Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
fordítás .... Eredeti történet: GESPRÄCHE .... Szerző: MixedPickles .... Literotica; 2015<br...
Szandra első felnőttfilmjét forgatja.A forgatás jól sikerül partnerével Márkkal kiválóan együtt...
Mia a 33 éves modell most elmeséli nekünk élete egyedi és egyben legszörnyűbb élményét.
Szeveroonyezsszkben hullott a hó, Vasilisa a 20 éves lány teát főzött a szamovárban. Barna,...
Az életünk során rengeteg kapcsolatot hozunk létre és szakítunk meg. Ezek olyan utakra sodornak...
Friss hozzászólások
tejbenrizs: Ennek több változatát is olvas...
2024-11-04 18:41
laci78: szerintem inkább ne, mert túl...
2024-11-04 07:24
Logan Ne'ran: gyakorold ezt még. Sokat.
2024-11-03 18:11
laci78: remélem ez komoly, mert viccne...
2024-11-03 17:19
Logan Ne'ran: Köszönöm szépen :)
2024-11-02 20:14
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Mey a karib-tengeri farkas II. rész

- Mi a neved? – kérdezi a kalózvezér.
- Tavaszi Szellő.
- Hahaha – kacag teli torokból a strucctollas, aki, kalapja, zubbonya után most a csizmáját ráncigálja magáról. – Még hogy Tavaszi Szellő! Nincs tisztességes neved? Mostantól Mey vagy!
- Mindenkinek ilyen kapott neve van?
- Igen. A farkasok, Ázsia minden részéről verbuválódtak, és sokkal egyszerűbbek az egy szótagos kínai nevek. Gyerünk, vetkőzz!
- Nem!... – makacsolja meg magát a lány – Nem akarom, hogy hozzám érjen!
- Hozzád érni, Én! – kacag fel ismét a kalóz. – Gyere, add a tenyered! – megragadja a lány kézét, erővel a mellkasára szorítja – Kemények mi? Pedig már több vagyok ötvennél! – vigyorog büszkén.
A lány meglepetten érzékeli az emlőt, nem akar hinni a tenyerének.
- Maga nő?
- Persze, hogy az vagyok!
- Akkor már értem, miért védett meg…
- Nem értesz Te semmit! Hülye kis liba vagy! Ott, akkor tőlem átmehetett volna rajtad az egész legénység, egy embert kivéve. Gait, a vörösingest. Ő a szeretőm volt. Megmondtam neki, ha más nőt köpül, kinyuvasztom.
- És a másik?
- Látta, amit nem kellett volna. Ha ezek megtudják, vége a tekintélyemnek, a fegyelemnek… Tudod, a szerelmemé volt ez a hajó – kezd mesélni kalóznő. – Apja süllyesztette el a mienkét, engem pedig, elraboltak. Váltságdíjat reméltek, de elszámították magukat. Mint később az egyik rabtól megtudtam, a hajónk eltűnése után, rokonságom halottnak nyilváníttatott és szétosztotta az örökségem. Így maradtam a kalózcsaládban, a nálam idősebb fiú mellett mostohagyereknek. Együtt nőttünk fel, egymásba szerettünk, összeházasodtunk. Apja halála után férjem örökölte a hajót, a vezérséget, akkoriban ez így ment. Egy támadásban halálos sebet kapott, hű emberei hazahozták. Kérte, vegyem át a hajót, teljesítettem. Legényei ismertek, elfogadtak új vezérüknek, de kevesen maradtak. Az újakat vaskézzel kell fognom, hiszen egy nőnek a tengeri ordasok közt semmi tekintélye, sőt... Az évszázadokon át hajósokba gyökerezett babona, lázadást robbanthat ki. Ismered a mondást: „Egy szoknya a hajón szélcsendet, ellenszelet idéz elő.”
- Nem hallottam. Miért vert meg, ha elárulta, hogy nő vagyok?
- Nézd kicsim, tőlem ott is maradhattál volna. Te akartál jönni. Ezek a kiéhezett kanok a közéjük került szép nőt, előbb-utóbb megköpülik. Addig hágják, amíg bele nem pusztul. Nézz ki úgy, viselkedj úgy, hogy senki ne kívánjon meg! Embert faragtam belőled. Ne a nőt, hanem az embert lássák benned, akitől jobb tartaniuk. Egy darabig elriasztottuk őket, de pár hónap után akár a kecskére is rámásznának. Létezik más eshetőség is. Szétrakod a lábad pár bikának, akik aztán elhessegetik a többieket. Magadra engeded, vagy megölöd, más lehetőséged nincs. Itt ez a kris, rejtsd el a ruhádban. Megértettél? Nem ijesztesz, nem sebesítesz, ölsz!
- Miért?
- Megijedni senki nem fog ezen a hajón. A sebesültek vagy meggyógyulnak, vagy elfertőződnek. Aki meggyógyul, óvatosabb lesz, bosszút áll. Kötszereink, gyógynövényeink nincsenek, az elfertőzöttek, kegyetlen kínok után hallnak meg.
- Értem – dugja el ruhájába Tavaszi Szellő a hullámos pengéjű arab tőrt –. Még soha nem láttam ilyen embereket.
- Milyeneket?
- Mint az a ferdeszemű, sárgabőrű az ágyúnál.
- Ja, kínaiakat. Nem sokan, de ők is akadnak köztünk. Valójában nem ez a víz a vadászterületünk, de amióta Port Royale kocsmáiban halak vedelik a rumot, előttünk is megnyílt a Karib-tenger. Mi a fenének akartál eljönni abból az édenkertből?
- Hosszú történet – birkózik a lány a torkában képződő gombóccal.
- Sebaj, van időnk. Ki vele!


