezárta az ajtókat. Amikor a férfi belépett a szobába mégsem bírta ki és fölnézett. Ben az ágy végéről közelített és a két lány közötti hatalmas területen helyezkedett el. Kiosztott a lányoknak egy-egy lepedőt takarónak összegyűrte a párnáját és hasonfekve elhelyezkedett.
- Szép álmokat lányok! Ha valaki horkolni fog, azt kirakom az udvarra –
Anna azt hitte el sem tud aludni, de annyira fáradt volt az egész napos feszültségtől, hogy mégis gyorsan elnyomta az álom.

Hajnalban ébredt arra, hogy fázik. Kinyitotta a szemét, de a sötétben nem látott semmit.Tapogatózott a takarója után és meg is találta a lepedő csücskét, amit erőteljesen húzni kezdett és meg is szerzett. Biztos volt benne, hogy a férfi húzta le róla. Kinn hirtelen villanásokat látott és aztán hallotta az égzengést. Vihar közeledett, ami nagyon ijesztő volt. Ez a hang sokkal erősebbnek tűnt mint amit otthon hallott valaha is. A szél föltámadt és már nyoma sem volt a nappali hőségnek. Amikor nekiállt az eső a lány úgy hallotta, mintha a ház mellett egy hatalmas folyó áradna. A víz zakatolása nem akart csillapodni. Ez az eső nem esett, hanem ömlött. Újra elaludt és legközelebb már csak akkor ébredt föl, amikor világos volt. Már nem fázott, valami melegítette és két kar fonódott köréje. Látta, hogy Ben szorosan mellette fekszik és átöleli a karjaival. Próbált kiszabadulni az ölelésből, de hiába a férfi karja szorosan ölelte. Fölemelte a fejét és Tenizát kereste, aki mosolyogva nézett rá. A lány látta, hogy szabadulni akar, ezért a segítségére sietett, odament, fölemelte a férfi karját és addig Anna kiosont. Nevetgélve mentek ki a konyhába, ahol Teniza elmondta, hogy ez előfordul, de a férfi soha nem közeledett feléje.
Anna lelkiismeret furdalással vette észre, hogy éjjel valószínűleg a férfi takaróját húzta magára, mert az övé a földön volt lecsúszva és így nem is csoda, hogy Ben a takarója után jött.
A két lány már reggelizett mikor a férfi megjelent és morcosan jegyezte meg, hogy éjjel valaki ellopta a takaróját.
- Bocsánat – mondta Anna és rohant felöltözni.

A doktor reggeli után már sokkal jobb kedvében volt. Hívta a lányt, hogy menjen vele a szomszéd faluba, ahol betegeket akart meglátogatni. Mint elmondta már előző napra várták.
Annának lelkiismeret furdalása volt, mert tudta, hogy miatta nem tudott az orvos elmenni előző nap. Ez a lelkiismeret furdalás akkor erősödött, amikor meglátta a betegeket.
Volt akinek fekélyes volt a lába, olyan akinek a levegővétel esett nehezére, és rengeteg gyerek hatalmasra puffadt hassal,vékonyka lábakkal, nagy szomorú szemekkel. Az anyák akik a karjaikban tartották ezeket a beteg csecsemőket és kisgyerekeket, szintén le voltak soványodva és gyengülve.

Anna várta az orvos utasításait, majd mikor az elmagyarázta mit kell tennie már önállóan cselekedett. A nap gyorsan telt, észre sem vette, hogy már délután van. Két beteg között fölnézett és az orvos mosolygó arcát látta.
- Gyere innod kell valamit.- nyújtotta a kezét a lány felé és fölsegítette.
Kimentek a kunyhóból és a nap elvakította őket. A férfi egy vizesflakont nyújtott a lánynak, aki elfogadta és ivott. Ben rögtön visszament és folytatta a betegek ellátását. Anna is beállt a sor elejére.Úgy érezte az emberek nem fogynak,de aztán mégis jött az utólsó, de akkor már sötétedett. Itt Afrikában nem úgy jött az éjszaka mint otthon, itt elkezdett sötétedni, aztán hirtelen leszállt és betakart mindent a sötétség. A lány Benre nézett, aki megtörölte izzadt homlokát és a kocsi felé irányította a lányt.
- Miért jöttél Afrikába? – kérdezte tőle útközben hazafelé.
- Szükségem volt rá. Nem tudom megmagyarázni, de a lelkemnek volt erre szüksége –
- Értem – mondta a férfi, aztán hazáig nem is szólalt meg.
A házban is sötét volt mikor megérkeztek. Az ajtó nem volt bezárva. A lány a férfi mögött botorkált. Ha nem kapaszkodott volna bele elesett volna, mert már az orráig sem látott.
- Teniza hol van? – kérdezte a lány.
- Átment a szomszédba. Amikor nem tudom, hogy mikor jövök, vagy haza sem jövök, akkor ott szokott aludni –
- Átmegyünk érte? – kérdezte Anna.
- Nem. Már biztosan alszik –
A konyhában találtak ennivalót, de csak keveset ettek. Anna gyorsan elkészült és ment lefeküdni. A férfi hosszan matatott kinn a rendelőben. A lány már aludt mikor végre jött lefeküdni. Anna megrezzent és kinyitotta a szemét, de Ben halkan suttogott neki.
- Aludj tovább, csak én jöttem meg – mondta, és ő már csukta is be a szemét és ölelte át a párnáját szorosan az ágy szélére húzódva.
Ben följebb húzta a lányon a takarót, majd a sajátját is és a hátán fekve a sötétségbe bámulva feküdt és gondolkodott.

A lány megint az erős férfikarok szorítására ébredt. Most nem volt ott Teniza, hogy segítsen kiszabadulni. Tudta, hogy meg kell várnia, amíg Ben fölébred, vagy valahogyan rá kell vennie, hogy fölébredjen. Mocorogni kezdett, de ennek úgy érezte, nem volt semmilyen hatása a férfira. A férfi egyik karja a hasán a másik a mellén feküdt. Újra mocorogni kezdett és akkor megérezte a férfi merevedését. Rémülten dermedt meg és többet nem mert mozdulni, de még levegőt se nagyon mert venni. A férfi keze már nem nyugodott, hanem simogatni kezdte és ettől nagyon melege is lett. Elképzelte, hogy ezt minden reggel a gyönyörű Tenizával is megtette a férfi és féltékenyen gondolt azokra a reggelekre amikor nem őt ölelte. Amikor megérezte a férfi száját a nyakában megborzongott. Ben csókokkal halmozta el a nyakát a hátát. A póló már a nyakáig föl volt gyűrve. Aztán a férfi maga felé fordította és a szájára tapadt.Vadul csókolta, még a foguk is összekoccant. A lány viszonozta a csókot, de a koccanáskor kicsit föleszmélt a kábultságából és újra megpróbált kibontakozni a férfi karjaiból, ami sikerült is. Ben az első ellenálló mozdulatra elhúzódott és elengedte.
- Bocsánat – mondta bűnbánó hangon és kirohant a szobából.

