A Rend 2

Kissé kétkedve bontottam föl a csomagot, amit az ágyamon találtam. Valahogy nem teljesen bíztam meg a Nhaxra tervezte ruhákban. Röviden összefoglalva általában elég anyagtakarékosak voltak. Megnyugodva lélegeztem fel, mikor kiemeltem a sötétlila estélyit. Meglepő módon, a szoknya a földig ért, és sehol nem díszítették lyukak. Erős volt a gyanúm, hogy nem is a Démonasszony tervezte. A szoknya legfelső rétege tulajdonképpen egy középsőujjra húzható kesztyű volt, amely nem vált el teljesen a szoknyától, így amikor felhúztam a kesztyűt és megemeltem a kezem, úgy tűnt mintha szárnyaim lennének. Imádtam!
- Lilia!
- Megyek már! – kiabáltam vissza Solonnak. Kiléptem a szobából és lesiettem a földszintre. A három fiú és Rüszti már odalent volt. A farkas lány megperdült, na, az ő ruháján már meglátszott a Nhaxrastílus. A nyakát és a Jelet ugyan takarta a felsője, de nem sokkal többet. Hátát teljesen szabadon hagyta, és a mellrészen is csak egy bross fogta össze a köldökig nyitott felsőrészt. A hozzátartozó nadrág ugyan zárt volt, de annyira szűk, hogy az is csoda hogy lépni tudott benne nemhogy forgolódni. Cydarra néztem, aki megbabonázva bámulta a lányt. A termet szinte agyonnyomta a hímből áradó állatias vágy. Ha lesznek a bálon olyanok, akik kicsit is érzékenyek a természetfelettire, durva dolgok fognak történni. Rájuk ugyanis át fog ragadni a hím szenvedélye. És a farkasok nem éppen finoman udvarolnak, pláne ha meg kell küzdeniük a kiválasztott nőstényért. Gyönyörű vérfürdős orgiának nézünk elébe. Már éppen szólni akartam, mikor Nhaxra lelibegett a lépcsőn.

Azt az anyagmennyiséget, amit a mi ruhánkba beletett, az övébe kispórolta. Talán a ruha név is túlzás lett volna arra a megannyi bőrcsíkocskára, amit viselt. Egyedül a jobb lábszárát, a mellkasát és a medencéje alatti részt takarta kicsit több anyag. Az se hagyott túl sok mindent elrejtve a kíváncsi tekintetek elől. Na ez már inkább Nhaxrás volt.
- Hálásak vagyunk, hogy nekünk nem ilyet kreáltál – nyögte ki Rüszti, mire a vámpír elvigyorodott.
- Hálás vagyok, hogy ilyet vettél fel. A te sokkal erősebb szexuálitásod, talán elnyomja Cydart – károgtam. Ez az este egyre jobban alakul. A vérfarkas zöldszeme rám villant.
- Ne hősködj kis bundás, a belőled áradó vágy szinte szétfeszíti a termet – mosolyodott el Nhaxra. Az a mosoly maga volt a felhívás keringőre. Szuper, ha még az én barátaim se tudják türtőztetni magukat, szép estének nézünk elébe. Bár végül is jobb, ha az terjed rólunk, hogy szexmániásak vagyunk, mint az, hogy gyilkosok. Solon megszorította a kezem, mikor látta a kétségbeesést az arcomon.
- Szerinted, van olyan őrült, aki kikezdene Nhaxrával ilyen testőrség mellett? – bökött a Démonasszony mellett álló Csonyi felé. Egy pillanatra elállt a lélegzetem, ahogy mindig, ha nem készítem fel magam a vámpírra, bár most talán az sem lett volna elég. Az Éteri tetőtől talpig feketébe öltözött, méghozzá a feketének olyan bársonyos árnyalatába, hogy alig bírtam magam visszatartani attól, hogy megérintsem a selymes anyagot és az alóla kibukkanó hófehér bőrt. Menekülésképpen Cydar felé fordultam, de az se volt a legjobb választás. A vérfarkas ugyan nem volt olyan gyönyörű, mint a vámpír, de a belőle áradó nyers erő ugyanolyan bódító hatással bírt. A vérfarkas rám mosolygott, amitől szeme zöldje tovább mélyült, már ha egyátalán azt lehetett fokozni. Ő nem alkalmazott semmilyen bűbájt, egyszerűen csak ilyen volt. Vad és érzéki. Anyám borogass!
- Mi lesz itt ma? – nyögtem és kinyújtottam a kezem a társaim felé, de Solon leintett.
- Kocsival megyünk.
- Tud egyátalán valaki vezetni? – érdeklődött Rüszti. Jogos. Cydar huncut mosollyal az ajtóhoz lépett, majd meghajolt és kinyitotta azt.