Mey, röviden elmondja az életét, majd részletesebben azt a napot, amikor Thomas elhagyta. Megerőszakolása tetézte be, elkeseredettségét. A kalózvezér figyelmesen hallgatja. Meynek jólesik a figyelem, az, hogy valakit érdekel a története, valakinek kiöntheti a szívét. Hálásan pillantgat a markáns, férfias arcra, az élénken csillogó szemekbe. Miután befejezi, türelmesen vár, a töprengő asszony véleményére.
A kalóz egy fiókot helyez az asztalra, beleborítja a lány ruháiból előbányászott bőrzacskó tartalmát.
- Ez mi? – kérdezi a két kavicsra mutatva.
- Anyám és apám sírjáról hoztam.
- Az élőkkel kell törődni, nem a hullákkal. Ők már nem érnek vele semmit.
A kalózvezér kihajítja a köveket az ablakon. Mey utánuk kapna, de a nő pillantása megdermeszti.
- Mit gondolsz, mennyibe kerül egy ringyó?
- Mi az a ringyó?
- Hát a kokott. Azt se hallottad? Hetéra? Ej, de műveletlen vagy! Nő, aki pénzért hagyja hágni magát.
- Nem tudom.
- Nos lányom, ezeknek a gyöngyöknek a legkisebbikéért, több mint tucatot kap egy matróz a kikötői ribancokból, de a hozzád hasonló minőségből is vagy tízet egész hétre. Ami ebben a zacskóban volt, egy vagyon, a jövődet lehet megalapozni vele. Nem létezik olyan korcs tökös, aki ennyit adna egy nőnek, hacsak nem a lánya, vagy nincs belehülyülve.
- Akkor… akkor miért hagyott el?
- Mit tudom én! Biztos tettél valamit, amit félreértett, vagy nem cselekedtél semmit, amikor kellett volna. Mi volt a barlangban? Miért nem fejeztétek be a köpülést?
- Nem tudom. Simogatott, majd felállt.
- Te mit csináltál?
- Semmit. Épp akkor vettem észre, a barlang boltívén lévő rajzokat, pedig előttünk senki nem élt a szigeten.
- Tehát a kanod rajtad lihegett, te pedig kéjes sikongatás helyett a plafont bámultad! Csodálkozol, hogy elment a kedve tőled? – röhög éktelenül a kalózvezért, aztán lassan elkomolyodik – Gondolkozz! Mi volt még szokatlan, mi változott, miután elment? Minden a helyén maradt, úgy ahogy odatetted? Asztal? Székek? Evőeszközök? Minden rendben volt? Fiókokban a holmik?
- Igen minden rendben volt.
Közben a kalóznő feláll, ételt, gyümölcsöt rak az asztalra. A lány odapillant…
- Kókuszdió!
- Mi van?
- Kókuszdiók voltak a ház mögött letakarva. Miután elment, le volt rúgva róluk a levél.
- Na és? Rengeteg kókusz terem a szigeten.
- Én nem tudom leszüretelni őket, nem tudok fára mászni.
- Akkor?
- Jártak kereskedők a szigeten, és az egyik matrózinas vágta nekem maccsétával.
- Matrózinas? Hagyta a kapitánya egyedül szigetre lépni, vagy ő is vele volt? – néz kutatva a lány szemébe, aki nem válaszol. – Végül is mindegy… Van maccsétád?
- Nincs. Illetve apámnak volt, de elveszett… talán valahol meg van, csak nem tudom, hol.
- Akkor a kanid azt tapasztalata, hogy máshol jár az eszed párzás közben, valamint egy idegen férfi járt a szigeten, aki azért, hogy a kedvedben járjon, képes volt megmászni egy kókuszfát. Egyszerűen, azt hiszi, van valakid, akit jobban szeretsz nála, nem akar a boldogságod útjába állni – kacag a kalóznő. – Úgy tűnik, akadnak még ilyen széplelkű idióták, pedig azt hittem kihaltak. Persze gondolhattam volna, már az fura volt, hogy virágszirmokkal ágyazott meg neked a barlangban. Egyél, aludj! Holnap nehéz napod lesz, szereted a fekete színt?
- Igen.
- Ott a ládában találsz fekete férfiruhát. Szerintem pont jó rád.
Tavaszi Szellő eszik pár falatot. Az ágyban újra átgondolja a szigeten történteket. „Szerencsétlen kis hülye. Szerencsétlen féltékeny kis hülye. Szerencsétlen féltékeny kis hülyém.” – suttogja gombóccal a torkában, aztán elnyomja a fáradtság.