Annának hosszú percek kellettek, ahhoz, hogy magához térjen. Most, hogy a férfi már nem ölelte úgy érezte jó lenne, ha érezhetné a karok szorítását. Össze volt zavarodva.
Akkor is zavarban volt még amikor már felöltözve kiment a konyhába. Azt hitte a férfit ott fogja találni, de csak Teniza mosolygott rá kedvesen.
- Jó vagy? – kérdezte.
- Igen – válaszolta és nagyon zavarta a lány fürkésző tekintete.- Hol van Ben? – kérdezte.
- A rendelőben pakol a holnapi útra – reggelit tett a lány elé, aki rá sem tudott nézni az ételre.
A rendelő felé indult éppen, amikor az ajtó felől mocorgást hallottak. A hatalmas szemű nő egy csecsemővel a karjában állt az ajtó előtt. Anna odarohant és a nő felé nyújtotta a kicsit. Anna úgy látta, hogy az már nem él. Átvette és a rendelő felé ment. Ben kérdően nézett rá, de amikor meglátta a kezében a gyereket és az ajtóban a nőt már nem foglalkozott a személyes érzelmekkel. A kicsit letette a kezelőasztalra és a férfi gyakorlott mozdulatokkal látott hozzá az újraélesztéshez. Anna bekapcsolódott és bár nem dolgoztak együtt még csak pár napja mégis nagy volt az összhang közöttük. Fél szavakból értették egymást.A lány törte föl az ampullákat, szívta föl az injekciókat és a férfi kezébe adta, majd vette át a ballont. Hosszú ideig próbálkoztak, de hiába. A pici életjelei nem mutatkoztak. A férfi mondta ki, hogy hagyják abba. Szomorúan nézett az ajtóban álló anyára, aki ebből a pillantásból tudta a megmásíthatatlan és kegyetlen igazságot. A nő hatalmas hasa arra utalt, hogy jön az utánpótlás, mert már nemsokára megszüli következő gyermekét, aki talán ugyanígy fog meghalni, vagy talán még kegyetlenebbül.

Anna szomorúan nézett maga elé. A férfi a nőhöz beszélt. Nem értette, hogy mit mond, de a hangsúlyából tudta, hogy nem vigasztalja, hanem tanácsokkal látja el. A lány csak állt ott és a kicsi arcát simogatta.
Ben amikor megfordult és meglátta a lányt a gyerekkel mögé lépett és elhúzta onnan.
- Gyere – vezette ki és átvitte Tenizához. Mondott a lánynak valamit, aztán elment.
A lány leültette őt a nappaliban és egy poharat nyomott a kezébe. A lány gondolkodás nélkül megitta az erős és undorító ízű folyadékot.
- Mi volt ez? –
- Ez egy helyi pálinka. Erős, de Ben szerint neked most erre van szükséged –
Anna fölállt és elindult kifelé. Az utcán nem volt senki. Meleg volt és száraz a levegő. Szinte a torkát is égette a hőség. Látta amint egy férfi közelít a házhoz egy gyermekméretű kartondobozzal. Anna szemei égtek, de könnyei nem voltak. A házakat elhagyva egy ösvényen haladt fölfelé. A dombra érve lenézett és a táj ami elétárult elvarázsolta. Hatalmas levegőt vett és éppen indulni akart visszafelé, amikor halk morgást hallott. Megdermedve állt meg. Tudta, hogy már megint butaságot csinált.meggondolatlanul kiment a faluból egyedül és nem nézett körül, nem csapott zajt, ezzel a vadállatoknak fölkínálva magát. Nem látta az állatot, de tudta, hogy nagy bajban van. Nem mert mozdulni. A kiképzésen, mielőtt idejött elmondták, hogy ez előfordulhat. És az, hogy el akar szaladni nem a legjobb megoldás.

Alig mert levegőt venni. A gondolatai csapongtak, arra gondolt, hogy milyen ronda látvány és undorító, mikor egy megrágott, oszló hullát találnak, amit egy oroszlán, vagy más ragadozó ölt és rágott meg. Elképzelte magát véres hullaként, átharapott torokkal. Lassan megnyugodott. Tudta, hogy ebből a helyzetből nincs kiút. Lassan fordította a fejét a morgás irányába és próbálta befogni az állatot a látóterébe. A hatalmas oroszlán a száját nyalogatva véres pofával állt az ösvényen és amint a mozgását észlelte egyre hangosabban morgott.
Anna dögszagot érzett, amit a megmozduló szellő fújt felé, majd meg is látta a kibelezett megrágott állatot a földön az oroszlán mellett. Megpróbált hátrálni, de félt, hogy egyáltalán a mozgásával is beindítja ezt a hatalmas bioerőművet. Millimétereket hátrált. A szive hangosan dobogott, félt, hogy az oroszlán is meghallja. Szerencsére ő hátrafelé haladt az állat viszont nem mozdult, nem akart eltávolodni a zsákmányától. Ekkor a lány egy egész lépéssel hátrébb ment és a bozontos morgó nagymacska leheveredett a zsákmánya mellé és már csak a szemével követte őt, közben a véres húst nyalogatta, rágcsálta. Anna még mindig nem mert hátat fordítani, de érezte, hogy meg kell néznie merre menjen. Lassan fordította a fejét és látta meg távolabb Bent állni dühös képpel. Intett neki, hogy csak lassan és ő szót fogadott.
Már közel járt a férfihoz és kikerült az oroszlán látószögéből, amikor meg mert fordulni. Ben halkan szólt oda. Még ne kezdj el szaladni, csak lassan gyere felém. Amikor odaért a férfi megfogta a karját és húzta magával a falu felé, kerülőúton. Már a kunyhók között jártak és a veszély elmúlt, mikor a férfi elengedte a kezét és maga felé fordította és ordítani kezdett.
- Ha azért jött ide, mert meg akar halni, azt egyszerűbben is megteheti! Na és ha kérhetnélek, akkor ne ebben a faluban akarj meghalni. Pár nap múlva, ha jönnek érted, elmész és azt csinálsz amit akarsz, ha cicaeledelként akarod végezni, akkor tedd azt, de itt azt csinálod amit én mondok és nem mozdulsz sehová nélkülem!
- Bocsánat! – mondta a lány is haragosan és elrohant, otthagyva a dühös férfit.
A lány a házba lépve Tenizát látta meg a nappali közepén ahogyan egy magas fiatalemberrel csókolózott. Anna megtorpant, de amikor a lány mosolyogva ránézett mégis belépett.
- Ő a szerelmem Khasem – mutatta be boldogan a férfit.- El fogok menni vele innen. Hol van a doktor? –
- Mindjárt jön – ben dühösen csapta be maga után az ajtót. Meglátta a látogatójukat és boldogan ölelték meg egymást.