- A sőfor – felelte a beállt csöndben, amíg mi az odakint álló legalább 100 m hosszú limuzint néztük. Nhaxra tért először észhez, és természetes nyugalommal indult el a kocsi felé. Nem és nem fogom megszokni a Démonasszonyt, pontosabban a váltást, hiszen minden énjét ismerem, bár nem mindegyikben bízom. Haragudtam ezért, magamra, de ahogy a sofőrre mosolygó Nhaxrát figyeltem, tudtam, sosem fogok tudni ezen változtatni. Nhaxra legyen bármi akkor is vámpír és legyen köztünk bármilyen szoros kötelék is, az ember nem fordít hátat egy démonnak, vagy éppen egy alakváltónak, sóhajtottam magamban. Utáltam még a gondolatot is, hogy nem bízom meg teljesen abba a két lányban, akik mellé beszálltam pontosabban, hogy nem mindig. Bár megtehetném, de tudom mekkora úr az ösztön. Solon megszorította a kezem, talán tudta mi jár a fejemben, hiszen hasonló cipőben jártunk, halandóként, két démoni baráttal, bár neki talán egy fokkal rosszabb volt. Rámosolyogtam és megszorítottam az ujjait.
- Itt egy edzést is tarthatnék – sóhajtott fel Cydar, majd megcsillant a szeme és Rüsztire nézett. - Bár más is eszembe jutott.
- Nehezen tagadhatnád – kalandozott el Nhaxra szeme a fiú nadrágja felé. Anyám! Képtelen voltam megállnia a vigyorgást, annyira morbid volt a helyzet. Az odáig rendben van, hogy én aggódós vagyok, de hogy fogja ez a nagy halom, előítéletes Normális eltűrni ezt a viselkedést? Felnevettem mikor a kocsi megállt. Vágjunk bele.


Egy biztos Siluris nem tartozott a nélkülözök közé. A többemeletes feketemárvány ház előtt a miénkhez hasonló kocsik álltak, a kocsibejárótól az ajtóig pedig inasok sora, ha véletlenül nem bírnánk ki a bejáratig és megéheznénk. A földszinti szalonból két kanyargós lépcső vezetett fel az emeltre, de azok előtt két-két meglehetősen tagbaszakadt testőr álldogált. Így érthetően senki nem akart felmenni oda, habár a szalont is inkább hodálynak néztem.
- Mekkora a ház? – suttogtam az Ezerszíníriszűnek, aki csak elmosolyodott.
- Csaknem 800 négyzetméter az alapja.
Nem voltam többre kíváncsi, illetve de, arra, hogy mit őriznek a verőlegények. Mikor beléptünk a többi vendég közé, szinte azonnal megfagyott a levegő. Egyrészt semmit nem tettünk, hogy meggátoljuk a belőlünk sugárzó természetfeletti, idegen energiát, másrészt nekünk pont ott volt zárt a ruhánk, ahol másoknak nyitott. Elcsíptem egy-egy „korcsok” meg „dögöljenek meg” morgást, de összeségében egészen jó volt a fogadtatás.
- Kérem önöket, üdvözöljék a Díszvendégeinket! – hallatszott a gerinckarcoló sírmély hang az emeletről. Siluris ellépdelt a szolgái mellett, arca életteli volt, szemei csillogtak, kezdtem sejteni, mi van odafent.
- Ha nyalogatná a száját, hitelesebb lenne – szólalt meg vigyorogva mellettem Rüszti.
- Ugyanmár ezek a bambák még azt is elnéznék nekik. Nézd csak meg őket – bökött a Démonasszony a vendégsereg felé a fejével, akik azonnal tapsolni kezdtek, mikor Siluris meghajolt előttünk, holott a szőke vámpír volt az egyetlen, akinek szabadon világított a Jele. Amit még jobban kihangsúlyozott vérszínű ruhája. Az öltözéke fényben rubintvörösnek, árnyékban feketének látszott.
- Kérem fáradjanak át a másik terembe, hogy megkezdődhessen a vacsora! – fordult vissza a vendégserege felé Siluris.
- Én nem eszem együtt ezekkel.
- Egyátalán ismeritek a kést és a villát? –kérdezte egy agresszív női hang. Csonyi halványan elmosolyodott. És az sosem jelentett jót. Az Éteri a nő mellett termett és végigsimította az arcát.
- Nem használom, ha nem muszáj, de ha szereted a fájdalmat… – suttogta. Hangja olyan hatást keltett, mintha az ember meztelenül állt volna a metsző szélben. A nő összeesett az Éteri megtartotta, majd áthelyezte a mellette álló férfi karjaiba és visszalépett Nhaxra mellé. A Démonasszony végigsimított az Éteri nyakán. Elfordítottam a fejem, mielőtt nekem is hasonló gondolataim támadnak. Rüszti előre lépett.
- Ennek a vacsorának az összebékítésről kellene szólnia – kezdte erős, határozott hangon. – Mégis azonnal rágalmazni kezdtek minket és a belépésünk óta azt várják, hogy mikor tépünk szét, robbantunk fel mindenkit. Holott ennek a társaságnak tudtommal, pont az a hitvallása, hogy a Különlegesek és a Normálisak csak különbözőek nem mások.

Rüszti mellém lépett és letépte a kezemről a kesztyűt, mire a Jelem láthatóvá vált. Nem értettem, mire jó ez, de hagytam. Tudta mit tesz és csak ez számított. A vérfarkaslány eltakarta jelem így már jobban látszódott a körülötte végigfutó, fehér heg, majd intett Nhaxrának, aki félrehúzott pár csíkot láthatóvá téve a bőrébe égetett kereszt fehér nyomát. A vámpír hatalma beburkolt a termet, felerősítve Rüszti mondandóját, azáltal, hogy képeket vetített a vendégek agyába.
