Történetek

Zöld táj, színes házak és a kék ég fogadott. A házak között gyerekeket láttam. Először azt hittem álmodok, ezért megdörzsöltem a szemem és újra kinyitottam. A táj semmit nem változott. „Még mindig álmodok!” gondoltam. De nem. Minden túl valóságos volt. A napsütés, a meleg, a szúrós kis kövek a tenyerem alatt, a színek, és a támaszom érintése.
Nagyon megijedtem. Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Mi történt velem? Mitől ájultam el? Mit fognak itt velem csinálni?

"A világ szépségének két éle van: a nevetés meg a kín, s ez vágja ketté a szívet." Jó olvasást! :)

Szakadt a hó. Hatalmas, komor panelházak meredtek fel odakinn a szürkeségbe. Jeges, sarkvidéki szél borzolt csenevész bokrokat, amik örökre beledermedtek a permafrosztba. Csövek kígyóztak a házak közötti pusztaságban a távoli gyárak felé, melyek alaktalan vasszörnyekként magasodtak a város fölött. Sötétedett, és olyan érzésem volt, ha most lemegy a nap, fel sem jön többé.
Megrémültem. Mindent, csak ne az örök sötétet ebben a világban.

- Na, szóval négyen voltak ilyen lottózók nálunk a brigádba, köztük a Karcsi. Ő volt a legjobban belegajdulva a dologba, mindenről a pénz jutott eszébe, meg hogy mire költené, meg ilyesmi. Állandóan erről pofázott, minden második mondata az volt, hogy ha egyszer ötöst nyernének, milyen kocsit venne, meg hová menne nyaralni. Minden héten pontosan tudta mennyi a nyeremény, és gondolatban már elosztotta négyfelé, hogy mennyi jutna rá. A többieket már kezdte idegesíteni a dolog, de azért senki...

Egy heves pillanatom eredménye...első publikációm ezen az oldalon :)

- No, érted öcsém, én es három disznót vágok mindég, mink nem vesszük a bótba a húst. Kettőt főfüstülünk, de a harmadik mén a hüttőládába. Te, a zasszony olyan rántott húst csinyát vasárnap a karajbú, olyan puha vót, hogy úgy ólvatt szét a számba mint a szar!
Szamóca rögtön lecsap a poénra:
- Mint a szar? Te Ferkó! Nem is kellene disznót vágnod, ehetnél egyenesen a ganyédombról!
Ezen Tyufkin akkorát röhög, hogy majd' az orrán folyik ki a piros fröccs, Szamóca pedig...

Spike igyekezett nem folyton bámulni Liliát, de nem járt sikerrel. Tekintetét vonzották a lány hatalmas mellei. Percről percre egyre jobban kívánta a lányt. Tudni akarta milyen puha a bőre, édesek ajkai, s milyen érzés lenne, ha magáévá tehetné...

Végül pedig, de nem utoljára: Arizona Darlan D.S. GoodDayToDie Isabella lököttyúk sznorina

Bármennyire is furcsa, a történetnek nincs valóságalapja, néhány helyzetkomikumot vagy stílusjegyet kivéve, valamennyi elem a képzelet szüleménye. Az eredeti ötlet egy rövid, tömény erotikával átitatott írás lett volna. Azt az olvasóra bízom, hogy a végeredmény egy felhígított, vagy inkább egy színesített változat lett. Persze mindez csak a befejező rész után derül ki!

Tyufkin egy igazi túlélőművész. Mindig valahogy túléli a telet, hogy hogyan, az mindenki előtt rejtély, még saját maga előtt is,... de talán még maga az Úristen is erősen csodálkozik rajta, ha azt látja tavaszonként, hogy Tyufkin még mindig megvan. Magas, borzas hajú fickó, olyan sovány, hogy a bordáit számolni lehetne, arca sárgás és állandóan szőrös, orra mellett a gyomorbajosokra oly jellemző, két mélyen bevésődött függőleges ránc.