Történetek

Éreztem, hogy elpirulok, még jó, hogy ő nem látta, mert a lámpa fénye már nem világított meg bennünket. A bizsergés a gyomromban egyre jobban erősödött. Ujjai újra az enyémekre fonódtak, majd elindultunk. Kéz a kézben sétáltunk, még nem találtunk egy csendes kis zugot, ahol volt egy padszerűség is. Ő ült le először, én meg mellé, de olyan kicsi volt a pad, hogy testünk szinte majdnem mindenhol összeért...

- Abel! Csak nem téged küldtek utánam? – kérdezte színpadiasan. – Az Alkotók igen kegyesek voltak velem ezúttal! Tökéletes trófea leszel a gyűjteményembe.
- Seth! – dörmögte a másik férfi és egy lépést tett a szakadék felé. – Ideje, hogy visszajöjj velem az urainkhoz! Nem menekülhetsz a végtelenségig!

. A folyosón menve furcsa érzésem van. A zene miatt nem hallom mi zajlik körülöttem. A lépcsőfordulóba érve, hirtelen valami mozgást látok magam felett, a következő pillanatban egy diáktársam landol nem sokkal előttem a lépcsőkön. Ránézek, és látom, hogy egy lyuk tátong a homlokán, és vér szivárog belőle. Halott. Meggyilkolták, villan be az agyamba. Lekapom a fülhallgatómat, és egyből elérnek hozzám a zajok. Kiáltozás odafenn.
- Mindenki takarodjon be a terembe!

Ezen írásommal kívánok minden kedves itteni szerzőnek és olvasónak boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag új évet!

Péter teljesen elengedte magát. Már-már a farkához nyúlt, amikor a kád vize bugyborékolni kezdett.
A férfi meglepetten nyitotta ki a szemét. Mi történhetett? A lefolyóval lehet valami? Hiszen nem is fingott.
És ekkor a vízből – fél kupaknyit öntsön a kád vizébe! - kiemelkedett egy nyúlós-ragacsos nyálkás gumólény...

Pár utcával arrébb egy fiatal srác próbált elaludni. Már későre járt és másnap munka, de nem jött álom a szemére. Az a lány járt a fejében, a reggeli buszról. Eléggé kitűnik a többi közül, csak feketébe jár, hosszú fekete a haja is, egyedül a térdzoknijába vannak vörös csíkok. Persze, csodaszép leányzó. Sokszor szomorúnak látszik, szeretné néha felvidítani vagy valami, de nem ismeri. Egyszer látta mosolyogni, gyönyörű, mikor nevet, rossz látni, hogy a legtöbbször bánatos. Már régen kinézte...

A végzetem el nem kerülhetem, nem tudok hová menekülni, mindenhol ugyanaz fogad. A harcomat egy ideig önmagam ellen vívtam, de feladtam, hiszen mindkét részem ugyanazért harcol, egy fiú iránt érzett szerelemért. De mi van akkor, ha mindkét felem másik fiúba lesz szerelmes?
Ezen gondolkodtam miközben egyre több, és erősebb ütést éreztem az oldalamban. A hangomat teljesen elvesztettem, de amikor éreztem, hogy a jobb kezemen eltörik néhány ujjam egy sikoly, még ha nem is volt hangos...

Tünde karjával, lábával, csípőjével ráfonódott a fiúra, annak izmos csupasz mellkasát cirógatva, tekintetét fürkészve.
- Biztonságban - mosolyodott el. - Tudod, hogy mi kell egy nőnek? - kérdezett vissza.
- Szenvedély- jelentette ki a férfi nemes határozottsággal. És szenvedélyesen megcsókolta a lányt. Tünde ujjongott belül, de nem merte kimutatni, még nem....

Ahogy egyre jobban néztem a parkot, a lovas mintha kivált volna belőle, önálló életre kelve. Láttam a várost, ahogy akkor kinézhetett: nem volt aszfalt, nem volt beton, sőt a kocsik sem ilyenek voltak még. A fák csupasz ágain itt-ott párnákban ült meg a hó, az emberek őszi zekéiket már rég vastag téli mentékre váltották le, a nők vastag szoknyákban kísérték gyermekeiket, a fiatal szerelmesek megálltak egy-egy padnál, s leültek beszélgetni, s pár bizalmas csókot váltani...

Szegény nem tudja, hogy már semmi esélye. Felőlem görcsösen rángatózhatna a padlón a hisztériától, akkor sem lenne semmi változás az érzelmi világomban. Elegem van, lövök. Ő is rájön, hogy mire készülök. Pupillája óriásira tágul a félelemtől, szemének már csak a széle kék. Lassítva látom, ahogy az aranyszínű golyó becsapódik a fejébe a bal szeme fölött...