Anna csodálkozva nézte őket és csak állt ott. Ben amikor ránézett még mindig düh volt a szemében.
- Bemutatom az unokaöcsémet, Khasemet. Sajnos az, hogy megjött azt jelenti, hogy Tenizát el fogja vinni. Apád tudja már, hogy meg fogsz nősülni? – fordult a férfihoz és azt sem várta meg, hogy az megfogja a lány kezét és túl legyenek a bemutatkozáson.
- Tudja és nem örül. Azt mondta te vagy rám rossz hatással – nevettek. Teniza italokat szolgált föl.
A férfiak beszélgettek a nappaliban arabul, a lányok a konyhában készítették az ebédet.
- Még ma elindulunk – közölte Teniza.
Anna rémülten nézett rá. Az itt töltött napokon a lány kedvessége és segítőkészsége segítette át.
- Te is tudod, hogy négyen már nem férnénk el abban az ágyban – mondta nevetve.
A két lány hangosan kacagott. A férfiak érdeklődve néztek be.
- Mi történt? – a lányok egymásra néztek, és megint nevettek, aztán Teniza mesélte el miről beszéltek.

Ben Annára nézett, aki ettől a pillantástól elvörösödött. Az asztalnál a két fiatal szerelmesen nézett egymásra és evés közben elmesélték Annának a találkozásukat. Khasem látogatóban volt Bennél, amikor a lányt kimentették az egyik fegyveresek által megtámadott faluból. A lány szülei és testvérei meghaltak. Teniza szomorúan mesélte, hogy neki most már csak Khasem maradt.
- Na és én? – fogta meg a kezét Ben.
- Igen, te vagy a családom, az apám helyett apám – a lány szeme könnyes volt.
Ben elmesélte nekik Anna oroszlános kalandját, mire mind jól leszidták. Anna tudta, hogy hibázott már megint.

A két fiatal elbúcsúzott. Teniza sírva borult Ben nyakába. Khasem dzsipjéből rengeteg csomagot pakoltak ki, amiket a rendelő számára hozott. Anna is segített a pakolásban, aztán berakták Teniza apró csomagját és elindultak.
Ben szomorú arccal állt, majd mikor már nem látták a kocsit bement a nappaliba, eldőlt a kanapén és bekapcsolta a lejátszót a szobát elárasztotta a zene. Anna fölismerte a Tosca Levéláriáját. Nem akarta a férfit zavarni, ezért kiült a lépcsőre és az eget nézte. Rengeteg csillagot látott. Adelre gondolt és Jasminera. Remélte, hogy boldogok. A szúnyogok éhesen támadták a lányt, ezért bement és lefekvéshez készült. A rovarháló alatt biztonságban érezte végre magát és hamar el is aludt.

Reggel Anna hiányolta a férfi ölelését, de az nem volt az ágyban amikor kinyitotta a szemét.
Kiment a nappaliba és megértette, miért nem ébredt föl éjjel sem arra, hogy Ben lefeküdt. A férfi a nappaliban aludt a kanapén. Mellette a földön egy wiskysüveg volt üresen eldőlve.
Anna egy takarót teritett rá, de ekkor a férfi fölébredt és álmosan zavaros szemekkel nézett rá. A lány mosolyogva állt fölötte.
- Jó reggelt – mondta.
Ben elgyötört arccal nézett rá. Anna kiment a konyhába reggelit készíteni. Khasem eléggé feltöltötte a készleteket, ezért királyi reggelit állított össze. Bevitte Bennek egy tálcán a gőzölgő kávét és ennivalót, mire az elhúzta a száját és csak a kávét kapta föl és itta meg a többit látni sem akarta.

Anna éppen elpakolt, mikor az ajtó felől dörömbölést hallottak. Ben imbolyogva állt a nappaliban, ezért a lány ment ajtót nyitni. A fegyveresek félrelökték és berontottak. Anna ebben a pillanatban tudta, hogy nagy baj van. Ezek felnőtt férfiak voltak, akiket nem lehetett megszólítani. Ben a nyelvükön szólt hozzájuk és bár rosszul nézett ki még mindig, látszott rajta, hogy észnél van. Bement a rendelőjébe a táskájáért, amibe pakolt még néhány dolgot és már indult is a fegyveresekkel.
- Maradj –szólt rá szigorúan a lányra.
Anna képtelen volt nyugton maradni. Segíteni akart. Odalépett a vezetőnek tűnő géppisztolyoshoz..
- Megyek én is, asszisztens vagyok – a férfi ellökte a lányt, akit a fal állított meg.
- Maradj már nyugton! –Ben szeme szikrákat szórt. - Ha jönnek érted, menj el és mond meg a táborvezetőnek, hogy a Nyugati csoporthoz vittek.
Anna tehetetlennek érezte magát. Félt, mert tudta, hogy most nem tehet semmit. Elhajtottak.
A lány rohant ki a ház mögé, ahol a férfi dzsipje állt és beült, de akkor eszébe jutott, hogy nem tudja hol a kulcs. Bement a házba és elkezdte módszeresen keresni. A bejárat körül kereste először, mert ő oda tette volna. Legalább tíz perc telt el eredménytelenül, mire a rendelőt vette szemügyre és az ajtónál egy nagy szögön meg is találta.

