Történetek

Ülök a sötétségben, egy elhagyatott szoba sarkában. Csend van, csak saját mély sóhajaim hallom. Érzem az egy perccel ezelőtt elfújt gyertya illatát. Szinte a tüdőm mélyére beszívom meleg illatát. Hirtelen szemem előtt elvillan egy gyors fénysugár. A villám. Megdörren az ég. Fúj, fúj a szél, süvít...

- Nagy hibát követtünk el – folytatta a kedves hang birtoklója. – Előbb hoztunk el téged, mint lehetett volna. 5 perccel. 5 perc maradt volna még az életedből, mikor átjöttél hozzánk.
- Az életemből? 5 perc? - motyogtam szinte érthetetlenül.
- Igen. Meghaltál. Csak 5 perccel később, mint ahogy a lelked ide került. Óriási hiba, melyet még sosem követtünk el. De a te életed, neked kell eldöntened: kéred-e még azt az 5 percet? De döntésed úgy kell meghoznod, hogy nem mondhatjuk...

- A fiút nem hajlandóak arra az 1 hónapra visszavenni az otthonba… - hangja halkan üti meg a csendet, én pedig megint kezdek egyre idegesebb lenni. MIÉRT PONT ÉN!?
- És nekem mi közöm van ehhez?
- A fiút kirabolták… Vannak sérülései, de azok nem annyira súlyosak. És kell a hely a többi betegnek… És esetleg arra gondoltunk, hogy nem tudná e elszállásolni esetleg egy hónapig, amíg be nem tölti a 18-at…
- Mi van?! – ismétlem meg a legmérgesebben a kérdést. Hogy ezt a kölköt...

Mindketten kitárt karokkal várják a tömegeket. Egyikük égi boldogságot, a másik földi jólétet kínál. Az adományokat azonban nem adják ingyen: a lelkünket kérik cserébe. A sokat szenvedő sokaság elámul e kegy láttán, és talán egész életében sem tud dönteni arról, hogy melyiküket kövesse igazán, szívvel-lélekkel...

Remie volt maga a lehetőség. Ezzel a fotókollekcióval, végre elérhettem volna, hogy a divatszakmában is felfigyeljenek, rám, erre ez meg egy kis összezörrenés miatt, mint a mimóza összehúzza magát, és eltűnik a francba. A mobilomért nyúlok a farzsebembe, és már ütöm is a számát. Rem tőlem ilyen könnyen nem menekülsz! Vagy mégis? A telefonja teljesen süket… Még sem olyan hülye, mint amilyennek tetteti magát. És most megint ki maradt hoppon?! Hát én… Ki a hülye!?! Hát én…

Egy nagy levegővételével és kifújásával, megkönnyebbülten csuktam be utánad. Megfordultam és az ajtónak dőltem háttal, majd lassan csúsztam lefelé, míg végül ott ültem előtte. Legalább 10 hosszú percig csak ültem. Gondolataim az elmúlt egy óra történései körül forogtak. Végig gondoltam, és újra lejátszottam a fejemben minden egyes percet. Onnan kezdve, hogy megszólalt a csengő...

Éjszaka vagyok fenn,
mikor a hold ragyog az égen.
Nappal alszom álmom,
férgek másznak a ruhámon.
Nyughelyem egy kripta,
a sors nekem ezt adta.
Szép márvány koporsó,
talán ez az éj az utolsó.
Hullaként élek,
s egy kis vért kérek.
Új áldozatom keresem,
akiből a vért kinyerem.
Kétszáz éve teszem mindezt,
ellenségem az ezüstkereszt.
Gyilkosom azonban a fatőr,
mely a szívemben utat tör...

Gondolom, nem kell külön kiemelni, hamis igazolvánnyal mentem be. Ahogy öregszik az ember egyre feledékenyebb, mostanában sűrűn felejtem el ki is vagyok valójában, ezek a fránya igazolványok… Eddig a terv hibátlan, csak így tovább, ha elég határozott és vészjósló vagyok, és nem hagyom levegőhöz jutni őket nyert ügyem van. Ugyan ki gyanakodna a személyazonosságomban, elvégre egy komoly köztisztviselő vagyok, vagy mégsem, de ezt ők nem tudják. Kopogtattam az ajtón, majd választ sem várva...

Gyengéden kezdtem el a barlangászást, szép óvatosan csúsztattam ujjamat a nagyajkak közé, soha nem tapasztalt melegség fogata az ujjamat. Lassú cirógató mozdulatokkal fedezetem fel a kedvesem barlangját, amire jól eső nyögésekkel reagált. Három – négy perces játszadozás után mélyebbre engedtem ujjamat, és rövid keresgélés után megtaláltam a megduzzadt csiklót, amely csak tovább fokozta a kollegina gyönyörét...

Mikor pirosra váltott a lámpa, megállt előttem egy kék Fiat. Elöl egy férfi vezetett, és mellette ülhetett a felesége. Majd a hátsó ülésre tévedt a szemem, ahol egy lány ült és pont engem nézett. Egy pillanatra mindketten egymás szemébe néztünk. Nem tudom miért, de hirtelen másfelé néztem, de égetett a vágy, hogy jobban megnézzem. Visszapillantottam, és láttam, hogy a táskámat nézi, majd újra rámpillant. Kék szeme volt. Lenyűgözően kék, és elgondolkoztató...