- Mindanyiunknak vannak ilyen sebei, amit a tudatlanság okozott. Hányuknak kellett eltűrnie, hogy égő keresztet nyomjanak a bőrébe, vagy megpróbálják megnyúzni? Kik akkor a vadállatok?
Rüszti semmi mást nem mondott, de hosszú percekig nem mozdult, mindig annak a szemébe nézve, aki felé pillantott.
A csendet Siluris törte meg, akinek egyszavas parancsára a szalon jobboldalán lévő ajtó megnyílt és feltárult a mögötte lévő hatalmas ebédlő.
- Gratulálok! – súgta oda nekünk Siluris, majd Rüsztinek nyújtotta a karját.
- Mondjuk én azért láttam néhány kedvemre való nyakat – álmodozott mellettem Nhaxra, mire rávillantottam a szemem. Még viccnek is rossz volt. Siluris elvezetett minket a főasztal mellett, és egy pódiumon lévő kisebb asztalnál állt meg, ami szemben helyezkedett el a többiek asztalával. Mintha sajtótájékoztatón lennék.
- Így nem tudnak nem rátok nézni. Köztük vannak a város legbefolyásosabb személyei, ha őket meggyőzitek, rengeteget tesztek. – adta ki az utolsó utasítást Siluris, majd elnyelte az árnyék. Elénk tették a vacsora mind a 17 fogását, mégis valahogy egy falatot sem tudtam lenyelni úgy, hogy bámulnak. Rüszti szeme is ide-oda cikázott, megpróbálván mindig figyelemmel tartani a minket bámulókat. Vigyorogva vettem észre, hogy a legtöbb férfi tekintete a Démonasszonyra tapadt, pont úgy, ahogy az várható volt. Nhaxra elemében volt, minden mozdulata erotikától, fűtött, szenvedélyeket ígérő volt. Senki nem vehette fel a versenyt egy női démonnal, főleg ha az még a hatalmát is kiterjeszti a teremre.
- Láthatnánk néhány trükköt? – hallatszott egy hang a lenti asztaltól.
- Cirkuszosoknak nézünk ki? – fortyant fel Rüszti.
- Csak néhány varázslatot.
- Bűvészek se vagyunk.
- Akkor harci bemutatót!
- Még csak gladiátorok sem!
- Hogy akartok beilleszkedni, ha nem vagytok hajlandóak szolgálni?
- Kösz a szolgaságot már próbáltuk, most valami másról van szó, ha jól emlékszem.
Egy idősebb nő állt fel és fordult felénk, látszott rajta hogy össze van zavarodva, a szavak, csak nehezen szakadtak fel belőle.
- Láttam a sebeiteket, de úgy érzem, megérdemlitek. Mikor kislány voltam a nővéremet megtámadta egy vámpír. Mikor már egyetlen csepp vére sem maradt, a dög eldobta a testet, mint egy kiürült zacskót. Sosem lehettek közülünk valók, bármennyire is szeretné ezt bárki. Az oroszlán nem barátkozik az antiloppal.
- És ki az oroszlán? – kérdezett vissza Nhaxra. - A klánom felét lemészárolták, rengeteg Különlegeset fiatal korában támadnak meg, és egy életre viselik ennek a következményét, mégsem az a lényeg ki tud több gyilkossággal előhuzakodni. A múltat nem tudjuk megváltoztatni…

Mielőtt Nhaxra befejezhette volna, középkorú férfi ugrott fel az asztal széléről és a Démonasszony szíve felé célzott egy apró kis pisztollyal. Sosem értettem, miből gondolták, hogy a pisztolynak kell ezüstnek lennie nem a golyónak.
- Nagyjából az egész tár kéne ahhoz, hogy lebéníts, ezután meg kellene karóznod és levágnod a fejem, hogy érjen valamit – sorolta Nhaxra unottan.
- Neked talán, de a társaidnak elég lesz egy lövés… – hörgött a férfi, és lassan Rüszti, majd felém, irányította a pisztolyt, ami végül Solonon állapodott meg.
- Logikus. Irtsd ki a saját fajtád – dörmögte Cydar. Düh lobbant az agyamra. A tigrisszemszínű védtelen volt.

Siluris újra előbukkant, pont a pisztolyt tartó férfi közelében, aki összerezzent, amitől a kis pisztoly csattanva ért földet. Siluris felvette a fegyvert, majd intett az egyik behemótjának, aki nem éppen a legfinomabb módszerekkel kísérte ki a támadónkat. A ház Urának következő intésére zene csendült a hangszórókból. Sejtettem, hogy némi bűbájt is csempészett a dolgokba, mivel szinte mindenki megnyugodva lépdelt vissza a szalonba a táncparkettre.
