Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Nooa Järvinen nem őrült meg. Erre akár mérget is venne, még ha a bátyja, a pszichiáter és...
Áldozat vagy hős?
Miután lecsillapodott a légzésem felkeltem az ágyról és körbenéztem a szobában. Lauren már...
Hazatérés
Sárkányharag
Friss hozzászólások
MelegPista: Igen, az elvárások már ismerős...
2021-10-20 04:05
blackforrest: A nagy többség:Adonisz és olya...
2021-10-19 13:20
MelegPista: Kár, mert egyrészt úgy nem len...
2021-10-18 16:24
blackforrest: Mert manapság nincs idő semmir...
2021-10-18 13:01
blackforrest: Összekötő kapocs lehet pld a f...
2021-10-18 12:59
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Negyedik fejezet Pozitivitás ide vagy oda, a tény változatlanul

Anya ment hívni Húgit, én pedig elkezdek mosogatni. Ahogy várom, hogy megteljen a mosogató meleg vízzel, olyan hirtelen és olyan elemi erővel tör rám a sírás, hogy magam is meglepődök. Nem tudok tenni ellene, csak ráborulok a mosogató szélére, egész testemet rázza a zokogás. Arra eszmélek, hogy kifolyt a mosogatóból a víz -Akár a könnyeimet is szimbolizálhatná, gondolom keserűen, gyorsan elzártam a csapot és elkezdem takarítani ami lecsöpög. Közben rendületlenül sírok. Egyszer csak rájövök, miért. Túl eseménytelen az életem. Eljárok tornára, jövőhéttől masszőrhöz is, és most Anyával is programot szervezünk, de mégis azt érzem, hogy üres a lelkem. Igaz, hajnalban elhatározásra jutottam, hogy változtatok a viselkedésemen, az emberekhez való hozzáállásomon, ez egy pozitív dolog, és örülök is, hogy eljutottam erre a pontra. De akkor miért ilyen nehéz a lelkem? Miért érzem úgy, mintha súly lenne a mellkasomon és hogy nehéz lélegeznem? Be kell látnom, a baleset óta az életem összeomlott.  A helyzet az, hogy nem tud segíteni senki. Eljárhatok én bármennyi jó hírű pszichológushoz, nem fog jót tenni, mert nem vagyok depressziós. Fenekestül felfordult minden körülöttem, igen, hiányzik David és minden éjjel újraélem, hogy a kamion belénk rohan, ez is tény, de ezek már nagyon lassan, de csillapodnak bennem. Az új énem az amivel még mindig nem tudok megbarátkozni, a korlátaimmal, mert ez nem múlik, ez mindig jelen van. Vívom magammal és a lelkemet mardosó rossz indulatú démonokkal az állandó, véget nem érő harcot, de a nagy igazság az, hogy a démonjaimmal szemben mindig alul fogok maradni, mert hiába mutatom magam erősnek, hiába gondolom úgy és hiába látja rajtam a külvilág, hogy elégedett vagyok magammal és megállom a helyem bármilyen szituációban, bárkivel szemben a magabiztosságommal... Mert este, mikor egyedül fekszem a sötétben, a lelkem mélyéről előjön a megváltoztathatatlan fájdalma. Az az érzés, hogy én kívülálló vagyok olyan dolog miatt, amiről nem tehetek. Mert nem én kértem. Csak áldozat vagyok. Így alakult, ezt dobta a gép sajnos. Vissza kell térnem az életbe, a munkámhoz, és az új életemet kell élhetővé tennem. Nem hagyhatom, hogy sajnáljanak... és magamnak sem engedhetem sajnálni magam, hisz családom miatt is erősnek kell lennem. De annyira nehéz. Most is itt bőgök mint egy gyerek. Anya mindjárt visszajön és tudni fogja, hogy mi a sírásom oka, őt is csak el fogom szomorítani, de nem tehetek róla. Annyira fáj. A legnagyobb baj az, hogy ezt nem lehet elfogadni, mert képtelenség. Mert hiába is próbálnám, mindig ott lappang az agyamban elrejtőzve, a költői kérdés "miért pont én?" és természetesen érdemben elfogadható és jogos válasz nincs. Nem. ezzel csak együtt lehet, együtt kell élni. Eltemetni jó mélyre és néha de csak néha hagyni a kínt felszínre törni, mert lehet, hogy jobb lesz, én nem mondom, hogy nem, de abban, hogy ebből az állapotból nem gyógyulok ki, abban nem változik semmi.