Beült és kissé elbizonytalanodott. Ilyen kocsit még nem vezetett és egyáltalán nem volt gyakorlata a vezetésben. Mielőtt idejött akkor szerezte meg a jogosítványát, de gyakorolni nem volt ideje. Akadozva indult el. Amikor kiért a faluból a földúton nagyobb sebességre kapcsolt. Még mindig akadozva tudott csak váltani, de legalább haladt. Szeretett volna gyorsabb lenni, de attól is félt, hogy leáll a motor. A szomszéd falunál dudálni kezdett. A falu közepén fékezett és amikor már sokan összegyűltek a géppisztolyosok felől érdeklődött. Mindenki értetlenül nézett rá. Erre nem számított, hogy senki sem érti, amit mond. Ben érti a nyelvüket és nem is volt problémája. Meg kell tanulnom a nyelvüket – gondolta. Már kezdte föladni, mikor az egyik fiú előkerült és megkérdezte, mit akar. A fiú megismerte őt és készséges is volt vele, odavezette a támaszpontjukhoz. A csapat harminc-negyven tizenkét és húsz év körüli gyerekből állt, mind állig fölfegyverkezve. Körülvették Annát és vigyorogva várták mit fog mondani. Ő azokhoz a fiúkhoz beszélt, akiknek segítettek. Azok tolmácsolták a többieknek, amit mondott. Annát félreküldték, és hangos vitatkozással beszélték meg mit fognak tenni. A lány akár ott is maradhatott volna, mert nem értette mit mondanak, de a gesztikulálásból úgy gondolta, hogy félhetnek attól a Nyugati csoporttól.

A megbeszélés végén az egyik fiú odajött hozzá és azt mondta rendben, ha a kocsit nekik adja elmennek és kiszabadítják a dokit. Anna félt, hogy megint meggondolatlanul cselekszik, de féltette a férfit és odaígérte a kocsiját. A fiúk úgy telepedtek be a dzsipbe, mintha máris az övék lenne és egy megjegyzésen visítva nevettek. A lány el akart indulni, de az egyik idősebb férfi kivette a kezéből a kulcsot és leparancsolta a vezetőülésről. A többi hely már foglalt volt, sőt már túl is volt terhelve a kocsi. Az egyik fiú kinyújtotta a kezét és berántotta a lány az ölébe. A többiek megint röhögtek. Anna próbált elhelyezkedni úgy, hogy minél kevésbé kelljen érintkeznie a fiúkkal, ami nem igazán sikerült, mert végig kellett feküdnie az ölükben.

A kocsi rázott és a helye kényelmetlen volt, de nem bánta, mert abban reménykedett, hogy Ben ki fog szabadulni.
Az út hosszú volt és mivel alig látott ki azt sem tudta merre mennek. A többi kocsi mögöttük keringett és hallotta, hogy a mögöttük jövő teherautóból időnként kurjantanak. Több mint egy órát utaztak, mikor meglátta a tábort. Nem gondolta volna, hogy a fegyveresek egy menekülttáborból jöttek az orvosért. Meg is ijedt, hogy már megint melléfogott, mikor egy fegyveres őr állította meg őket. A vezető határozottan beszélt és az őr átengedte őket. A táborban ugyanolyan kép fogadta mint nálik, rengeteg ember összezsúfolódva, sátrakban, legyengülve rongyokban. A második ellenőrző pontnál már szigorúbbak voltak és nem akarták őket továbbengedni. Anna ekkor kimászott az ülésről és megkérdezte hol találja az orvost. Az őr fürkészve nézte, aztán intett a másik őrnek és az elkísérte a lányt az egyik sátor felé. Ben egy beteg fölé hajolva próbálta elállítani a vérzést. Anna rögtön odament és bekapcsolódott. Ketten sokkal hatékonyabbak voltak és a férfi esélyei megnövekedtek. A férfi a lányra nézett a műtét végén és megkérdezte, hogy került ide.
- Már megint hülyeséget csináltam – mondta a lány.- Idehoztam egy csapatot, hogy kiszabadítsunk – Ben kinézett a sátorból és mosolyogva állapította meg, hogy a lány nem viccelt, tényleg fegyveres csapatot hozott magával, akik most sakkban tartották az őrséget.
- Na és mivel vetted rá őket, hogy eljöjjenek veled? – kérdezte.
- Nekik ígértem a kocsidat – mondta a lány halkan.
- Miiiit? – kérdezte egyre dühösebben.
- A kocsidat. De akkor azt hittem, hogy bajod eshet – próbált védekezni.
- A beteget kórházba kell vinni. - szólt oda a katonáknak.
Remélte, hogy nem fog fegyveres harc kitörni a két csoport között. Anna is megijedt, mikor meglátta a feszült helyzetet. Kiállt a fegyveresek közé és elkezdett magyarázni.
- Segíteniük kell. A beteget ki kell hozni a kocsiba, és be kell vinnünk őt a kórházba. Tudják, hogy a maguk barátját is megmentettük, most neki van szüksége segítségre. -A férfiak kelletlenül, de leeresztették a fegyvereket és segítettek. A fegyveres csoport tagjai, akik a lánnyal jöttek visszamentek a faluba, csak a két fiú ment velük, akiknek a kocsit ígérte. Már útközben voltak, mikor Ben megfogta a lány kezét.
- Te egy nagyon meggondolatlan lány vagy –
- Bocsánat - mondta a lány.
- Állandóan ezt a szót hallom tőled az utóbbi napokban –
- Féltettelek – nézett a férfi szemébe.

Ben megszorította a kezét. Odaértek a kórházhoz, ahol a személyzet gyanakodva nézte a fegyveres társaságot. Ben lépett oda a kijövő és tiltakozó orvoshoz és elmondta, hogy megoperált egy beteget, akit most megfigyelésre át kell venniük. Mikor meglátta Bent elhallgatott és rögtön intézkedett, hogy vigyék be a beteget. A katonák is tisztelettel bántak a férfival. Anna most már úgy gondolta mégis hiába volt az aggodalma. A folyosón jöttek kifelé és ő nagyon meglepődött, mert a férfi magához húzta és a füléhez hajolt.
- Ha nem jöttél volna akkor most már nem élek. Azt hiszem innen gyorsan el kell tűnnünk –

