Az ördög városa- Démoni örökség

3. fejezet
Démoni örökség
20. rész
Elvesztett lélek
A már 19 éves Emma, Carrie, Wesley, és néhány közeli barát állt, az Angels Mills-i Green Land temetőben, ahol Emma 2 éves öccsét Jared-et temették. A könnyek visszatarthatatlanul folytak le a lány arcán. Nem is törődött vele. Másik kisöccse, Sam vállát ölelte át, csak bámulta, ahogyan a koporsót a mély, hideg gödörbe eresztik, és világossá vált, innen már nincs visszaút.
Emma tudta, hogy ami Jareddel történt, korántsem baleset volt, de nem mondhatta el senkinek… Nem tudhattak róla, hogy ott van benne az a valami…, amitől rettegett, gyűlölt, de nem tudott szabadulni…”Senki nem tudhatja meg, hogy egy szörnyeteg vagyok.”
Gondolataiból a pap mondata térítette vissza, a jelenbe.
- Imádkozzunk! – szólt mély hangon.
A gyászolók fejet hajtottak.
- Mindenható Uram! Alázattal kérlek, álld meg ezt a sírt, s küldj őrangyalt védelmezőjének.-. Ahogy eltemetjük Jared Black gyermeki testét, fogadd őt magadhoz, s engedd, hogy mindörökké nyugalomra leljen, országodban. Ezt kérjük, a mi Urunktól, kinek ereje nyugalmat ad halottainknak. Ámen.
- Ámen.- mondták a gyászolók. Közben többen sírva fakadtak.
A pap tovább folytatta.
- Jézus Krisztusban való hitünkkel elhoztuk e tiszta gyermek testét, hogy eltemessük. Imádkozzunk Istenünkhöz, ki életet ad, hogy emelje e halandó testet az angyalok országába. Testvérünkért, Jared Black-ért imádkozunk mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz.
Testvérünket Jared Black-et, fogadd magadhoz, védelmezd lelkét, s mi imádkozunk hozzád, megtisztulásáért. Hitünk erejével erre kérünk téged.
- Urunk, hallgasd meg imánkat! – mondták a gyászolók. Ezután a pap folytatta.
„- Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben…szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod. Mint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek! És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!  Ámen!”
-Ámen – mondták a többiek. Ezután mindenki egy szál rózsát dobott a gödör mélyére, ahol immár Jared Black teste pihent, s lelke az örökkévalóságban keresi nyugalmát.
21. rész
Mindenkinek nehéz
A temetés utáni első hónap pokol volt Emma számára. Folyton rémálmok gyötörték arról a bizonyos estéről, mikor öccse Jared meghalt. Ágyában feküdt, szemében a sárgás fény megint ott volt, ekkor meghallotta azt a hangot, ami néhány éve a fejébe költözött. „ Kár tagadnod kisanyám. A szüleid is tudják, hogy te ölted meg a kissrácot. Mért nem békélsz meg a gondolattal végre és lépsz tovább?”
- Nem.. nem! Az csak baleset volt. Hagyj végre békén! Én nem! Nem szándékosan tettem!
„ Oh dehogynem baby! Hiszen tudod. Jó ideje, ha valaki felmérgesít, akkor nem tudsz uralkodni magadon! Mindketten tudjuk, hogy olyankor előbújik a kisördög, ami benned van. vagyis én.”
- De én nem akarom! Nem tudom, hogyan szedjelek ki!
„ Drágám, nem tudsz kiszedni a fejedből. Már sokszor mondtam neked. Hidd el, hogy ajándék vagyok a számodra. Olyan sok erőd adok neked, amit el sem tudsz képzelni. Nem értem mi bajod van. Az a kölyök folyton csak bőgött. Fel nem foghatom, mért nem örülsz inkább, hogy végre eltettük láb alól. Bizony, te kis liba, amikor mérges vagy, nos… nem egészen te vagy az. Olyankor én jövök elő, és te nem igazán vagy ura önmagadnak.”
- Tudom hogy te csinálsz velem valamit te rohadék, de mégis hogy magyarázzam meg anyuéknak, hogy egy hang a fejemben irányít, és nem tehetek ellene semmit? Mi?
„Nem kell megmagyaráznod semmit. Sosem fogják a szemedbe mondani, de akkor is téged hibáztatnak.
- Ez nem igaz! Ők szeretnek engem, és sosem vádolnának azzal, hogy megöltem Jaredet!
„De hiszen ez az igazság baby!. Hiszen te ölted meg.”
- Igen, de csak azért, mert te uralkodtál felettem!
„Csakhogy senki nem hinne neked. Azt hinnék bekattantál, és bedugnának egy diliházba.”
- Tudom.
Miközben Emma a „belső szörnyetegével” beszélgetett, Carrie, és Wesley a nappaliban nézték a TV-t. A Jóbarátok ismétlése kötötte le figyelmüket, mígnem megszólalt a telefon. Wesley vette fel…Emmát keresték. A férfi felkiabált lányának.
A lány a konyhában vette fel a telefont, nehogy szülei meghallják, miről beszél.
- Igen?
-Emma?- Oliver vagyok.
-Szia. Megőrültél? Mért nem a mobilomon hívsz? Azt szeretnéd, ha lebuknánk?
- Nem, dehogy. Ne haragudj. Mond, el tudnál jönni az étteremhez? Beszélnem kell veled.
-Rendben, indulok. Szia!
-Sze…
De mielőtt megvárta volna, mit mond Oliver, Emma letette a telefont. Visszament a nappaliba.
- Apu, az egyik osztálytársam volt. Elhívott, hogy sétáljunk egyet.
- Rendben, de éjfélre itthon légy!
- Itt leszek apu - mondta, odament apjához, aki puszit nyomott a homlokára.
Ezután felvette fekete bőrkabátját, elköszönt szüleitől, és kilépett a hűvös éjszakába…Mp3 lejátszójából Nightwish-  I wish I had an angel című száma szólt. Sűrű, hosszú szőke hullámos hajába belekapott a szél. Az egyik tincs amit feketére festett, csillogott a hold fényében. 22.53. volt, mire az étteremhez ért. Oliver már várta.
- Végre. Kicsit gyorsabb is lehettél volna.
-Oliver, inkább mond el, hogy mit akarsz. Nem vagyok túl jól, nincs kedvem találgatni. – mondta Emma.
- Szerinted mit akarok hm? – kérdezte, majd mosolyogva közelebb lépett a lányhoz, keze átfonta a derekát, és szájon csókolta.
- Ne most,.. tényleg nincs hozzá kedvem..
- Mi? Mi a baj? Sosem utasítottál vissza…
- Nem veled van baj, tényleg, és nagyon szeretném, de nem itt, és nem most. Bárki megláthat, hideg van, és nagyon fáj a fejem.
- Oh, ezen könnyen segíthetünk drágám. Itt a kocsim. Menjünk fel hozzám. – mondta a férfi, majd mosolyogva ismét megcsókolta a lányt. Ezúttal hosszabban. Nem is érzett ellenállást. Emma mosolygott.
- Rendben, de.. csak egy óránk van. Éjfélre otthon kell lennem.
- Majd igyekszem gyorsan hajtani. Szállj be a kocsiba!
Amikor a lift megállt a 3. emeleten, A férfi előre engedte a lányt, majd ő is kiszállt…A kulcs megcsörrent a zárban, ezután bementek. A Emma zárta be az ajtót. Alig fordult meg, Oliver letámadta. Ott csókolta, ahol érte. A hálószoba felé tartottak.
Oliver levette a lány kabátját, majd a sajátját is. Vadul csókolta a nyakát, a száját, s közben gombolta a lány fekete felsőjét. Az enyhén őszülő halánték, csak még vonzóbbá tette, az egyébként is jóképű férfit…
Összeölelkezve, csukott szemmel pihentek. Emma épp arra gondolt, amikor először együtt voltak. Akkor érezte igazán biztonságban magát, s azóta is ezt jelentette a férfi számára. Szerette, de sosem merte kimondani. Oliver kijelentése pofoncsapásként térítette magához a lányt.