Összeszedem magam és úgy döntök, inkább kihagyom a csajos napot. Nem lennek jó társaság ebben a depressziós hangulatomban és azt sem szeretném, hogy elrontsam Húgiék programját. Szóltam Anyának, és ahogy számítottam rá, közölte, itthon marad inkább velem. Hosszú győzködés árán elindult a plázába, oda beszélték meg Naomivel a találkozót.
Egyedül vagyok a házban, bemegyek a szobámba, lefekszem, próbálom kikapcsolni az agyam, de nem bírom sokáig, úgy érzem megőrülök. Felhívom Cassyt, a legjobb barátnőmet. Egy kis beszélgetés erről-arról, egy tea mellett lehet, jót tesz majd. Szerencsére Cassy ráér, kérdezi, hogy jöjjön e kocsival, de visszautasítom. Jó lesz kicsit levegőzni.
Cassy már a teaházban vár, és integet, mikor belépek. Megöleljük egymást. Én zöldteát, Ő gyümölcsteát rendel. Míg várjuk, hogy hozzák, nézi az arcom.
-Kivagyok teljesen idegileg. -török meg a tekintete alatt. -Míg ideértem úgy éreztem magam mint egy ufó. Nyavalygásnak tűnhet, de nem az, már lassan ki sem merek menni az utcára egyedül a tolószékkel, mert megbámulnak a járókelők, mint valami vásári majmot. Legszívesebben rájuk üvöltenék: "Hééé, emberek! Csak mozgáskorlátozott vagyok, nem fertőző beteg! Az értelmi képességeim ugyanolyanok, mint bárki másnak, fölösleges, hogy lenézzetek, vagy kirekesszetek az állapotom miatt. De tudom jól, hogy semmit nem érnék el ezzel, csak időpocséklás lenne.  Úgyis csak azt mondanák, hogy értik, de nem, basszus nem értik, mert nincsennek ilyen helyzetben, hogy tényleg átéljék és ezáltal megértsék. Ezért természetesen nem is hibásak, tudom én ezt is, nagyon jól. Csak annyira fáj, hogy ellehetetlenítenek azzal, hogy lenéznek és meg sem próbálnak nyitni felém, mert "jújj, mi lesz, megismertem egy mozgáskorlátozottat és jééé, tök jófej! Atyaég"... Hiába próbálkoznék kialakítani kapcsolatokat, ismerkedni emberekkel, mert folyton falakba ütközök. Lesajnálnak, azt mondják rám, hogy "jajj, szegény lány", ezzel megnyugszik a lelkük, hogy tettek valamit értem, pedig nem is, mert a sajnálattal nem megyek semmire, nem tudok vele mit kezdeni, nem visz előbbre.
Cassy megfogja a kezem. -Drága, tudom, hogy nehéz. Eddig élted a saját életed, stabil állás, boldog harmonikus párkapcsolat. Túléltél egy tragikus balesetet. új életet kaptál. Most teljesen ismeretlen dolgokkal kell megküzdened. De hé, Zee jól veszed az akadályokat! Büszke lehetsz magadra! Az, hogy néha megzuhansz, hát istenem. Ilyen helyzetben mindenki kiborulna. Emiatt nem kell szégyellned magad. Erős vagy! Gondolj bele Édesanyádban és a Húgodban is Te tartod a lelket. Látják, nem hagyod el magad, ezáltal ők is erősek, miattad. Ez nagy szó ám! Úgyhogy fel a fejjel! Végig tudod csinálni! Ugyanolyan, sőt jobb életed lesz! Hiszünk benned, a Családod is és én is. Menni fog. -mosolyog rám könnyes szemmel.
-Oké, igazad van. -mosolygok halványan vissza.
Megérkezik a teánk. Egy darabig csak némán kortyolgatjuk, élvezve a békés csendet körülöttünk.
-...és hogy vannak a többiek? Megy az élet az irodában? -muszáj témát váltanom.
-Mindenkinek hiányzol Drága. George sokat kérdez Rólad.
Nah igen, George, vajon kerekesszékesen is olyan jó munkaerőként tekintene rám, mint a baleset előtt? Lehet. Miért is ne lehetne? Bár kétségeim vannak. -keserűen mosolygok, de nem kérdezem meg nyiltan.
-Nekem is hiányoztok, az esti összeröffenések, a beszélgetések. Bedilizek már ettől a monotonitástól: Felébredek-reggeli-torna-hazamenetel. Ááh, szerintem már az agyam is elsorvad lassan, mint a lábamban az izmok.
Cassy trillázóan felnevet. -Látom, a humorérzéked nem vesztetted el. Nyugi, a jó öreg George tárt karokkal várja vissza a legjobb ügyvédjét.
