10. Meglepetés
Egy kora nyári pénteken, késő délután Phil lelkesen jött haza.
- Eve, pakolj össze gyorsan egy pár holmit, elutazunk. Én már összecsomagoltam.
- De hova megyünk? Hány napra? – kérdezgettem.
- Meglepetés. Nem kell sok cucc. Siess, mert kilenckor indul a gépünk. - Sürgetett.
Pár perc múlva készen voltam. Az elmúlt év alatt megtanultam a gyors és hatékony csomagolást. Ő is mester volt ebben.
Kimentünk a reptérre és Ibizára utaztunk.
- Kibéreltem egy házat. Ránk fér egy kis pihenés és lazulás. Csak ketten, aztán majd meglátjuk. – tette hozzá sejtelmesen.
Néhány óra múlva már ott voltunk Ibizán. A bérelt kocsi is ott várt minket a reptéren. Elindultunk a sötétben. Már jó fél órája autóztunk, de nem látszott semmi, se egy település, de még egy kis közvilágítás sem.
- Te tudod, hova megyünk? – aggodalmaskodtam.
- Elvileg. – nevette el magát. – Csak nem azt akarod mondani, hogy félsz mellettem?
- Szó sincs róla! – bújtam oda hozzá.
De tényleg azt éreztem, hogy úttalan utakon járunk, és nem érünk oda sehova. Phil azonban határozottan haladt, mint aki tudja, hogy hova megy.
- Jártál már itt? – kérdeztem, miközben kikukucskáltam a sötétbe.
- Soha. Ez neked való hely. Te nem jártál itt véletlenül? – kérdezte komolyan, mintha aggódna. De nem hittem neki.
- Sajnálom, ezzel neked kell megbirkóznod. Nem tudok segíteni.
Így folytattuk a csipkelődést, de közben tényleg kezdtem aggódni.
Aztán, mintha a föld alól került volna elő, hirtelen ott volt előttünk egy kivilágított ház. Phil úgy döntött, hogy megérkeztünk. Kikászálódtam az autóból.
- Gyere! – húzott maga után.
A ház üres volt.
Az asztal két személyre volt megterítve. És egy levél is várt bennünket.
- A spanyollal hogy állsz? – kérdezte rám kacsintva.
- Én? Sehogy. – tiltakoztam. – Csak nem azt akarod mondani, hogy spanyolul hagytak nekünk üzenetet?
Phil rá sem pillantott a papírra.
- Végül is tök mindegy. Úgyis tudom, hogy mi van benne. A ház a miénk. Vacsora bekészítve, érezzük jól magunkat.
Csak ámultam.
- És mit csinálunk itt? A puszta közepén?
Phil elnevette magát.
- Ne ítélj előre. Itt nincsenek távolságok. És puszta sincs. Majd meglátod. Hogy mit csinálunk? – gondolkodott el. – Én például a feleségemmel akarok tölteni pár gondtalan napot. Végigcsókolom a testét és mikor már levegőt sem kap a vágytól, szeretkezek vele. Sokszor. Reggel. Délben. Este. Éjjel. Mindig, amikor csak akarja. Amíg bírom szusszal. Ha már elpilledtünk, elviszem a legjobb boltokba, megveszek neki mindent, amit csak kíván. És elviszem a legmenőbb szórakozóhelyekre. Megnézem, hogy flörtöl a spanyol fiúkkal, és ha valamelyik el akarná csábítani, visszahódítanám. Akár meg is verekednék érte.
- És ha ő ezt nem akarja? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Akkor addig győzködném, míg könyörögne, hogy mégis tegyem meg. Hogy tegyem őt boldoggá. – vágott vissza.
- Phil! Nem vagy normális! – dorgáltam meg szeretettel. – De tudod mit, nem fogok könyörögni! Hagyom magam! – nevettem el magam.
Phil odajött és átölelt.
- Mit szólnál egy vacsorához? – kérdezte.
- Mit szólnál egy szerelmeskedéshez? – súgtam a fülébe.
- Szóval a sorrend: szerelmeskedés, aztán vacsora.
Nevetve kerestük meg a hálószobánkat. Végül a vacsora elmaradt. Szerelmeskedtünk helyette is.
És a reggeli helyett is.