- Szeretlek.
- Hogy mit mondtál? – kiáltott Emma, és felült. Elkerekedett szemmel bámulta Olivert. A férfi is kissé zavarba jött.
- Mi az, kislány? Jól hallottad! – mosolygott a férfi. – Azt mondtam, hogy szeretlek. Talán illenék válaszolni nemde?
- Igen.. én.. hallottam, csak…
- Csak te nem szeretsz. Értem én! – mondta a férfi, és kikelt az ágyból. Öltözni kezdett.
- Hová mész?
- Én felöltözöm, és te pedig elmész!
- Mi a baj Oliver? Mért vagy mérges?
- Mi az, hogy miért? Hiszen elfelejtetted, hogy ma vagyunk egy éve együtt... és és végre összeszedem a bátorságom, hogy bevalljam: szeretlek, te pedig semmit sem reagálsz rá! Mégis mit képzelsz, hogy érzem most magam? Szerinted egyszerűen csak dühös vagyok?
- Nem tudom, hogy mit vársz tőlem. Nem felejtettem el az évfordulónkat, én csak nem tudtam, hogy neked ez fontos. Azt hittem, hogy én neked csak arra kellek… érted?
- Kérlek, ne keress kifogásokat! Nem hiszem el, hogy ennyire nem ismersz! Tudhatnád, hogy csak azért sosem kezdtem volna veled. De már amúgy sem számít.
- Ezt hogy érted?
- Vége van!
- Szakítani akarsz velem?
- Már megtörtént. Nekem egy komoly lányra van szükségem, nem egy kis csitrire, aki nem tudja, mit akar. Azt hittem te más vagy, félreismertelek!
Emma szeméből patakzottak a könnyek. Közben már mindketten felöltöztek.
- Mért nem beszéljük ezt meg inkább? Hm? Mért kell elfutni az első probléma elől?
- Az első? Kérlek, ne nevettess már! Hányszor akartál velem szakítani azért, mert féltél, hogy a szüleid rájönnek a viszonyunkra? Hányszor veszekedtél velem féltékenységből, amikor semmi okod nem volt rá?
- Elismerem, nem voltam könnyű eset, de melletted sokat változtam, és nem akarlak elveszíteni!
- Nincs értelme tovább folytatni, ha nem érezzük egymás iránt ugyanazt!
- Nem hiszem el, hogy így akarod befejezi…veszekedve.
- Menj el!
- Nem! Itt maradok, és megbeszéljük! Nem foglak elengedni harc nélkül!
- Nem érted mit mondok? Nem akarlak látni! – mondta a férfi. Mérgében megragadta a lány karját, és erősebben szorította meg, mint akarta.
- Ne, ez fáj!!! Megőrültél? Nincs jogod így bánni velem! Engedj el!
Ekkor Oliverben elszakadt valami. Két kézzel a lány után kapott, a falhoz szorította, és egyik kezével a nyakát fogta.
- Elmész de azonnal, megértetted? Nem akarok tőled semmit sem. Hagyj békén világos?! Nincs mit megbeszélnünk! Szakítottam veled! Fogd fel végre, és ne viselkedj úgy, mint egy gyerek! Ekkor hirtelen felébredt benne a bűntudat, és engedett a szorításon. – Ha nem mész el, felhívom apádat, és mindent elmondok neki!
- Alig …kapok… levegőt! – Emma szemében megjelent a sárgás ragyogás, miközben vörös nyakát fogta. Olivernek ideje sem volt védekezni. A lány nyitott tenyerét villámcsapásként érezte meg arcán. Hátat fordított neki, az ajtóhoz ment, kinyitotta, s miután kisétált a lakásból, maga után csapta.
22. rész
Kegyetlen játék
Emma, Oliverrel való veszekedése után nem ment haza. A sötét park, ahol a hozzá vezető úton átment, menedéket nyújtott neki az otthoni kérdések, és esetleges veszekedés elől, a késői hazaérkezés miatt. Könnyein át megpillantott egy üres padot, amire leült. Mellette rögtön egy hatalmas tölgyfa magasodott. Emma az ágak lassú táncát figyelte, ahogy a szél meg-megfújja őket. Lassan elapadtak a könnyei is, de az érzések, melyek még mindig ott ordítottak a fejében, nem hagyták nyugodni. Gondolataiban újra, és újra levetítette veszekedésük minden pillanatát. Látta Oliver szemében a fájdalmat, a csalódottságot…Az egész olyannak hatott, mintha csak egy rossz mozifilmet nézett volna végig.
Szomorúságát felváltotta a harag. Miért kellett annyira felhúznia magát? Miért nem hallgatta meg Oliver, amit mondani akart? Gyűlölte ezért. Úgy érezte, muszáj valamivel levezetni a haragját. Egyszerűen kell a vér, a gyilkolás élvezete…kell..!!!Felébredt benne a harag, s ezáltal az a valami, ami kényszeríti a gyilkolásra. Átveszi teste felett a hatalmat, ő többé nem ura önmagának. Már nem volt szomorú. Érzései tovatűntek, mosolyra húzódott a szája, mikor a távolban meglátott egy fiatal lányt. „ Tökéletes áldozat” – gondolta, hiszen teljesen egyedül van.
Igyekezett észrevétlen maradni. Rövid ideig távolabbról követte a lányt, majd mikor elérkezettnek látta az időt, közelebb ment, és hátulról megragadta a nyakát. Ereje hatalmasabb ilyenkor, mint azt valaha képzelte volna. A lány meg sem tudott szólalni. Hangtalanul kapálózott, aztán végighúzta körmeit Emma jobb karján, a csuklója felett, melynek nyomán vér serkent ki a hosszú karmolásokból. Elvette kezét a nyakáról, benyúlt a kabátja zsebébe, és kést rántott, amit háromszor szúrt a lány hasába. Csak miután az alig lélegző test a földre zuhant, akkor látta meg a véres csíkokat. Rögtön, az jutott eszébe, hogy a lány körme alatt ott a bőr, és a vér. Hirtelen ötlete támadt. A vállára fektette az alig 45 kilós lányt, és egy elhagyatott ház sikátorába vitte, ahol hatalmas, régi konténerek álltak. Beledobta a lányt, és zsebéből elővette a gyufát. Meggyújtott egy szálat, amit a testre dobott. A vékony kabát rögtön tüzet fogott. Látta, ahogy a lány teste rázkódik, és néhány perc múlva Emma tisztán érezte az égett emberi hús szagát, mely elégedettséggel töltötte el.
Ekkor Emma igazi énje visszatért, és a lény, ki zsarnok módjára parancsolt testének, most visszavonult. A lány látva mit tett, sírásban tört ki, és elrohant. Nem tudta hová mehetne, így futva tette meg az utat Oliver lakására. A bejárati ajtóval szemben ült le, hátát a falnak támasztva keservesen zokogott. Nyakán, és kabátján ott szárat a meggyilkolt ártatlan lány vére.
Oliver, mivel hangokat hallott, Tapsi Hapsis boxerében támolygott ki a hálószobából, és kinézett az ajtó kémlelőnyílásán. Ekkor látta meg Emmát, ahogy sír, s gondolkodás nélkül kinyitotta az ajtót.
23. rész
Vallomás
Uram Isten! Mi történt veled? – kérdezte Oliver, s közben segített a lánynak felállni, majd bekísérte a nappaliba. Az ajtó nagyot csapódott, miután a férfi becsukta, melytől Emma megrezzent. Mindketten leültek a kanapéra, Oliver átölelte a lányt. Addig maradtak így, amíg Emma kissé megnyugodott, s magától el nem kezdte mesélni mi történt. Mindent elmondott arról mit tett, miután veszekedtek, és azt is, hogy miért:
- Ez a dolog már nagyon régóta bennem él. Igyekeztem elfojtani, de nagyon nehéz, és a legtöbbször nem is sikerül. Amikor még gyerek voltam, könnyebben ment.