Megválaszolta ki nem mondott kérdésem, de meg is nevettetett, most először a mai nap. Ezután már könnyed témákról beszélgettünk, elpárolgott a rossz hangulatom is. Mesélt arról, hogy a gyerekek milyen gyorsan nőnek, és hogy Simonnal megfogta az isten lábát: Csodálatos férfi, szerető és apa. Melegséggel telt a hangja, mikor a családjáról beszél.
-Még mindig nem gondolkodtok azon, hogy összeházasodtok? Hisz, ahogy hallom az idili állapot változatlan. -mosolygok.
-Zee, Drágám. Az csak egy papír. Minek, ha így is boldogok vagyunk?
-Igaz, de én azért bírnám, ha egy napra "hercegnő" lehetnék, de szerintem Te is.
-Oké, én is bírnám -vihogunk- De akkor sem szeretnénk házasságot, legalábbis egyenlőre.
-Értem. Téma jegelve. Egyenlőre.
-Ha már szerelem, mi van ezzel az Adammel? Az emailedből látszott, hogy nem hagy hidegen.
Basszus, kényes terep... és tényleg, mailt írtam Cassynek egy gyenge pillanatomban a gyógytornászomról??? Hát igen...
-Nem tudom, miért írtam azt a levelet, de Adam és köztem nincs semmi. Csak csütörtökön találkoztunk először és egyébként, de nem mellékesen Ő a masszöröm lesz.
-Éértem. Akkor miért is írtál olyan izgatottan Róla? -hajol hozzám közelebb barátnőm -Hisz csak az izmaid lazításában segít, ha jól értem.
-Így van. Nem tudom, miért váltott ki belőlem olyan heves reakciót, de hahó, nekem ott van David.
-Zeelia. Nagyon komoly tragédia történt veled, veletek. Tudom, hogy fáj. De eltelt félév. David mindig mindig veled lesz és ez jól is van így, de nem hiszem, hogy szeretné, hogy emészd magad miatta.
-Igazad van. De nem állok még készen...
-Lia, nem azt mondtam, hogy most rögtön engedd el. Viszont, ha egy kicsi vonzalmat is érzel Adam iránt, akkor ne hagyd, hogy David hiánya meggátoljon. Lehet, hogy ez most kegyetlenül hangzott, de tudod jól, hogy mindig őszinte vagyok. -szorítja meg a kezem. -Ő mindig is a részed lesz, hisz a párod volt öt éven át, és mindenki irígy volt rátok az irodában. Minden szingli a tiétekhez hasonló kapcsolatot akart, mert olyan szépen kiegészítettétek egymást, harmoniában voltatok. De tovább kell lépned, ha úgy érzed. Ne érezz bűntudatot, felesleges. Senki nem várja el tőled, hogy a baleset után egyedül éld le az életed.
-Tudom. Szimpatikus nekem Adam, és valami különöset éreztem, mikor beszélgettünk... valami jót... -temetem kezembe az arcom. -Úristen, még megfogalmazni sem tudom. Basszus, úgy érzem magam, mint egy tini, akinek görcsbe rándul a gyomra, ha arra a fiúra gondol, aki tetszik neki. -vigyorgok.
-Nem gáz, a szerelem az élet sója, vagy mi.
-27 éves vagyok, és nem vagyok szerelmes.
-Az iménti nyilatkozatod alapján, csak idő kérdése.
Elmosolyodom. Imádom ezeket a szópárbajokat Cassyvel. Valahogy mindig igaza van, és kihozza a lelkem mélyéről is az igazat, belém lát. Nah igen, nem hiába a legjobb barátnőm.
-Oké, megpróbálom. Nem állok ellen, ha kialakul valami. -adom meg magam.
-Ez az én Liám ...és már megint győztem. Ellenem nem hat az akaratosságod. -ölt nyelvet.
Nincs kedvünk még hazamenni, úgyhogy sütit rendelünk. Kicsit megkönnyebbülök, mert témát váltunk. De nem sokáig, mert Cassy Anyuékról kérdez. Elkomorulok.
-Nehéz. Naomi segít, ha ráér elvisz kocsival tornára vagy a pszichológushoz. Anyu rengeteget túlórázik. Nem mondja, de tudom, teljesen kivan.
-Ne haragudj Drága, nem akartalak elszomorítani.
-Semmi baj. Igaz, most nehéz, de majd jobb lesz. Én is azon leszek, hogy minél hamarabb talpra álljak és visszamehessek dolgozni. George tényleg visszavenne?
-Persze! Nélküled nem ugyanaz. Már alig várjuk, hogy visszagyere!
