Nem így akartam..

Atyaúristen, ki ez, kik ezek? - kérdeztem magamtól úgy egy hónapja, amikor a szórakozóhelyen ahol dolgozok, megláttam Őt és a barátait. Világéletemben a vékony, gyerekes fiúk tetszettek, minden eddigi férfi az életemben már-már kórosan sovány volt.
Meg a jó fiúk érdekeltek, legyen munkahelye, ne piázzon, ne töltsön minden estét a haverjaival... kb. ilyen igényeim voltak.
Gazdag férfivel nem volt dolgom soha, nem választottam a könnyebb utat, mindig céltudatos voltam ezen a téren, lehetett volna rá lehetőségem, de azt mondtam - engem ugyan nem tart ki senki, én amit elérek az életben, azt csak saját magamnak akarom köszönni.
Egyikből ugortam fejest a másikba, az utolsó kapcsolatom négy évig tartott, alig vártam, hogy vége legyen, kell az egyedüllét, meg akarom találni saját magamat, a munkámnak élek... ilyesmikre gondoltam.
Nem kell senki, de jó egyedül, szórakozás, reggelig tartó csavargások, nem kell elszámolni senkinek semmiről, nagyon élveztem egyedül lenni.
És ekkor láttam meg Őt, aki elsőre egyáltalán nem tetszett.
Sőt, először gondoltam, hogy ezek a rosszarcú roma csávók lassan távozhatnának, mielőtt még balhé lesz, mert ezek aztán szerették a balhét...
Fél éjjelen át ott iszogattak, nevetgéltek, nem volt velük probléma, már-már kezdtem is elfelejteni, hogy ott vannak, amikor a pulthoz mentem, ők ott ültek, és véletlen összenéztem Ernővel (hívjuk csak így), akkor olyant éreztem, mint már nagyon régen, de megnézett ez a hapsi.
Nem voltam sosem egy szépség, mindig küzdenem kellett a súlyommal, bár sosem fogyókúráztam, ez meg is látszik, mert kb. egy 7-8 kilóval vagyok több a versenysúlyomnál, de szép nagy mellem van, és kék szemem, és szőke hajam és ezek az adottságok azért valljuk be sokszor azért elég jónak bizonyulnak.
Tehát megnézett aznap, és utána nem láttam egy ideig.

Egyszer - egyszer azért eszembe jutott, megtudtam a nevét is, de akivel beszélgettem, és szóba hoztam őt, mindenki óvatosságra intett vele kapcsolatban, nagyon rossz híre van a városban.
Már egy-két napja nem jutott eszembe, amikor egy este a munkahelyemen nyílott az ajtó, és ők jöttek be.
Köszönés, sziasztok, helló és ők leültek én meg mentem a dolgomra.
Alig vártam, hogy mehessek a pulthoz - hú de megnézném ma is, bárcsak láthatnám.
És ott volt, nagyon stílusosan öltözködött, márkás ruhái nagyon jól álltak rajta, szürke kisegérként éreztem magam a közelében a fekete nadrág fehér ing összeállításomban. És majdnem elcsuklott a hangom is amikor a kolléganőmmel beszélgetve a szememmel pásztázom éppen Ernő nadrágját a slicc környékén, amikor újra összenéztünk...
Nahh, ezt akartam? - minek bámulom ennyire, Ő nem láthatja rajtam, hogy bejön nekem.
Inkább elsomfordáltam onnan, mert még szerintem piros is lett az arcom.
Egy hét is eltelt a következő találkozásunkig.
Amikor megláttam, hogy a pultnál ülnek, majdnem visszafordultam - ma nem láthat meg- gondoltam - mert egy kicsit gyűrött az ingem, a szemöldököm sincs kiszedve, és a hajam sem az igazi. Aztán elhessegettem magamtól ezeket a gondolatokat, áá, mit izgulok itt, soha az életben nem kell neki egy ilyen nő mint én, nagyon gazdag, bárkit megkaphat- és a pulthoz léptem.
- Sziasztok – köszöntem, és már mentem volna is tovább, amikor is Ernő megszólalt:
- Hova ilyen sietősen kisasszony, van kedved meginni velem egy valamit?
- Á, nem kérek kösz, van innivalóm, majd legközelebb - ráztam le gyorsan.
Hát mondanom sem kell, innentől kezdve már félóránként jutott eszembe, a munkahelyemre olyan örömmel mentem, mint még soha. És pár nap múlva megint találkoztunk a pultnál...
Alig vártam hogy láthassam, és köszönésem után rögtön egy italra invitált, és én kértem is egy kólát, illedelmesen megköszöntem.
Olyan szépen nézett a zöld szemével, hogy azt hittem lent szétrobbanok csak a nézéstől rögtön, de azt kívántam - istenem, mit akarhat tőlem ez a férfi, ne nézzen rám többször így, mert megőrülök azonnal.
Beszélgettünk két, három mondatot, hogy hol lakik, és én, és akkor derült ki, hogy van egy lakása abban az utcában ahol én lakok, és amúgy mit szokott csinálni, és az autójáról is beszéltünk. Annyira felizgultam a beszélgetés alatt, csak a száját tudtam nézni, milyen szép csókos száj, hogy a WC-re siettem azonnal törlésre.