- Neked is kijut a jóból – vigyorogott Solon a vámpírra, mielőtt kisétált volna. Siluris elvigyorodott és meghajtotta magát, és a táncparkettre invitált minket. Végigfutattam a szemem a helyiségen, ami a vacsora alatt kisebb átalakításon ment át. A vázában a virágok kicserélődtek, a függönyöket behúzták, a csillár pedig sokkal sejtelmesebb fényt sugárzott. Halvány erotika lengte be a termet. Kivéve egy helyen. Nhaxra körül az erotika nem halvány, hanem szinte vakítóan izzó volt. Rüsztit kereste a tekintetem. A göndör félrehúzta a függönyt és kifelé bámult a sötét teliholdas éjszakába. Az egyik férfi elindult felé, de félúton beleütközött Cydarba. A kis naiv, megpróbálta félretolni a hímet. Éreztem, hogy megfeszül a kezem. Nhaxra azonban hívogató mozdulatot tett a sajátjával, mire a férfi elindult a vámpírnő felé. A Démonasszony a maga módján tartotta kordában a dolgokat. Ha valaki körülötted legyeskedik, szemmel tudod tartani és addig sem okoz gondot. És pláne nem lesz agresszív maximum szexőrült. Nem is rossz ötlet.
- Miért aggódsz folyton?
- Nem aggódom folyton – mosolyogtam a mögöttem álló Solonra.
- Oké akkor csak akkor, ha róluk van szó.
- És ezt pont te kérdezed?
- Nekem a húgom.
- Nekem pedig a legjobb barátnőim. És bár mindig is ott volt a lényük másik fele, nem bízom benne, hogy ugyanolyanok maradnak, ha elvesztik a kontrolljukat.
- Volt már olyan, hogy elvesztették?
- Nem – ráztam meg a fejem. - Nagyon erősek. Mindketten és nem csak testben, hanem lélekben. Mégis félek, hogy egyszer őket is elvesztem. Sokkal több a vérfarkas vagy a vámpír áldozat, mint a mágus. Nem tudom, mi lenne velem, ha ők lennének a következő áldozatok. Úgy érzem, ha figyelek rájuk, megvédhetem őket.
- Bíznod kell abban, hogy megvédik magukat!
- Tudom, hogy erősebbek nálam, mégis…

Solon csak némán elmosolyodott és magához húzott. Igaza volt, meg tudják magukat védeni, mégis féltem. Féltem, hogy felborul egyszer ez a tökéletes világkép, hogy bajuk esik, hogy egyszer olyat tesznek, ami miatt bajba kerülnek. Eddig a Rend elegendő védelmet nyújtott. Biztonságos burok volt. Mi lesz velem, ha velük történik valami? Ha bármelyikünkkel történik valami?
- Fejezd be – szólt rám Solon, mire elnevettem magam.
- Igenis Apuci!
- Az apa szerepről lemondanék – suttogta a fülembe, forró lélegzete megemelte a fülem melletti hajszálakat, összeborzongtam és közelebb léptem hozzá, hogy az ingen keresztül is érezzem a forró bőrét, légzésének ritmusát, a hátamon fel-le sikló tenyér, vágykeltő biztonságát. A mellkasára fektettem a fejem és hagytam, hogy a légzésem és a szívverésem és lelassuljon, miközben a vérem egyre gyorsabban száguldott az ereimben. Mióta visszaértem most volt először egy kis nyugalmunk. Hosszú idő után most először érezhettem a kezeim alatt vibráló izmokat, selymes bőrét, gyönyöröket ígérő keze érintését. Végiglobbant a vágy a testemen. Felnéztem és a tekintetemmel végigsimítottam az Ezerszíníriszű arcát, próbáltam magamba inni a látványt. A forrón csillogó izgalmas barna szemeket, a lófarokba fogott, sötétbarna hajat, amiből egy-két elszabadult tincs kígyózott, a férfias arc körül, a felém közelítő ajkakat.
- Solon! – hallatszott Siluris hangja. Nem lett volna olyan kegyetlen kínzás, amit a szőke vámpír most ne érdemelt volna meg. Solon felnevetett mikor kényszeredetten felsóhajtottam.
- Itt folytatjuk – suttogta és elindult a házigazdánk felé. Egy kis ideig a terem közepén álldogáltam, majd Rüszti felé indultam. A vérfarkas még mindig a nyitott ablaknál állt és a Holdat bámulta. Az esti szél hátrafújta a szeméből a tincseket. Le se tagadhatta volna, hogy mi ő. Még ebben az alakban is bárki felismerhette volna. Nemessége, büszkesége, és a szabadságvágya az arcára volt írva. Melléléptem, mire elvigyorodott.
- Ugye nem kell mondanom milyen illatod van?
- Dugulj el Rüszt! Egy éve nem láttam a bátyád.
- És még mi mást nem láttál? – érdeklődött vigyorogva. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy kirepítem az ablakon. Rüszti felsóhajtott és újra a Hold felé fordult, majd felnevetett.
- Szép kis társaság vagyunk. Te bűzlesz a vágytól, én mindent odaadnék, hogy odakint lehessek Cydarral, hogy Nhaxráról már ne is beszéljünk.

Kénytelen voltam bólintani. Végül is azok voltunk amik. Még ha ez másoknak nem is tetszik nem voltunk ugyanolyanok. Minket a vágy és érzelmek vezettek. A vámpírokat a vér és a önbizalom, a farkasokat a vadászat, a szabadság, a mágusokat pedig a tudás és a hatalom és hát mindenekfölött a szenvedély mindhárom fajt. Minek próbáljuk egyátalán összebékíteni a két csoportot.
- Van ennek értelme?
- Mióta kételkedsz? – kérdezett vissza Rüszt, aki persze azonnal megértette, mit kérdezek.