A lány, felé fordult és az arcát fürkészte. A kórház előtt ácsorgó fegyvereseket megnyugtatta, hogy a társuk jobban lesz. A lány a fiúkra nézett, akiknek odaígérte a kocsit és most teljes egyetértésben álltak ott a többiekkel. Cigarettáztak. A lány odalépett hozzájuk és megkérdezte.
- Mi lesz most? Hazavisztek? –
- Igen. Induljunk – mondták és nekiindultak. Először a Nyugati csoport három tagját vitték vissza, majd elindultak hazafelé.
A falunál jártak már, amikor az egyik fiú megfogta Ben karját és odaszólt.
- Előbb minket vigyenek haza, aztán hazajöhetnek –
Anna csodálkozva nézett rájuk.
- Nem kellett harcolnunk, ezért megtarthatjátok a kocsit. A doktornak szüksége lesz még rá –
Anna megkönnyebbült. Szeretett volna a fiú nyakába ugrani örömében. Kirakták a két fiút és hazafelé indultak. Ben vezetett és időnként a lányra nézett. Megállt a ház előtt és nagy sóhajjal a kormányra dőlt. Anna kiszállt, és amikor meglátta, hogy a férfi nem mozdul odament hozzá.
- Segíthetek? –
Ben ránézett és halkan mondta.
- Mióta itt vagy nagyon mozgalmas lett az életem. Holnapra mit tervezel? –
- Bocsánat – mondta a lány és akkor mind a kettőjükből kitört a nevetés. Felszabadító nevetés volt.
A házba lépve a férfi magához húzta a lányt és megölelte. Anna fölnézett rá és ekkor Ben megcsókolta. A két keze közé fogta az arcát és gyengéden simogatta közben. Fölkapta a lányt és a hálószobába vitte, az ágyra tette. Ült fölötte, nézte és a kezét a kezébe fonta.
- Holnap el kellene utaznom. Gyere velem – a szájához húzta a lány kezét.
- Hová mész?
- Dubaiba, anyám családjához, aztán Bolíviába – Anna szomorúan nézett rá.
- Elmész?
- Igen, de magammal viszlek, ha te is akarod
- Maradnom kell. Szerződésem van fél évre – a férfi megcsókolta.
- Még van egy kis dolgom – mondta Ben és kiment. Anna úgy érezte, hogy cserbenhagyták. Szeretett volna a férfi karjaiba simulni és átadni magát neki, de az nem akarta.

A lány lefeküdt. Másnap reggel fázósan egyedül ébredt. Alig ette meg a reggelijét a csoport már ott is volt érte. Szeretett volna egyedül maradni a férfival, hogy elbúcsúzhasson, hogy mondhasson neki valamit, de az nem adott rá alkalmat. A szemét nem vette le a lányról, de nem maradt vele kettesben. A csoport tagjai nem akartak sietni, ültek a nappaliban és wiskyt ittak, és zenét hallgattak. Anna a konyhába ment és kávét fózött. Ben végre kijött utána, próbálta megszólítani.
- Nagyon sajnálom, hogy nem mehetek veled. Látlak még? Visszajössz? – kérdezte.
- Nem hiszem, hogy visszajövök mostanában – a férfi válasza közömbösnek tűnt. Anna úgy érezte elvesztett valamit, ami nem is volt az övé. Közelebb lépett a férfihoz, aki hátrált egy lépést. - Ne akard megnehezíteni a búcsúzást – mondta és kiment.
Anna szemébe könny szökött. Bevitte a kávét, és amikor megitták végre fölkászálódtak, és a kocsihoz mentek. Ben kiment velük, mindenkitől külön búcsúzott. Amikor Annához ért a keze után nyúlt és megszorította, majd a szemébe nézett és ott olyan fájdalmat látott, hogy megszánta és a kezét a szájához húzta és a tenyerébe csókolt, közben a szemét nézte.
- Köszönöm a vendéglátást – mondta halkan a lány.
Ben nem engedte a kezét, simogatta, aztán elengedte, de a lányt fölemelte és megcsókolta. Amikor elvált tőle halkan súgta.
- Nem bírtam ellenállni. Légy boldog! – mondta és szinte futva ment be a házba.

A táborban minden változatlan volt. A nyomor, a szenvedés és a halál fogadta őket. Anna belevetette magát a munkába. Alig pihent, szinte minden percét a betegek ápolásával töltötte, de amikor szabad volt, akkor is a gyerekeket gyüjtötte maga köré és tanítgatta őket, angolra, dalokra és játszott velük. A táborban dolgozók a szabadidejükben rengeteget ittak. Anna remélte, hogy ő soha nem lesz annyira kiégett, hogy az italhoz kelljen nyúlnia agyzsibbasztónak, ahogyan ott beszéltek róla. A többiek kicsit furán néztek rá az elején, amikor ő a gyerekekkel töltötte a szabad perceit. A táborvezető többet nem engedte el a közeli falvakba. Amikor ilyen feladatra kellett jelentkezni, mindig emlékeztette a lányt, hogy a társait is veszélybe sodorta. Anna hallotta, hogy Ben helyére új orvos érkezett, aki közeli kapcsolatba került az egyik műtősnővel. Néhány hét múlva a táborvezető összehívta őket, mert néhány közeli faluban, ahol szintén sok menekült élt járvány tört ki. A táborban is szükség volt az emberekre, ezért csak pár embert tudott nélkülözni.Önkénteseket keresett a kiszállásra. Anna nem is mert jelentkezni, mert azt gondolta, hogy a vezető úgysem engedné el, de amikor senki sem jelentkezett föltette a kezét.
- Kell még egy sofőr és egy orvos - nézett körül a férfi.
Az egyik alkoholista belgyógyász föltette a kezét. A táborvezető elégedetten zárta be az összejövetelt. A sofőrt ő jelölte ki az útra.

Másnap reggel indultak. A lányt a gyerekek búcsúztatták. Hosszan integetett nekik, aztán behúzódott a dzsip sarkába és a tájat nézte. Szerette Afrikát. Egyedül a komfort hiányzott neki, de a forróságot is szerette és a csodálatos tájat is. Itt még a kopár sivatag is gyönyörű volt. A hajnal színei, ahol a szürkeségből csodálatos színek bontakoztak ki, a naplemente égő vöröse, és az éjszaka koromsötétsége mind napról napra rácsodálkozásra késztették.
A doktor már útközben megkezdte az italrátöltést. A többiek mesélték, hogy ő már nem szokott berúgni csak minden nap egy kicsit rátölt. A faluban ahol annak idején Ben élt megálltak gyógyszereket vételezni. A lány most ismerte meg az új orvost. Eddig mindig olyannak képzelte, mint Ben, de most látnia kellett, hogy ez a nagydarab mackós kinézetű férfi más világ. Az orvos elmondta nekik, hogy járt azokban a falvakban, ahol a járvány kitört és nagyon rossz a helyzet. Szerinte össze kell gyűjteniük az embereket és karanténba helyezni, hogy ne terjedjen tovább a kór. A falvakat őrizni kellene, hogy ne tudják kihordani a betegséget. Sajnos a fegyveresek a közelükbe se mennek, annyira félnek.