- És mégis mióta hallod ezt a hangot?
- Nem igazán emlékszem, de egészen kislány koromtól. És az a legrosszabb, hogy nem csak a hang az, hanem egyfajta erő, ami teljesen a hatalmában tart. Mindenre emlékszem. Ahogy az öcsémet ledobtam a szobája ablakából, ahogy megütöttelek, és arra is, amikor a lány hasába mártottam a késemet. Egyszerűen nem vagyok ura a saját testemnek, csak miután már az áldozatok meghaltak. Nem is tudom, olyan mintha valami skizofrén lennék, de nem vagyok bolond! Ez valami démoni erő lehet, ami megszállt.
- Többen is vannak?
- Igen. Régebben csak állatokat kínoztam, és öltem meg. Akkoriban kezdtem emberekkel, miután randizni kezdtünk, azt hiszem. Jobb ha elmegyek.
- Nem dehogy, nem mész te sehová!
- Nem tudtam hová mehetnék, kihez fordulhatnék…
Oliver gondolatai elkalandoztak. Talán az ő közelsége hozta elő az emberek gyilkolását. Hiszen a szörny lelke és teste eredetileg az övé volt. Már biztosan tudta, hogy az erő, amely fogva tartja a lányt, a saját démonja, amitől annakidején Carrie és Wesley megszabadították. Az eltelt évek alatt fokozatosan tértek vissza az emlékei, de eddig nem tudta, hogy a wendigo ereje Emma testébe költözött. Azt hitte elpusztult, ahogy a lány szülei is. Viszont, ha boszorkányerővel nem lehet elpusztítani, akkor csak egy megoldás maradt. Vissza kell engedni erejét oda, ahová való. Nem engedheti meg, hogy Emma szenvedjen miatta.
- Talán boszorkánysággal kiűzhetnénk belőled. – mondta Oliver, s ekkor már tudta mi történne. De a lánynak, nem mondhat semmit, mert megpróbálná megakadályozni az ördögűzést, ha tudná, hogy a wendigo ereje visszaszállna belé. - De tudod, én egyvalamit nem értek.
- És mi lenne az?
- Hogy ha nem vagy ura önmagadnak, akkor én miért úsztam meg egy pofonnal? Akkor elméletben nekem is valamelyik hullazsákban kellene időznöm nem?
- Ez így nem igaz, mert akkor, ..szóval én is ott voltam. Az erő is befolyással volt rám, de nem teljesen. Az ok, amiért nem tudtalak megölni, az, hogy nagyon sokat jelentesz nekem. Amikor veszekedtünk, és tudatosult bennem, hogy elveszítelek, nagyon megijedtem.
- Ennél azért valamivel többet várok tőled. Ha van valami, amit nem mondtál el, akkor épp itt az ideje.
- Azt próbálom kinyögni, hogy én is szeretlek téged. És el is mondtam volna akkor, ha hagysz szóhoz jutni.
- Hát, ez egy érdekes fordulat. – mondta Oliver, és megcsókolta a lányt. – Sajnálom hogy úgy elvesztettem a fejem, de nagyon fájt, hogy akkor nem mondtad vissza.
- Nem mondtam, de neked is meg kellett volna értened, hogy akkor az a vallomás tőled nagyon váratlanul ért. Hogy teljesen őszinte legyek, én nem tudtam, hogy te érzel - e irántam valamit.
- Annyiszor el akartam mondani, de mindig féltem attól, hogy te nem érzed ugyanazt.
- Tudod, ne érts félre, nem örülök annak, hogy kételkedtünk egymásban, de azért jó tudni, hogy a férfiak is félnek a visszautasítástól.
- Az, hogy egymásban nem voltunk biztosak, nyilvánvaló. De szerintem mindketten tanultunk belőle. Nem marad más hátra, mint hogy kiűzzük belőled ezt a lényt.
- Remélem, legalább te értesz hozzá!
- Én is. Szóval, akkor rendben vagyunk?
- Nem, mert ezt nem tőlem kellene kérdezned, hiszen te szakítottál velem!
- Valóban. Remélem, megbocsátod egy öregember tévedését.
- Hé, vigyázzon mit mond a szerelmemről uram! Nem is vagy öreg! Na jó, rendben, de csak most az egyszer megbocsátok. – mondta Emma. Közben mosolyogva simította végig Oliver karját.
24. rész
A verseny
Emma majdnem végig futva tette meg az utat hazáig, miután megtudta az iskolai novellaverseny eredményét. Szüleinek, nem mert szólni, hogy benevezett, mert ha kiderül, hogy vesztett, csak kellemetlenül érezte volna magát, ha ők is tudnak róla. Ezért jobbnak látta, ha hallgat a dologról. Alig ért be a házba, ledobta a táskáját, és hangosan kiabálni kezdett.
- Anyu, ….Apu, hol vagytok?
- Van itthon valaki?
A negyedik kiabálásra szülei majdnem egyszerre jöttek ki fiuk szobájából.
- Miért kiabálsz annyira? – kérdezte Carrie, miközben lejött a lépcsőn, s a nappali kanapéján foglalt helyet. Wesley puszit nyomott Emma arcára, s ezután csatlakozott feleségéhez. A lány velük szemben ült le az egyik fotelba, és ölébe vette az egyik mintás párnát.
- Mi az ott a kezedben? – kérdezte Wesley, s a papírlapokra nézett, amit Emma a levegőben lebegtetett.
- Ez az iskolaújság apu. Egy hete, a suliban novellaversenyt hirdetett meg a főszerkesztője, 300$ jutalom, egy oklevél, és több tiszteletpéldány a suli újság azon számából, amiben a győztes novella megjelenik.
- Megnézhetném? – kérdezte Wesley. – Szóval ki nyerte meg a … Egy pillanat! – mondta Wes, s elkezdte olvasni az újság címlapján látható sorokat. - Gratulálunk Emma Black – nek a novellaverseny egyetlen győztesének…Uram Isten! Megnyerted a versenyt? – Kérdezte Wes, és rögtön felugrott, majd magához ölelte lányát. - Gratulálok kicsim, ez igazán nagyszerű.
- Nagyon megleptél minket, én is gratulálok neked. – szólt Carrie, és ő is megölelte Emmát.
- Mond kicsim, megengednéd, hogy elolvassuk a novellát?- kérdezte az apja.
Csak nyugodtan, ha szeretnétek. Adok mindkettőtöknek, 10 példányt kaptam az újságból. Magatokra is hagylak.  – mondta Emma, s miután felvette a kabátját, elhagyta a házat a nála maradt újságokkal együtt. Szülei pedig elmélyülten olvasták lányuk díjnyertes írását:
Látomások
1.
Laura kicsiny szobájában, az ágyon lévő szürke bőröndjébe csomagolta ruháit, s közben azon elmélkedett, mihez fog majd kezdeni. Felszínre törtek emlékei, melyek könnyeket csaltak szikrázó, kék szemébe. Gondolatai visszatértek arra az 5 évvel ezelőtti tragédiára, mikor kisfiát elgázolta egy részeg sofőr, s a kis Ben életét már nem tudták megmenteni.
Azóta lakója Laura ennek az Isten háta mögötti elmegyógyintézetnek, s most, hogy végre orvosa gyógyultnak nyilvánította, (és nem látja többé kisfiát éjszakánként az ágya mellett állva), megrémült a rá váró üres otthontól, ahová vissza kell térnie.
A szobatársa szólongatása térítette vissza az asszonyt a valóság kegyetlen világába.
- Laura!
- Igen?
- Indulnod kell!- mondta Marie Claire, s szeméből sütött az együttérzés. Az intézetben mindenki tudta, miért került ide Laura, és mélyen együtt éreztek vele.