Cassy szavai felvillanyoztak. A baleset előtt ügyvédként dolgoztam és felfelé ívelt a karrierem. Daviddel is az irodában ismerkedtünk meg. Jó közösség volt. Egyáltalán nem bánnám ha visszamehetnék.
-Tudod mit -kiált fel, megszakítva ezzel a gondolataimat. -Összehozhatnánk egy közös traccspartit. Beülnénk valahová, beszélgetni, meginni valamit Te, én, Moni, Dora, Paul, Carlos, Sam meg a többiek.
-Ez jól hangzik. Hiányoztok már!
-Oké, akkor ezt megbeszéltük. Holnap szólok mindenkinek, és felhívlak, hogy mikor és hol. Tuti odalesznek az ötletért. -vigyorog.
-Rendben. -vigyorgok én is.
Nem sokkal később szedelőzködtünk, mert ma Cassy megy a gyerekekért az oviba. Kérdezte, hívjon-e nekem taxit, de visszautasítottam. Kért, hogy vigyázzak magamra, én mosolyogva ígértem meg, és nagy nehezen elbúcsúztunk. Néztem ahogy befordult a sarkon aztán elgondolkodva indultam én is haza. Gyorsan, szinte észrevétlenül elrepült az idő. Jó volt, hiányzott már a társaság... és még ott lesz a találkozás a többiekkel, ez felvidított és szorongással töltött el egyszerre. Mi van, ha másképp néznek rám majd a szék miatt?
Mivel ismernek, nem hiszem, hogy gond lenne, de nem tudhatom biztosan.
Nah igen, sajnos fel kell készülnöm arra, hogy lesznek emberek, akik feszengenek majd a társaságomban. Ezt nekem kell megfelelő módon oldanom, és pozitív irányba mozdítanom. De ha ez kell ahhoz, hogy normális életet éljek, megteszem.
Talán ez a baleset csupán egy teszt volt az élettől. -gondolom.- Meg kellett történnie, hogy lássam, mennyi az, amit el tudok viselni, hogyan boldogulok ezzel az új helyzettel, mikért tudok így is teljes életet élni, szeretni és hogy hol van az a határ, mikor már feladom
Mikor hazaértem, Anya vacsorával várt. Elmesélte, milyen szépen növekszik már a Kis Adel, és hogy egyre ügyesebb. Én elnézést kértem, amiért meggondoltam magam és mégsem mentem vele. Cserébe meséltem a Cassyvel eltöltött délutánról, arról, hogy majd összeülünk a kollégáimmal. Anyu mosolyogva nézte, hogy mennyire feldobott ez a pár óra a barátnőmmel. Mert igen, tényleg boldoggá tett, ha csak egy kis időre is.
Folyt. Köv.
Folytatások
1549
Bár megkésve, de újra jelentkezem Zelia történetének folytatásával.
Előző részek
1706
Új esély című novellám harmadik fejezete :)
1671
..Ott állok, és csak nézem. Iszom a látványt, egyszerűen nem tudok mit tenni. Ilyen még sosem történt, mindig le tudtam reagálni az adott helyzeteket, de most... Csak megkövülten bámulok. Ő mosolyogva néz, félrebillenti a fejét, nem érti a reakciómat...
1756
Már felraktam egyszer ezt az írásomat, csak nem a novella kategóriába. Most feltöltöm újra. Kicsit hozzáírtam, és befejeztem az első fejezetet. Remélem, tetszeni fog! :)
Hasonló történetek
5828
Fél évig volt az elvonón. Zsolt minden nap meglátogatta. Először csak szakmailag karolta fel, de aztán, ahogy Andrea szépsége, és nyugalma kezdett visszatérni, úgy szerettek egymásba. Mikorra a lányt gyógyultnak nyilvánították, tudták, hogy össze fognak költözni. Andrea vissza sem ment a régi lakásába...
3518
Éhséggel merült álomba ismét.
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket...
Hozzászólások
További hozzászólások »
D.S. ·
Tetszett a történeted.

Marokfegyver ·
Rendbe kellene tenni a címet, mert a törzsolvasók számára világos ugyan, minek a 4. fejezetéről van szó, de ebben a formában mégsem korrekt. Olyan szó, hogy "nah", egyelőre nem létezik. Beszédben - márpedig a párbeszéd annak számít - nincsen nagybetűs "Rólad" és társai... még lehetne sorolni a bakikat.
Ezektől függetlenül tetszett, mert tele van érzelemmel és élettel.
MagányosAngyal ·
Köszönöm az észrevételeket! Legközelebb jobban figyelek ezekre. Köszönöm a pozitív hozzászólásokat is!

nagyaniko ·

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: