Nem csókolnak Pesten könnyen – II. rész A villa és a kupleráj

Dénesék villájában mire a két orvos négyre odaért nagy társaság gyűlt össze. A teához a verandán terítettek. A hosszú kerti asztalt fonott gyékény fotelekkel és kanapékkal vették körül, az asztalon kék, zsolnai porcelán teáskészlet, sütemények, friss gyümölcs, szendvicsek. A fotelekben Dénesné, a két lánya Annus és Júlia, Dénes professzor öccse Mihály úr, a felesége Dorottya asszony, egy borzalmas, állandóan kereplő nő, a kutyája Wellington, egy koromfekete, ijesztően ronda, leginkább egy tasmániai ördögre emlékeztető francia buldog, valamint a két vendég, akik Mihály úrral érkeztek.
Bánáti Tóbiás és Makács András, pesti aranyifjak voltak, újgazdag apák, dologtalan semmirekellő, kötekedő és roppant buta fiai, Barna doktor jól ismerte, és a tanult emberek gőgjével nézte le és vetette meg őket. Mindenesetre elnézést kértek a késésért, bemutatkoztak és leültek.

A beszélgetés egy darabig az ilyenkor megszokott mederben folyt, mígnem egyszer csak Bánáti úgy gondolta, beleköt Barna úrba.
- Tehát maga egy amolyan bábaasszony, bocsásson meg bábaúr – fordult Bánáti Barna doktor felé.
- Nem kedves barátom, szülész-nőgyógyász orvos a foglalkozásom – mondta Barna hidegen
- Tehát bába – vigyorgott Bánáti.
- Nem barátom, a bábák először is nők. Ők le tudnak vezetni egy szülést, de ha bármilyen komplikáció lép fel, teszem azt a baba farfekvéses, csak egy szakképzett szülészorvos képes megmenteni az anya és a gyermeke életét.
- Női munka – vágott közbe Makács.
- Megkérdezhetem, hogy a Bánáti úr mivel foglalkozik? – kérdezte Julika.
- Az édesapám gyarmatáru kereskedésében dolgozom – mondta büszkén – Pest legnagyobb üzlete.
- Ó, az komoly dolog – mondta Barna. – Most már értem miért becsüli le az én munkámat, kedves barátom. Nyilván az édesapja irodájában stemplizni jóval nehezebb feladat, mint kiimádkozni egy négy és fél kilós újszülöttet, akinek akkora feje, mint egy futball labda, egy sikoltozó, hisztérikus bakfislányból. Van egy ajánlatom, csakhogy jobban megértse ezt a női munkát, fogjon egy jól megtermett, három-négy kilós görögdinnyét, rakja egy zsákba, majd a zsákon vágjon egy arasznyi hasítékot és próbálja rajta keresztül kiszedni a dinnyét
- Uraim, uraim – avatkozott közbe Dénesné. – Ne veszekedjenek. Bánáti úr, jobb lenne, ha nem gúnyolódna, ne feledje, a férjem is szülészorvos, Barna doktor, ön pedig kérem, kíméljen meg bennünket a dinnyés hasonlatától. Mindannyian hallottuk már, kérem, ne rémisztgesse vele a vendégeinket.
- Megkövetem tekintetes asszonyom – mondta Barna, majd felállt és meghajolt az asszony előtt
- Ugyan, nem tesz semmit – intett az asszony, majd Makács felé fordult. – Makács úr is kereskedő?
- Nem kérem – mondta Makács halkan. – Én még a jogi egyetemre járok.
- Akkor inkább tanuljon a jurátus úr mielőtt – szakította félbe Barna.
- Barna úr próbára teszi a türelmemet – mondta Dénesné.
- Öregem, szerintem nem kellene a leánykérés előtt hergelni az anyósodat – súgta Várnagy.
- Bocsássatok meg, hogy közbe szólok – szakította meg a vitát Mihály úr. – De az én Bánáti öcsém, szeretne egy bejelentést tenni, de annyira fél tőled Gizikém, hogy engem kért meg. Nos én ezt a fiatalembert már régóta ismerem, az édesapja iskolás korunk óta jó barátom. Nagyon rendes fiatalember, jó családból.
- Rosszat sejtek – súgta Julika.
- Mit akarsz mondani Misikém? – kérdezte Dénesné, akit untatott a sógora szóáradata.
- Szeretné megkérni Anna lányotok kezét.

A bejelentést döbbent csend fogadta. Anna mosolygott, látszólag nem lepte meg Bánáti ajánlata. A mama arcára, ahogy végig mérte a fiatalembert, néma undor ült ki, Julikáéra jeges rémület. Dorottya asszony úgy nézett a férjére, mintha meggyilkolt volna valakit. Várnagy a barátját nézte, akinek a kezében fél úton a szája és az asztal között megállt a csésze.
- Nos – próbálta Mihály bácsi folytatni –, Annuska és Tóbiás már ismerik egy ideje egymást, kedves barátok, és miután tegnap beszéltem Annussal, aki jelezte, hogy nagyon is örülne, ha az én Tóbiás öcsém felesége lehetne, így ha te és a bátyám is áldásotokat adjátok rá, akkor hamarosan megtarthatjuk az eljegyzést is.
A teraszon továbbra is néma csend volt. Barna úr mintha sokkot kapott volna a hírtől, csak ült, kezében a csészéjével.
- Hogy őszinte legyek, ez a bejelentés úgy ért minket, mint egy villámcsapás – törte meg Dénesné a csendet. – Az ajánlata nagyon megtisztelő, de attól tartok nemet kell mondanunk. Bocsásson meg Bánáti úr, de semmit sem tudunk magáról, meg kell értenie, nem egyezhetek bele, hogy a lányom férjhez menjen egy vadidegenhez, és biztos vagyok benne, hogy a lányom is szeretné jobban megismerni, mielőtt nyilatkozhatna.
- Félreértesz minket édes Gizellám – mondta Mihály úr. – Annus nagyon is jól ismeri Bánáti urat, már hónapok óta udvarol neki.
- Az én tudtom és engedélyem nélkül?
- Igen és ezért a bocsánatodat kérem. A szívnek nem lehet parancsolni, a gyerekek egymásba szerettek, nincs mit tenni, össze kell házasodniuk.
- Ebben a házban még egyenlőre nem te döntesz, arról, hogy mit kell, és mit nem kell tenni. Bánáti úr nem akar hozzászólni a saját lánykéréséhez? Vagy csak akkor bátor, amikor a vendégeimet zaklatja?
- Nagyságos asszony én – kezdete akadozva Bánáti.
- Tekintetes asszony, fiam, tekintetes asszony vagyok
- Bocsásson meg. Én szeretem a lányát, és el szeretném venni feleségül.
- Kérem mama, gondolja meg – szólt közbe Annus.
- Fogd be a szád Anna – förmedt rá Dénesné.
- Szeretem a lányát – próbálkozott erőtlenül Bánáti.
- A szerelem nem elég indok egy házasságra.
- Ugyan már Gizikém a papája Pest egyik leggazdagabb embere, tiszteletre méltó katolikus kereskedő család.
- Keresztények? – kérdezte a mama döbbenten.
- Igen, de ez őket nem zavarja, mármint, hogy mi nem, szóval érted. Ugyan már lelkem elszalasztanál egy ilyen partit, egy ilyen csekélység miatt? Hát mit számít a vallás, ha a gyerekek szerelmesek – magyarázta Mihály.
- Maga érti mit beszélnek? – súgta Várnagy Julikának.
- Attól tartok a mama, nem örül neki, hogy Bánátiék nem zsidók.