Már dél volt, mire kikászálódtam az ágyból. Gyönyörűen sütött a nap. Elhúztam a függönyöket és csodát láttam. Egy gyönyörű teraszos kertet, tele buja növényzettel, bokrokkal, virágokkal. A kert középpontjában egy háromrészes medence volt, körülötte pálmafák. Mint a mesében.
- Phil, ez gyönyörű!
Phil hangosan nevetett rajtam.
- Puszta, mi? Mit szólsz Eve? Elhoztalak a pusztába.
- Jól van na, teljesen világvégének tűnt a sötétben. Nem nézünk körül? Olyan csábítóan néz ki az a medence. Ússzunk egyet! Gyere, kelj már fel! – próbáltam kihúzni az ágyból.
Phil inkább visszahúzott és ő volt az erősebb.
- Gyere, bújj csak vissza egy kicsit. Még nem kaptam meg a reggeli csókomat.
Magához szorított és megcsókolt. Megadtam magam. Hozzásimultam és visszacsókoltam. Még ennyi idő után sem tudtunk betelni egymással, úgyanúgy hatottunk egymásra, mint az első közös éjszakán. És ez csodálatos volt. Szeretni és szeretve lenni.
Bár folyamatosan vágytam Phil ölelésére, most a kíváncsiságom erősebb volt. Végül kihúztam az ágyból és az ablakhoz rángattam.
- Nézd, milyen gyönyörű itt. Mint a Paradicsomban. Gyere, menjünk ki!
Ahogy voltunk, mezítelenül kimentünk a kertbe. Hirtelen gyökeret eresztett a lábam.
- Phil! Egyedül vagyunk itt?
- Nyugi, nincs itt rajtunk kívül senki. Személyzetet sem kértem. Csak ketten vagyunk. Akarsz még úszni? – nevetett rám, aztán a karjába kapott és beugrott a vízbe. Felhevült testünknek elég durva volt ez a fordulat, de aztán fröcsköltük egymást, kergetőztünk, mint két gyerek.
Később kifeküdtünk a medence partjára, egymáshoz bújtunk és csak beszéltünk, nevettünk, beszéltünk, nevettünk. És turbékoltunk, mint egy gerlepár. Aztán csak néztük egymást, elmerültünk egymás tekintetében. Olyan szerelmesek voltunk, mint a nagyágyú, ha robbant volna mellettünk egy bomba, azt sem vettük volna észre.
Egy idő után felébredtünk az álmodozásból. Bementünk, lezuhanyoztunk és felöltöztünk.
Most vettem csak észre, hogy a ház mennyire hatalmas. Végignéztük a földszinttől a második emeletig. A földszinten volt a konyha, egy hatalmas étkező és egy óriási nappali, ahonnét egy hangulatos terasz nyílt. Az emeleteken összesen tizenkét hálószoba volt, mindegyik hatalmas fürdővel és terasszal.
- Mit csinálunk ekkora házban ketten? – nevettem el magam.
- Betöltjük. Az egyik éjjel itt alszunk, a másik éjjel ott, sosem lesz két egyforma éjszakánk. Van valami kívánságod mára? – kérdezte.
- Hát, most már tudnék enni valamit. Aztán körülnézhetnénk a szigeten.
Beültünk az autóba, kimentünk a főútra és mivel találtunk egy kikötő táblát, elindultunk arra.
- Phil, te tudod egyáltalán, hogy hol vagyunk? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Fogalmam sincs. Ibizán. A ház neve Villa Portocini. Ennyit tudok. Nézzünk körül, navigáció van.
Vagy fél órát autóztunk, mire beértünk a városba, ahol a kikötő is volt. Hemzsegtek az emberek, rengeteg turista volt. A tengerparton találtunk egy éttermet, oda beültünk, csodálatos volt a kilátás. Ettünk, majd ott borozgattunk estig. Aztán körbenéztünk, bekukkantottunk a boltokba, Phil mindent megvett, amire ránéztem, hiába tiltakoztam. Ruhát, ékszert, csecsebecsét, szandált, cipőt, mindent, amin megakadt a szemem.
Késő este volt, mire az utca végére értünk, és minden ruhadarab új volt rajtam.
- Olyan szép vagy! – suttogta a fülembe, miközben átölelt. – Tudod, mire vágyom?
- Persze! – nevettem rá. –Táncolni akarsz velem. – és már húztam is be egy szórakozóhelyre.