- Megyek. – mondta az asszony, majd bőröndjét megragadva kisétált a szobából.
- Mihez fogok én itt kezdeni nélküled Laura?
- Igyekszel meggyógyulni, és aztán odaköltözöl hozzám. Úgyis olyan üres lesz az a ház, hiszen a férjem még akkor lépett le, mikor megtudta hogy teherbe estem, Ben pedig, nincs többé.
- Őszinte leszek hozzád Lor. Nem hiszem, hogy valaha is el fog múlni a keserűség, vagy a fájdalom. De idővel könnyebb lesz.
- Hiszen már 5 éve! És most is ugyanolyan, mintha tegnap közölték volna.
-Idővel…
Időközben a lányok a lépcsőn mentek lefelé, majd megcélozták a hatalmas önműködően nyíló bejárati ajtót. Laura orrát megcsapta a frissen nyírt fű illata, és évek óta először figyelt fel arra, hogy mást is hall, (madárcsicsergés), saját fejében zajongó hangokon kívül. Barátnőjével lassan odasétáltak a fehér taxihoz.
- Nagyon fogsz nekem hiányozni Marie Claire.
- Te is nekem Lor. – mindketten elsírták magukat, majd összeölelkeztek.
Néhány percig álltak így, s amikor elengedték egymást, Laura nagyot ordított, és a fejéhez kapott.
- Ez nagyon fáj! – kiabálta, s közben a halántékát fogta mindkét oldalon.
- Mi a baj Mrs. Dex?
- Nem tudom, nagyon fáj a fejem!
2.
Becsukott szeme látni engedte Laurának, mi fog történni. Egy hatalmas karmos lényt látott, aki megragadta az intézet egyik lakóját. Hatalmas karmaival felhasította a hátát, melyből ömlött a vér. Laura szinte érezte a szagát, és a szájában, a vér ízét. Ekkor összeesett.
Az orvos, a karjába kapta, és bevitte az intézet gyengélkedőjére. Órákkal később tért csak magához, és az első percekben nem is tudta mi történt. Barátnője néhány mondata azonban már elég volt, hogy minden csepp vérre visszaemlékezzen.
- Szóval azt mondtad fáj a fejed, kiabáltál, és azt mondtad, hogy minden csupa vér! Aztán elájultál.
- Inkább a másik kifejezést használd…
- Rendben. Elvesztetted az eszméletedet. Emlékszel már?
- Igen, mindenre. Egy hatalmas szőrös szörnyeteg, engem bámult. Aztán megragadta az első emeleten lakó Rain – t, tudod, aki azt hiszi, hogy állatokkal tud beszélni. Felhasította a hátát, mint valami kés, és ..oh Istenem.. az a rengeteg vér!
- Ez az egész nevetséges Mrs…- szólalt meg az orvos, de Laura a szavába vágott.
- Szóval nem hisz nekem?
- Természetesen nem. Biztosra veszem, hogy rosszul döntöttem, és még nem szabad elengednem. Nem készült fel rá.
- Nem tarthat itt! Hiszen egyszer már azt mondta, hogy hazamehetek. Nem vonhatja vissza!
- Dehogynem. Bármikor megtehetem, ha úgy látom, hogy még nem jött meg az esze teljesen.
- Bárhogy történnek majd a dolgok, Rain – t akkor is meg kell védeni!
- De nincs mitől megvédeni, hiszen csak álmodta az egészet.
- Talán igaza van Laura. – szólt Marie, bár ne tette volna.
- Azzal nem segítesz, ha őrültnek tartasz!
- Nem tartalak annak! Csak azt mondtam, hogy szerintem még egy ideig itt kellene maradnod. Nem ok nélkül képzelődsz.
- De én nem képzelődöm! Ebből elegem van. Inkább felmegyek a szobámba!!! – kiabált Laura, majd felkelt az ágyról, és elviharzott.
Aznap éjjel Laura újra látta mi fog történni, de ezúttal már álmodta. Az épület mögötti hatalmas parkban volt. Korom sötétben. Minden homályosnak tűnt. Meghallott egy reccsenést, visszafordult, de csak egy árnyat látott. – Talán már az árnyékomtól is megijedek!? – szólt idegességében. Ekkor meghallott egy éles sikolyt, ami a háta mögötti hatalmas tölgyfa irányából jött. Mikor megfordult, meglátta a hatalmas fenevadat, amely egy  fehér pulóveres lányt tartott karmai között.
Végighasított a hátán, aztán pedig felemelte, és kiharapott egy hatalmas darabot a lány combjából. Az asszony, valami ismerős csillogást látott a démoni alak szemében. Laura ekkor verítékben úszva, hangosan lihegve felriadt.
3.
A reggeli ébresztőig már nem tudott visszaaludni. Órákon keresztül a látomáson gondolkodott. Annyira ismerős volt az a szempár. Bárhogy törte is Laura a fejét, nem tudott rájönni. Később pedig azzal töltötte idejét, hogy kitalálja, hogyan menthetné meg Rain – t. Szegény lány. Neki sem volt könnyű élete. Laura visszaemlékezett, arra a napra, amikor bemutatták őket egymásnak. Rain, akkor 23 éves volt, és 19 évesen lett az intézet lakója. Végignézte, ahogy az apja halálra veri az anyját, aztán mikor az apja megtalálta a lányt a szekrényben, őt is csaknem holtra verte. A szomszéd hívta ki a rendőrséget. A kórházi kezelés után egyenesen ide szállították Rain – t. Sokkot kapott, és azóta az apját látja minden éjjel, ahogy a nadrág szíját emeli, hogy lesújtson vele. Sokszor halott anyjával is beszélget, s olyankor kicsit megnyugszik.
Gondolatait Marie szakította félbe.
- Laura mért nem felelsz? Még mindig haragszol rám?
- Hogy?
- Percek óta szólongatlak, hogy gyere le reggelizni velem!
- Elgondolkodtam, és nem hallottalak.
- Ne haragudj a tegnapiért, kérlek. Tényleg nem akartam neked rosszat, de a dokinak igaza volt. Nem készültél fel arra, hogy egyedül élj. Még nem!
- Én sajnálom, hogy úgy kiabáltam veled, de akkor is rosszul esett, hogy nem hittél nekem. És azt is elismerem, hogy számotokra hihetetlennek hangzik, amit mondtam, de én tényleg láttam, ami azzal a szegény lánnyal történt.
- Hát rendben. Ha azt mondod, hogy ez nem valami hallucináció volt, akkor én hiszek neked.
- Hidd el, valóság volt! De ezt majd folytatjuk. Farkas éhes vagyok.
Laura felöltözött, majd együtt lementek az étkezőbe. A reggeli mindig ugyanaz. Pirítós, mogyoróvajjal, és hozzá kávé, vagy tea. Dög unalmas! Miután a lányok befejezték az evést,  Marie az edzőterembe ment, egy kis kikapcsolódásra, Laura pedig a szobájába igyekezett. Út közben elhaladt orvosa irodája mellett, ahonnan hangokat hallott, így megállt, és fülét az ajtóra tapasztotta.
- Kérlek Ted, ne csináld ezt! Biztosan meg tudjuk beszélni!
- Nem Rain, nem! Vége van érted? Én már nem akarok tőled semmit. Meg kell értened, hogy én nős ember vagyok, és ha a feleségem rájön a viszonyunkra, oltári botrány lesz! Legutóbb is majdnem lebuktattál! Otthagytad a melltartód a hálószobánkban, és Jane megtalálta.
- És mit mondtál neki?
-    Azt hogy neki vettem, de nem volt időm becsomagolni.
- És?
- Gúnyosan azt válaszolta, hogy ennyire nem téveszthettem el a méretet. Persze, gondoltam magamban, hiszen fele akkora melle van, mint neked.
- Ígérem, óvatos leszek.