– Nézz rá erre a fiatalemberre, erős, egészséges, jóvágású, jóképű – hadarta Mihály úr, na de ez sok ostobaság már Julikának is sok volt, nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen, és miközben ezen töprengett félrenyelte a teáját és fuldokolni kezdett. Barna úr erre magához tért a sokk okozta kábulatból, felpattant és a hölgy segítségére sietett
- Jól van kedves? –kérdezte, közben gyengéden ütögette Julika hátát.
- Jól vagyok köszönöm – mondta Julika. – Azt hiszem egy kis friss levegő jót tenne.
- Én is így gondolom – helyeselt Barna.
- Megtenné, hogy kikísér?
- Ha a kedves édesanyja, tekintetes asszony megengedi.
- Menjenek – intett Dénesné, akinek egyenlőre kisebb gondja is nagyobb volt, annál, hogy kivel megy ki a lánya a kertbe.

Julika és Aladár kabátot vettek és a szalonon keresztül kimentek a teraszra.
- Ne hagyja szabadon a nyakát Julika, még megfázik, vegye ezt fel hamar – mondta Barna és a sálját Júlia nyaka köré tekerte.
- Mondja Aladár maga megőrült? – kérdezte Júlia dühösen és Barnához vágta a sálat – Mi lelte magát?
- Bocsásson meg Julika kisasszony, nem tudom honnan veszi ezt.
- Épp most kérik meg a szerelme kezét maga szerencsétlen – sziszegte a lány – Maga pedig csak ül kukán és a teáját bámulja
- Mégis mit vár tőlem mit tegyek? – kérdezte Barna akit meglepett a gyors támadás.
- Menjen be és csináljon valamit, a húgom hozzá fog menni ehhez a rémes alakhoz.
- Ez remek Julika, és hogy szeretné, hogy kivitelezzem? Rohanjak be, kaszaboljam le Bánátit, Makácsot és a kedves mamát, majd kapjam a karomba a húgát és vágtassak el vele?
- Valahogy így
- Ugyan már Julika, nem vagyunk a moziban.
- De miért nem kérte meg a kezét Aladár? Mégis mi az ördögre várt?
- Még nem volt alkalmam beszélni a húgával. És különben is, magának tudnia kellett volna, hogy mire készülnek, figyelmeztetnie kellett volna.
- Engem is kijátszott a húgom – próbált védekezni Júlia.
- Annus szerelmes ebbe a Bánátiba, mit akar mit tegyek? Egy szerelmes nővel nem lehet mit kezdeni. Ha ez magát megnyugtatja, akkor bemegyek, és botrányt csinálok, ezt akarja nem? De számítson rá, hogy a húga meggyűlöl, és csak azért is hozzámegy Bánátihoz, az anyja pedig örökre kitilt innen.
- A mama így is, úgyis ki fogja tiltani a házból, jobb, ha tőlem tudja.
- Miért tenne ilyet?
- Mert maga nem hajlandó nyilatkozni arról, hogy mik a szándékai velem
- Egyszer, már tisztáztam, maga visszautasított, mit kíván, ismételjük meg ezt a kedves mama előtt is?
- Maga borzasztóan goromba Aladár.
- Maga meg kegyetlen Julika, azt hiszem jobb lesz ha vissza megyünk.
- Látom nincs olyan ideg állapotban, hogy tisztességes hangnemben tárgyaljon velem – mondta Júlia.
- Bocsásson meg kedvesem – mondta Barna és megcsókolta a lány kezét.
- Holnap délelőtt megtalálom a klinikán? – kérdezte most már csendesebben.
- Igen, tíztől ügyelek.
- Felkeresem délelőtt, kérem, szakítson rám tíz percet. Az éjszaka átgondolom a dolgot, talán sikerül kisütnöm valamit, mindenestre nyugodtabban tudunk beszélni. Most menjünk vissza, tovább maradtunk kettesben, mint illett volna.
