Történetek

- A halálnak megszámlálhatatlan arca van – szólt a koponya visszhangzó szellemhangon. Nem volt szája, csak a csupasz állkapocs ugrált fel-alá, hűvös fogcsattogás kísérte – És az ember nem választhatja meg. Ezt te magad is jól tudod.
A pap felé nyújtotta kezét. De azon a kézen már nem volt se bőr, se hús. Csak a fedetlen csont fehéredett. Mutató ujjával vádaskodva a pap felé bökött...

Te ... furcsa vagy ... Kicsit olyan, mint ő ... ?
- Na igen. Tudod, ilyenek a sátánisták.
- Sátánisták? - kérdezte a kislány, és kitörölte a könnyeket a szeméből.
- Igen. Mi, sátánisták úgy hisszük, hogy nem érdemes olyasvalamit követni, ami talán nem is létezik.
- Nem hisztek Istenben?
- Nem. Nem hiszünk - mosolyodott el Ervin.
- Akkor miben hisztek?
- Magunkban. Végülis ennél biztosabb dolog nincs az egész világon...

Másnap érdekes meglepetés érte James-t, és Lilyt. A férfi délután eléggé korán ért haza, megebédelt, majd beszélgetni kezdtek Lilyvel, mikor valaki kopogott az ajtón.
- Majd kinyitom – állt fel James, majd az ajtóhoz sétált. Legnagyobb meglepetésére a szülei álltak a küszöb előtt. - Anya, apa – tátotta el a száját. A szüleivel a hetedik roxforti évük óta nem találkozott, mikor is összevesztek, Lily miatt. A fiú a szerelme mellett tartott ki, amit a Dorea és Charlus Potter nem tudott...

Danton a katonáihoz fordult, s rövid beszéd után beszállt a parancsnoki páncélosába.
A tankban iszonyatos hőség volt, de ezt hamar megszokta. Kiült a torony tetejére, s távcsövel kémlelte a végtelen pusztaságot. Ekkor észrevette, hogy három helikopter közelít feléjük.
- Barbár helikopterek kelet felől! – kiáltotta. A harckocsiparancsnok leadta az üzenetet a légvédelmi ütegnek...

A lány sokáig nézte a pengetőt, s azon gondolkozott, hogy az évek során eme kis tárgy segítségével mennyi fájdalmat s bánatot tudott elmondani a zenével. A zenével, ami fél élete, nélküle nem tudna létezni...

- Nos, ahogy gondolod, végül is a mi bolygónkon nincs szerelem, szóval nem tudhatom, hogy ez mennyit változtat az életeden.
- Igenis sokat… miért, te hol élsz, ha már itt tartunk? – kérdezte kicsit lenyugodva Tomi.
- A Jupiteren. – válaszolt Zeprek – Az persze túlzás, hogy élek.
- Miért? – a fiú most már teljesen nyugodt volt.
- Nos… a Jupiteren is elég kemény az élet. Körülbelül 18-19 másodpercig élsz, aztán meghalsz...

Hát, mindenesetre ez a nap nem úgy kezdődött Michael Stalker mesterdetektív számára, ahogyan várta volna. És ez a flúgos, őrült kötélhúzás a neurózisban szenvedő, kibeszélőshowkon és vérgőzös tinihorrorokon edződött, hígagyú szomszédokkal, a magányos agglegényélet kényelmi nehézségei, valamint a mély, érző lelkületéből fakadó természetes rezignáltsága egyre inkább nyomasztotta hősünk gyomrát...

...Mi ez a fal körülöttem? Nem látok semmit. Pedig a szobámban vagyok, tudom jól, és látom is, hogy a lámpa ég. De mégis úgy érzem, mintha itt se volnék. Mintha csak ezt látnám, de nem ez volna a valóság. Látom, érzem, de nem hiszem el...

Végül Gergőke már ájultan hevert a hajópadlón, és Schifferer egyre lanyhuló indulattal rugdosta. Végül feladta. Az órájára pillantott. Már hajnali egy óra volt. Négy órája maradt a légierő bevetéséig. Mit tegyen? Kérje a hadművelet elhalasztását? Lehetetlen. Nagy Herold elevenen megnyúzná...

- Azért hívtalak téged, mert már elegem van a cicababákból és mert ők nem mernek eljönni a Kör 2-re. Meg már régóta figyellek, bejössz nekem és nyugi nem fogadás tárgya vagy és nincs szándékomban, hogy kihasználjalak.
Tényleg el is felejtettem, hogy mostanában elég gyakran szoktunk szemezni. Jó, hogy ezt így megtudtuk beszélni...