Nem csókolnak Pesten könnyen - I. rész Egy születés és egy halál

Hideg téli délelőtt volt. Budapestet aranyszínűre festette a város felett bágyadtan, sütő, sápadt, decemberi nap. A kemény fagy, a hó ellenére a város vidáman kezdte a napot, a napsütés mindenki kedvét felderítette. A Királyi Orvostudományi Egyetem szülészeti klinikáján a betegek és az újszülöttek egy részét bölcsőkben és nyugágyakban kifektették a folyosókra napozni. Az első emeleti műtőben a műtőszolga és a segédei előkészítettek mindent a délelőtti operációhoz. Félórával később a terem megtelt fiatal, fehérköpenyes medikusokkal, újságírókkal, az egyik neves bécsi orvosi szaklap fotósa pedig felállította hatalmas, ormótlan masináját a műtőasztallal szemben. Tíz perc múlva megérkeztek az orvosok is, két szülész, Dénes professzor, a klinika igazgató-főorvosa és egy fiatal tanársegéd, Dr. Barna Aladár, két sebész Moór professzor és Dr. Várnagy Pál, egy aneszteziológus, négy műtőssegéd és három nővér. Mindannyian hófehér, vászon köpenyt, kötényt, sapkát a nővérek pedig fityulát viseltek. Komoly, méltóságteljes, merev arccal a lencsébe néztek, a vaku villant és füstölt, majd a műtőszolga bezárta a két magas és széles ablak spalettáit, mivel az erős, pont szembe sütő napfény zavarta volna az orvosokat, majd felkapcsolta a műtőasztal mellé készített lámpákat. A műtő sejtelmes félhomályba borult, miközben betolták a pácienst, a 17 éves Róth Malvint, aki abban a megtiszteltetésben részesülhetett, hogy ő volt az első asszony az Osztrák-Magyar Monarchiában, sőt, az első asszony Párizstól keletre, akin teljes altatásban végeztek császármetszést.

Miután Dénes professzor pár szóban bemutatta a műtéten résztvevő orvosokat, és röviden összefoglalta, amit hamarosan látni fognak, az altatóorvos éter és kloroform keverékét öntötte egy kendőre, amit aztán a hölgy arcára borított, aki pár másodperc múlva el is aludt. Az egyik nővér ekkor mellé ült, egy vérnyomásmérővel és egy sztetoszkóppal, az ő feladata volt, a vérnyomás, a pulzus és a szívhangok ellenőrzése. A monarchia egyik vezető sebésze és szülészorvosa hozzáláttak a nehéz és komoly műtétnek. Alig tíz év telt el azóta, hogy Tauffner Vilmos, végrehajtotta az első ilyen jellegű operációt, akkor még persze altatás nélkül, amelyben az anya és a magzat is életben maradt, de az esetek fele még így is rendszerint sikertelen volt.

Moór professzor egy vízszintes vágást ejtett az asszony köldöke alatt, majd odaengedte Várnagy doktort, aki egy felizzított tűvel kiégette az ereket, a vérzést csökkentendő. Dénes tanár úr ezek után, behelyezte a kezét a nyílásba, kitapintotta a baba fejét és a méhlepényt, majd Dénes professzor felnyitotta a méhfalat, Várnagy doktor leszívta egy csővel a magzatvizet, majd átadta a helyét Dénes professzornak, aki kiemelte az újszülöttet az asszony méhéből. A veszélyes és roppant kockázatos műveletsort a jelenlévők lélegzetvisszafojtva figyelték, a fojtott csendben, csak Dénes professzor hangját lehetett hallani, aki a diákoknak folyamatosan kommentálta a történteket. Néhányan jegyzeteltek, páran, a gyengébb gyomrúak közül rosszul lettek, egy halálsápadt fiatalembert a társai támogattak ki a folyosóra, az egyik nővér a műtét során végig, egy roppant büdös fertőtlenítőszert, karbolsav oldatot permetezett a levegőbe, a másik, három percenként jelentette Róthné pulzusát és vérnyomását. A fiatalasszony szokatlanul jól bírta a megpróbáltatásokat.
Negyven perccel a műtét kezdete után felsírt Róth Malvin újszülöttje. Barna doktor elvágta és elkötötte a köldökzsinórt, majd gyorsan megvizsgálta a még véres, ordító babát.
- Egészséges kislány, tanár úr - mondta Barna doktor
- Helyes - bólintott Dénes professzor - A kismama?
- Rendben van tanár úr - mondta Várnagy. - Az állapota kielégítő
- Nyugtával dicsérje a napot fiam - szólt közbe Moór professzor. - Összevarrjuk aztán meglátjuk, hogy jól van e