Mikor visszaértek a verandára, a mamát szemmel láthatólag sikerült meggyőzni, éppen egy mondat közepén tartott.
Ha a férjem is beleegyezik, azt hiszem nincs semmi akadálya a dolognak. Persze előtte jobban meg kell még ismernünk Bánáti urat és a családját, de úgy látom nem lesz semmi baj. Ha a férjem hazaér azonnal beszélek vele – mondta Dénesné inkább beletörődve, mint lelkesen.
- Köszönöm mama – kiáltotta Annus és az asszony nyakába borult.
- Szeretnék én is szólni – pattant fel Makács. – Kegyelmes asszonyom, szeretném az engedélyét kérni, hogy udvarolhassak Júlia lányának.
- Mennyi öröm egy napra – sóhajtotta Dénesné. – Látja Barna úr, így kell engedélyt kérni, ha udvarolni akar egy lánynak – döfte bele a harmadik tőrt Barnába, aki nem szólt semmit, de úgy nézett az asszonyra, mint egy leprásra, akit nem kedvel. – Látod Julikám, ez a kedves fiatalember udvarolni szeretne neked – fordult a lány felé, aki sápadtan, kétségbeesve rázta a fejét, és integetett, így próbálva jelezni, hogy ő egyáltalán nem akarja, hogy Makács úr udvaroljon neki. – Hát persze, hogy engedem – mondta a mama egy gonosz mosoly kíséretében.
- Köszönöm nagyságos asszonyom.
- Ugyan Makács úr, a miénk az öröm.

Barna doktor előtt elsötétült a világ. Egy óra leforgása alatt összeomlott minden. Elvesztette a nőt, akit szeretett, de nem vehetett el, a másikat, akit nem szeretett, de elvehette volna, ráadásul két ilyen senki, két ilyen utálatos nímand rabolta el őket. És még ez a rettenetes némber, aki majdnem az anyósa lett is megforgatta benne a kést. Egyszerre viaskodott benne a düh, ami azt parancsolta, hogy leszámoljon Bánátival, Makáccsal, Dénesnével, Julikával, Annussal, a kétségbeesés, a fájdalom és a csalódottság. A csészéjében levő, forró, sárgás zöld lére szegezte a tekintetét, nem akart látni senkit. A világ lassan egy összefüggő sárgás zöld folttá folyt össze előtte. Bár szenvedélyes ember volt, de feltörő indulatait, fájdalmát, mint mindig most is magába zárta. Csak Várnagy vette észre, hogy valami nagy baj van. Kicsit kezdte magát kényelmetlenül érezni magát, a kétségbeesetten vergődő Júlia és az egyre inkább összeomló Barna között, ezért kikéredzkedett
Az előszobában összefutott Dénesék egyik cselédjével, Rózsival.
- Mindent hallottál? – kérdezte a lányt
- Jaj, nagyságos úr – sápítozott a lány – Bár ne hallottam volna. Jaj istenem, istenem mi lesz most velünk?
- Azt nem tudom Rózsi, de itt tíz percen belül embervér fog folyni, ha nem cselekszünk gyorsan
- Mit csináljak?
- Két perc múlva bejössz, és azt mondod, érkezett egy üzenet a kórházból, hogy Barna doktornak és nekem sürgősen be kell mennünk. Ja és küldj el valakit fiákerért.
- Értem nagyságos úr
így is cselekedett, fél órával később Várnagy és Barna egy kétlovas fiákeren döcögött a Riviéra Klub felé.

