Történetek

Ha valaki olvassa ezt az üzenetet, akkor azt jelenti, hogy nem maradtam életben. Ez a ház megvan átkozva! Mikor megépítették a házat, nem tudták hogy egy temetőre építették. Aztán a plébános megátkozta a házat, mivel nem engedélyezte az építést, de mégis felépítették. Az épp ettől nem messze van egy kripta, ott van a válasz mindenre. A család asszonya a felső emeleten lelte halálát a vörös szeműnek köszönhetően. A vörös szemű nem más, mint ...

Sötét Atlantisz Társaság, vajon mivel foglalkozhatnak? Ki kell derítenem, hogy milyen tevékenységet folytatnak, és ez összefüggésben van-e a gyilkosságokkal. Úgy éreztem nyomra akadtam, és némileg bizakodva néztem a jövőbe...

Az aurorok megragadtak és a Minisztériumba vittek, ahol kikérdeztek, és megkínoztak. A végén már nem érdekelt semmi, csak az, hogy hagyjanak békében meghalni. De valahogy mégsem veszett el minden erőm, és kitartottam amellett, hogy ártatlan vagyok, de a bizonyítékok ellenem szóltak, így elitéltek...

Én már nem is tudom, ki vagy Te valójában. Sőt, azt sem tudom, most épp ki vagy. Nekem mindig csak az jut Belőled, amit épp el akarsz adni másoknak. Ki vagy Te éppen? Kit láttál legutóbb egy filmben? Hm… mit is néztünk? Ja… megvan! Az a Jolies film… Eredendő bűn. Igen, ha belegondolok, akkor Te most épp a hódító, szexi kis dög vagy...

Csodás álom, hatalmas nyújtózás, de valami nem az igazi... nem az én szobám. Idegen ágy, idegen szoba, félhomály, mintha a fekete ruhám lenne a fotelben... Lassan derengeni kezd a tegnap este, a pezsgő mennyisége és a csodás éjszaka. De akkor mi ez a fura szorító érzés a lelkemben. Valami baj van, vagy lesz....?

Én még mindig a könnyeimmel küszködtem. Görcsösen kapaszkodtam a vállába, nem akartam soha többé elengedni! Ő csak ült, mozdulatlanul és erősen szorított magához. Percek, vagy órák teltek el? Magam sem tudom, minden megszűnt körülöttünk.
Csak arra eszméltem fel, mikor óvatosan visszafektetett a párnára, és betakart...

Aztán kezdtük megismerni egymást, bár eleinte nehezen ment annyi nevet megtanulni, volt tanár, aki az óráját feláldozva körbeültetett minket, és zálogosat játszva tanultuk egymás neveit, miközben mindenki mondott magáról egy-egy szerinte érdekes tulajdonságot is.
Lassan a barátságok is kialakulgattak, és azt hiszem a nagyrésze úgy is maradt hat évig...

Egyik éjjel, mikor újra megjelentek a kergetőző hangok a szobájában, a kislány kíváncsisága felülkerekedett a sötétségtől való félelmén, és halkan kiosont a szobából a padlás irányába. Csupasz lábacskájával halkan lépdelt a hideg kövön a padlásfeljáró felé. Nagy izgalmában a kezében felejtett párnáját szorongatta, erőtlen ujjaival görcsösen markolta a puha anyagot. Félve érkezett el a lépcsőhöz...

Ekkor a jármű megérkezett a végállomásra, az Újpest-központi megállóba. Kinyíltak az ajtók, Gábor a rengeteg másik emberrel együtt kilépett a peronra, majd elindultak a mozgólépcsők felé. Mivel a fiú az első kocsiban utazott eddig, el kellett gyalogolnia az állomás másik végébe, ahol a lépcső és a mozgólépcsők voltak. Gábor alig ment 5 métert, egy hatalmas robbanás rázta meg az állomást...

Próbált hátrálni előle, de nem ment; üldözője egyre közelebb ért hozzá. A lámpák fénye megcsillant a kezében tartott késen. Kirsten Jade úgy remegett, mintha ráznák. A fogai kasztanyettát megszégyenítő sebességgel vacogtak. Mikor a még mindig árnyékbe burkolózó alak már a lábához ért, a lány elérkezettnek látta a pillanatot. Lábát üldözője lába köré csavarta, és elgáncsolta...