Miközben Moór és Várnagy nekiálltak összevarrni az asszony méhfalát és azt a vágást, amit a köldöke alatt ejtettek, a nővér elvitte a kislányt, megmosdatta, lemérte, majd Barna doktor újra megvizsgálta. A gyerek és az édesanya állapota a körülményekhez képest jó volt. Miután a két sebész végzett, Dénes professzor levette a maszkját és a közönség felé fordult.
- A műtét sikeres volt, az asszony és a gyermek állapota kielégítő - mondta majd visszafordult a kollégákhoz. - Köszönöm a kitűnő asszisztenciát, a tökéletes műszerelést és a betegnek a jó magaviseletet. Hölgyeim és uraim, Moór professzor úrral holnap délelőtt tízkor a IV. számú előadóteremben beszámolót tartunk a mai operációról, ott majd kérdéseket is feltehetnek. Köszönöm a figyelmüket. Műtőszolga kinyithatja a spalettákat. Jut eszembe, magukat várom ma négyre hozzám teára - szólt oda Várnagynak és Barnának, majd Moór-ral kiment a főorvosi öltözőbe, a két fiatalabb orvos, pedig a műtő mosdójába.

Várnagy és Barna, két majdnem egykorú orvos, medikus koruk óta jó barátok voltak. Várnagy Pál magas, erős felépítésű, szőke, göndör hajú fiatalember volt, Barna Aladár alacsony, nem túl jóképű, kissé görnyedt hátú, hegyes arcú, nagy orrú férfi, két évvel idősebb Várnagynál.
- Mit csinálsz ma délelőtt? - kérdezte Várnagy, miközben nekiállt lemosni a kezét.
- Elmegyek a klubba
- Miféle klubba? - kérdezte Várnagy gyanakodva, ismerve a "klubokat" amiket Barna doktor előszeretettel látogatott.
- A Riviéra Klub a Kis Pipa utcában, biztos ismered.
- Hogyne ismerném, Luft Rézi műintézete - mondta Várnagy szemrehányóan - Csak azt nem értem, hogy, hogy tudsz délelőtt fél tizenegykor nyilvánosházba menni.
- Az nem nyilvánosház - válaszolt Barna tettett sértődöttséggel. - Az egy nagyon kulturált hely, csak medikusok látogatják, szoktam találkozni egy rakás öregdiákkal, professzorokkal, tanársegédekkel, docensekkel, olyan mintha a Királyi Orvostudományi Egyetem diákegyesülete lenne. Még a különböző orvosi szaklapokat is járatják, remek társaság, estefelé esztrádműsor.
- Miféle szaklapokat?
- Főként francia orvosi újságokat, roppant szemléletes anatómiai ábrákkal. Mint szülészorvos nagy hasznát vettem. Tanulmányozhattam belőle a teremtés és születés csodájának legelső fázisát – mondta Barna hamiskás mosollyal az arcán.
- Szép mondhatom, pornográfia és egy kupleráj.
- Csak este, ilyenkor nincs kiszolgálás, a hölgyek pihennek. Én csak bemegyek, iszom egy feketét, elolvasom a mai újságot, aztán visszajövök ide és háromig rendelek. Az is lehet, hogy ismerősökkel is összefutok - mondta könnyedén és megkötötte a nyakkendőjét - Furcsa dolog ez. Angliában az Oxford-i és a Cambridge-i egyetemisták előkelő, gazdag hagyományokkal rendelkező, elegáns, jóhírű klubokba járnak, a pestiek előkelő, gazdag hagyományokkal rendelkező, elegáns, rosszhírű, ám vidámabb intézeteket látogatnak, a medikusok a Riviérát, a jogászok a Maison Fridába-t, a mérnökök a Neszepicsa-csárdába járnak, az újságírók a Bástya utcába, a bölcsészek a Vörös macskába, mindenkinek megvan a maga helye