- Mióta titeket féltelek. Sosem értettem, hogy képesek az emberek gyilkolni, hogy mi veheti rá arra, hogy egy ártatlan megöljön. Most már értem… ha bárki kezet emelne rátok vagy…
- Solonra? – kérdezett vissza a farkaslány, mire csak némán bólintottam. A bátyja nem volt Különleges, de közülünk való volt. Ugyanolyan veszélyben élt, mint mi. - Azóta zavar mióta a bátyámra irányították a pisztolyt?
- Marad egyáltalán valami titokban előtted? – kérdeztem vigyorogva, majd bólintottam. - Különlegeseket ölnek, ha még ők sem tudták megvédeni magukat Solon hogy tehetné?
- Csak gondold végig, kik vigyáznak Solonra – hallatszott mögöttem Cydar hangja. Olyan szokatlanul mélyen és komolyan, hogy tudtam, ez nem csak engem foglalkoztat. Igazából semmi nem változott. Eddig is veszélyben éltünk, már igazán megszokhattam volna. Elvigyorodtam és megkönnyebbülve bólintottam, hiszen mindannyiunknak remek testőrei vannak.

Nhaxra lépett közénk, és ez által vagy tucatnyi tekintet. Rám villantotta a szemét, mire észrevétlenül megmozgattam az ujjaim, hogy mások ne hallják, amit beszélünk.
-Húsz mágus kellett a véres bőrdarab eltávolításához.
Rüszti kapkodni kezdte a levegőt. Nekem is meg kellett támaszkodnom. Húsz mágus? Ennyi együttes ereje már szinte mindent elpusztít. Ráadásul…
- Van legalább húsz áruló mágusunk – bólintott Nhaxra. Nem voltam képes a többiek szemébe nézni. Hát ezért volt kevesebb mágus áldozat. Valaki finoman megérintette a vállamat, mire összerezzentem és felemeltem a fejem.
- Nem vagy felelős értük – mondta Nhaxra, mire elmosolyodtam és képes voltam kihúzni magam, bár még mindig nem voltam büszke a népemre. Tanító vagyok, mégse láttam, mi folyik a szemem előtt?
- Vendégek – szólalt meg Csonyi. Bár lenne legalább egy halvány elképzelésem arról, hogyan került ide. Megfordultam. Három idegen férfi közeledett felénk. Mindhárman magasak és harmonikus felépítésűek voltak, és hát mondjuk ki, férfiasan figyelemfelkeltőek. Egyiküknek, aki Rüszti előtt állt meg, hosszú fekete haját, különböző kelta motívumokkal díszített ezüst csat tartotta fogva. Barna bőrű arcában két éles pillantású fekete szem csillogott. Úgy nézett ki, mint egy régvolt dakota indián főnők. A szexibb vérfarkas fajtából. Meghajolt és kinyújtotta a kezét a lány felé, majd hirtelen felegyenesedett és pattanásig feszült lett a tartása. Tekintete a rivális hímre siklott. Cydar smaragdzöld írisze lehetetlen sötétségűvé mélyedt. Agresszió teliholdkor! Hurrá! Rüszti elmosolyodott és karba fonta a kezét, majd hátralépett. Ez az, farkasom, csak mindig a lehető legjobb döntéseket hozd meg! Kinyírom! A Dakota főnök tett egy lépést előre, a belőle áradó erőtől felállt a karomon a szőr, de ez még mindig semmi nem volt ahhoz képest, amit Cydarból éreztem.

Hogy ne legyen minden ilyen egyszerű a másik vendégünk eközben Nhaxra felé lépett. Számra szorított kézzel figyeltem, ahogy a rövid világosbarna hajú férfi, az Éterivel mit sem törődve, a Démonasszonyhoz közeledik. A vámpírok ugyan annyira nem voltak teritoriálisak, mint a vérfarkasok, de azt mégsem várhattam, hogy Csonyi mindezt rezzenéstelenül tűri. És mégis. Az Éteri meg sem mozdult, miközben Nhaxra rámosolygott a hódolójára. Legalábbis azt hittem, mindaddig, amíg meg nem láttam a másik mellett. Utálom, ha ezt csinálják! Édeskés, fanyar szag kezdett terjengeni… az alvadt vér illata. Anyám! Valaki vigyen ki innen! Mi a fenéért van erre szükség? Szemem felváltva csapongott a vámpírok és a vérfarkasok között.
- Ovisok elég volt! – suttogtam fojtott hangon. Sokat nem értem vele. Nagyot nyeltem és előrébbléptem. Velem egy időben mozdult a harmadik férfi is. Ő a vérfarkasokhoz én a vámpírokhoz. Szerencsémre, Nhaxra addigra már kiélvezte a helyzetet és finoman Csonyi karjára tette a sajátját, mire a két férfi közötti feszültség egy csapásra eltűnt. A rövid hajú meghajolt és elhátrált. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Nem egyszerű emberi féltékenységről volt itt szó, a vámpírok és a vérfarkasok másképp értelmezik a tulajdont. Ami az övék azt senki, még csak meg sem kérdőjelezheti. Legyen az, testi, vagy lelki érték. Ha a rövid hajú nem hátrál ki, eggyel kevesebb vámpír mászkált volna holnaptól. A vérfarkasok felé fordultam, majd Rüsztire villant a szemem. A lány még mindig önelégült büszkén figyelte, az érte folytatott erővillongtatást. A göndör mellé léptem.