Megadóan jött utánam. Hozott két koktélt, majd összesimulva táncoltunk a tömegben.
- Tetszik itt neked? – kérdeztem egy idő után.
- Nem különösebben. Pocsék a zene és nagy a tömeg. Undorító férfitekintetek. De egy dolog nagyon jó. – érdeklődve néztem rá. – Hogy hozzám simulsz, ahogy táncolunk.
Még szorosabban hozzásimultam. Éreztem, amit éreznem kellett. Átöleltem a nyakát és megcsókoltam. Lelkesen csókolt vissza.
Aztán összesimulva csak táncoltunk, táncoltunk tovább.
- Imádom ezt a gödröcskét a nyakadnál! – Phil szája ott kalandozott a kulcscsontomnál. Csak remegtem a karjában, mert ez már nekem túl sok volt. A testem megfeszült az izgalomtól és a vágytól.
- Úgy látom, mennünk kell. Sürgősen. – nevetett rám, miközben kibontakoztunk egymás karjaiból.
Kiverekedtük magunkat a tömegből és futottunk az autóig. Szinte belökött az autóba és már hajtott is, mint egy bolond. Negyedóra alatt otthon voltunk. Kirántott az autóból, berohantunk a házba és már egymás karjaiban is voltunk. Vadul öleltük, csókoltuk, vetkőztettük egymást.
A vágyunk olyan erős volt, hogy elsöpört mindent. Vadul szeretkeztünk, mint akik évek óta nem látták egymást, s azóta magukba fojtották érzelmeiket. Hiába az ölelések, csókok, vágyunk egy cseppet sem csillapodott, csak mikor lihegve, levegő után kapkodva végre egybeforrtunk, minden mozdulatunk, minden porcikánk, minden sejtünk, minden gondolatunk eggyé vált és a gyönyör szinte elviselhetetlen érzésébe belefeszült a testünk. Érzékszerveink számára minden mozdulat, minden érintés szinte fájdalmassá vált, percek teltek el, mire annyira megnyugodtunk, hogy a másik biztonságos ölelését el tudtuk viselni.
Csak feküdtünk egymás karjában, izzadtan, levegő után kapkodva, mintha az életünkért verekedtünk volna.
Phil szorított, mint a kisgyerek, aki újra meglelte korábban elveszített kedvenc játékát.
- Szeretlek Phil. Te vagy a legcsodálatosabb ember, a leggyönyörűbb férfi a világon. Akit a világon a legjobban szeretek. – suttogtam és belecsókoltam a fülébe.
- Eve, te pedig a legrafináltabb, legvadítóbb nő, akinek már egy pillantása is tűzbe hoz, a legcsodásabb szerető, a világ legigézőbb felesége. Akinél nincs drágább nekem a Földön. Szeretlek Eve! – Phil forrón megcsókolt és a vágyunk szinte ugyanazzal a hévvel lobbant ismét fel.
Biztos vagyok benne, hogy Mae, a kislányunk ezen a gyönyörű éjszakán fogant. Ezen a mámoros, vad éjszakán.
Reggel korábban ébredtem, Phil még mélyen aludt.
Megittam a kávémat, de Phil még ekkor sem mozdult. Gondoltam, beugrom a városba.
Gyorsan írtam neki egy levelet, bepattantam az autóba és bementem a városba. Elmentem a piacra és összevásároltam minden finomságot, gyümölcsöt, zöldséget, halat, húst, mindent, amiről tudtam, hogy Phil imádja. Utamba akadt egy könyvesbolt is, vettem néhány könyvet is. Találtam egy Ibizáról szóló könyvet is, azt is megvettem, hogy legyen egy kis útmutatónk, ha csavarogni akarunk.
Egy újságos stand mellett mentem el. Megakadt a szemem az egyik bulvárlap címlapján. „Visszatért az aranyifjú!” – harsogta a szalagcím. „Phil Duchanan Ibizán mulatja az időt egy ismeretlen, gyönyörű nő társaságában.” – ez volt a fotó alatt, amelyen Phil és én voltunk, amint összebújva táncolunk tegnap este. Elnevettem magam és gyorsan vettem egy példányt. „Igazán példás gyorsasággal dolgoznak.” - gondoltam magamban és igazán kíváncsi lettem volna, hogy mi volt az a cikk, ami kimaradt.