Anna csendesen pakolt és hallgatta az orvos elbeszélését., amikor elhaladt a hálószoba előtt és meglátta az ágyat szomorúan nézett be a gyűrött lepedőre.
Elindultak. A faluhoz közeledve az volt a furcsa, hogy minden kihalt volt. Amikor autó közeledett eddig mindig gyerekhad követte a falu szélétől a központig, de most senki nem jött eléjük. Anna vette észre a földön fekvő első beteget. Kiabált a sofőrnek, hogy álljon meg és rohant a kicsihez aki a földön feküdt a porban. A nyaki ütőérre tette a kezét, de nem érzett semmit. A gyerek szeme mozdulatlanul bámult a semmibe. Ő már nem igényel ápolást. Az orvos ordítozni kezdett a lánnyal, amiért nem vett föl gumikesztyűt és igaza is volt. Anna érezte, hogy már megint meggondolatlan volt. Gyorsan fertőtlenítette a kezét és gumikesztyűt húzott és eldobható overálba bújt. Hosszú szőke haját fölkötötte, hogy ne zavarja a munkában.

A bűz elviselése volt a legnehezebb. Az oszladozó hullák szaga ott állt mozdulatlanul a falu fölött és mindenhol lehetett érezni. A doktor kiadta az utasítást, hogy a hullákat össze kell gyűjteni, és el kell égetni. Anna a sofőrrel küszködött az élettelen testek egy helyre vonszolásával. Amikor azt hitte már nincs több, akkor újra fertőtlenítette a kesztyűjét és beállt az élőket föltérképezni. Az orvos éppen nagyot húzott az üvegéből, mikor utólérték. A sofőr a lány mellett volt végig. Sajnos kevés túlélőt találtak. A kór lefolyása nagyon gyors volt és a betegek szenvedését alig lehetett enyhíteni. Az orvos vérzéses lázat emlegetett, amit meghallva a sofőt majdnem elrohant. Anna érezte, hogy itt az élete már a szerencsén múlik. Hiába a maszk a védőruha a gumikesztyű, ez a kór annyira agresszív, hogy áthatol mindenen. A doktor szerint nincs mit tenni, hiába az élőkbe is az infúzió, de a lányt ez nem érdekelte és szorgalmasan kötötte be sorban az infúziókat. Itatni már nem lehetett a betegeket, mert hánytak és nem maradt meg bennük semmi.Nem érzett fáradtságot, éhséget, szomjúságot, ott volt a betegek mellett, ha mással nem tudott egy simogatással, érintéssel, mosollyal. Fogta a kezüket a haldoklóknak, és nem engedte el őket magányosan.

Késő délután volt és az orvost már nem látta egy ideje, ezért kiküldte a sofőrt, hogy keresse meg. A férfi szürke arccal jött vissza. Anna kérdezgette, hogy mi baja, meg is ijedt, hogy ő is megbetegedett. Letörölte izzadt homlokát és lehúzta a szája elől a maszkot. A férfi az ajtó felé intett, ahol egy szkafanderes alak lépett be. Anna már értette a sofőr rémületét. Az űrutazónak tűnő szkafanderesek elárasztották a helységet. Anna nagy levegőt vett. Megkönnyebbülten sóhajtott, hiszen megjött a segítség. Talán most esélyt kapnak a betegei, ha ennyien segítenek és talán jobb felszerelést is hoztak.
Anna a szkafanderes felé lépett, aki álljt intett neki és terelte maga előtt kifelé. A falu képe nagyon megváltozott. Beöltözött embereket látott mindenhol. A tér közepén egy sátrat állítottak föl éppen, ahová a lányt is beterelték és leszedték róla az átizzadt,véres, váladékos köpenyt, maszkor és kesztyűket, majd a saját ruháját is leszedték és ő félszegen, szégyellősen takargatva magát állt ott, de az arctalan segítői nem törődtek ezzel, tovább terelték és egy zuhany alá állították. Fertőtlenítő szagú folyadék folyt végig a testén, ami csípte a szemét. Látta, hogy a ruháit egy zsákba gyömöszölték. Úgy sejtette, hogy azokat már nem látja többet.
A zuhany nem akart elállni, és amikor ki akart jönni mindig visszakényszerítették. Már fájt a bőre és égett az erős fertőtlenítőtől, érezte az orrában, a szájában is és a szemei égtek a fájdalomtól. Már nem észlelte az időt, mikor végre megengedték neki, hogy kijöjjön a víz alól. Zöld fertőtlenítőszagú nadrágot és fölsőt kapott és a lábaira klumpát.A hajára törölközőt tekert, majd jól kidörzsölte belőle a vizet és szétrázta.
- Kérhetnék egy fésűt? – értetlenül néztek rá a hideg szemek a csillogó maszk alól –Kérhetnék egy fésűt? –most már kiabált.

Látta rázkódni a szkafandert és nem értette mi történt. Fésű híján az ujjaival fésülte át a haját és hagyta, hogy a haja a derekáig omoljon. A sofőrt és az orvost nem látta, azért érdeklődött, hogy hol lehetnek, de a szkafanderesek nem voltak közlékenyek.
- A maguk bolygóján nem értik a nyelvünket? – a szkafander újra megrázkódott, aztán kinyílt az egyik és mosolygó szemű férfi nézett rá.
- Ezekben nincs mikrofon, és hiába beszélünk azt úgysem hallod. Nincs fésűnk, mert ki gondolta volna, hogy egy ilyen hosszú hajú amazont kell kimentenünk. Sajnálom, de nem érintkezhetünk. Karanténba kell helyeznünk, ahonnan csak 30 nap múlva engedhetünk ki, ha nem lesznek tüneteid – ezekután becsukta az arca előtt a zárat és eltűnt a csillogó domború plasztikfal mögött.

