Történetek

Mondtam, hogy nem jó ötlet. Most nézz meg, remeg a kezem, azt hiszem, lábon hordtam ki egy infarktust..... hogy te is? Szegénykém, mutasd csak. Tényleg, hogy ver a szíved!.... Hogy mit akarsz? Ott is...? Bolond vagy, de mutasd... Tényleg. Érzem, ahogy lüktet a tenyerem alatt... hogy jó? Annyira, hogy nem kapsz levegőt? Lám, csak lám.... Hogy meddig mennék el veled? Itt? Most?.. Ne, ne, ne olyan hevesen!...

Meghatottan álltunk a csodálatos csúcsok előtt, és elmélyedve néztük a sötét semmibe vesző fényeket az éjszaka csöndjében. Te meg csak néztél rám, és láttam a szemedben azt a vágyat, hogy hazudjak szépet a máért és a holnapért, és ne törődjek mással. Annyiszor volt más arcod, annyiszor volt más neved, de mindig ezt kérted, hogy menjünk, sétáljunk egyet a fák alatt, ahol laposabb a táj, ahol szelídebbek a lankák, ahol messzebbre látni...

A Démonasszony felvont szemöldökkel nézett rám. Nem igazán használom ezt a képességem, de most egyszerűen nem volt idegem semmihez. Valahol engem is meglehet érteni nem? Nhaxra behunyta a szemét, és én ugyanolyan élesen láttam a felszabdalt ábrát, mint ő. Újabb intésre a lenti ábrából kicsúsztak a kívánt részek és immár három Rúna volt előttünk. Nem akartam rájuk nézni, sejtettem, hogy valami olyasmit tudnék meg belőle, amit nem akarok...

- Ez egy vámpírjel. Ősrégi és viszonylag közismert - folytatta Nhaxra, és a levegőben végigfutatta az ujját a kialakult Jelen. - Többféle jelentése ismert. Jószándékú, Irgalmas, Nagylelkű.
- És egyben egy Farkasé is. Az Alfáé – felelte Rüszti.- de a jelentését nem ismerem.
Átmentünk az ő oldalára, meglódult a szívverésem. A porba rajzolt rúna innen nézve is értelmes volt.
- Sötétség, rosszindulat – suttogtam. - Mit vettél ki belőle?

- Mi az? Mit nézel?
- Próbálok rájönni, hogy miért is kerestél fel?
- Ezt nem tudtad volna azonnal megkérdezni? És a válaszom (talán kissé érzelgősen kifejezve) hiányoztál – az egyenes választ, hirtelen csönd követi...

Atyaúristen, ki ez, kik ezek? - kérdeztem magamtól úgy egy hónapja, amikor a szórakozóhelyen ahol dolgozok, megláttam Őt és a barátait. Világéletemben a vékony, gyerekes fiúk tetszettek, minden eddigi férfi az életemben már-már kórosan sovány volt.
Meg a jó fiúk érdekeltek, legyen munkahelye, ne piázzon, ne töltsön minden estét a haverjaival... kb. ilyen igényeim voltak...

Én ártatlan vagyok, mégis bűnös az emberek, különösen a rendőrség szemében. A nő fiatal volt, kisgyermeke ott játszott nem messze, amikor rátört a gyalázatos! Csak azt éreztem, meg kell mentenem az anyát, aki zokogva fetrengett a homokban, a férfi leteperte, és a törékeny test reszketve, jajgatva tárta fel testét az erőszaknak. Odarohantam, de már késő volt! Egy karót fogtam, és a kielégülés mámorát látva, egy erőteljes ütést mértem a gazember fejére. A nő sikoltozni kezdett, amint észre...

Elgondolkozott-e azon valaha is, hogy miért ülünk a buszon az ablak mellé, vagy hogy miért kapaszkodunk a korlátba, miért nézünk hátra, amikor tudjuk jól, hogy senki sincsen mögöttünk? Minden eszköz, mely tudatos, vagy automatikus mind egy cél szolgál, a biztonságot. De mi a biztonság valójában. Ha kérdezném Önt, hogyan fogalmazná meg?

Aztán lassan hetente változtak a fiúk, volt, akit megutáltam, volt, aki újra palettára került. Egy idő után aztán ezt is meg lehet unni. Az adott srác nem tudott rólam semmit, és egy idő után meguntam. Végül is annyira elegem lett ebből, hogy nem is foglalkoztam vele többet, és a tanulásra koncentráltam. Amikor nyitott szemmel jártam, már észre kellett vennem, amit nem akartam észrevenni. Például, hogy egyes kedvencek született ősbunkók, ez végleg elvette a kedvem a nézelődéstől. Ezek...

A fenevadak megérezték a félelem szagát, és lázba jöttek tőle. Keserves, mélyről jövő morgások szakadtak fel a rémítő torkokból. Éhes lények kínzó sikolyai.
Az utolsó mászott fel éppen a többiek hátán. Rám pillantott a „torony” tetején egyensúlyozva, majd elrúgta magát, és az egyik alsó ágon termett. Elégedett sziszegés tört fel a négy vadászból, miközben a létra szétesett, az utolsó pedig elindult felfelé. Felém...