Gyorsan vettem még egy fürdőruhát és Philnek is egy fürdőnadrágot és rohantam vissza a házba. Telepakoltam a hűtőt és bementem a szobába.
Még nem maradtam le a reggeli csókról, Phil akkor ébredezett.
Odabújtam hozzá, átöleltem, ő csukott szemmel bújt hozzám.
- Hiányoztál! Merre jártál? – faggatott.
- Honnét tudod, hogy elmentem? – kíváncsiskodtam.
- Mindent tudok. – mosolyodott el. – Éreztem. Aztán át akartalak ölelni és nem voltál itt. Bánatomban tovább aludtam.
- Lehet pótolni? – kérdeztem évődve, miközben apró csókokkal halmoztam el.
- Nem, erről már lemaradtál. – válaszolta határozottan és ettől szinte elakadt a lélegzetem. – De van egy megoldás. Ha tovább csókolgatnál, talán újra kedvem támadna megölelni.
Több sem kellett. Csókolgattam a feje búbjától a lába ujjáig és élvezettel figyeltem, ahogy újra és újra feltámadt benne a vágy, de legyűrte. Próbált ellenállni. De nem hagytam magam. Bevetettem minden női praktikámat és közben keményen küzdöttem, hogy én is legyűrjem a feltörő vágyamat. Hogy ő adja meg magát, ne én. A csata döntetlenül végződött, szó nélkül kompromisszumot kötöttünk egymással és hagytunk, hogy beteljesüljön a vágyunk.
- Phil, én sosem tudok ellenállni neked! – panaszkodtam, mikor már a boldogságtól felhevülve feküdtünk egymás mellett.
- Mert akarsz? – kérdezte nevetve.
- Elvileg. De nem túl gyakran. – aztán kicsit gondolkodva hozzátettem. – Soha. Azt hiszem soha nem akarok valójában ellenállni neked.
- Helyes. – büszkélkedett. – Én viszont tudom, hogy nem akarok ellenállni neked. Megadom magam. Mindig.
Elhallgatott és elgondolkodott. Aztán folytatta komolyan.
- Tudod Eve, mindig azt hittem, attól tartottam, hogy egy házasságban ellaposodik minden. A kapcsolat, a szenvedély, a szerelem. Szerencsére nem gondolkodtam ezen, mielőtt összeházasodtunk, annyira akartalak ... Veled minden más, mint ahogy hittem. Úgy értem, te ugyanúgy kívánsz, mint először, ugyanolyan vadóc vagy, mint régen, ha hozzám érsz, ugyanolyan hatással vagy rám, mint korábban. És én ugyanúgy kívánlak minden órában, minden percben, ahogy most is. Ugyanolyan szerelmes vagyok beléd, mint az első percben, sőt sokkal jobban szeretlek, mint akkor. Boldog vagyok veled Eve, nem lehetnék boldogabb. És ugyanilyen boldoggá akarlak tenni téged.
Csak hallgattam és emésztettem a szavait. Úgy éreztem, hogy szétrobbanok az érzelmektől. Úgy éreztem, hogy nem tudom elmondani neki, hogy mennyire szeretem. Oly sokszor elmondtam már, mit mondhatnék még.
- Régen azt hittem, hogy nem fontosak a szavak. Hogy amit teszek, az úgyis kifejezi azt, amit érzek. Phil, te megtanítottál arra, hogy a szavak is fontosak. Csak azt nem tudom hogy mondhatnám el neked, hogy mit érzek, hogy mondhatnék neked olyat, amit még nem mondtam. Az, hogy szeretlek, nem fejezi ki eléggé azt, amit érzek. A mindenem vagy, a szerelmem, a szeretőm, a férjem, a barátom, aki inspirál, akire vigyázni akarok, óvni, megvédeni és akitől várom, hogy óvjon, védjen, vigyázzon rám. Akivel életem végéig élni akarok, aki a legfontosabb nekem. Te vagy a világon a legfontosabb nekem.