Anna körülnézett és belegondolt, hogy mit fog csinálni egy hónapon át bezárva.
- A többiek hol vannak? Jól vannak? – kérdezte – Jó! Jó! Tudom, hogy nem tudnak beszélni, de azért én kérdezhetek nem? – a férfi nem válaszolt.
Terelgette a lányt tovább a fertőtlenítő helységből egy műanyagbevonatú folyosón át egy átlátszó gömbbe, ami olyan volt, mintha egy hatalmas szappanbuborék. Anna úgy érezte, hogy ha a falhoz ér az kipukkan, de mikor tényleg megfogta érezte milyen stabil építmény. Látta a falut a falon keresztül. Mindenhol a szkafaneresek járkáltak és valamit szétspricceltek. A hullákat a falu végén gyűjtötték egybe egy gödörbe, amit egy kis ásógép ásott ki és aztán azt is látta, amikor lángcsóvát fújtak rájuk és nagy lángon égtek el. Hányingere lett a szagtól, ami még mindig az orrában volt. Mindig is utálta ennek a fertőtlenítőnek a szagát. Először megpróbálta visszatartani, de aztán nem tudta leplezni és öklődni kezdett. Nem tudhatta, hogy ezzel a tünettel azt érte el, hogy a karantén idejére egyedül lesz. A helység ahová bevezették egy ágyat, széket és asztalt tartalmazott. A fürdőszobába is be lehetett látni,de ott derékmagasságig tejszerűen el volt színezve a fóliafal.

Anna látta amint a falusiakat egybegyűjtik egy hasonló, de nagyobb fóliabuborékban. A beöltözött UFO kinézetűek járkáltak az ágyak között és állították be az infúziókat.A lány szeretett volna segíteni.
- Mehetnék én is segíteni? – kérte.
A segítője nemet intett és a kijárat felé ment.
- Itt akarsz hagyni? – szólt utána.
A férfi visszalépett és kesztyűs kezével végigsimította a lány fejét, majd elment.
Anna szorosan a fal mellé állt és a külvilágot figyelte. Szeretett volna ott lenni és segíteni, de jó lett volna egy papír zsebkendő is, mert még mindig be volt dugulva az orra és pisilni is szeretett volna,de feszélyezte az, hogy megláthatják.

Anna úgy érezte az idő sokkal lassabban telik így bezárva, mint máskor. Mintha egy másik világba került volna, ahol egy óra két óra alatt telik el. Lassan beleszokott abba, hogy minden amit csinál látható a külvilág számára. Próbálta éjjel intézni azokat a cselekvéseket, amikhez nem akart nagyközönséget. Zuhanyozni mindig este ment és mindig lekapcsolt lámpánál tette, ami megnehezítette a dolgát kicsit.
Pár nap múlva attól is boldog volt, hogy az őrzőjének megérkeztek a beszélő ruhái. Ebben már volt mikrofon is és hallották egymást. Anna végre tudott kommunikálni valakivel. Sajnos úgy látta, hogy a betegek gyorsan hullnak és ez nem volt jó jel. A segítője Tomas, aki állandó megfigyelés alatt tartotta vigasztalta, hogy nála az első nap hányingerétől eltekintve nincs tünet, ezért nyugodt lehet. A férfi a sofőrről és a doktorról nem beszélt. Mindig kitért a válasz elől, amikor szóba hozta őket. Egy hét telt el és a lány úgy látta, hogy már csak négy beteg van a szomszéd fólia alatt. Tomas egyre ritkábban jött be hozzá, és amikor végre ott volt, akkor sem volt hajlandó semmiről beszámolni. Próbálta a lány igényeit kielégíteni. Hozott papírzsebkendőt, fésűt, még édességet is csak információkat nem. Anna nagyon szenvedett a semmittevéstől. Éjszaka fényre ébredt. A szomszéd sátorban nagy mozgást látott. A szkafanderesek műanyag zsákba csomagolt testeket vittek ki. Anna számolta és amikor a negyedik áldozatot is kivitték elszomorodott. Lehet, hogy már csak ő maradt életben? Az erős fény nála is felkapcsolódott, ijedten nézett a belépő férfira, aki egy szkafandert hozott a kezében és a lánynak adta.
- Öltözz be. Költözünk – mondta, majd még visszafordult – Semmit nem hozhatsz magaddal.

Anna ügyetlenül bújt bele a ruhába, amit eddig csak kívülről látott. Örült, mert arra gondolt, hogy végre kiszabadul innen. A beöltözött munkások közben takarítottak, látta, ahogyan a falu házait lelocsolják valamivel és a talajt is bespriccelik valami folyékony anyaggal. A sátrakat szétbontják és amennyire lehet összepréselik. A konténereket, ahol a segítői laktak kamionokra rakják, miután valami sűrű fehér folyadékkal spriccelik be. Anna várta, hogy jöjjenek érte, mert a kijárat még mindig zárva volt. Tomas jött érte és vezette át a fertőtlenítő eljáráson, ahol végig mellette állt. Anna szeretett volna egy nagy levegőt venni az éjszakai kellemes szellőben, de a külvilággal még mindig nem érintkezhetett. Látta még, hogy a falu végén hatalmas tűz ég és amikor visszanézett a kocsi hátsó ablakán azt látta, hogy az egész falu ég.

Anna kényelmetlenül érezte magát a szkafanderben beszorulva a kocsi hátsó ülésére ahová beültették. Az első üléstől plexifal zárta el. Szeretett volna beszélgetni,információkhoz jutni, de senki nem állt vele szóba. A kocsi hosszan zötykölődött a rossz földutakon, majd kiért a simább aszfaltozott útra. A távolban meglátta a lány a város fényeit és megörült, hogy a civilizáció felé haladnak, de amikor elhaladtak a város mellett elkeseredett. Az út nagyon hosszú volt, és amikor már majdnem elaludt akkor lassított a konvoj. Szigorúan őrzött kapun jutottak át és még ezután is hosszan haladtak a sivatagban. A nagy hangárszerű épületek fénylettek a nap első fényeiben. Hatalmas ajtó nyílt ki előttük. Behajtottak. A sofőr kiszállt és a lány előtt is kinyitotta az ajtót. A hatalmas hangárban aprónak tűnő ajtóhoz vezette, ahová a többi kocsiból is kiszállt emberek jöttek.