Ilyen még nem fordult elő velem, hogy valaki ennyire felizgasson csak a nézésével.
Én úgy éreztem, hogy meztelen vagyok előtte, folyton zavarba voltam.
Kár hogy nem vagyunk állatok, mert akkor már meg is lehetett volna minden...
Nagyon szimpatikus volt, de ugyanakkor arra gondoltam, mi tetszhetett meg nekem ebben a félkövér barnabőrű hapsiban, aki olyan rossz, hogy ép elméjű nő egyébként sem áll le vele.
Majd aznap még összeakadt a pillantásunk egyszer, de akkor én elnéztem, mert nem bírtam már.
Másnap mikor mentem dolgozni a munkahelyem előtt parkolt egy csodaszép ezüstszínű Mercedes, mivel tudtam, hogy neki ilyen van, izgatottan vártam, hogy talán ő van vele tényleg.
És ő volt, és hercegnőnek szólított, olyan hevesen udvarolt, hogy nagyon nehezen telt a műszak aznap.
Beszéltünk pár mondatot, én rákérdeztem, és azt mondta, hogy nincs családja. De megmondta, hogy van egy fia.

Mint egy gyerek, úgy örültem mindennek, szinte ittam a szavait és egy pillanatig eszembe jutott, valahogy komolyra kellene ezt az egészet fordítani, valahogy a tudtára kellene adnom, hogy szimpatikus nekem, és hogy akármi lehet, de hát én nő vagyok, nem mondhatok ilyent.
Ő meg, ő meg miért mondana, tíz ujjára tíz ilyen csaj jut.
Aznap a főnököm mondta, hogy még börtönbe is volt, valami csalás miatt.
Éjjel vele álmodtam, az aranyaimat, amit anyámtól kaptam, bevitte a zaciba, de bizonygatta, hogy nem kell félni, nem húzlak le, holnapra meglesz a pénz, és kiválthatjuk. Persze nem hittem neki, még álmomban sem.
Fél éjszakán át képzelegtem, hogy milyen lehet vele, milyen lehet a csókja íze, és milyen szerető lehet.
Azt képzeltem, hogy milyen jó lenne valahogy az ölében kikötni...
Legközelebbi találkozásunkkor ők kicsit ittasak voltak, és Ernő is aranyosan csicsergett, jó volt a hangulat, és együtt nevettünk, amikor a haverjai, és a kolléganőm előtt ezt mondta:
- Ez a lány engem teljesen elvarázsolt, úgy néz rám, mint még soha senki, és én szerelmes vagyok...
Majd jót nevetett ezen mindenki, de én a szívem mélyén reméltem, hogy ez egy kicsit sem vicc, és van benne valamennyi igazság.
Később újra odamentem hozzájuk, és a haverja mondta nekem:
- Te mit csináltál, megőrjítetted az Ernőt, nem hajlandó másról beszélni csak rólad-.
Közben Ernő is ott ült és ezt nyugtázta:
- Igen, igen én csak azért járok ide hogy téged lássalak, és jusson nekem abból a szép nézésedből, de jól nézel ki, de helyes vagy, és milyen határozott, huuhh, elvetted az eszem.

És újra jót nevettünk ezen, de mivel piás volt, erőszakoskodott, ami nekem nem tetszett, és ezt a tudtára adtam, mondtam neki, hogy egy szavát sem hiszem el.
Amikor az éjszaka legközelebb arra feléjük mentem, éppen arról viccelődtek, hogy melyikük milyen csóró, hogy mennyi pénzt szórtak el hülyeségekre, meg bulira, bekapcsolódtam a beszélgetésbe, és mondtam, hogy ne viccelj már a csóróságról, pont te, akinek tizenmilliós Mercije van, nem tudlak sajnálni.
Mire ő magához húzott és fülembe súgta:
- De ha majd egy szál bugyiban fekszel az ágyamban, és én nagyon beléd akarok hatolni, akkor ugye megsajnálsz.
Nem bírtam nemet mondani.
És tegnap ért a rossz hír, hogy Ernőnek igenis van felesége, és a gyereket is közösen nevelik.
Egy pillanatra találkoztunk este, szinte perzselte a bőröm tekintete, nagyon jó illata is volt, azt hiszem szerelembe estem.
Kérdőre vontam, és bevallotta, hogy igen, minden úgy van ahogy tudom, de az más, az megszokott, az van, de én nem vagyok neki, és nagyon kíván engem és ha akarom találkozhatunk attól...

És kértem, majdnem könyörögtem, hogy igen attól még, hogy van családod, gyereked, feleséged, és börtönbe is voltál, mert egy csaló vagy, akarok veled találkozni, és akarom a csókodat, és akarom, hogy a tiéd legyek.
Azóta nem beszéltünk. Igaz, csak két nap telt el.
De nekem már most előre fáj, hogy mi lesz a következő találkozásunkkor.
Felkelés után a tükörben nézegettem magam, bevallom azt is, hogy önkielégítést végeztem, és közben csak arra gondoltam, hogy velem van, és engem ölel, csókol.
Megszereztem a telefonszámát, de nem mertem felhívni.
Mit lehet ilyenkor mondani?
Ma már úgy érzem, gyerekes naivsággal dőltem be a szédítésének.
És remélem, hogy amit érzek iránta, csupán fellángolás, és hogy el fog múlni.
De ugyanakkor most az ösztöneim azt súgják, bármire képes vagyok azért, hogy Ő az enyém legyen.
És amit ennyire meg akartam szerezni az életben, az az enyém is lett.
Előbb utóbb.