- Az angol egyetemisták klubjai zártak, és csak férfiak számára van belépés.
- Hű de vidám, életük lehet. Engem kifejezetten nyomaszt, ha hosszabb ideig kizárólag férfiak társaságában kell lennem. Ezért is utálom a vadászatokat. A nők sokkal szórakoztatóbbak.
- Főleg ha az említett hölgyek csak fűzőt, harisnyát és fehérneműt viselnek, és közben pezsgővel locsolják egymást – mondta Várnagy szemrehányóan.
- Az már csak a hab a tortán.
- És még csodálkozol, hogy még mindig nem vagy nős - csóválta a fejét Várnagy Pali.
- Nem tehetek róla, hogy a mamák könnyelműnek tartanak, pedig ha egyszer lenne egy lány, aki olyan bolond, hogy hozzám jöjjön, abbahagynám.
- Gondolod, hogy egyik napról a másikra fel tudnád adni ezt a ledér életformát?
- Természetesen - vágta rá András gondolkodás nélkül - Ha egyszer megnősülök, az életben többet nem megyek kuplerájnak még a közelébe sem - mondta majd a műtősköpenyt a szennyesbe dobta, mellényt és zakót húzott - Ügyelsz ma?
- Nem, elsőéveseket készítek fel az anatómia vizsgára - mondta Várnagy és begombolta a felöltőjét.
- Akkor a Kálvin tér felé mész?
- Igen, egy darabon együtt megyünk.

A két orvos kabátot, kalapot vett, lementek a klinika márvány lépcsősorán, ki a Baross utcára. Odakint bár hét ágra sütött a nap, mégis csípős hideg volt, a Duna part felől jeges szél fújt, mindezen mostoha körülmények ellenére az utca tele volt emberekkel. Az utcaseprők kora hajnal óta küszködtek a keményre fagyott hóval, a házmesterek folyamatosan sózták az utakat, a klinikák körül óriási volt a nyüzsgés. A kapukon szeneskocsik, étellel megrakott szekerek, mentőkocsik jártak ki be, a szegények gyalog igyekezetek bejutni, a gazdagabb páciensekre fiákerek vártak. A két fiatal doktor, hosszú fekete szövetkabátban, fekete keménykalapban, Barna csiptetővel az orrán és sétabottal a kezében, két roppant komoly úriembernek látszott, aki elől kitértek az utcán, akiket még a rendőrök is köszöntettek, ami azért Pesten ritka volt. A doktorok elindultak a Józsefváros tarka forgatagában a Kálvin tér felé.
- Nem válaszoltál a kérdésemre - mondta Várnagy. - Van olyan a lány, akinek a kedvéért megjavulnál?
- Biztos akad olyan is - vonta meg a vállát Barna miközben megállt, és gyufát vett egy kislánytól.
- Mondjuk Dénes Julika? - kérdezte mosolyogva várnagy, aki tudta, hogy Barna doktor egyáltalán nem közömbös Dénes professzor idősebb lánya iránt.
- Julika kedvéért mindenért - mondta Barna. - De erről beszélni sem érdemes, Julika olyan, mint egy távoli égitest, egy csillag, gyönyörű és elérhetetlen, tiszta és tökéletes, olyan, mint egy madonna szobor, az ember csodálja, imádja, de nem érheti el.
- Egyáltalán próbáltad már?
- Persze, hogy próbáltam, különben nem lennék ennyire szentimentális. Bizalmas barátok vagyunk, gyakran találkozunk, még az is előfordul, hogy kettesben, persze illő körülmények között, de ezzel nagyjából ki is merül a kapcsolatunk. Viszont támogatja, hogy udvaroljak a húgának.
- Annuskának? - kérdezte Várnagy. - Te aztán gyorsan váltasz.
- Ugyan - legyintett Barna. - Majdnem egyformák.
- Na igen, az egyikük magas és karcsú, a másik alacsony és telt.
- Mindkettő gyönyörű - szakította félbe Barna - Annuska legalább alacsonyabb nálam. És ami fontos, van oly bohó, hogy hozzám jöjjön, majd ma délután úgyis találkozunk, beszélek vele.
- Te aztán bátor ember vagy, a leendő anyósod ki nem állhat.
- Majd mindent megbeszélünk - mondta Barna mivel időközben megérkeztek a Kálvin térre.
- Minden jót barátom - nyújtotta Várnagy a kezét. - Majd délután találkozunk.
- Gyere el velem este a Riviréba - mondta Barna miközben kezet rázott - Ha Annuska igent mond, ünneplünk, ha meg nemet, nos akkor kell valaki, aki hajnal fele hazatámogat.
- Még meggondolom - mosolygott Várnagy.
- Hidd el nekem, szerelmi bánatra Luft Rézi valamelyik lánya a legjobb orvosság - kiáltott vissza Barna majd eltűnt a tömegben.
Várnagy doktor mosolyogva megcsóválta a fejét, majd elindult a villamosmegálló felé.