- De nem csak erről van szó! Én az orvosod vagyok, és kettőnk közt soha nem is lehetett volna egy ilyen kapcsolat. Az igazgatóúr nyugdíjba szeretne vonulni, és engem nevez ki utódjának. És ha kiderül a viszonyunk, nemcsak az állásom ugrik, de talán az engedélyem is. Tönkretennéd az életem, értsd meg végre!
- Szóval az állásodat félted! De ez akkor nem volt ilyen probléma, mikor együtt voltunk abban az ágyban, ahol te a nejedet dugod ugye? Nos, ha így állsz a dologhoz, akkor én is. Ha szakítasz velem, beköplek a feleségednek is, és kirúgatlak erről a lepratelepről, megértetted?
- Ne légy közönséges. Oké, rendben, nyugodj meg szépen! Figyelj rám! Találkozzunk éjfélkor a parkban, az épület mögött rendben?
- Szóval nem szakítasz velem ugye?
- Nem.
- Rendben van. Akkor éjfélkor…és pontos légy!
- Az leszek. – mondta mosolyogva Ted, s akkor már tudta, hogy mit kell tennie. Örömtől csillogott a szeme, s a megkönnyebbülés gyengéd hullámai kerítették hatalmukba.
4.
Laura elsétált az ajtó elől, mielőtt még Rain kilépett volna. Egyenesen a szobájába ment, és időközben végiggondolta terve minden részletét. A kicsi szobában, ágyán fekve a percek óráknak tűntek. Úgy érezte, sosem jön el a sötétség.
Végül elérkezett az idő. Felpattant, felvette edzőcipőjét, majd a kabátját, és végül elhagyta a szobát. A konyha felé sietett. Megragadta a legnagyobb kést, ami kiállt a tartóból, majd a kijáratot vette célba.
A parkban szinte teljesen sötét volt. Csak néhány utcai lámpa fénye világított. Ahogy Laura elsétált az egyik mellett, az belesütött a szemébe. Az éjszaka nagyon hideg volt, ráadásul az asszony tenyere izzadt, annyira szorította a kést jobb kezében. Órájára pillantott: 23.57. Ahogy leengedte a kezét, meglátta Rain – t, az egyik fenyőfa alatt.
A lány reszketett, mint a nyárfalevél, és szinte minden másodpercben az óráját leste. 00.16.: Rain elindult visszafelé, mikor a mögötte lévő nagyobb bokorból előugrott a démon, akit Laura a látomásaiban látott. Ráugrott Rain hátára, aki hatalmasat sikoltott. Laura odarohant, és a kezében lévő kést a lény mellkasába vágta. Az acél tövig hatolt, s a seb környékén a vér kis buborékokban tört elő. A szörnyeteg hatalmas, emberi ordítással a földhöz csapódott, s mielőtt végleg lecsukta szemét, Laura rájött, kié volt az a csillogó szempár.
A lány meglátta a „lény” nyakán a rózsaszín csíkot. Ott illeszkedett a szörny maszkja a test jelmezéhez. Mikor Laura lerántotta a maszkot, egyáltalán nem lepődött meg, hogy Ted élettelen üveges szeme néz vissza rá.
A rendőrség kiérkezett a helyszínre, mindkét lány ugyanazt mondta: miszerint Ted meg akarta ölni Rain – t, Laura pedig megakadályozta. Ted felesége számára fény derült „hites ura” hűtlenkedésére, s ezek után, boldogan utazott el szeretőjével Barbados – ra, nem törődve a gyásszal. S hogy mi okozta, ezeket a látomásokat? Erre tudományos magyarázatot senki sem tudott adni. Az orvosok szerint talán a trauma. A  tudat, hogy a lányt elengedték, s ezentúl egyedül kell élnie, előidézhet ilyesmit. Megijedt a rá váró nehézségektől. Laura szerint pedig megérzés volt. Valami visszahúzta az intézetbe, egy érzés, ami a hatalmába kerítette, s addig nem nyugodhatott, míg a végére nem járt.
Az elmegyógyintézet másik főorvosa Dr. James Brennan, Rain – t, Marie Claire – t, és Laura – t, egy év további intézeti kezelés után gyógyultnak nyilvánította.
A három lány, együtt bérelt lakást Los Angeles – ben. Négy év együttélés után Laura bejelentette: nem lakik tovább velük, s  azóta már mindhárman lázasan tervezik James, és Laura közelgő esküvőjét…
25. rész
A zsaroló tanár
- Tehát, a mai óra ezzel majdnem véget ért.  – mondta a tanár, unott képű diákjainak, akik pillanatok alatt kivonultak a teremből. Az egyik utolsó Emma lett volna, ha Will tanár úr nem szólítja le.
- Miss Black! Ráérne egy percre?
- Hogyne!
- Szeretnék beszélni önnel arról, ami a szertárban történt.
- Mr. Henessy, tudom, hogy nem lett volna szabad.
- Fölösleges magyarázkodnia. Mindketten tudjuk, hogy ismerem az apját, és azt hiszem kötelességem elmondani neki, hogy maga az ő alkalmazottjával szűrte össze a levet az iskola szertárában!
- Semmi oka nincs rá, hogy eláruljon! Megmondtam, hogy nem fog többet előfordulni.
- Kérem Miss Black, ez itt nem bordélyház! Ez egy iskola, és itt nem tűrhetjük meg az ilyen viselkedést! Mégis milyen példát mutat ezzel a diáktársainak?
- Nem akartam rossz példát mutatni, és senki más nem látott! Felnőtt emberek vagyunk. Értse meg, hogy elvesztettem a fejem. Ugyan már, hiszen nincs olyan ember, aki ne hibázott volna életében legalább egyszer! Még maga sem tökéletes!
- Nos, ebben igaza lehet. Talán van rá mód, hogy elsimítsuk ezt a kis félreértést köztünk.
- Mi lenne az?
- Nézze! Gondolom, tisztában van azzal, hogy mennyire vonzó nő!
- Mi? Mégis minek néz engem?
- Ugyan kislány! Talán, ha egy kis ideig olyan szenvedéllyel tarthatnám a karjaimban, mint a barátja… Igazán nem lenne ellenemre, és segítene elfelejtenem, amit láttam. Senki nem tudná meg.
- Ez gusztustalan, és maga megőrült! Soha nem érhet hozzám!
- Ahogy akarja. De, akkor az apja meg fogja tudni mi történt, és kirúgatom ebből az iskolából, arra mérget vehet!
Ekkor a lány szemében egy pillanatra a sárgás fény megcsillant, s ezzel együtt a remény is: van kiút. A terv világosan kirajzolódott előtte, s már nem félt a lelepleződéstől.
- Rendben van. Maga nyert. Ma éjjel elmegyek a házába. Így rendben van?
- Tökéletes.  – mondta a férfi. Felírta a címét egy lapra, amit kitépett a füzetéből, és Emma kezébe nyomta. A lány elvette a papírt, és kisétált az osztályteremből. Az ajtó hangosat csapódott utána.
Mikor Emma készülődött, már a markában tartotta a wendigo lelke. Ismét nem volt ura önmagának. Felvette sötétkék combközépig érő szoknyájához, a fekete testhez simuló pulóvert, melyen kissé átlátszott az alatta lévő melltartó. Majd kesztyűt húzott, és végül a bőrkabátját. Kését, a bokájára erősített szalag tartotta. Mély lélegzetet vett, s elhagyta a házat. Hosszú, fekete hajában, most lila tincsek húzódtak.
A tanár otthona, a város másik végén, egy régi buszmegállóval szemben volt. Egy kisebb park állt a közelben, s mire a lány odaért, már teljesen besötétedett. A lehullott falevelek szellemekként rezzentek meg, ahogy lépett.
Megállt a bejárati ajtó előtt, s hangosan bekopogott. A férfi szinte rögtön ajtót nyitott.
- Késtél!
- Ne feszítse túl a húrt Henessy! Épp elég, hogy ilyesmire kényszerít.
- Miss Black, jöjjön be.