- Hagyd abba!
- Unalmas vagy – vigyorgott rám.
- Jah tudom – bólintottam, de nem tudtam elég hálás lenni, amiért a farkaslány ellibegett mellettem, és táncba vonta a kakaskodó smaragdszeműt. A párkányra támaszkodtam és hagytam, hogy a kintről beáramló levegő lehűtsön. Oktalanul rettegtem már megint, mégis sose tudtam, mikor játszanak. Mit jelent a játék egy vérfarkasnak? Pláne egy vámpírnak? Meddig fognak elmenni? Én inkább maradok a jó öreg rettegésnél. Ahogy a parketten forgolódó két párost néztem, olyan nehéz volt elhinni, hogy alig fél perce még komolyan azért aggódtam, hogy vér fog folyni. Apropó páros! Hol van Solon? Ellöktem magam a párkánytól, hogy felleljem testem-lelkem választottját, de alig tehettem meg pár lépést, mikor az előbbi hármas legutolsó tagja elém lépett.
- Talán én már veszély nélkül táncba vihetem – feljebb emeltem a tekintetem. Megtaláltam az első olyan férfit, akinek jól állt a vörös haj. Válláig érő lobonca szinte lángolt, még ebben a gyér megvilágításban is. Elgondolkodtam vajon milyen lehet akkor nappali fénynél? Zöld szeme kérdőn nézett rám. Vörös haj és zöld szem? Merész párosítás, merész, de határozottan vonzó, akárcsak a kicsit előreugró áll, fekete szmoking alatt megbúvó széles váll körvonala. Végigfutattam a tekintetem a termen, majd vállat vontam és bólintottam.
- Még az is megeshet – feleltem és a tenyerébe tettem a sajátom. Csak ekkor vettem észre a fehér kesztyűt. Vagy nagyon úriember, vagy nagyon Mágus. Nem mintha a kettő kizárná egymást, de most valahogy nem bíztam a népemben. Ismét egy szeretnivaló érzés. Hurrá! Partnerem észrevette a kezén idéző tekintetem és elmosolyodott.
- Mágus – nem kérdeztem, kijelentettem, a belőle áradó enyhe mágikus erő egyből elárulta. Még mindig mosolyogva bólintott, majd kicsit közelebb húzott magához, ahogy a táncparkettre léptünk. Olyan simán és mégis határozottan vezetett, mintha évek óta ismernénk egymást. Megragadta a kezem és kiforgatott, majd visszarántott magához. Éreztem a hajából áradó kellemes samponillatot, amikor néhány tincse az arcomhoz ért. Mellkasa az enyémhez súrlódott, szíve egyenletesen vert, a selymes tapintású fehér ing alatt.
- Ajándék a Mestertől – suttogta a fülembe, amikor már jó félórája táncoltunk. Hangja hideg és metsző lett, felkaptam a fejem és elléptem tőle. Az eddig férfiasnak tartott arcot, szinte groteszké tette az azon eluralkodó vigyor. Önkéntelenül is tettem még egy lépést hátra. A férfi mellé odalépett a másik két társa. A Dakota főnök felém nyújtotta a tenyerét, majd szétnyitotta.
Egy sötétbarna hajtincs tekergőzött a tenyerében.
Solon!
Egy pillanat alatt fellobbant bennem az őrjöngő düh, felemeltem a jobb karom, de a vörös hajú megérintette másik két társát, és egyetlen pillanat alatt köddé váltak. Remegve álltam a terem közepén, a földre hullott tincset bámulva, miközben a mágia tombolt az ereimben. Felordítottam és az ég felé löktem a kezem. A mennyezet megremegett és potyogni kezdett a vakolat. A termet betöltötte az emberek rémült sikolya, én mégsem tudtam mit tenni. Nem tudtam kontrolálni az erőm. Valami elkapta a derekam, és kirántott magával a levegőre.
Remegve dőltem neki az egyik fának és lecsuktam a szemem, de akkor egyből megjelent előttem az aláhulló tincs…
- Mi a fenét műveltél? – csattant mellettem Rüszti hangja. Ezek szerint valamelyik fiú hozott ki. A gyorsaságból ítélve Csonyi. Kinyitottam a szemem és a vérfarkas lány haragosan villogó kék szemével találtam szemben magam. Mögötte ott állt Siluris egykori palotája immár tetejétől fosztottan.
- Az udvarlóm megajándékozott Solon egyik tincsével.
Rüszti kapkodni kezdte a levegőt. A Különlegesekben még él a régi sámánok hitvilágának egy része, mely szerint a haj és a köröm az ember lelkének őrzői. Ez a gesztus nagyjából azzal ért fel, mintha a levágott kisujját küldték volna, vagy éppen a szívét, csak annál egy fokkal humánusabb.
- Hol van Siluris? – mordult fel Cydar és a palota felé fordult, ahonnan a keresett vámpír abban a pillanatban lépett ki és egyből felénk indult. Dühösnek tűnt, sebaj én is az voltam!