Dénes professzor otthona egy gyönyörű, tágas villa volt, fent a Kis-svábhegyen. A házba egy széles, üvegezett verandáról lehetett bejutni, a szalon ablakai egy nyitott tornácra nyíltak, ahonnan fenséges kilátás nyílt a városra, az oszlopait tavasszal benőtte a vadszőlő és a futórózsa. Nyáron a kert, amit a külvilágtól egy magas kőfal választott el, egy kis paradicsom volt. Az öreg tölgy és gesztenyefák alatt rozmaring, levendula és orgonabokrok, frézia, tulipán ágyások voltak, az illatukat az egész házban érezni lehetett. Bent, régi, öreg bútorok, több ezer könyv, a ház különböző pontjain elhelyezve, a falakon festmények, a komódokon bekeretezett fényképek, dísztárgyak, amiket a professzor számos utazásai során szedett össze, a világ minden részéről.

Dénesné, a professzor felesége, magas, erős, tekintélyt parancsoló asszony volt. Hosszú vöröses barna haját, amibe kora ellenére még egy ősz hajszál sem vegyült, széles, abroncsszerű, úgynevezett Gibson kontyban hordta, mindig hosszú selyem és taft ruhákban járt, ezen a hideg téli délelőttön is egy sötétzöld, nehézselyem ruhában, hátán egy kötött kendőben rótta a ház folyosóit belekötve mindenkibe, akivel csak találkozott. Szokatlanul rossz kedve volt, aki csak meghallotta a cipője kopogását a padlón és a több rétegű selyemszoknya suhogását igyekezett fedezékbe húzódni.
Amikor Julika belépett a szobába, Dénesné éppen egy szerencsétlen medikust osztott ki, akit a férje küldött az ebédért, és megüzenni, hogy csak vacsorára ér haza, viszont küld vendégeket délután teára. Julika, magas, vékony, igen szép lány volt. A kezében egy tálcát tartott, rajta csésze, kanna, tej és cukortartó. Az anyja csak azután vette észre, miután végzett ura halálra vált küldöncével.
- Te mit akarsz már megint itt? - kérdezte a tőle megszokott gyengédséggel.
- Kávét kért a mama.
- Na igen, tedd le oda - mutatott az asszony a dohányzóasztalra.
- Ihatok egy csészével? - kérdezte a lány halkan.
- Úrilány nem kávézik délben - mondta szigorúan - Állj rendesen, húzd ki magad. Olyan görnyedt vagy, mint egy mosónő, rossz rád nézni.
- Látom ma bal lábbal kelt fel a mama.
- Ne bosszants Júlia, nem vagyok tréfás kedvemben. Az apád vendégeket hívott teára, Várnagy és Barna doktort, ráadásul a nagybátyád is ide akarja csődíteni a védenceit.
- Itt lesz Barna Aladár? - vágott közbe Julika. - Akkor vidám délutánunk lesz - mondta mosolyogva
- Befejeztem a mondatot Júlia? - rivallt rá az anyja.
- Nem mama.
- Akkor hallgass, míg beszélek. Kedveled ezt a Barna doktort?
- Ó igen - mondta a lány - Kifejezetten szórakoztató, kedves figura.
- Hát én egyáltalán nem kedvelem lányom - mondta a mama hidegen. - Mit akar tőled?
- Csak barátok vagyunk.
- Olyan nincs - mondta a mama, ellentmondást nem tűrő hangon - Nem örülök neki, hogy folyamatosan körülötted legyeskedik. Elkísér színházba, cukrászdába, kávéházba, délutáni séták kettesben a Margit szigeten, ez nem illik. Ha valamit akar, jöjjön ide és szóljon nekem.
- Nem akar ő semmit mama. Csak egy kedves, jó barát.
- Édeslányom férfi és nő nem barátkozik. Ha nem nyilatkozik, arról, hogy mik a szándékai veled, hogy el akar jegyezni, ahogy az egy tisztességes, komoly fiatalemberhez illik, kitiltom innen, nem érdekel, hogy az apád kedveli. Elég bajom van a húgoddal, figyelmeztetlek Júlia, nem fogom eltűrni, hogy itt még egyszer botrány és pletyka legyen.
- Mama, Aladár sosem fogja megkérni a kezemet.
- Már miért ne kérné? Gyönyörű, jó családból származó lány vagy, tökéletes nevelést kaptál, a hozományod se kevés, ki az a bolond, akinek nem kellenél?
- Dr. Barna Aladár. Egyrészt, mert úgy fél a mamától, mint ördög a tömjénfüsttől, másrészt egyszer már megkérte a kezemet, de én visszautasítottam.
- Mit csináltál? - kérdezte a mama meglepetten és letette a csészét.
- Ugyan a mama sem gondolhatja komolyan, hogy hozzámenjek - hadarta Julika, és ijedten hátrálni kezdett
- Magyarázatot Júlia - sziszegte a mama és felállt.
- Nem vagyok szerelmes mama. Úgy szeretem, mint egy testvért, de nem vagyok szerelmes - mondta a lány, aki most, hogy ez a hatalmas és félelmetes asszony fölé magasodott, egyszerre borzasztó kicsinek érezte magát.
- Ne félj gyerekem, nem foglak bántani - sóhajtotta a mama - Te olyan hülye vagy, hogy még megverni sem érdemes. Nem tanulnál belőle, feleslegesen fárasztanám magam. Takarodj a szemem elöl Júlia, majd ha apád hazajött, kitaláljuk, hogy mihez kezdjünk ezzel a helyzettel. Menj, teáig ne is lássalak, az ebédhez se gyere le. Egy kis koplalás nem fog ártani, kövér vagy.
- Ahogy kívánja a mama - mondta a lány és kiment a szobából.