---¤---


Nem messze a kínai vizektől, komor sötétben, csónak közeledik az egyik apró japán szigethez. Lassan kúszik a part mentén, növényzettől fedett helyen siklik fövényre. Matrózok ugrálnak ki, húzzák partra, letakarják lombokkal. A parancsnoknak gyanús a csönd. Várnak pár percet, aztán elindulnak a fák között rejtőzködő halászkunyhóhoz. Óvatosan lopakodnak át a tisztáson, az ajtóig. A kapitány bekopog. Nyílvessző suhan a feje mellett, áll meg az ajtófélfában. A kis csapat megpördül, szamurájok veszik őket körül. Nyílik a házikó ajtaja, kard szegeződik Thomas torkának. A házban is szamurájok vannak.


Motozás után a fák közötti kamraszerű kis helyiségbe dobják a rabokat, a kunyhó gazdái mellé. A vékony falakon derűs társalgás hallatszik be.
- Hai öreg! – szól suttogva Thomas a szakálas férfihez.
- Hai uram! – válaszol a vénember.
- Nem ismersz meg?
- Nem uram. Ismernem kellene? – nézi fürkészve az apó – Jaj a fiatalúr. Mi történt magával? Ez a szakáll, ruha… Mindig olyan csinos, jólöltözött volt. Mi történt önnel?
- Ne törődj vele Öreg! Sok minden történt, amióta nem találkoztunk. Mit mondanak? – biccent a falon túli hangok felé Thomas.
- Fogadást kötnek, melyikük tudja egyetlen csapással levágni a fejünket.
- Mit követtél el?
- Tudod jól. Megszegtem az idegenekkel történő kereskedelmi tilalmat. Mond meg, miből éljek? Dolgozni már nem tudok, az asszony se tud. Egyetlen unokám tart el minket. Ha ő nem volna, mi sem élnénk…
- Mi történt vele?
- Nem volt itthon, őt várják.
Thomas keserűen hallgat. Túladott a brazil parton felvett okumén, mahagónin, cukornádon, és most övében arannyal, gyerek módra csapdába esett. Elbúcsúzni se tud Tavaszi Szellőtől, ráadásul az embereit is a halálba hozta.


A szamurájok elhallgatnak. Vezetőjük bemegy a házba, a többi ismét a bokrokban, a fák mögött keres búvóhelyet. Az erdő visszanyeri életét. Itt-ott madárhangok csendülnek, időnként egy-egy apró rágcsáló surranása töri meg a szél, falevelekkel történő hárfajátékát.
Halk koppanás hallatszik a deszkán Thomas lába alatt, aztán súrlódás. A férfi az öregre pillant, aki bólint. Thomas koppant a csizmája sarkával, majd megdörzsöli vele a deszkát. Semmi válasz. Halotti a csönd. Az ajtó résein át látható őr felfigyelt az iménti zajra. Thomas a hézagra tapad, érzi, tudja, valami történni fog.


