Történetek

A fiú fellélegzett. Indulhat a vadászat. És besietett a nő után a női mosdóba.
A hölgy már várta. Még be sem ért a fiú, máris magához húzta a nő, és szájon akarta csókolni. De a fiú elhúzta arcát. Beszédültek az egyik fülkébe...

Ahogy tovább sétáltam a parkban, el egy nagy fa alatt, belerúgtam egy barna, valamibe. Megtorpantam, és jobban szemügyre vettem az apró dolgot. Barna volt, néhol sárgás foltokkal, valamiféle termés lehetett, ami a fáról potyoghatott le. Felnéztem a fára, és lám! Egy csomó ugyan ilyen kis termés volt rajta. Ott lógtak az utolsó, túlélő levelek között...

Nem is tudom, hogy kerültem oda…. Csak ott voltam. A délutáni napsütés csalóka fényében egy fatábla magasodott felettem: Kert Borozó. Laci széles mosollyal a bejárat felé mutatott. Csak fel a lépcsőn és jobbra, hangzott utasítása, melyet meggondolás nélkül követtem. Az asztalnál még öten ültek...

Jön az érettségi, a szakvizsgák, a munkák. De a családalapítás mégcsak az eszünk be se jut, annak idején nem így volt ám. A nagyszüleim idejében még voltak hagyományok, a legtöbb lány 18-19 évesen "elkelt". A férj tartotta el, ő pedig nevelte a lurkókat...

Önző vagyok? Igen. Csak annyira, mint te. Csak annyira, mint mindenki más. Csak egy kis figyelmet szeretnék. Csak azt szeretném, hogy mások észrevegyék, hogy élek. Hogy én is létezem. Miért csak akkor veszel észre, ha önző módon kikövetelem. Valahogyan. Akárhogyan. És még az eredmény sem jó...

Kattant a zár. Hiába takarta el szánalmas kezével a szemét, a hirtelen fényáradat alkalmi vakságot okozott. Próbált megkapaszkodni a semmiben, de megtépázott teste, mint rongybaba terült el a porban. Két marcona óriás, érzelemmentes arccal, állig felfegyverezve könnyedén felemelték, és közrefogva vonszolták testét...

Én az érettségi időszakába küszködtem a legtöbbet, akkor nem tudtam igazán eldönteni, hogy ez mi is valójában, nem tudtam tanulni, ha leültem olvasni vagy jegyzetelni állandóan azon járt az agyam, hogy milyen lenne vele, miért nem próbáljuk meg, csak egy próba, mit veszíthetünk, és akkor még nem volt annyira szoros a kapcsolatunk, mint később...

Már csattog is tovább a tűsarok. Nehéz táskát cipel, felemás ütemet kopog a cipő. Talán utazik valahova, de az is lehet, hogy csak fáj valamiért a lába. De nem is érdemes foglalkozni, hisz már rég elveszett a tömegben...

És akkor azt hittem, elárulod magad. És megindult a szédületes lavina. Ne kérdezd, nem számít már, hogy miért hittem azt, hogyha felhúzom a láthatatlan falakat, azok megvédenek majd. Te kerested a kiskapukat, melyeken át a szívemhez juthattál volna, de a kulcsok a labirintusban maradtak, és hiába döngetted, süket maradtam... És ha sikerült rám törnöd az ajtót, újra eltévedtél...

Te is egyedi vagy. Nem találkoztam még veled hasonlóval. Amikor először megláttalak, tudtam: végem van, elvesztem. Eddigi kapcsolataimban inkább az volt, amit én akartam, most pedig azt csinálom, amit mondasz, pedig nem is vagyunk hivatalosan együtt...