Történetek

Több mint háromszáz éve történt. Nem volt, aki feljegyezze, már csak az öreg mesemondók emlékeznek rá…

- Van még egy ügyem, aminek a végére kell járnom. Elszámolnivalóm van az Úristennel, és addig nem nyugszom, amíg meg nem vívtam ezt a háborút. Valaki egyszer azt mondta, hogy az Úristen és a gonosz között nincs közepesek útja, az ember nevét vagy a hamisak, vagy az igazak könyvébe írják be, vagy elfelejtik. Jöhet a Gomböntő. Nos, ha nincs közepesek útja, élni békében a világgal és az Úrral, akkor én most ellene mondok mind a kettőnek. Bosszút akarok állni, ki akarom élni azt a felhalmozódott...

Egy olyan topmodellnek, mit Rhiannon Lee Dawn, egy bemutató miatt New Yorkból Párizsba, majd egy fotózás miatt onnan Milánóba repülni, teljesen hétköznapi dolog. Tizenhat évesen már nagy sikereket ért el. A karriere sínen van. Ellentétben a szerelmi életével. Erre viszont nem is gondol, egészen addig a napig, amikor egy fotózáson találkozik Freyával, a gyönyörű fotóssal, akivel első látásra egymásba szeretnek. De amikor Rhiannon rájön Freya titkára, az mindent a feje tetejére állít.

– Nagyon kérlek, most tényleg hagyd abba. Hidd el, hogy szerettelek, ahogyan most is szeretlek, s ne kérd számon rajtam, hogy mi történt már talán több mint tíz éve. Most már minden szó végzetes lehet.
- Milyen érzés volt beléhatolnod? Mit tudott adni neked, amit belőlem ki sem néztél? Hogy a combjai a derekadra? Forró volt a bőre? Lucskos volt?
Ábrám évekig nem szólt, hallgatott, eltemetett magában mindent, most azonban nem bírta türtőztetni magát, s minden haraggal, ami felgyülemlett...

Több mint háromszáz éve történt. Nem volt, aki feljegyezze, már csak az öreg mesemondók emlékeznek rá…

– Hát itt vagy újra barátom – nézett az úr nefelejcskék szemeivel a még most is remegő Toncára.– Itt uram.– Egyet árulj el nekem, milyen emberek vagytok ti magyarok, hogy mindig azután áhítoztok, ami már régen elveszett. Miért nem tudtok beállni a népek sorába, és sodortatni magatokat az új eszmék áramlataival? Ó uram! Nem ismered te a magyarok lelkét, ha uniformizálnak bennünket s elvennék tőlünk büszke gőgünket, önsajnálatunkat, irigységünket, akkor már nem is lenne értelme magyarnak...

- Válaszolj! Jobban szeretted, mint engem, kevésbé, vagy ugyanúgy? – A férfi legszívesebben azt válaszolta volna, hogy nincs joga ilyet kérdezni, miközben érezte az asszony azt várja, hogy igent mondjon neki, hogy igen, őt jobban szereti, de képtelen volt ezt kiejteni a száján.
- Szerettem őt, s azt hiszem, ha nem halt volna meg, akkor ma is együtt élnénk. Talán nem olyan boldogan, mint ahogy veled, de jó lenne. – hiteltelen volt, ahogy mondta és ebben a pillanatban halálosan gyűlölte...

Elder lassan hazafelé kullogott. Vadászni indult az erdőbe, de nem járt sikerrel. A hatásosabb rejtőzködés érdekében, barna nadrágot és egy világoszöld felsőt viselt. Térde főfoltos volt. Íját kezében tartotta, nyilait pedig tegezben, a hátán. Arca sima, haja szőke, szeme kék és füle hosszú, mint egy átlagos Elfnek...

Gyakran gondolok arra, hogy milyen lenne az életem, ha nem haltam volna meg olyan fiatalon. Úgy gondolom, hogy a húszas éveim elejére már benőtt volna a fejem lágya. Ha nem gyilkolnak meg, akkor fősulira vagy egyetemre járhattam volna, dolgozhatnék és akár családom is lehetne.
Lucas jutott eszembe, sőt a gondolataim nagy részét ő töltötte ki. Nem, nem tetszett nekem úgy, bár igen jóképű. Sosem tetszettek a kékszemű fiúk, Lucas szemei mégis rabul ejtettek. Egy pillanatra, nem többre......

Tudta, hogy be kellene mennie, odabújni a nő mellé és szeretettel, nem szenvedéllyel, átölelnie. Minden újra a régi lenne, minden jó lenne. De olyan szépek voltak a csillagok, s bár csontig hatoló hideg volt, szép volt az éjszaka.
Vajon most mi lehet a Vénusz-barlangban? Mi lehet, most az Álomlánnyal? Jó lenne azt hinni, hogy éppen most ő is kinéz az ablakon a csillagos égre, s rá… nem, nem is rá, csak a múltjára gondol, amiben egy lenge álomképként ő is feltűnik. Vajon, ő megtalálta...