Várnagyné az ablakhoz lépett. A kert, sivár volt és a kopár. A Csaba utca üres, csak egy szemeteskocsi döcögött el a kertek alatt. Odalent a város, mint egy hangyaboly nyüzsgött, zsibongott, de mindez nem hallatszott fel. A ház néma volt, mint egy sírbolt. A városmajori templom tornyában delet harangoztak. Lenn, Pesten is zúgtak a harangok, Dénes professzor a műtő felé rohant, komplikációk léptek fel Róth Malvinál, egy emelettel feljebb Barna doktor a szülőteremben egy 14 éves leányanya, névszerint Herskovics Rózsa első gyermekét segítette a világra, pár utcával arrébb az Üllői úti I. számú sebészeti klinikán Várnagy doktor köszöntötte a tanítványait.
Mire elérkezett a teaidő, Várnagy doktor megtartotta az óráját, és útban volt a szülészeti klinika felé, Herskovics kisasszony életet adott egy négy és fél kilós gyermeknek, Róth Malvin belehalt a műtét után másfél órával fellépő, csillapíthatatlan vérzésbe, a professzor a halott lány rokonaival, Barna doktor pedig a gyereklány szüleivel beszélt, egy apró törékeny asszonnyal, és egy magas, nagydarab, kopasz, drabális férfivel, a papával aki egy igencsak fiatal és megszeppent férfit tartott a grabancánál fogva és időnként lekevert neki egy-egy kisebb nagyobb pofont. Utóbb a papa nyomdafestéket nem tűrő szavaiból kiderült, hogy a fiatalember a gyerek apja.
- Te szegény ördög – gondolta Barna miközben nyugtatni próbálta a dühös papát és a zokogó anyát – Megértelek, de nem tudlak sajnálni. A te leendő apósod egy szelíd kis angyalka az én leendő anyósomhoz képest.

Így teltek a napok a Magyar Királyi Orvostudományi Egyetem klinikáin a XX. Század előestéjén, 1899 utolsó heteiben. Emberek megszülettek, olykor meggyógyultak, sokan meghaltak. Mindez az élet része volt, az orvosok nem éreztek különösebb megrendülést egy halálesetnél, de egy születéstől sem érzékenyültek el. Róth Malvint letakarták, egy hordágyon levitték a halottasházba, a holnapi előadást, pedig annyiban módosították, hogy az asszony boncolását is hozzácsapták.
A kis Róth Margit nyugodtan, békésen aludt a csecsemőszobában, a szoptatós dajka nem rég ment el tőle. Dénes professzor visszavonult az irodájába, Várnagy és Barna pedig elküldtek egy elsőévest fiákerért. Kint lassan havazni kezdett.