Mosoly

Van egy kislány, Lyne.
Lynenek vannak egyéb piperés játékai, amivel majd nagy korábban szépítgeti magát, és persze babái, amiket időnként szívesen fölöltöztet. A szobája mindig jóérzéssel hat rá, mivel gyönyörűen csillog a rózsaszínben, ahogy a függönyökön átsüt a nap, az egész helyet tökéletessé teszi.

Naphosszakat játszott itt, miközben anyu és apu kint veszekedtek, nagy hanggal, ajtócsapkodásokkal…
Apu később elment… A lányra ezután sokszor szomorúság tört rá. Nagyon szerette aput. Anyut is, de nem annyira, ő szigorúbb volt, mindig meg kellett enni a spenótot, minden reggel korán menni kellett az oviba. Csúnya anyu.

- Gyönyörű őszi nap van, a lehullott, sárgás-barnás leveleket ide-oda fújdogálja a gyengéd szél. Lyne az anyukájával kézen fogva tipeg hazafele az oviból.
- Anyúú!
- Mi az, kislányom? – tekint rá az anyja.
- Reggel nem ettem meg a túrórudim!
- Jaj kislányom, és?
- Ugye nem etted meg előlem? - mosolyog rá, furcsa, átható tekintettel.
- Neeem, Dehogy! - simogatja meg kobakját és tovább kotorászott a telefonjában.

Este van. Az utcáról csak a szomszéd kutya nyomott ugatása hallatszik be néha-néha szobába. Lyne nézegeti magát a kistükrébe, fésüli szög egyenes szőke haját közben magának mesél:
- Ha megnövöök, okos leeszeek, széép, és.. huncut hihi – valaki kopog az ajtón. Anyu az.
- Kislányom, ideje lefeküdni késő van, nem is tudom, mér, engedem egy ekkora lánynak, hogy ilyen sokáig fönt legyen!- panaszkodik anyu, közben ő is tudja nem komolyan beszél. Ad egy puszit az orcájára majd leoltja a villanyt és sötét lesz.
Késő van, a lány szemeire gyorsan ráborul az álom.

Kinyitja a szemét. Teljes a sötétség, csak kedvenc plüss mackójának gömb üvegszemei, világítanak a sötétben. Hiányzik neki valami, hiányérzete támad. Fogja kis elemlámpáját, majd kimegy a szobából, halkan lépdel, lábujjhegyen. Kinyitja a spájz ajtaját, kutat egy kicsit és megfog egy üveget.
- Ez jó- mosolyog egyik kezében a teli literes üveg, másikban a zseblámpa.
Bemegy anyuhoz, de ő nem ébred fel. A kislány egy ideig nézi, míg lámpáját a föld felé tartja, lerakja az üvegét.
- Szia anyu - suttogja a fülébe, majd apró puszit ad az arcára.
Anyu mormol valamit, de a lány nem érti. Kimegy a szobából, kinyitja az üveget, és önt ide is, oda is a löttyből. Szépen egyenletesen, ahogy a haját szokta fésülgetni.
A bejárati ajtó előtt játszadozik így, amikor egy alakot lát meg a tömör üvegen keresztül.
Széles mosolyra nyílik a szája. Igazi, és őszinte. Halkan kinyitja az ajtót. A kulcsok alig zörrenek meg egyszer kétszer.
És hatalmas ölelés, érződik a szeretet.
- Apuu! Juj! Neked szúr az állad! - viccelődik Lyne.
- Ohh tényleg! Bocsii, majd otthon te megnyirkálod apu állát! - gúnyolódott és kuncogtak egyet. Mivel a lány pizsiben van, apu gyorsan berakja a kocsiba.
- Mindjárt jövök, ne hagyj itt!
- Okéés - szólt vidáman, majd harapdálta az apró ajkait.
Így is van, apu jön rögtön, a kocsi lassú berregéssel beindul. A kislány ránéz a házra, és ahogy távolodnak tőle, egyre világosabbak lesznek az ablakok, lángok csapnak ki. Lyne nézi, és mosolyog.