- Elárulná a kisasszony, hogy mégis miért robbantotta le a tetőm? – hangja udvarias volt és hűvös, de olyan kínokat ígért, amiket én el sem képzelhettem.
- Rögtön válaszolok, miután az úr elárulja, hogy mit tett Solonnal. – az én hangom kevésbé volt higgadt. Siluris megdöbbenve nézett végig rajtunk.
- Nincs veletek?
Dühösen tettem előre még egy lépést, de az Éteri elkapta a vállam.
- Higgadj le!
- Higgadj le te, egy leszögezett koporsóban – csikorogtam vissza, de a vámpír fogásából esélyem se volt kiszabadulni. Nhaxra bontakozott ki az árnyakból és Siluris elé lépett. A két vámpír ereje összeszorította a belsőm.
- Hol van Solon? – suttogta Nhaxra. Karomon a szőrszálak feszes vigyázba álltak. Siluris hátrált egy lépést és mellkasán keresztbetett kézzel meghajolt a lány előtt, elismerve annak felsőbbségét.
- Nem tudom.
- Te vagy a házigazda – mordult fel Cydar, tartása feszes volt, alig tudta kordában tartani az állati énjét. Hátán az izmok már-már természetellenesen hullámoztak, ahogy farkasa kereste a kiutat. Zöld írisze izzott.
-300 vendégem volt ma itt, többségük Normális, de rajtatok kívül még néhány tucat Különleges is a háttérben, ha valami baj történne. Nem tarthattam mindent kézben, úgy hogy közben blokkolnom kellett a bentiek ösztönös utálatát, hogy ne folyjon vér.
Rüszti keserűen felkacagott.
- Az egyik vendégétől megkaptuk a bátyám egy hajtincsét.
- Kitől?
- Magas, vöröshajú zöldszemű mágus, és egy dakota indián kinézetű vérfarkas. Ismerős?
Némán álltam és figyeltem a felesleges szópárbajt. Nem bírtam volna megszólalni, torkomat összeszorította az egyre jobban növő félelem. Nem engedtek dühöngeni, így nem maradt más, mint a félelem, amit hiába próbáltam elnyomni. Megpróbáltam kirántani a vállam Csonyi ujjai közül. Kezdett ugyanis rohadtul fájni a szorítása. Tuti kék foltjaim lesznek holnapra. Az Éteri nemhogy enyhített volna a markolásán, hanem még figyelmeztetésül rá is erősített. Meg voltam győződve arról, hogy nem zavarná, ha roppanna a csont az ujjai alatt.
Siluris őszinte csodálkozással rázta meg a fejét.
- Nem voltak ilyen vendégeim ma. Minden Különlegest személyesen hívtam meg.
Nhaxra visszalépett elém. Nem suttogott felesleges lett volna.
- Úgy érzem őszinte, vagy kiemelkedő képességei vannak. Érzed valahol Solont?
Majdnem ordítani kezdtem magammal, hogy ezt eddig nem tettem meg. Behunytam a szemem és kiemelkedtem a testemből. Végigpásztáztam a környéket, berepültem a házba, de minden sötét volt és szürke. Nyoma sem volt a keresett személyt jelző kékes ragyogásnak. Visszatértem és némán megráztam a fejem. Nhaxra bátorítóan rám mosolygott.
- Menjünk vissza, ott talán kideríthetjük kik voltak ezek.
A vámpír barna szemeibe néztem szólásra nyitottam a szám, de be kellett látnom igaza van. Rüsztire néztem. A vérfarkas lány kicsit távolabb állt tőlem kék szeme dühös fénnyel csillogott mégis némán bólintott. Újra lehunytam a szemem és kinyújtottam a többiek felé a kezem.

A Rend szállására érve végre kitéphettem magam a vámpír szorításából, a dühöm egyből visszatért. Rohadt vámpírtrükkök! Felrohantam a lépcsőn, és feltéptem a Solon dolgozószobába vezető ajtót. Végignéztem a plafontól padlóig érő hatalmas könyvespolcokon. Minden Különlegesről van adat, de mire ezen átrágom magam, talán már nem is lesz értelme. Térdre estem a szobában, amit szinte belengett Solon jelenléte. Éreztem az illatát, szinte hallottam a lépteit. Valahonnan lentről felhallatszott Rüszti fájdalmas üvöltése. Eddig tartotta magát. Szerettem volna, csatlakozni hozzá. Úgy üvölteni, mint egy farkas, gyilkolni, mint egy vámpír. Szívemet satuként szorította össze félelem. Körmeim vörös árkokat vájtak a tenyerembe. Vele nem történhet semmi! Felüvöltöttem kínomban, összekuporodtam a szőnyegen és hagytam, hogy rázzon a zokogás.
- Lilia! – Nhaxra lépett a terembe. Lassan felálltam és megtöröltem a szemem. Mire a többiek is felértek, már úgyhogy rendeztem magam, és egy rövid hálás mosolyt vetettem a Démonasszonyra, aki ez idő alatt a falat bámulta. A papírra néztem, majd egyetlen intéssel a padlóba karcoltam az azon lévő jelet, hogy jobban lássuk. Nhaxra a jel elé lépett.
- Ezt a részt vedd ki – kezdte és megpróbálta körülrajzolni az ábra egy darabját. Leintettem. Nem volt ehhez türelmem.
