Vámpír akartam lenni...

26 éves vagyok. Nem is tudom, hol kezdjem, talán ott, hogy kb. 200 éve haltam meg. Egyedül, egy sötét viharos éjjelen, a közeli erdőben. Soha nem keresték, és nem találták meg a testem. De nem is kellett, mert azon az éjjelen, amikor meghaltam, újra élhettem.
A nővérem, Jenna aznap éjjel kezdett vajúdni második gyermekével. Én rohantam el a bábáért, akinek segítségével világra jött Alexis. Tündérien szép kislány volt, gyönyörű élénkzöld szemekkel. Imádtam őt. 2 éves korában tüdőgyulladása lett. Siettem az orvosért. Soha nem értem oda...

Aznap éjjel hatalmas vihart volt. Egyedül baktattam az erdőben. És akkor megjelent Ő. Ilyen férfit még soha nem láttam. Első pillanattól kezdve lángolva szerettem. Világosbarna, göndör haja volt, és zöld szeme. Megkérdezte, elkísérhet-e, mert mégiscsak milyen dolog az, hogy egy gyönyörű fiatal lány egyedül kószál az erdőben éjjel. Engedtem neki. Beszélt nekem az életéről, hogy mindig kitaszított volt, nem szerette senki. A szülei korán meghaltak, és más élő rokona nem volt. Sajnáltam. 28 éves volt, és magányos. Én is elmeséltem neki az életemet, hogy a nővéremmel és a családjával élek, hogy a szüleink évekkel ezelőtt meghaltak. Elkezdtem kérdezősködni, hogy mit gondol a vámpírok létezéséről. Tömören nyilvánította ki a véleményét, annyit mondott hisz bennük. A világért nem hittem volna, hogy ő maga is az. Mondtam neki, mindig szerettem volna vámpír lenni. Egy ifjú jóképű vámpír oldalán róni az utcákat sötét éjjeleken, amikor a Hold sem világít, megfelelő áldozat után kutatva. Ekkor megállt.
- Még mindig vámpír akarsz lenni? - kérdezte hűvös nyugalommal.
- Igen. Hiszen egy életen át az akartam lenni, de tudom, hogy ez úgysem lehetséges.
- De az.

Odajött hozzám, és hosszan, édesen, de mégis követelődzően megcsókolt. Azt hittem elolvadok a karjaiban, de nem tehettem, hisz telt ajkai a nyakamra siklottak, és éreztem a fogait a húsomban. Átkaroltam a nyakát. Nem éreztem fájdalmat. Nem tudom, később mi történt, mert elájultam erős karjai közt. Amikor felébredtem, egy kis kunyhóban voltam, ő pedig az ágy mellett bóbiskolt egy széken. Odakúsztam hozzá, és végigsimítottam gyönyörű arcát. Felébredt és csodálkozva nézett rám.
- Felébredtél, kedvesem? - kérdezte gyöngéden.
- Fel, és amint látod, jobban vagyok.
Megcsókolt. Soha férfi ilyen gyöngéd nem volt velem. Azt az éjszakát ott a kunyhóban, ami immár 200 éve közös lakhelyünk, soha nem felejtem el. Halhatatlan vagyok. Akiket szerettem mind meghaltak. Csak Henry maradt meg nekem.

És 200 éve minden éjjel, együtt megyünk zsibongó szórakozóhelyekre, hogy áldozatokat keressünk. Minden éjjel vadászat után forró szerelemben egyesülünk. Halhatatlan életem minden percében, imádtam, imádom, és imádni fogom. Soha nem fogom hagyni, hogy holmi vámpírvadász ficsúr elvegye tőlem. 200 éve az enyém. Örökre az enyém lesz. Mindig vele fogom a sötét éj leple alatt róni a kihalt utakat. És ezt senki nem változtathatja meg.