Neked

Én már nem is tudom, ki vagy Te valójában. Sőt, azt sem tudom, most épp ki vagy. Nekem mindig csak az jut Belőled, amit épp el akarsz adni másoknak. Ki vagy Te éppen? Kit láttál legutóbb egy filmben? Hm… mit is néztünk? Ja… megvan! Az a Jolies film… Eredendő bűn. Igen, ha belegondolok, akkor Te most épp a hódító, szexi kis dög vagy. Nem aggódom! Nehogy azt hidd! Hisz ez is csak a mai este része. Holnap reggel felébredsz, meglátod Édesanyád kedves arcát, és aztán egész nap takarítani meg segíteni fogsz. Aztán ők hazajönnek a munkából, és mindenki vacsorázik. Újra együtt a család, majd’ kedvtől függően eldől, ki főz, ki mosogat…

Te persze azt hazudod, ma egész nap csak zabáltál és eszel három falat kekszet, amit küszködve gyűrsz csak le a torkodon… majd este, mikor senki se lát, lenyomod az ujjadat, és nesztelenül hánysz. Nemsokára meglátod az egyik internetes oldalon a széparcú, ámde pocakos csajszit, akit ott mindenki imád és rádöbbensz, nincs is szükség az önkínzásra, hisz’ az emberek magadért is szeretnek. Majd újra és újra valami hülye ideálnak akarsz megfelelni. Meglátod a „nyakig ér a lába” , gyönyörű, szőke osztálytársadat, akiről igazából Te is tudod, hogy, /ha már ennyire a külsőt vesszük figyelembe/ eláll a füle és egérfeje van… de Te imádod nem igaz?! Mert eszes, és mindig megnevettet.

Másnap felébredsz a göndör hajú, modellalkat szobatársad mellett, akire öltözéskor lopva oda-oda pislantasz és majd’ meghalsz, úgy fáj, hogy Te nem Ő vagy. Pedig tudod: a csajnak szép melle van, de azon kívül elöl deszka, hátul léc és akkora nagy szeme meg orra van, hogy nehezen fér be az ajtón. De Te imádod, hisz mindig megértő és ritka őszinte. Ismét nyugtázod, hogy csúnya vagy. Ezek után mondjuk átjön érted az évek óta nem látott osztálytárs, hogy gyere el a két hét múlva tartandó osztálytalálkozótokra. És Téged ismét elkap az irigység. Kidolgozott hasa és lábai, ezen kívül duzzadtabb és formásabb ajkai vannak, mint Angelinának. /megjegyzem, eddig a deszka, modellcsaj volt a favoritod/ Igen, talán már ismerlek. Tudom, hogy mindig más bőrébe bújnál, mert a sajátod soha nem elég jó Neked. Állandóan valami másra van szükséged, hogy a legújabb vágyaidat beteljesítsd. Azt is tudom, hogy néha jó napod van és meg akarod váltani a világot. Néha nagyon jó napod van, és szinte megőrülsz… bolondozol és majd’ kicsattansz az energiától. Van, hogy lustán ébredsz és megmozdítani sem lehet… van, hogy egy kicsit nő akarsz lenni, és hódítani akarsz…van, hogy szabadnak és hippiként születsz újjá egy-egy reggelen.

Rengeteg példám van ám még! Tudod jól, ez mind Te vagy! Ezt fogadd el! Unalmas lenne mindig ugyanannak lenni! Úgy vagy jó, ahogy vagy! Te, aki a háromfogú nénit a sarki házban szépnek látod… mert „úgy tud szeretni, olyan ritka figyelmes… stb.” Te mindenkiben csak a pozitívumot vagy hajlandó meglátni. Kérlek, nézz Magadra, Magadba egyszer! Itt alszol mellettem a festékeid és formásító harisnyád, a push-up melltartód és ékszereid nélkül. A hajad mindenfelé áll, de legalábbis pont az ellenkező irányba, mint, ahogyan elvárod. Szemed alatt ott vannak a kicsi, szinte láthatatlan foltocskák. A szád kiszáradt, mert még mindig meg vagy fázva…

Az én alsóm van rajtad és a tőlem kapott ezeréves póló, amelyek már igazán nem mai csirkék, nem makulátlanul tiszták, és nem is frissen vasaltak. Nem akarom, hogy felébredj! Mert akkor felteszed a maszkodat, végigcsinálod a reggeli tortúrát, és megkapom az én kirakatbabámat. Pedig én imádlak TÉGED látni! A kávédat már odakészítettem, mellé az ásványvizet meg a vitaminokat… Ne! Ne ébredj fel! Nem akarom!!! Olyan jó emberként látni Téged!  De hátha ma elégedett leszel… Régebben imádtad, ha a titokban együtt töltött éjszakák után a simogató napra keltünk… Résnyire húzom a függönyt. Mocorogsz… Istenem! Gyönyörű vagy! Lassan nyitogatod a szemed, és én beleveszek abba az ismert, ismeretlen, meleg barna szempárba.
-Kedves!
Mosolyogsz, és nem nyúlsz rögtön a cigidért, egészen hozzám bújsz és mély levegőt veszel. Érzem, szeretsz. És mintha tudnád, amit én. Nem akarsz elengedni. Nagyon ritka ez. Picit el is szomorodom… Szorosan magamhoz ölellek, puha puszi a homlokodra…
- Nagyon szeretlek! Ne hagyj el újra!
Ugyan kételkedem… de úgy érzem, megértettél.
Aztán különös, számomra különleges választ kapok:
- Reggelizzünk meg!