- Hogy miért nem úszkáltak cápák a magzatvizében…- hogy ez mekkora közhely volt…gondolta a lány magában.
- Tessék?
- Áh, semmi.
Mindketten bementek. A férfi leült, lábát a fekete kanapéval szembeni dohányzóasztalra tette.
- Nagyon dögös ez a cucc rajtad. – mondta, s közben szakadatlan bámulta Emma testét. – Tudod, manapság olyan ritka a jó nő, mint a szűz lány.
- Essünk túl a dolgon, jó?
- Ne légy már ilyen hideg!
- Mégis mit vár? Hányingerem van magától!
Henessy felállt, és elkezdte Emma nyakát csókolgatni. A lány néhány másodpercig tűrte, majd ellökte a férfit.
- Most mi bajod van?
- Az jutott eszembe, mért nem megyünk fel? Hm? Ha már megtörténik, adjuk meg a módját.
- Ezt a beszédet szeretem, kislány! – mondta a férfi, majd megragadta Emma kezét, és felvezette a lépcsőn. Ott balra, az első ajtó vezetett a hálószobába.
- Vetkőzz le, és feküdj az ágyra. – szólt Emma, és a sárga ragyogás ott volt a szemében.
Henessy engedelmeskedett, és pillanatok alatt ledobta ruháit, majd az ágyra feküdt. Emma zsebében ott lapult, amire szüksége volt s minden készen állt terve megvalósításához. Elővette a zsebéből a nem túl vastag, de erős kötelet, és az ágyhoz lépett.
- Kötél? Szóval játékosra vesszük a figurát? Nem sejtettem, hogy ilyen vad is tudsz lenni.
- Maga semmit nem tud rólam tanár úr! Adja a kezét.
Emma odakötözte előbb a jobb, majd a bal kezét is az ágy rácsához, s ezután a lábait is kikötötte.
- Mondja, van valahol gyertya? Csinálok egy kis hangulatot.
- Igen, a fürdőszobaszekrényben.
A lány kiment egy gyertyáért. Meggyújtotta, aztán egyik lábát átvetette a férfin, majd az ágyra térdelt.
- Nos, tudja tanár úr, a gyertya sok mindenre jó. Egy kis romantikus hangulat, félhomály, és kész is a csodás este. De én valami mást terveztem. – mondta a lány, s miután egy zoknival betömte, és cellux ragasztóval beragasztotta a férfi száját, lassan a mellkasára csöpögtette a forró gyertya viaszát. Henessy ordítani szeretett volna, de tömött szája nem engedte, így csak vonaglott. Emma nem kímélve folytatta a kínzást. Hogy elég viaszt kapjon, kis időre félretette a gyertyát. Előhúzta kését, és lassan, vágásokat ejtett a férfi bőrén. A mellkasán, a két karján, és a lábain is. Henessy szeméből már patakzottak a könnyek, s ha megtehette volna, könyörögne a halálért. Emma a gyertyára pillantott, s elégnek tűnt a viasz, következő játékához.  A lány leszállt az ágyról, megfogta a gyertyát, s a viaszt, Henessy ágyékára öntötte. A férfi megfeszült, s ekkor a lány letépte a ragasztót. Az kiköpte a zoknit, s miután hatalmasat ordított, ordibálni kezdett.
- Te büdös ribanc! Engedj el, de azonnal! Megöllek, megértetted? Te útszéli szajha, azonnal engedj el!
- Remélem ezt nem gondolta komolyan. Semmi esetre sem tehetem, hiszen akkor nem csak, hogy elárulna az apámnak, de még a rendőrségre is elmenne, amire semmi szükségem. Szerintem maga is tudja, hogy meg fogom ölni.
- Mi? Ugyan már, hiszen csak egy kis szexet akartam…semmi mást. Engedj el, és elfelejtem, mit csináltál.
- Látja? Ha könyörög, akkor tud kedvesebb is lenni. De mégis mit gondolt rólam? Hogy zsarolással kierőszakolhatja, hogy lefekszem magával?
S ekkor, Emma kimondta azt, ami minden férfi rémálma.
- És egyébként is. A maga….hmm.. micsodája, igazság szerint, kritikán aluli méretekkel rendelkezik. Ugye érti? – mondta Emma. Mutatta hüvelyk, és mutató ujja közti kis távolságot szemléltetésként, s hangosan elnevette magát.
- Jó éjt Mr. Henessy – mondta. Ezután letette a gyertyát, újra megfogta a kést, s kétszer a férfi mellkasába szúrta.
Akkor tért újra magához, amikor úton volt Oliver lakására. A férfi, még aznap délután felhívta, hogy mindent előkészített a démonűzéshez.
26. rész
Boszorkányerő
- Szia drágám – mondta Oliver, és egy puszit nyomott Emma szájára. – Baj van?
- Igen! Ez az átkozott lény bennem! Ez a baj! Az éjjel megöltem a tanáromat.
- Hogy? Jesszus! Sürgősen meg kell szabadulni ettől az izétől!
- Nekem mondod? Na, minden megvan?
- Igen. Remélem, semmit nem hagytam ki. Egy boszorkánysággal foglalkozó könyvben voltak a hozzávalók, de igézetet nem találtam benne. Azt neked kell írnod.
- Nem gond. Majd én megpróbálom.
- Ki kell pakolni.  – mondta Oliver, és egy hatalmas táskából elkezdte a nappali asztalára tenni szerzeményeit. – Tehát, a teendők: Kell egy barna gyertya, amit barna cukorral teli tálba teszünk. Fel kell írni a gyertyára háromszor az ellenség nevét.
- De azt sem tudjuk mi ez.
- Szerintem csak ..találjunk ki egy nevet. Legyen: Wendigo. Na? Egy filmben láttam nem rég. Valami szörny neve volt.
- Hát rendben. Gondolom, csak magát a gonoszt jelöljük meg vele, és teljesen mindegy milyen nevet használunk.
Emma háromszor felírta a nevet, a barna gyertyára.
- És akkor kell elmondani az igézetet, miközben meggyújtod majd a gyertyát.
- Öhmm.. Rendben. kezdjük. Szóval… - Emma meggyújtotta a gyertyát, s közben mondta, ami először az eszébe jutott:
Boszorkányok erői, feltámadjatok!
Pokoli lelkek, itt ne maradjatok!
Isteneinket szólítjuk, varázsunkat segítsétek!
Démoni erőt, testemből kiűzzétek!
Emma testéből, a vörös köd visszaszállt Oliverbe, s a lány ájultan zuhant a szőnyegre, miután erős, kékes fény járta be egész testét, majd eltűnt benne.
- Emma! Szólalj meg! – kiáltott Oliver, s a lányt a kanapéra tette. A férfi gyengéden simított végig az arcán. Ekkor tért magához.
- Mi történt?
- Elment. Már nincs benned a szörnyeteg. – lassan lehajtotta a fejét. Nagyon fájt, hogy hazudnia kellett, de nem volt más választása. Alig mert Emma szemébe nézni.
- Tényleg?
- Igen. Láttam, ahogy eltűnt. Nincs többé!
- Annyira boldog vagyok. Köszönöm neked. – mondta a lány, és megölelte.
- Te, ez a varázsige nagyon jó volt.
- Igyekeztem. Végig arra gondoltam, hogy végre ne kelljen félelemben élnem, hogy vajon mikor bántalak téged, vagy valaki mást.
- Emiatt már nem kell aggódnunk.
27. rész
Hűtlenség
„Nem akarok többé ölni! Elég volt! Megtaláltam azt, akit egész életemben kerestem. A legszebb lányt a világon, nem tudnám elviselni, ha elveszíteném! Meg kell szabadulnom ettől a démoni lélektől!! Valahogy el kell fojtanom, de annyira erős az akarata! Uram Isten, mi lesz, ha Emma megtudja, hogy hazudtam neki? Nem titkolhatom előle örökké! Annyira félek. Nem, nem akarom megölni, nem!”