- Gondolj rá erősen, majd onnan előhívom.

A Démonasszony felvont szemöldökkel nézett rám. Nem igazán használom ezt a képességem, de most egyszerűen nem volt idegem semmihez. Valahol engem is meglehet érteni nem? Nhaxra behunyta a szemét, és én ugyanolyan élesen láttam a felszabdalt ábrát, mint ő. Újabb intésre a lenti ábrából kicsúsztak a kívánt részek és immár három Rúna volt előttünk. Nem akartam rájuk nézni, sejtettem, hogy valami olyasmit tudnék meg belőle, amit nem akarok. Az ablakhoz léptem és látszólag kibámultam rajta, de inkább a többiek tükörképét figyeltem. Rüszti az ajtóban állt és felváltva nézett rám és Cydarra. Legalább annyira kétségbevolt esve, mint én, de félelme minden pillanattal csökkent, ahogy a dühe fokozódott. Jó is az, ha van valaki, akinek a másik énje tud segíteni. Cydar a könyvespolcnak támaszkodott, ő is engem figyelt. Jaj de jó. Egyedül Csonyi volt, aki látszólag semmivel nem törődött. Letelepedett az egyik székbe és lehunyt szemekkel hátradőlt. A vicc, hogy nem tetette a nyugalmat. Egyszerűen csak nyugodt volt. Ha valami történik Solonnal, akkor bárkinek gondolkodás nélkül kitépi a gigáját, de addig egyetlen pillanatig sem idegesítette magát. Nhaxra pedig a Rúnák előtt guggolt.

- Mi áll benne? – kérdeztem, de továbbra sem fordultam vissza.
- Ez is összetett, csakhogy az egyik rúna fajidegen, ezért nem jöttünk rá mit kéne tenni.
- Fajidegen?
- Semelyik nemzetségben nincs olyan, akinek ez lenne a Jele.
- Mi a jelentése?
- Összetartó.
Csak bólintatni tudtam. Az ablakpárkányba kapaszkodtam, hogy ne sikítsak fel. Solon volt a Rend lelke, azé a rendé, aki egybekovácsolta a különböző fajokat. És emberként nem tartozott egyik fajhoz sem, tehát az Összetartó biztos, hogy őrá vonatkozott. Ha előbb rájövünk…
- És a másik kettő? – ez már Rüszti volt. Ezek szerint Nhaxra fejtette meg, és a többiek ugyanúgy nem tudnak semmit, mint én.
- Két vámpír jel.
- Kiké? – próbáltam higgadt maradni, de kezdtem unni az időhúzást.
- Nem tudom. A Jelét az ember nem fedi fel akárkinek. Vissza lehet vele élni.
- Most ezt nekem magyaráztad el? – fordultam Nhaxra felé. Jelem izzani kezdett a kezemen, mire a lány szeme sárgára váltott. Ez az! Uszíts magadra egy vámpírt az mindig nyerő megoldás szokott lenni! Nem hátráltam meg, bárkin szívesen levezettem volna az energiám.
- Látogató – szólalt meg Csonyi a fotelből. Az ajtó felé néztem, de a beígért jövevény nem onnan érkezett. Egyenesen a szoba közepére teleportálta valaki, majd ledobott egy levelet a földre és el is tűnt. Mindezt olyan gyorsan, hogy még a vámpírjaink se tudtak reagálni. Rüszti felvette a levelet, majd széthajtotta a papírt és átfutotta. Arca sorról sorra lett sápadtabb.
- Azt írják, Solon velük van, leellenőrizheted egy fürkész varázslattal, hogy valóban él még. És ha a Rend nem nyomoz tovább, akkor életben hagyják.,Néhány hónap múlva pedig visszakapjuk.

Lehunytam a szemem és kiterjesztettem egy fürkészvarázst. Szívem hatalmasat dobbant, mikor megtaláltam Solont, de csak egyetlen pillanatig érezhettem utána valaki elrejtette előlem. Pontosabban valakik, egyetlen mágus se lenne egymagában elegendő ehhez. De megtudtam, amit akartam, Solon jól volt. Már amennyire lehetett. És én mindent megteszek, hogy ez így is maradjon.
- Szóljatok a fürkészeknek, hogy álljanak le a kereséssel – közöltem határozottan. Nhaxra és Rüszti egy emberként léptek elém, Cydar és Csonyi pedig az ajtóhoz léptek közelebb.
- Nem engedhetsz…
- Azt mondtam, szóljatok a fürkészeknek – szűrtem a fogaim között. Jelem szinte vakított, az erőm a tarkómnál táncolt, libabőrössé téve az egész testem, ami ragyogott az engem ölelő kék fényben. Na ilyet se gyakran élek meg, hogy hátrálásra késztetek egy vámpírt és egy vérfarkast. Lehajtottam a fejem és vettem néhány mély levegőt. Bizonyos szempontból mi is szörnyetegek vagyunk. A kitörni készülő mágiát ugyanúgy nehéz uralni, mint teliholdkor a vérállatokat. Ez semmi nem bizonyítja jobban, mint a kis mutatványom Silurisnál.
- Kérlek – suttogtam továbbra is lehajtott fejjel, mire Csonyi kiment a teremből. Kifújtam a bent maradt levegőt.