Szorosan átölelve egymást mindketten emésztettük a hallottakat. Szerelmesen merültünk el egymást tekintetében és gondolataink is ugyanott jártak. Hálát adtam a sorsnak, hogy utamba sodorta Philt és hogy éltem ezzel a lehetőséggel. Hogy mertem őt szeretni és hagytam, hogy ő is szeressen. Testileg sem tudtunk betelni a másikkal, de lelkileg is azonos hullámhosszon voltunk, szinte olvastunk egymás gondolataiban. Ez mindig megrémített egy kicsit, hogy van valaki a világon, aki szinte kitalálja a gondolataimat, de annyira szerettem Philt és annyira bíztam benne, hogy ez a rémület csak tizedmásodpercig tartott.
És most megint megtörtént, mintha olvasott volna a gondolataimban, megcsókolta a szememet, majd a fülembe suttogta:
- Tudom, mire gondolsz, de ne aggódj, bízzál bennem. Szeretlek és bármit megtennék érted, Eve. Másnak biztosan hihetetlen, ami köztünk történt és történik, de én már nem akarnék enélkül élni. Mi ketten vagyunk egyek, Eve, tudom, hogy ettől vagy néha megijedve. De az erősségekre gondolj, hogy milyen hihetetlenül erős ettől a kapcsolatunk.
- Nem vagyok megijedve Phil. Már nem. Már odaadtam neked mindenemet, amim volt, ha nem bíznék benned, ez nem történhetett volna meg. Egy darab titkom sincs, az életem nyitott könyv előtted. És örülök ennek.
Még ott feküdtünk egy darabig az egymást iránt érzett túlcsordult szerelemmel, szótlanul, csak élvezve egymás lélegzetét, illatát, bőrének puhaságát, ölelésének melegét.
Később kibújtam az öleléséből és behoztam az újságot.
- Phil, megint lebuktál! – nevettem el magam, miközben az orra alá dugtam a képet.
- Édes istenem, hát nincs egy szeglete a világnak, ahol elbújhatnék? Annyira unom már ezt! Még meddig fog üldözni a múlt? – morogta feldúltan.
- Phil, miért veszed ezt ilyen komolyan? - nem értettem, hogy miért van ennyire nekikeseredve.
- Mert nem értem, hogy miért rajtam köszörülik a nyelvüket – dohogott.
- Gondolom, várják, mivel állsz elő. Ne vedd ennyire komolyan, nekem nagyon tetszenek a képek. És engem gyönyörű nőnek neveztek. Legalább az ízlésed jó, szerintük is. Ha visszamegyünk, majd dolgozunk egy kicsit újra az imidzseden, az utóbbi időben nem foglalkoztunk vele eleget. Jó lesz így? – bíztattam.
- Mire mennék nélküled, Eve! – sóhajtotta lemondóan.
- Semmire, de ez így rendben is van. Te mondtad az előbb, hogy egyek vagyunk. Szeretlek, te rakoncátlan aranyifjú! – csókoltam meg könnyedén. – Gyere, szedd össze magad, ugorj ki az ágyból, menjünk el csavarogni, itt szebbnél szebb helyek vannak. Míg elkészülsz, összeütök valami harapnivalót.
Kimentem a konyhába, készítettem salátát és kisütöttem pár szelet húst. Mire Phil kibotorkált, már elkészültem mindennel.
Ebéd közben átlapoztuk az útikönyvet és kinéztük azokat a helyeket, amit aznap be akartunk járni.
- És mi lesz, ha a nyomunkban lesznek? – kérdezte Phil aggódva.
- Akkor te leszel újra Szergej, majd oroszul beszélgetünk. Már annyiszor felöltötted ezt a jelmezt, hogy megtanulhatnál egy kicsit oroszul. – nevettem el magam.
- Eve, most hogy hogy ilyen könnyedén veszed? – kérdezte csodálkozva.
- És hogy hogy te ennyire túlreagálod? Ez csak egy hülye cikk, a helyi szennylapban. Nem kellene, hogy hatással legyen rád. Lépj túl rajta! – bíztattam.
- Ok. Menjünk. Keressük meg azt az öblöt.
Szerencsére Phil borúlátása nem volt megalapozott. Délutáni csavargásunkkor, de még másnap sem találkoztunk emberekkel. Kettesben jártuk be a vidéket és ez nagyon jót tett a lelkünknek.
Jó sokat beszélgettünk, nevetgéltünk, bolondoztunk, gyönyörködtünk a természetben, tisztítottuk a lelkünket.