A Riviéra Klub, Luft Rézi bordélyháza, a Kis-pipa utca és a Kálvin tér sarkán, egy újonnan épített, kétszintes épületben volt. A ház, egyike volt Pest legelőkelőbb kuplerájainak, kizárólag orvosok látogatták. A földszinten levő klub egy tágas teremben volt, az egyik oldalán színpad, előtte asztalok, kényelmes fotelekkel, a fal mentén oldalpáholyok, és a bár. Az asztalos részt, kollégiumnak hívták, mivel azok a helyek olcsóbbak voltak, az asztalok és a bár közelében dolgozó lányokat még az egyetemisták is meg tudták fizetni, az oldalpáholyokat a már végzett, orvosok, egyetemi tanárok foglalták el, számukra Luft Rézi személyesen gondoskodott a legszebb hölgyekről. Az emeleten diszkrét szobák várták Budapest tiszteletre méltó orvosdoktorait. A medikusokat a diákszálláson, vagyis a padláson kialakított apró manzárdszobákban szolgálták ki.
A portás és a madame régi, kedves ismerősként köszöntötte Várnagyot és a bánattól szinte megrészegült Barnát.
- Nahát Barna úr, régen nem láttuk – mosolygott az asszony – A szokásos páholy a rendelkezésükre áll. Azonnal vitetek pezsgőt és küldök két gyönyörű lányt.
- Várjon nagysasszony, várjon – intett Barna – Manci hol van?
- Ó a Mancika már nincs velünk – mondta a madame – A múlt héten feleségül vette egy orosz textilkereskedő.
- Hogy az isten szakasszá rá az eget az összes kerekedőre. Főleg a gyarmatáru kereskedőkre. Meg a fiaikra – morogta Barna
- Legyen olyan jó és küldjön a páholyunkba sok pezsgőt, és a két legszebb lányát – mondta Várnagy és elkezdte a páholy felé tuszkolni a barátját, mielőtt az újra előadta volna a gonosz kereskedőkről szóló magánszámát
Miután beültek a páholyba, ahol mindössze egy asztal és két kanapé volt, Barna azonnal felhajtott két pohár pezsgőt, majd pár perccel később megérkeztek a lányok. Luft Rézi ezúttal valóban kitett magáért, két tökéletes szépséget küldött.
A Barnának szánt nő, magas, vékony derekú lány volt, eszményi gömbölyű keblekkel, amik kis híján kibuggyantak a fűzőjéből. A bőre barna volt, az arca tökéletes, nagy, érzéki fekete szemek, telt ajkak, hosszú ébenfekete haj, amit feltűzött, szabadon hagyva hosszú nyakát. Nem volt túl öltözve, csak egy vörös fűzőt, selyem fehérneműt, fekete harisnyát és harisnyakötőt viselt. A másik, aki Várnagyhoz jött, csinos szőke, dúskeblű lány volt, de nem igazán rúghatott labdába a fekete hajú mellett.
- Melyikük Barna úr? – kérdezte a fekete hajú lány mosolyogva
- Én vagyok – pattant fel Barna – Kis kezét csókolom, nagysád. Engedje meg, hogy bemutatkozzam, nevem Barna, boldogtalan Barna, az orvostudományok doktora
- Örvendek, Vilma vagyok – mondta a lány és csókra nyújtotta a kezét – Szerelmi bánata van a doktor úrnak?
- Ráhibázott aranyos. Julika kikosarazott, Annuska hozzámegy egy seggfejhez, Mancit meg elvitte egy textilkereskedő – mondta Barna szomorúan
- Julika, Annuska, Manci, látom nagyétkű az úr. Nekem Jánosom volt, meg egy Józsim, egy Bandim és egy Sándorom
- De hát ezek férfiak – kiáltott fel meglepetten Barna, de aztán gyorsan rájött, hogy ez egy nő esetében teljesen normális – ja persze magának lehet
- Négy vőlegényem volt – mondta a lány szomorúan
- Egyszerre?
- Dehogy kérem, mit képzel rólam az úr? Egymás után, de mind a négy ott hagyott
- Egymás után?