Az őr megnyugszik, visszabújik a bokor mögé. Aztán eldől. Mellkasából nyílvessző áll ki. A leomló test zajára elszabadul a pokol. A fák csúcsairól, nyilak hullnak bokrok közt rejtőző szamurájokra. Kénytelenek elhagyni búvóhelyeiket, egyikük a rét közepére rohan. Fennhangon ordítja a nevét, rangját, követeli, lépjenek elé a gyáva nyilazók küzdjenek meg vele, hajlandó kiállni mindegyikkel, akár egyszerre is. Pár pillanat múlva összeroskad, hat nyílvessző áll ki a testéből. Hirtelen fehér füst keletkezik. Sötét árnyak, bukkannak fel itt-ott-amott, ahol megjelennek, egy-egy szamuráj roskad össze holtan. Mindez iszonyatos csöndben, a szamurájoknak büszkeségük nem engedi a kiabálást, a sötétség urai jobb szeretik a hallgatást.
Aztán lassan leülepszik a füst.
Kistermetű maszkos, feketeruhás közeledik az ajtóhoz. Kitárja, letépi álarcát, aggódva rohan oda az öregekhez.
- Nem történt bajotok? Ugye nem történt bajotok? – kérdi, női hangon.
- Nem, kicsim – válaszol az öregember, – semmi baj.
A lány miután elvágta a köteleket, kíváncsian fordul az idegen férfiak felé. Thomas szemébe mélyed, felismeri, elpirul, felpattan, kiszalad a bódéból.
Társaihoz siet, akik a házat veszik körül. Hamarosan tűz gyullad, aztán még egy. Négy ember a nádépület előtt marad, ketten mögé mennek. A bennlévő szamuráj nem tűzben, inkább harcban akar meghalni, kirohan. A ninják őt is lelövik. Két sebesült még mozog, irgalomból levágják a fejét.
A feketeruhások csónakba rakják a holttesteket, elbúcsúznak, elhagyják a szigetet. A lány marad.
A hajóskapitány és az öreg helyet foglalnak egymással szemben a szobában lévő szőnyegen. Várakoznak. Megjelenik az öregasszony, kezében egy tálcával, rajt könnyű süteménnyel, lehelyezi az asztalra. Thomas megkóstolja. Az asszony felszolgálja a tea kellékeit, aztán visszavonul. Az idős férfi, bambuszseprűvel egy csészébe söpri a teaport. Vizet mer rá, fölkeveri a sűrítményt, abból tölt a vendég csészéjébe. Forró vízzel hígítja.


Az öreg kezdi a beszélgetést. Hetente kapja a híreket Edoból, úgy tűnik, hiába. Remény sincs külföldiekkel történő kereskedés engedélyezésére, pedig a Kína már négy éve megnyitotta kapuit az európaiak termékek, pénzek előtt. Thomas előveszi a szamurájoktól visszaszerzett aranylemezeket. Ebben a pillanatban, mintha hallgatózott volna, megjelenik a kimonóba öltözött lány, kezében apró szelencével. Thomas felpillant, rajta felejtve szemét, tűnődik mennyit nőtt, milyen gyönyörű lett ez a gyermek, amióta nem látta. A lány észreveszi a csodálatot, jólesően elmosolyodik. Nagyapja megrovóan tekint rá, az unoka, kissé durcásan távozik.


Thomas elrakja a gyöngyöket, köszönetet mond, ám az öreg maradásra inti. Vívódás, töprengés látszik az arcán, végül kiemel a ládikóból egy jókora fekete gyöngyöt, és Thomas elé helyezi. A fiatalember, kérdően néz.
- Fiam! – kezdi megfontoltan, hangosan az öreg a magyarázatot. – Tudod gyermekemet és a feleségét elveszítettem egy rablótámadásnál. Az unokám tart el minket gyöngyhalászattal. Négy éve jártál nálunk először, azóta zaklat, hajós akar lenni. Idáig lebeszéltem, megtiltottam, de az idén betöltötte a huszonegyedik évét. Felnőtt lett, többé nem bírok vele. Öreg vagyok már. Más tisztességes lány figyel az öregapjára, és férjhez megy, de ez a dilinós hallani se akar róla. Állandóan a hajózásról, rólad beszél. Fiam! Szeretném, ha magaddal vinnéd egy útra, hadd lásson, tapasztaljon, remélem, elmegy tőle a kedve.
- Szó sem lehet róla! – áll fel Thomas – minden úton az életünkkel játszunk…
- Megöli magát! Azt mondta, megöli magát, ha nem mehet veletek.
- Sajnálom, akkor sem – bizonytalanodik el a férfi. Tudja, ezen a földön nem tréfálnak a szavakkal.
- Kérlek! – emelkedik fel az öreg is.
Thomas elgondolkodva fürkészi az öreg szemeit. Szokatlan számára ez a viselkedés, hiszen japánban a férfi a ház ura. Soha nem tűr ellentmondást egy nőtől. A szájára pillant, ami a fehér bajusz alatt hangtalanul mozogni kezd. A férfi leolvassa a szót és mindent megért.
- Rendben.
Boldog sikoltás hallatszik, egy száguldó lánytest csaknem hanyatt dönti a kapitányt. Thomas indulatosan tépi le magáról az ifjú nőt, megrázza.
- Ez soha többé ne forduljon elő! Értetted!
A lány kikerekedett szemekkel, megszeppenve bólint. A férfi meghajol az öreg felé, majd sarkon fordul, elindul. A lány beszalad a szobába, felmarkolja összekészített holmiját, tisztes távolból követi.
Thomas komoran baktat a hajó felé. Tudja, soha többé nem látja az öregéket, tudja, a lány se térhet soha többé vissza. A szóban, amit az öreg tátogott, hogy a lány ne hallja: „szamurájok” ott a halál. A szamurájoknak van ura, parancsolója. A shógun tudja hova küldte, hol keresse őket.