Oliver gondolataiból visszatérve épp áldozata szívéből húzta ki hatalmas kését. Nem tudta visszatartani másik énjének gyilkos ösztöneit. A csavargó asszony halott testét egy nagyobb szemetesbe dobta, majd eltűnt az éjszaka sötétjében.
Szomorúan ült le a Blue Rose bárpultjának egyik székére.
- Mit adhatok?
- Whiskyt jéggel. Kicsit döglött az este nem?
- Máris. Nos, mindjárt éjfél, és hétköznap este van. Az emberek holnap dolgoznak, így nem is csoda. – mondta a férfi, s fél percen belül az italt már Oliver szürcsölhette.
Az émelyítő dohányfüst szaga belengte az egész helyiséget. A pult túlsó végében egy fiatal szőke hajú nő épp telefonján kiabált valakivel, a háta mögötti közeli asztalnál pedig egy öltönyös férfi várakozott vörös rózsát szorongatva a kezében. Oliver órákon keresztül ivott. Már alig tudott ülni, és mindenen nevetett, amikor a csinos, fiatal szőke hajú nő megszólította.
- Szeretné, ha megvigasztalnám, ezen a holdfényes éjszakán? – kérdezte, s közben lassan végigsimított a karján. – Jöjjön! Ilyen állapotban nem ülhet volán mögé.
- Engem ccsak ez a néhhhány pohár tud jobb kedvre deríteni csilllagom. Éss eggyedül is hhhaza tudok menni.
- Ugyan már. Hiszen már holt részeg. Na jöjjön, hazaviszem.
- Ahhhogy akarja szépssségem. – Oliver vigyorgott, átölelte a nő vállát, miközben a szeme sárgán megvillant.
Másnap reggel Oliver a nő mellett ébredt, az ágyban. Erős fejfájás gyötörte. Amikor az asszony felült, ő vette észre, hogy a hálószoba ajtajában van valaki.
- Hé tigris, ki ez a kislány?
Oliver az ajtó felé nézett, s meglátta Emmát, ahogy könnyes szemeit törölte. Mikor egymás szemébe néztek, a lány megfordult, és kifelé igyekezett a lakásból. A férfi utánaszaladt, megragadta a karját, és mikor maga felé fordította, a lány jobb tenyere hatalmasat csattant az arcán.
- Te szemét! Végeztem veled! - mondta, és kiszabadulva a szorításból, a lépcsőhöz rohant, majd az utcára. Emma elindult az út másik oldala felé, ekkor a férfi utána kiáltott.
- Emma, várj! Hallgass meg! – a lány megfordult, de nem figyelt a közeledő autóra.
- Vigyázz!!!
Már késő volt. A lány nem vette észre időben. A kocsi vezetője próbált fékezni, de még így is erősen csapódott az autó eleje Emmának. Végiggurult felfelé a szélvédőn, majd a kocsi tetején, és végül a csomagtartót alig érintve esett a betonra.
- Neeeee! – kiabálta Oliver, majd odarohant a lányhoz. Mellé térdelt, két ujját oldalt a nyakára tette, hogy érezze a pulzusát. Az emberek a test köré gyűltek.
- Uram Isten! Valaki segítsen! Hívják a mentőket!
- Magánál van? – kérdezte az egyik 70 körüli járókelő, aki tanúja volt a balesetnek.
- Nincs! Hívják már a 911 – et!
- Már úton vannak, nyugodjon meg fiatalember.
- Nagyon sok ez a vér.
- Nem lesz semmi baja, fiatal és erős.
Amikor megjött a mentő, óvatosan a hordágyra tették a lányt, majd be a kocsiba. Végül Oliver is beszállt, fogta a kezét. Így indultak el a kórházba.
28. rész
Szakítás
Oliver a kórházi váróban sétált fel – alá. Bűntudatot érzett, amiért elterelte a lány figyelmét. Nagyon félt, mi lesz, ha magához tér. Biztosan tudta, hogy ebből csúnya veszekedés lesz. De hogy mondhatná el, hogy a démon vette rá a csalásra? A férfit gondolataiból az orvos térítette magához.
- Jó napot. Maga a sérült rokona?
- A  hölgy a kedvesem. Oliver Abott vagyok. – nyújtott kezet az orvosnak.
- Dr. Drake Striker. – a férfi megszorította Oliver kezét.
- Mondja doktor, hogy van Emma?
- Meg kell, mondjam hogy eddig nem hittem a csodákban, de ez az eset hihetetlen. Alig néhány karcolás van rajta, és egy kisebb agyrázkódást leszámítva semmi baja.
- Szóval rendbe jön ugye?
- Természetesen. Ma éjszakára még benntartjuk megfigyelésre, de holnap reggel hazamehet. Ha akar, bemehet hozzá.
- Igen szeretnék.
- Az 1408-as szobában. A folyosón egyenesen, az utolsó szoba balra.
- Köszönöm.
Ahogy Oliver közeledett Emma felé, egyre lassabban haladt. Már egyáltalán nem volt biztos abban, hogy be akar menni. Megállt az ajtó előtt, s benézett a kis ablakon. Emma szeme csukva volt. Oliver bement, s leült az ágy melletti székre.
- Emma, hallasz engem? Hogy érzed magad?
A lány kinyitotta a szemét, ránézett ugyan, de mély szomorúság áradt a tekintetéből.
- Pocsékul. És tőled csak rosszabbodik. Mit keresel itt?
- Bejöttem veled a kórházba. Tudni akartam jól vagy – e. Nagyon megijesztettél!
- Remélem, elnézed nekem, hogy nem érdekel. Menj el!
- Nem akarok elmenni. Kérlek, miért nem beszéljük meg?
- Ezen nincs mit beszélni. Megcsaltál engem!
- Annyira sajnálom. Értsd meg, hogy részeg voltam. Azt sem tudtam, mit csinálok. Az a nő nem jelentett semmit. Hisz még a nevét sem tudom. Kérlek, ne rontsd el a kapcsolatunkat egy hibáért.
- Hogy én rontom el? Az ég szerelmére, te voltál aki elcseszte! Lefeküdtél egy másik nővel!
- Nagyon sajnálom. Mégis mit mondhatnék még?
- Én már nem tudok bízni benned.
- Ez most mit jelent? Így akarod befejezni? Esélyt sem adsz, hogy jóvátegyem?
- Bizalom nélkül nem megy. És te ezt eljátszottad.
- Én szeretlek.
- Nem! Nincs többé jogod ezt mondani! Köztünk vége mindennek. Menj el! – mondta, s már könnyek gördültek le az arcán.
- Nem, még nincs vége. Én nem fogom feladni. – mondta Oliver, s miután letörölt egy könnycseppet Emma arcáról, elhagyta a szobát.
29. rész
A búcsú 2/1.
Miután Emma kikerült a kórházból, nagyon hallgatag, és visszahúzódó lett. Szakítása jobban megviselte, mint gondolta. Állandóan csak Oliverre gondolt. „Péntek este van, és én csak a volt pasimra, tudok gondolni, ahelyett, hogy szórakoznék.” Gondolataiból, mobilja csengése riasztotta vissza a valóságba. A Fűrész a kedvenc filmsorozata volt mindig, ezért erre állította be a telefont. Kezébe vette, és a kijelzőn látta, hogy Oliver az. Megint.
- Igen?
- Szia. Csak azt akartam tudni, jól vagy – e. Jól vagyok, most már tudod. Le kell tennem.
- Várj! Kérlek. Nincs kedved elmenni valahová?
- Szerintem te csak azt felejtetted el, hogy szakítottunk.
- Tudom, tudom. De, csak barátokként nem lóghatnánk együtt egy kicsit? Nagyon hiányzol.
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet. Te is nekem.
- Hogy?
- Igen, jól hallottad. Hiányzol. De ettől még nem kell hasra esni. Hát rendben van. Mit akarsz csinálni?
- Szeretnék neked mutatni valamit. Elmegyek érted kocsival jó?
