yearbook adatai

Az átlátszó hazugságok megfojtanak engem,
A kimondatlan szavak mind eltűnnek bennem.
El kell tűnnöm innen, messzire kell mennem,
Messze minden ismerttől embernek kell lennem......

Holdvilágos éjszakán
mosolyogva nézett rám
az Ezüstarcú Telihold.
Simogató neonfénnyel,
meleg, gyengéd öleléssel
nyúlt felém és felkarolt...

E kihalt utcán sétálva,
Útján a törött álmoknak,
Mélyen magamban mélázva,
Nem mutatva a városnak
Gondom, hogy senki sem szeret...

Jóideje nem látom
az aranyló nap lementét,
az őszülő fáknak
lassan hulló levelét...

Egyik éjjel, mikor újra megjelentek a kergetőző hangok a szobájában, a kislány kíváncsisága felülkerekedett a sötétségtől való félelmén, és halkan kiosont a szobából a padlás irányába. Csupasz lábacskájával halkan lépdelt a hideg kövön a padlásfeljáró felé. Nagy izgalmában a kezében felejtett párnáját szorongatta, erőtlen ujjaival görcsösen markolta a puha anyagot. Félve érkezett el a lépcsőhöz...

Én még mindig a könnyeimmel küszködtem. Görcsösen kapaszkodtam a vállába, nem akartam soha többé elengedni! Ő csak ült, mozdulatlanul és erősen szorított magához. Percek, vagy órák teltek el? Magam sem tudom, minden megszűnt körülöttünk.
Csak arra eszméltem fel, mikor óvatosan visszafektetett a párnára, és betakart...