A hajón meglepődnek a kapitányt követő szép újoncon. Senki nem kérdez, csupán pár öreg matróz motyog maga elé: „Nőt a hajóra ne hozz, halált, zendülést okoz!”
A lány kíváncsian bámészkodik, mi változott legutóbbi ittléte óta. Pár embert ismer, akik akkor őrségben voltak, most csodálkozik, mennyire elhanyagoltak. Az egész hajó gondozatlan, akár egy magányos vándor. Talán a kapitánynak nincs ideje a hajóra figyelni, ezért a férfiakból álló legénység, mindössze annyit takarít amennyi szükséges a patkányok elriasztásához?
Az állandóan vidám japán teremtés derűt visz a fedélzetre. Hamarosan eltűnnek a szakállak, az ápolatlan hajak, rongyos ruhák. Amikor nekilát fedélzetet mosni, kiveszik kezéből a gyökérkefét. Bárminek fog négyen-öten ugranak segíteni.
Rájönnek – bár a kapitány szobájában alszik – nincs köztük semmi. Hiszen az egész hajón csupán egyetlen emberre nincs hatással a lány, Thomasra. A legény ruhái rendszeresen tiszták, ám az arcát felismerhetetlenségig elváltoztató bajusza, és szakálla megmarad. Amikor a lány időnként rápillant, felhő suhan át tekintetén.


„Sebaj. Hosszú az út a tengeren és erős hatalom a magány. Ha majd jobban megismer, szerelmes lesz belém.” gondolja a fiatal kaptányról. Ugyanezt gondolja minden matróz a leányról.

Folytatások
2517
Több mint háromszáz éve történt. Nem volt, aki feljegyezze, már csak az öreg mesemondók emlékeznek rá…
2565
Több mint háromszáz éve történt. Nem volt, aki feljegyezze, már csak az öreg mesemondók emlékeznek rá…
Előző részek
2856
Több mint háromszáz éve történt. Nem volt, aki feljegyezze, már csak az öreg mesemondók emlékeznek rá…
Hasonló történetek
4102
De ha tényleg szeret? Megvár. És megvárom. Megvárjuk egymást, addig a pillanatig, amíg elveszünk egymás tekintetében. És amikor, - mint mikor elalszunk, és ébredünk, hogy a kiesett álmok mikor is jöttek, - megcsókoljuk egymást. Az lesz a szerelem. Mikor csak odahajolok, és egy apró csókot pihegek az ajkaira. Mikor átkarolom, és kiráz a hideg, mikor megremeg a kezem. És nem érdekel, hogy izzad a tenyerem, hogy a hajam kócos, hogy őt is rázza a hideg...
3233
A rózsaszín felleg viszont elkerülhetetlen, és manapság egyre több embert talál meg. Ez a rózsaszín felleg persze csak egy tünete a kóros szomorúságnak, vagy inkább kezdete. De ha ennek érzéseit sikerül leküzdeni, a kóros szomorúság már elkerülhető.
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Hozzászólások
További hozzászólások »
Marokfegyver ·
Egyetértek az előttem szólókkal. Még a "köpülés" kifejezés sem lóg ki a sorból, és az egész történet annyira... (hm, keresem a szót) konszolidált, úgy írod le, hogy minden benne van, mégsem alpári még a dialógus sem, pedig némely kalóztól elvárható lenne a dühöngő szint.
Elérkeztünk a feléhez? Eddig tetszett!

Tűzmadár ·
Köszönöm az olvasást, a véleményeket! :grinning:

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: