Történetek

Tavaszi fordulatok

Némi téboly.

Sziasztok!
Ez az első olyan novellám, amit ide rakok fel. Remélem, tetszeni fog. Egy kicsit talán rémisztő is lehet, és szomorú.

Riasztóan nagy kérdések és megfelelő válaszok. De a félsz ott van legbelül, mélyen elrejtve.

Hétköznapok és kétségek. Elég vagyok? Elég vagy?

Ennyi év alatt eggyé váltam a faluval, a népével. Közöttük lehetnek ártatlanok, hisz nem mindenki volt ott, de én nem lehetek az. Én nem tudtam megmutatni nekik a hit világát. Én nem tudtam nekik olyan életet adni, ami ellen nem kell lázadniuk. Az én Istenem nem védte meg őket, amikor a vörösök bevonultak.

...amikor utat nyitottak a gyűlöletüknek, azt nem parancsra tették, hanem önként. Lelkesen. Amikor elindultak a kastély felé, hogy kifosszák, megpróbáltam eléjük állni, de ahogy közeledtek felém, megijedtem. A hang a torkomon akadt, lebénult a testem. Csak álltam, hagytam, hogy szó nélkül kikerüljenek és menjenek pusztító útjukra. Megéreztem, hogy évszázados gyűlölet munkál bennük, nincs se ember, se Isten, aki meg tudná őket állítani. Ebben a pillanatban értettem meg a Sans-culotte-tok...

Egy váratlan lehetőség. Egy hétvégi kaland. Hogy mi lesz egy hétvégi kalandból? Évi élete igazán fordulatos, s talán irigylésre méltó is. Vagy mégsem ennyire egyértelmű a helyzet?

A templom olyan volt, mint a vidéki templomok általában, aki egyet megérzett, már ismerős mindegyikben. Öreg, időtlenség illat, keményre vasalt ministránsruhák, megszentelt paraszt barokk bútorok, a márvány szenteltvíztartó oldalán kikristályosodott só szemcsék. A sekrestye közepén sötétre barnult feszület, alatta a pápa és a püspök képe.

Vajon megérte a kaland? Úgy tűnik, igen. Vagy mégsem?