Akkor is kettesben ültünk az öbölt övező dombok tetején, gyönyörű kilátással a tengerre. Phil átölelte a vállamat és elgondolkodva nézett rám:
- Mikor bököd ki?
- Mit? – kérdeztem megrökönyödve.
- Nem tudom, csak látom, hogy a gondolataid nem itt járnak. Elmondod? Vagy titok?
- Nem tudom, hogy mit mondjak el. Nincs titok. Csak megalapozatlan érzések. Olyan furcsán érzem magam. Vasárnap óta. Ésszerűen ez lehetetlen, de Phil, úgy érzem, kisbabát várok. Vasárnap óta. Tudom, hogy nem érezhetem, mégis valahogy úgy érzem, mintha történt volna valami ott belül. Hülye vagyok, ugye? – nevettem el magam szomorúan.
- Miért lennél hülye? Ha úgy érzed, akkor miért ne lehetne úgy? Gyönyörű éjszaka volt.- válaszolta elgondolkodva. - Szeretnéd azt a babát, Eve?
- Igen. Nagyon. – sóhajtottam egy nagyot. – Nagyon szeretnék egy kisbabát tőled Phil. – néztem a szemébe. – És te akarnád a babát?
- Persze, hogy akarnám. Én is szeretném, ha gyermekünk születne, szerintem, klassz család leszünk. De Eve, kérlek, ne éld bele magad, amíg nem biztos! Nem akarom, hogy csalódnod kelljen. A bizakodással várd meg legalább a tesztet. – tette hozzá aggódó hangon.
- Nem kell aggódnod, most tudom kezelni. Csak kérdeztél és ezek az érzések vannak bennem. Szeretném, ha azon az éjszakán fogant volna a gyermekünk. – odabújtam hozzá. – Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki valami különleges ajándékot kapott és másnap reggel is ott forgatja a kezében, mert alig hiszi el, hogy az övé. Én mindig így érzem. Figyelmeztetnem kell magam, hogy nem álmodom a dolgokat, hanem valóban megtörténnek velem. Még mindig hihetetlen, hogy a feleséged vagyok, és hogy szeretsz. Meg kell csípnem magam, hogy ez a valóság. De szerintem addig jó, amíg ez így van. Addig ez lesz a legdrágább kincsem, a szerelmed.
- Eve, miért olyan hihetetlen, hogy szerelmes vagyok beléd? – kérdezte, aztán elgondolkodott. – De igazad van. Én is sokszor eszmélek föl arra, hogy milyen jó dolog az, hogy a szerelmed az enyém. Hogy teljes odaadással, fenntartás nélkül szeretsz engem. És ez tényleg drága kincs. Két ember van, akiben őszintén, száz százalékig megbízom. És akivel száz százalékig őszinte vagyok. Te és Peter.
Még ültünk ott egy darabig átölelve egymást. Aztán Phil ránézett az órájára és hirtelen sürgetni kezdett.
- Gyere, menjünk. Már egészen besötétedett.
Nem értettem a dolgot, olyan jó lett volna még ott üldögélni kettesben.
- Mióta félsz a sötétben? – nevettem el magam.
- Nem félek, de dolgunk van.
- Nekünk? Nekem nincs semmiféle dolgom. Én ráérek. - Próbáltam visszahúzni.
- De nekem van egy kis dolgom. Menjünk Eve, ne húzd az időt. – Húzott fel a földről.
- Jó, megyek, de megígéred, hogy kijövünk még ide? – Öleltem át.
- Amikor akarod. Holnaptól azt teszem, amit te szeretnél. De most menjünk. – mondta, de azért magához húzott és lágyan megcsókolt. Aztán kézen fogott és visszavezetett a kocsihoz.
Miközben vezetett, én csak gyönyörködtem benne. Figyelte az utat, ügyet sem vetett rám, láthatóan elmerült a saját gondolataiban.
Minden porcikáját imádtam. A haját, a szemét, a kezét. Gyönyörű keze volt. Finomak voltak a mozdulatai. Épp azt próbáltam eldönteni, hogy mit imádok benne a legjobban, amikor befordultunk és megláttam a ház előtt parkoló autókat. A gyomrom görcsbe rándult, talán mégis igaza volt, talán mégis jobban el kellett volna bújnunk. Ránéztem Philre, de nem láttam rajta feszültséget, csak mosolygott elégedetten. Ahogy megállt, kiugrott az autóból és már nyitotta is ki az ajtómat.
