Rendhagyó kézkérés

Elmondom. Most. De ha befejeztem, elmegyek.
Mikor először láttalak, te lettél a minden. Éjjel nappal csak rád gondoltam, remegett kezem-lábam, mikor rám néztél. Alig vártam minden pillanatot, hogy láss, s hogy lássalak.
Vártam rád. Vártam rád minden nap, még ha tudtam is, hogy nem jössz, és vártam minden napot remegve, mikor tudtam, hogy itt leszel, szólsz hozzám, és simogatsz a tekinteteddel. Bármit megadtam volna azért, hogy a tiéd lehessek, és te az enyém, de mindketten tudtuk, és tudjuk most is, hogy ez képtelenség... Tudom, hogy mit akarsz mondani, nem, nem, engedd, hogy befejezzem...
Igen, talán - mondom talán - megtehetnénk. De semmi nem változna. Te mész erre, és én arra. Sosem tagadtad, és én sosem mondtam, hogy nem tudom. De ettől csak nehezebb. Hogyan akarhatsz tőlem egyetlen alkalmat, ha tudod és én is tudom, hogy egyikünknek sem lenne elég? Hogyan akarhatod azt, hogy egy életen át hordjam magamban az emléket, és ne fájjon? Mintha a napot kérnéd, hogy világítson meleg nélkül, vagy az esőt, hogy essen, de ne áztassa az arcod... Ne, várj... Ne rázd a fejed, tudod, hogy igazam van... Jó rendben. Hagyj itt, ha úgy neked jobb, de akkor is ugyanaz marad minden: mindketten mást akarunk: te engem és én téged. Nem fogunk soha megegyezni...
Igen, igen, tudom, tudom, hogy soha nem ígértél semmit, de kérlek, értsd meg: magamat védem, mert tudom, hogy soha nem tudnék szabadulni tőled. Így könnyebb nekem. Érts meg.
Nem, ne fogsz meggyőzni soha... Ugyan, miből gondolod, hogy elhiszem? Azt hiszed, hogy egy egyszerű szeretlek más megvilágításba tenné?...

Nem, azt nem mondtam, hogy nem hiszem el, de azt igen, hogy a dolgon nem változtat. Képtelen lennél velem maradni. És minden egyes alkalommal meghalnék egy kicsit mikor másé lennél.... Megváltoztál? Felnőttél? Kár érte. Olyannak szerettelek, amilyen voltál, a fölényeddel, kisugárzásoddal, vadászatra éhes szemeiddel, mint egy kétlábon járó földi isten, aki tudja, hogy egy nő sem szabadulhat a markából. Maradj ilyen, hogy így emlékezhessek rád... Nem, ne mondd ezt. Tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen... De nem! Nem akarom, hogy esküdözz, könyörögj, csak azt akarom, hogy engedj el. Ha szeretsz egy kicsit, engedj el... elfelejteni? Téged? Érzed a kezem az arcodon? Sosem fogom elfelejteni, milyen volt ez a pillanat... A hajam? Igen, más. Hosszabb. No lám, teljesen eltakarja a tarkómon nyugvó kezedet. Mit csinálsz? Egyetlen? Gondolod, hogy egy csók megoldhatna mindent? Nem hinném, hogy e... Mondtam, hogy nem jó ötlet. Most nézz meg, remeg a kezem, azt hiszem, lábon hordtam ki egy infarktust..... hogy te is? Szegénykém, mutasd csak. Tényleg, hogy ver a szíved!.... Hogy mit akarsz? Ott is...? Bolond vagy, de mutasd... Tényleg. Érzem, ahogy lüktet a tenyerem alatt... hogy jó? Annyira, hogy nem kapsz levegőt? Lám, csak lám.... Hogy meddig mennék el veled? Itt? Most?.. Ne, ne, ne olyan hevesen!... Igen, nevetek. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ezt hallom tőled. Hogy ha én nem akkor más sem... dehogy hiszem, hányszor dicsekedtél el az épp soros hódításoddal? Az összessel, egyszerre? Hogy már rég nem? És csak én járok a fejedben? Drágám, ki hiszi el ezt neked? Bizonyítani? Mivel? Mi? Itt, most? Megőrültél, ennyi ember előtt fényes nappal, a tér közepén?... Jó, jó, jó, ne üvöltözz te bolond, még azt hiszik, meghibbantál, anélkül is elhiszem,hogy szeretsz. De... Huhh. Ez finom volt... Igen, igen, kérek, és ha ez ennyire jó, sose hagyd abba... Igen, igen, csak siessünk, jaj, nagyon siessünk... Hogy hol? A kabátodban, a kocsiban? Nem baj, visszamegyek veled... Hol? A hátsó ülésen? Megőrültél ez egy bekamerázott parkoló, én nem.... De mondom, hogy nem! Hozd már azt az átkozott kulcsot, mielőtt meggondolom magam!... Na végre! Nyisd, nyisd már, kérlek, könyörgöm, mert idehalok!

Huhh. Azt hiszem, meg nem győztél, de hajlok a kompromisszumra.... Itt? Most? Nálad? Mondd, van egy rossz pólód? Pompás. Akkor hát: beköltöztem, utánam a vízözön. Mondd, mucikám, és az esküvő mikor legyen?... Muci! Most hova mész? Sör? Hogy mi? De hát én nem tudok főzni!