- Oké.
- Akkor indulok. Húsz perc, és ott leszek.
- Jó, szia – mondta Emma, és letette a telefont.
Nem tartotta jó dolognak, hogy együtt elmenjen csavarogni vele, főleg, hogy csak egy hete szakítottak. De még mindig jobb, mintha itthon gubbasztana, és azon rágná magát, épp milyen csajjal van együtt.
Épp öt perccel előbb készült el, mint ahogy Oliver autójának dudáját meghallotta. Fekete farmert (Oliver kedvencét) vette fel, és egy kivágott világoskék felsőt. Erre vette a bőrkabátot, és eközben hagyta maga mögött a lépcsőket. Amikor kilépett a házból, megcsapta az enyhe szél, és a csípős esti hideg. Odament a kocsihoz, s amikor meglátta, hogy Oliver kiszáll, zavarba jött.
- Szia. Remélem, nem várakoztattalak meg.
- Nem. Épp kész lettem, amikor hallottam a kocsit.
Oliver magához ölelte a lányt. Mindketten elgyengültek néhány pillanatra, egymás szemébe néztek, ajkaik csak egy hajszálnyira voltak egymástól, végül Emma észbekapott és kissé eltolta magától a férfit.
- Ne haragudj. Csak annyira…hiányoztál.
- Semmi baj.
- Szálljunk be. – Oliver kinyitotta a lánynak az ajtót, megvárta, amíg beül, majd becsukta az ajtót, és átment a másik oldalra.
- És hová megyünk? – kérdezte Emma, s közben elindultak.
- Az meglepetés. Egy olyan helyre, amit nagyon szeretek, és mindig is meg akartam neked mutatni.
- Mi van az étteremben? Jól megy a munka?
- Oh igen, nagyon. Képzeld, apád felajánlotta, hogy üzletvezető helyettes lehetek, ha még fél évig ott dolgozom.
- Ez nagyon jó.. ugye?
- Nemet mondtam.
- Miért?
- Mert jelentkeztem egy azonnali étteremvezető helyettesi munkára New York – ban, és tegnap válaszoltak, hogy felvennének.
- Micsoda? El akarsz menni Angels Mills– ből? – kérdezte Emma. Kezdeti jókedvét átvette a szomorúság.
- Ha te nem vagy velem, nincs miért maradnom.
- És mikor kell végleges választ adnod?
- A jövő héten kezdek. És veled? Mi a helyzet az iskolában?
- A tanulás nem megy annyira. Nem tudok odafigyelni. Viszont, az iskolai novellaverseny sikere után, indulok a városin is. Már elküldtem a novellámat.
- Tényleg? Ez nagyon jó! A végén még író lesz belőled!
- Azt nem hiszem, de legalább ezekkel lesz egy kis zsebpénzem. Feltéve, ha megnyerem a városi versenyt is.
- Biztosan te leszel a győztes, hiszen az előző díjat is te kaptad meg.
- De akkor csak a mi iskolánk vett részt. Egy város diákjaival szemben már nagyon kevés esélyem lesz.
- Meg is érkeztünk. - mondta Oliver, és egy fákkal körülvett hatalmas tisztáson parkolt le a kocsival. Ahogy kiszálltak, Emma rögtön meglátta a tavat. Közelebb mentek, s így tisztán lehetett hallani a békák hangos, kórusszerű brekegését.
- Nagyon szép ez a hely. De miért hoztál engem ide?
- Mindig idejöttem, ha egyedül akartam lenni, vagy csak kellett egy kis idő, hogy gondolkodjak. Nagyon szeretem ezt a tavat. Csendes, és gyönyörű látvány. Majdnem olyan szép, mint te.
- Ugyan már. Remélem, nem akarsz zavarba hozni.
- Miért? Talán sikerült? – mondta Oliver, s közben mosolygott.
- Egy kicsit.
- És volt még egy oka annak, hogy elhoztalak ide.
- Mi lenne az?
- Amikor még együttvoltunk, sokat ábrándoztam kettőnkről, a jövőnkről, és mindig úgy képzeltem, hogy itt fogom megkérni a kezed.
- Ez komoly? Meg akartál kérni?
- Igen. Persze nem azonnal, de egy - két év múlva megtettem volna. Amikor úgy érezném, hogy felkészültél rá. Szerettem volna, ha látod ezt a tavat, mert nagyon szeretem. És úgy gondoltam, neked is tetszene.
- Nagyon megleptek a gondolataid. – mondta Emma, s összekulcsolta a karjait.
- Mi a baj?
- Nagyon fázom.
30. rész
A búcsú  2/2
Oliver magához húzta, és megölelte.
- Jobb már?
- Igen, kicsit.  – Emma elhúzódott kissé, s most Oliver a lány szemébe nézett, de még mindig egymáshoz simulva. Lassan közeledett a férfi ajka, majd becsukta a szemét, és megcsókolta. A hold fénye bevilágította az egész tisztást. Hosszan csókolták egymást, végül Emma lökte el magától a férfit.
- Ne!
- Mi a baj?
- Nekem ez nem megy.
- Micsoda? Hiszen visszacsókoltál. Kérlek, kezdjük újra, hiszen szeretlek, és te is engem. Ne próbáld letagadni. Az imént éreztem, és te tudod, hogy nem tévedek. Egy érzelmek nélküli lány nem csókol úgy, ahogy az előbb te.
- Sosem volt kérdés, hogy mit érzek irántad. Nem azért szakítottam veled, mert nem szeretlek, hanem, mert megbántottál, és haragudtam rád!
- És még mindig?
- Igen. Még mindig haragszom – mondta Emma, s közben lehajtotta a fejét.
- Nem erre gondoltam. Még mindig szeretsz? Nézz a szemembe! És mond ki, hogy nem szeretsz! Akkor elfogadom, hogy vége.
- Nem…
- Nem tudod megtenni igaz?
- Hát nem fogod fel? Gyűlöllek azért, amit velem tettél, megcsaltál engem, elárultad a szerelmemet, és én nem tudok megbocsátani! Mindent tönkretettél!
- Pedig megoldást kell találnunk.
- A lehető legjobb, az amit én tettem. Szakítottam veled, és ez nem változott meg az előbb történtek ellenére sem. És most, vigyél haza.
Oliver leparkolt a lány szüleinek háza előtt, s leállította a motort.
- Akkor vége? – kérdezte Oliver, s egy könnycsepp siklott végig az arcán.
- Igen.
- Ugye tudod, mennyire szeretlek? És azt is, hogy nagyon sajnálom, amit tettem. Szabad?
- Micsodát?
- Az utolsó csók?
- Gyere. – mondta Emma, s mosolygott. Hosszan csókolóztak, majd Oliver megölelte a lányt. – Szeretlek.
- Én is szeretlek.  – mondta Emma. Már mindketten sírtak, s a lány jobbnak látta, ha kiszáll, de még egyszer Oliver szemébe nézett.
- Most láttalak utoljára igaz?
- Igen. Mindenképp el akartam búcsúzni.
A lány arcán legördült egy könnycsepp.
- Ne sírj szerelmem. Csak… beszélj!
- Mit mondhatnék?
- Egy szavadba kerül, és maradok. Kérlek, mond ki!
- Nem lehet! Nem lenne tisztességes veled szemben. Semmi nem változott meg bennem. Nem tudnék újra bízni benned, és így nincs értelme miattam maradnod. Majd találsz magadnak egy lányt akivel boldog leszel.
- Mindig csak téged foglak szeretni.
- Mennem kell.
Hosszan csókolóztak, aztán miután Emma bement a házba, a férfi elhajtott.
Ettől a naptól fogva a lány élete gyökeresen megváltozott. Oliver elment. Emmát csak az éltette, hogy minél többet gyakorolhassa a képességeit, amiket felfedezett magában, a boszorkányságot, és a városban egyre inkább elterjedt sötét erőket pusztítsa.