- Rég láttuk egymást – köszönt Emmy.
- Mihez képest rég? – Morgan leült a mellettük levő fapadra, s gyermeki mosollyal mutatott helyet maga mellett Emmynek.
- A régi bandához képest – közvetlen Morgan mellé ült, majd némán elgondolkodva fürkészte a tekintetét.
- Mi az? Mit nézel?
- Próbálok rájönni, hogy miért is kerestél fel?
- Ezt nem tudtad volna azonnal megkérdezni? És a válaszom (talán kissé érzelgősen kifejezve) hiányoztál – az egyenes választ, hirtelen csönd követi.
- Hiányoztam? – ismételte meg Emmy, kissé elpirulva.
- Igen – a fiú mély levegőt vett. – Talán soha nem tűnt fel, de mindig is éveztem a társaságodat. A hosszú beszélgetéseket, és a kisebb, nagyobb bolondságainkat. – felelte gyorsan Morgan.
Emmy halkan felkacagott, alig észrevehetően egy köhögés mögé bújtatva azt.
- Igen, azok még ma is eszembe jutnak – kis szünet. - De ha szerettél velem lenni, akkor miért nem kerestél fel a ballagás után? – kérdezte most keményen.
- Akartam, de annyira lefoglalt az új osztály, új környezet meg minden. Azt hiszem, egyszerűen csak halogattam, halogattam, aztán meg már teljesen eltávolodtunk egymástól.
- De, hisz ugyanabba a gimibe járunk. Nem lehetett volna csak öt percre félre hívni beszélgetni?
- Igen, tudom annyira sajnálom, csakhogy… - felsóhajt. - Valahányszor láttalak a folyosókon, mindig olyan közömbösen néztél rám. Úgy éreztem, hogy én csak egy egyszerű osztálytárs voltam a szemedben. – mondta Morgan szinte kétségbeesve.
Előre hajolt, kezeit összekulcsolta s közben rezzenéstelen arccal bámult a semmibe. Majd halkan folytatta tovább.
- És olyan sokáig halogattam, hogy már-már levegőnek néztük egymást – csend következett. Emmy tudta, hogy a fiú igazat mond. Volt, hogy mikor meglátta őt az iskolában, nem törődöm módon a barátnői felé fordult, mintha épp valami nagyon fontos dologról diskurálnának.
- Ismerős az érzés… Én is ugyanezt láttam a te szemedben. Néha még vissza se köszöntél – mondta szomorúan, maga elé meredve Emmy.
- Az csak is azért lehetett, mert nem hallottalak – vágta rá hirtelen Morgan a lányra szegezve tekintetét. – Ugyanis akárhányszor köszöntél nekem, én azonnal viszonoztam, úgymond… És olyankor… amikor hallhattam a hangodat… mindig… jól eső, meleg érzés töltött el – azzal elfordult és a semmibe meredt.
Így telt el, alig egy perc, majd Emmy ismét megszólalt.
- Fogalmam sem volt, hogy ennyire… kedvelsz… engem.
- Emmy – ismét a lány felé fordult és mélyen a szemébe nézett. – Én nem kedvellek téged, és soha nem is kedveltelek… én szeretlek…
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
brtAnna:
Sajnos nem találtam hozzád más...
2025-07-08 00:01
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2004-05-02 00:00:00
|
Egyéb
Elkezdtünk beszélgetni, kiderült hogy a neve Laci, és hogy 21 éves. Nagyon megtetszett nekem, és úgy éreztem, hogy én is neki. Ahogy beszélgettünk, egyszer csak a keze a lábamon volt, és simogatott, nagyon jól esett, már akkor éreztem, hogy köztünk nem lehet csak egy kaland, ennél több kell nekünk...
"Az ember akkor jön rá milyen fontos egy állat, vagy egy ember, ha elveszíti." Már nem tudom ki is mondta ezt, de igaza volt. És ha valakit nem szerettünk, vagy úgy éreztük nem olyan fontos, rájöhetünk hogy ez még se így van...
Hozzászólások