- Egyszerre
- Na látja aranyos mi rokon lelkek vagyunk, üljön ide, búsuljunk együtt – mondta és az ölére mutatott. A lány beleült Barna ölébe és átölelte a nyakát. A bőre puha volt, az illata pedig vadító, bármelyik férfi azonnal neki esett volna, de a mi Barnánkat nem ilyen fából faragták
- Tudja aranyos – kezdte szomorúan – Nincs ocsmányabb ember a kereskedőknél. A nyolcadik napon isten köpött egyet, így születtek meg ezek az utálatos kufárok. Az egyik a menyasszonyomat rabolta el a másik a szeretőmet. A kereskedőknél csak egy rosszabb van az ügyvédek, ezek az isten verte gazemberek mindig valami rosszban sántikálnak. Az egyik taknyos jurátus udvarolni akar Julikának, most szóljon hozzá, az a piszok fráter
- Szegény kis doktorom – mondta a lány, közben végigsimította Aladár arcát, és lazított egyet a fűzőjén
- Tényleg – csapott a homlokára Barna – Mi még nem is tegeződünk. Jöjjön kis nagysád, igyunk pertut
- Örömmel – mondta Vilma, majd miután ittak, egy hosszú, forró csókkal próbálta Barna doktorba fojtani a szót, ami egy darabig sikerült is, néhány percig csókolóztak, azt hitte végre fel mehetnek az egyik szobába, de lebecsülte boldogtalan Barna elszántságát. Amint kiszedte a nyelvét a szájából, a doktorból ismét ömleni kezdett a szó
- Tudod, az apám tisztességes ember volt, adótisztviselő. Olyan tisztességes, amennyire csak egy adótisztviselő tisztességes lehet. Szegény anyám mindig azt mondta, Aladár, maradj mindig jellemes, ne menj soha bordélyházba. Szegény mama, azt kellett volna mondania Aladár soha ne menj Dénes professzor házába, se teára, se vacsorázni, ebédre meg pláne ne, mert ott csak összetörik a szívedet. Képzeld el, meg akarom kérni Annuska kezét, erre ez a nímand megelőz. Tudod mit csinálok? Holnap elmegyek a gyarmatokra és fellázítom őket. Bojkottáljuk Bánátit és a nőrabló fiát! Na Bánáti, most legyél nagylegény! Nincs több, tea, nincs több kávé, nincs több szivar, most emberkedjél! Az oroszokat is bojkottáljuk! Főleg a textilkereskedőket, akik feleségül veszik a mások szeretőjét! Ez a megoldás, nincs több vodka, nincs több kaviár, nincs több Tolsztoj, majd megmutatom én nekik.
- Szegény kis bogaram – súgta a lány lehető legizgatóbban, majd kiszabadította a kebleit a fűzőből, Barna doktor viszont már annyira belelendült a monológjába, amit kisebb nagyobb módosításokkal már előadott a fiáker kocsisának és az egyik utcaseprőnek is, hogy két tökéletes kebel már nem tudta megállítani
- Pedig én mindig tisztességes ember voltam – sóhajtotta – Igaz, hogy első éves egyetemista korom óta idejárok, de mindig csak a Mancihoz, más lányra rá se néztem, tisztességes férfi nem csalja meg a szeretőjét, ez nálam elv. Erre nem hozzámegy egy vodkavedelő, káposzta szagú orosz textilkereskedőhöz? Szegény Manci, pedig gyönyörű lány volt, akkora mellekkel, hogy kirakós römit lehetett rajtuk játszani.
- Ne félj drágám, majd én segítek neked elfelejteni őket – mondta és megpróbálta Aladár kezét a melleihez vezetni, ami nem sikerült, mert a doktor folyamatosan hadonászott beszéd közben
- Te, a Terusról meséltem már neked?
