Hogyan lettek rövidebbek a nappalok?

Egyszer régen, amikor még a nappalok és az éjszakák a Földön mindenütt egyforma hosszúak voltak, a Nap és a Hold mindig pont ugyanúgy ragyogott az égen. A Nap reggelenként elindult a távoli hegyek mögül égi útjára, hogy délben a legmagasabb pontjáról nézhessen körbe a Földön. Megnyugodva látta, hogy minden a legnagyobb rendben zajlik. Az emberek szerették őt melegségéért, ragyogásáért, életet adó sugaraiért. Odalenn boldogan élték mindennapjaikat, évszaktól függően szántottak vetettek, arattak, és minden télen fázósan összebújva várták, hogy újra tavasz legyen. A Nap a szokott pályáját mindig a megszokott rendben járta be. Minden nap ugyanolyan hosszú volt, minden éjszaka ugyanaddig tartott.

Azonban egy forró nyári délután, amikor a Nap már épp indulóban volt hazafelé, hirtelen megállt a hegyek között, egy patak völgye felett. Mit látott? Egy gyönyörű szép fiatal leányt, amint épp a frissen mosott ruhákat teregette ki száradni házuk udvarán. Mondják, hogy egyszer még a patak vize is megfordult, hogy tovább gyönyörködhessen benne, a viharos felhők pedig inkább a messzi sivatagot áztatták, hogy ne legyenek vizesek a leány kiteregetett ruhái. A leány szépsége lenyűgözte a Napot is. Még napnyugatról is visszatért egy alkalommal, hogy újra megnézhesse magának. Ezt követően pedig mindig megállt egy-egy pillanatra a leány háza felett, hogy gyönyörködhessen annak szépségében.
Egyik este, amikor a Nap már csaknem nyugovóra tért, megállt mellette a Hold, aki akkor készült átvenni a földi őrjáratát.

- Azt mondják az emberek esténként - fordult a Naphoz -, hogy hiába ragyogsz már olyan fényesen az égen, mégsem te vagy a legelvakítóbb jelenség a világon. Hanem annak a leánynak a szépsége, akinek a háza felett minden nap megállsz. Mondják, hogy olyan szép, hogy a Napra lehet nézni, de rá nem...
- Méghogy nem én lennék a legragyogóbb? - vörösödött el a Nap. - Majd meglátjuk.
Másnap hajnalban a Napnak újra eszébe jutottak a Hold szavai. Dühtől vörös képpel kelt fel, százágra ontotta sugarait egész estig, forróságot sugárzott a Földre a megszokott meleg helyett. S közben hallgatta az embereket.
- Milyen borzasztó hőség! Mi történhetett a Nappal? - kérdezgették egymástól, és kormozott üvegen keresztül szemlélték a Napot. Szalmakalapokat vettek fel, öntözték a kiszáradt földeket. A Nap pedig még jobban égette a Földet, de látta, hogy az emberek megtanulnak sugarai ellen védekezni. Mérgesen tért nyugovóra a szokott időben.
Másnap is ugyanígy indult volna perzselni a tájat. Amikor azonban elhaladt a leány házánál, észrevette, hogy az megint kint dolgozgat az udvaron. Alaposan megszemélte a szépséges teremtést, és elgondolkodott.
- Talán igazuk lehet az embereknek... - tűnődött, majd szégyenkezve előző napi tettéért, szaporábbra vette lépteit. A szégyentől vöröslő arccal nyugodott le.

A következő napon alig mert kibújni otthonából. Egyre laposabb utakat keresett, hogy elkerülhesse a leány házát, és igyekezett minél gyorsabban elérni a nyugati hegyek mögötti otthonát. Ettől kezdve a napok egyre rövidebbek lettek, a Nap egyre laposabb pályát járt be az égen. Nem volt akkora meleg, a felhők is bátrabban gyülekeztek, hűsítő esővel locsolgatták a kimerült földet. Ősz lett, majd tél. A Nap egy idő múlva elfeledte szégyenét, és lassan, óvatosan ismét egyre magasabbra emelkedett. Nagyon sokáig nem látta a szépséges leányt, és egyre bátrabban, erősebben ontotta sugarait, egyre magasabbra merészkedett az égen. Már majdnem minden olyan volt, mint régen. Barátságos melege segítette szárba szökni a magvakat, simogató sugaraival nevelgette a palántákat. Bár még mindig a szégyentől vörösen kelt és nyugodott, napközben ragyogásával elkápráztatta az embereket.

Egy napon aztán megint megállt a hegyek között, a patak völgye felett, a leány házánál. Nem kellett sokáig várnia, hamarosan előkerült e szépséges teremtés. Lássatok csudát! A leány tavaly óta sokkal, de sokkal szebb lett. A Nap meghökkenve nézte a gyönyörű leányt, és újra eszébe jutottak a Hold szavai. Lépteit sietősre fogta, és hamarosan eltűnt a nyugati hegyek mögött.

Azóta változik a nappalok hossza. Ősszel, télen rövidebbek, amikor a Nap laposan és sietősen halad végig égi pályáján. Tavasszal és nyáron hosszabbak a nappalok, mert a Nap, elfeledve a gyönyörű leányt, óvatosan egyre magasabbra kúszik fel az égen, és egyre tovább marad, hogy újra megszemlélhesse őt. Amint viszont meglátja, hogy a leány évről évre egyre gyönyörűbb, újra egyre laposabban, rövidebb utakon fejezi be égi őrjáratát. Érdekes, hogy a nappalok és éjszakák hossza csak azon a területen változik, ahol a leány lakik. A trópusokon egész évben egyformák a nappalok. Látjátok, hogy ez a mese is igaz?