A kísérője bevezette egy szobába, ahol megint a fertőtlenítő eljáráson estek át. Aztán lépcsőn mentek lefelé, majd liftekbe szálltak és lefelé haladtak. Anna már sejtette, hogy nincs vége a fogságának. Kinyílt a liftajtó és egy hófehér folyosóra léptek ki. Itt a többiek balra fordultak csak ők ketten mentek jobbra. Annát beküldte egy apró helységbe, ahová a férfi már nem lépett be vele, hangszórókból utasításokat adtak neki, hogy vegye le a szkafanderét, lépjen a zuhany alá.Ő mindent pontosan végrehajtott. Tudta, hogy kamerákkal figyelik. Próbálta magát eltakarni, de ez nem igazán sikerült, mert minden ruháját egy ledobóba kellett betennie.

Mikor már újra csak a fertőtlenítőt érezte még a pórusaiban is végre elzárták a kellemetlen szagú folyadékot és tovább léphetett a következő helységbe. Ott vászon nadrágot és inget talált és egy törölközőt. Megtörölközött és felöltözött. A szobában ágy, asztalka és szék volt és egy benyílóban a fürdőszoba. A lány tudta, hogy az elkövetkező három hetet itt kell eltöltenie.
Az elkövetkező napok egyformán teltek. Anna egyre rosszabb hangulatban volt, bár itt ha kívánt valamit, azt rögtön teljesítették. Az ételek is változatosabbak voltak és a komfortjához igényelt dolgokat is rögtön hozták. Itt már papírt, tollat és könyveket is kapott. Kicsit zavarta, hogy a helység be volt kamerázva és tudta, hogy minden mozdulatát figyelte az ügyeletes. Anna bár nem látta, nem ismerte őket, próbált személyes kapcsolatot kialakítani velük. Beszélt hozzájuk, mesélt nekik, kis rajzokat készített és a kamera elé tette, hogy lássák. A megfigyelői közül több is válaszolt és apró üzeneteket hagyott neki a tálcán, amin az ételeit és csomagjait kapta.

Nagyon várta a fogsága végét. Tudta érezte, hogy ő nem lehet beteg és attól egy percig sem félt, hogy ő is beteg lesz. A külvilágból is kapott híreket, mert bár nem a friss, de egy-két napos újságokat is adtak be neki. Szeretett olvasni és olvasott is sokat, de itt csak angol vagy francia nyelvű könyvek voltak, neki a magyar könyvek hiányoztak. Ezt el is mondta a megfigyelőinek. Az utolsó héten, már számolta a napokat a perceket. Azon is sokat gondolkodott, hogy mi lesz akkor, ha végre kiszabadul. Szeretett volna visszamenni a táborba, de fél attól, hogy nem fogják visszaengedni. Az utolsó nap reggelén nagyon korán ébredt. Tudta, hogy lesz egy utolsó fertőtlenítő zuhany és utána egy vérvétel. Belenézett a kamerába várakozón és megkérdezte.
- Mikor mehetek ki? – az ajtót figyelte, amelyik már nyílt is.
A belépők már nem voltak szkafanderben. Mosolygós arcú férfiak álltak előtte, az egyiknek a kezében egy torta volt. Anna meghatottan lépett oda eléjük és nyújtotta a kezét, hogy bemutatkozzon, de a látogatói ölelgetni kezdték. Anna megismerte Tomast, Briant és Davidet, akik nagyon kedvesek voltak vele. A torta elfogyott és nekik menni kellett vissza dolgozni. Anna nem vihetett el semmit, ezért csomagok nélkül ment fölfelé a liften. Az előcsarnokban egy sofőr várta, aki a reptérre vitte ki, hogy haza tudjon utazni, mert szabadságot kapott. Hiába bizonygatta, hogy az egy hónap alatt teljesen kipihente magát, mégis el kellett mennie. Attól is félt, hogy talán már nem is jöhet vissza Afrikába. Úgy érezte, mintha ő lenne a hibás a járvány miatt. Mielőtt elindultak a reptérre még egy titoktartási nyilatkozatot is alá kellett írnia, mely szerint semmiről nem beszélhet, ami az egy hónap alatt történt vele. A gép amivel hazafelé indult csak Kairóig vitte, ahol át kellett szállnia a budapesti gépre. Sajnos nem volt közvetlen csatlakozás, ezért ott is kellett aludnia a városban és csak másnap reggel indult haza a gépe.

A reptéren először kicsit furcsán érezte magát az egy hónapos bezártság és magány után, aztán elkezdte élvezni a szabadságot. Az ablaknál állt és hagyta, hogy a napsugarak simogassák az arcát, becsukta a szemét és figyelte a hangosbemondó figyelmeztetéseit. Bemondták, hogy Dubaiból gép érkezett és akkor Benre gondolt, aki talán most a napfényes városban van. A férfi azt mondta, hogy majd jelentkezni fog, de a bezártsága miatt ez nem jöhetett létre, pedig remélte, hogy a férfi kereste őt. Élvezte a nap melegét, amit hiányolnia kellett olyan sokáig. Amikor valaki megérintette a vállát hirtelen fordult meg. Ben állt előtte mosolyogva. Anna meglepődött az első pillanatban, aztán már nem gondolkodott boldogan a férfi nyakába borult.
Ben szorosan ölelte és csókolta és közben a fülébe suttogott.
- Annyira aggódtam érted! Annyira hiányoztál! –
A lány gépét is bemondták közben, amit az alig hallott meg, de aztán kicsit magához tért.
- Mennem kell, indul a gépem – mondta komolyan. A férfi átölelte és nevetett.
- Megyek veled –Anna úgy érezte, álmodik.

Ben nagyon gondoskodó volt egész úton. A lány minden kívánságát teljesítette. Anna úgy érezte teljesült is minden kívánsága, ami nem a kóla vagy a csirkés szendvics volt, inkább a férfi jelenléte és az az érzés, hogy nincs egyedül.
Kairóban a férfi telefonált párat, majd taxiba szálltak és egy szállodához hajtottak, ahol a férfi foglalt szobát kettőjüknek. Anna a szálloda halljában már látta, hogy ez a szálloda sokkal magasabb színvonalú, mint amit neki foglaltak. Az emeleti lakosztályban folytatódott az álom. Ben arra kérte, hogy ne utazzon haza szabadságra és ő boldogan egyezett bele, hogy vele marad. A férfi elvitte városnézésre, majd vacsoráztak, aztán a lakosztályba visszaérve Ben gyengéden ölelte.