Történetek

Végre felértem a felső emeletre. Itt nem a szokott iskolai kép várt, hanem egy orvosi rendelő. Iszonyúan elfáradtam, mind testileg, mind lelkileg. Az orrom facsarni kezdte a kórház-szag. Próbáltam leülni a székre, de mire leülhettem volna nyílt az ajtó. Az ajtóban egy férfi állt. Hosszú fehér köntös volt rajta. Nem emlékszem pontosan, hogy volt-e szakálla, de úgy érzem, hogy volt. Mintha Isten mása lett volna...

De egyszer csak meghallottam valamit. Halk motoszkálást az ablakom felől. Nem… nyugtatgattam magam, biztosan csak a radiátor pattogott a hő miatt. Aztán hirtelen megint hallottam a zajt, majd hirtelen finom léptek zaja ütötte meg a fülemet. Elakadt a lélegzetem, és bár még mindig nem tudtam álom e vagy valóság, képtelen voltam megmozdulni. Pedig akartam…

Szinte teljességgel megfagyott az ereiben a vér, ahogy a katonák elözönlötték a szűk utakat, de nem vették észre őket. Bár igaz, hogy fogva tartója úgy simult hozzá a falhoz, mintha eggyé akarna válni vele.
Megmoccanni sem mert, mert tudta, hogy akár az életébe is kerülhet. Az őrség, futva elindult a még sötétebb sikátorok felé. Hangjuk egyre csak halkult, végül már csak saját szuszogását, a tenger morajlását hallotta… és az idegen forró lélegzetét a nyakán...

- Nos – próbálta Mihály bácsi folytatni –, Annuska és Tóbiás már ismerik egy ideje egymást, kedves barátok, és miután tegnap beszéltem Annussal, aki jelezte, hogy nagyon is örülne, ha az én Tóbiás öcsém felesége lehetne, így ha te és a bátyám is áldásotokat adjátok rá, akkor hamarosan megtarthatjuk az eljegyzést is.
A teraszon továbbra is néma csend volt. Barna úr mintha sokkot kapott volna a hírtől, csak ült, kezében a csészéjével.
- Hogy őszinte legyek, ez a bejelentés úgy...

Anyu mormol valamit, de a lány nem érti. Kimegy a szobából, kinyitja az üveget, és önt ide is, oda is a löttyből. Szépen egyenletesen, ahogy a haját szokta fésülgetni.
A bejárati ajtó előtt játszadozik így, amikor egy alakot lát meg a tömör üvegen keresztül.
Széles mosolyra nyílik a szája. Igazi, és őszinte. Halkan kinyitja az ajtót. A kulcsok alig zörrenek meg egyszer kétszer...

Visszafordultam a vámpírok felé. Mindketten csak bólintottak. Nem igazán a tényleges engedélyemre volt szükségük, de tisztelték annyira a barátságunkat, hogy adjanak egy kis időt, amíg én is belátom, hogy nincs más választásunk, és ne utasítsák a hátam mögött a Fürkészeket. Bár gyanítom, hogy ebben főleg Rüsztiék keze volt. Csonyiból például az életben nem néznék ki annyi érzelmet, ami egy ilyen lépéshez kell. Vagy érzelmet úgy egyáltalán. Ha Solon halott, majd megbosszuljuk. Ő ezt a nyelvet...

Oly fájdalmas a szerelem. Amikor összeveszünk, és érzem a fájdalmat, érzem, hogy szenvedsz, és akarsz, csak megölelni, csak a karjaidban tartani hosszú percekig, mozdulatlanul... Csak mélyen a szemembe nézni, és látni, mennyi érzés kavarog bennem, amikor Veled vagyok...

- Mama, Aladár sosem fogja megkérni a kezemet.
- Már miért ne kérné? Gyönyörű, jó családból származó lány vagy, tökéletes nevelést kaptál, a hozományod se kevés, ki az a bolond, akinek nem kellenél?
- Dr. Barna Aladár. Egyrészt, mert úgy fél a mamától, mint ördög a tömjénfüsttől, másrészt egyszer már megkérte a kezemet, de én visszautasítottam.
- Mit csináltál? - kérdezte a mama meglepetten és letette a csészét.
- Ugyan a mama sem gondolhatja komolyan, hogy hozzámenjek...

Most újra regiztem, előzőleg Adela néven voltam fenn. Akkor felraktam a HOMM3- A Holtak Csókja c. történetem 3 fejezetét. Ez is a Heroes of Might and Magic 3 világában játszódik, csak újra kezdtem a történetet. Néhány helyen hasonlít az előzőre, de aztán más tájékra evez. Jó olvasást! :)

Ki lehet az, senkit nem hallottam közeledni?! Gyorsan hátat fordítottam a szobornak, és szembe kerültem egy, magas, talpig feketébe öltözött férfival. Hosszú fekete köpenye, és széles karimájú kalapja miatt igen ijesztően hatott. Maga mögött, egy fehér lovat vezetett.
Ahogy jobban felém fordult, láttam, hogy egész arcát fehér maszk fedi. Ijedten léptem egy lépést hátra, s csak nem a szobornak mentem.
- Riadalomra semmi ok, Noir kisasszony – mondta nyugodtan az idegen, és szokatlanul...