- Még nem
- A Terust is szerettem, de az meg beteges volt, ivott és káromkodott mint egy kocsis, istenem, de ronda szája volt. Meg aztán hazudozott is, össze vissza, reggeltől estig, de én szerettem, mindezzel együtt, aztán kidobtam. Már nem emlékszem miért. Aztán jött Bella, Szilvike. Most meg Margit néném össze akar boronálni valami rettenetes nőszeméllyel – mondta és felhajtotta a ki tudja hányadik pohár pezsgőt – Jaj de beteg leszek holnap reggel - sóhajtotta
- Szegény kicsikém, küzdelmes életed volt
- Annuska meg ezt a barmot, ezt a lovat választotta helyettem. Julika meg kikosarazott, na nem baj, most majd az, az unalmas fickó udvarol neki, aki két értelmes mondatot nem bír kinyögni, hát ha neki ez kell legyen boldog vele. Most mond meg, egy ügyvédet akar egy orvos helyett. Hát becsületes ember ma Pesten elmegy ügyvédnek? Egy fenét. Idefigyelj kis szívem, én elveszlek téged feleségül, Julika meg majd nézhet egy nagyot
- Ó én nagyon szívesen hozzád megyek kis doktorom
- Na látod, mennyivel okosabb vagy, mint az a buta Julika? A rosszseb vigye el az összes nőt. Soha többet nem megyek abba házba, ott csak összetörik az ember szívét, sőt a Kis-svábhegyre sem megyek, sőt Budára sem. Még a korzóra sem, mert onnan át lehet látni. Most mond meg, te kit választanál, azt a senkiházi Bánátit, azt címeres ökröt vagy engem?
- Hát persze, hogy téged macikám, csak téged – mondta a lány mosolyogva és finoman csókolgatni kezdte Barna nyakát
- Na látod, mennyivel kifinomultabb ízlésű vagy – nyugtázta - Pedig Annuska művelt, jó házból való budai úrilány, mégsem tudja megkülönböztetni a konkolyt a tiszta búzától. De essen csak egyszer teherbe ez a Bánáti, én ugyan nem fogok segíteni rajta – mondta Aladár, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy férfi gyarmatáru kereskedők csak úgy szó nélkül teherbe esnek – Tudod én tettem egy fogadalmat. Ha Juliska hozzám jön, az életben nem megyek többé kuplerájba, most mond meg, erre kikosaraz. Hát hogy tartsa az ember így a szavát? Hmmm ez nagyon kellemes
- Tetszik édesem?
- Határozottan
- Akkor folytassuk kényelmesebb helyen, mondjuk egy hangulatos kis szobában
- Mit akarsz te velem a szobában? – kérdezte gyanakodva Barna, aki már nem nagyon tudta, hogy hol van
- Bármit, amit csak szeretnél
- Ez nagyszerű – csapott boldogan a térdére Aladár, aki addigra már nemcsak szomorú, hanem részeg is volt – Tudsz alsózni? Tönkre verlek!
– Tudok valami sokkal jobbat - búgta a lány, majd belesúgott valamit a doktor fülébe megfogta a kezét és elindult vele az egyik szoba felé, vagyis indult volna de Aladár a folyosó közepén megvilágosodott
- Tudom, mit csinálok - kiáltotta lelkesen – Most rögtön elmegyek hozzájuk, előszedem azt a rettenetes nőszemélyt, Dénes professzor feleségét, és azt mondom neki, na idefigyelj te Gizi, elfogyott a türelmem, nincs több kecmec, nincs több lárifári, vedd tudomásul, hogy te leszel az anyósom, hogy az ördög szánkázzon meg hátulról, add ki a lányt, mert vagy te nem leszel vagy én! Igen ez a megoldás, megmondom neki a véleményemet. Most azonnal el is indulok. Várjál merre van észak? Arra folyik a Duna akkor ….
Az eddig végtelenül türelmes lánynak ekkor fogyott el a türelme, a falnak lökte Barna doktort, átölelte a nyakát és vadul csókolni kezdte.
- Ha jobban meggondolom, ráér reggel is, dehogy én milyen beteg leszek holnap, egye fene, megérte – vonta meg a vállát, majd felkapta a lányt és eltűntek az egyik hálószobában.