- Gyere hercegnőm!
Kisegített az autóból, kézen fogott, aztán maga elé engedve beléptünk az ajtón. Becsukta az ajtót és ott álltunk a sötétben. Szorosan átölelt, aztán megcsókolt.
- Látod, nem félek a sötétben. Még tőled sem. – Újra megcsókolt lágyan. – Boldog születésnapot Eve! - Ezzel felkapcsolta a villanyt.
Ott állt mindenki, akit nagyon szeretek, pezsgős pohárral a kezében. Anya, Apa, Nelli, Laci, Ann, Jim, Kristy, Bill, Peter és Andi. Olyan hihetetlen volt az egész. Teljesen elfelejtettem, hogy születésnapom van, azt sem tudtam, hogy milyen napot írunk. El is sírtam magam a boldogságtól és a meglepetéstől. Végül kaptam én is egy pezsgős poharat, a többiek körbefogtak és sorban gratuláltak, megöleltek, megpusziltak. Phil elégedetten szemlélte a látványt, végül odajött, magához ölelt és egy borítékot nyomott a kezembe. Kíváncsian bontottam ki a borítékot, egy papír volt benne és egy kulcs.
A papír hivatalos iratnak nézett ki, de spanyolul volt írva.
- Tud valaki spanyolul? – kérdeztem érdeklődve.
- Rám ragadt egy kevés, talán megértem. – lépett oda Peter. Figyelmesen olvasta a szöveget, aztán kibökte.
- Ez egy ajándékozási okirat, a Villa Portociniről. A villa a te tulajdonod Eve, Phil ajándéka a születésnapodra. A kulcs, a villa kulcsa. Tessék. – adta vissza az okiratot.
- Phil, te megőrültél? Miért csináltad ezt? Honnét tudtad, hogy tetszeni fog? – teljesen el voltam képedve.
- Ismerlek Eve, mint saját magamat. Tudom, hogy jó gazdája leszel és tudom, hogy örülsz neki, csak még meg vagy lepődve. Szeretni fogsz itt, amikor eljössz ide. Különben, hogy mehetnénk ki az öbölbe, amikor csak eszedbe jut? Új álmot akartam adni neked. Nem bekérezkedni a tiedbe, hanem egy új, közös álmot. – odahajolt a fülemhez és belesúgta. – Egy családi álmot. – Átkarolt és szinte észrevétlenül megsimította a hasamat. Érintésétől úgy elöntött a forróság és a vágy, hogy szinte beleszédültem.
- Kérlek, viselkedj rendesen, a szüleink is itt vannak. – nevetett rám, de szeme vágyakozva fürkészte az arcomat. – Nem akarsz átöltözni? Én is szívesen lezuhanyoznék.
Pár perc türelmet kértünk a többiektől és eltűntünk a hálószobánkban. Ahogy az ajtó bezáródott mögöttünk, szinte azonnal egymásnak estünk. Soha ilyen gyorsan nem jutottunk a csúcsra. Negyedóra múlva már ott mosolyogtunk a többiek között.
Annyira örültem mindenkinek, olyan régen találkoztunk. Még Kristyékkel is, mert az utóbbi időben mindig elmentem Phillel a forgatásokra.
Anyáékat és Nelliéket pedig vagy fél éve nem láttam. Szerencsére Apa is jól volt, úgy nézett ki, mint aki kicsattan az egészségtől.
- Hogy szervezted meg? – kérdeztem Philt.
- Sehogy. Mindenkivel közöltem, hogy itt találkozunk a születésnapodon. Mert volna valaki nemet mondani! – nevette el magát.
- Persze azt elfelejti mondani, hogy a meghíváshoz ott volt a repülőjegy. – tette hozzá Nelli.
- Mindegy, én nagyon, de nagyon örülök nektek. Mindenkinek, tényleg. – öleltem meg mindenki boldogan. – Ennél szebb meglepetést nem kaphattam volna.
- Gyere velem Eve, szeretnék bemutatni neked valakiket – kérte Phil és kihúzott a konyhába.
Egy férfi és egy nő szorgoskodott ott. Most jutott csak eszembe, hogy persze, a vendégeknek kellene étel is, de Phil mindenről gondoskodott.
- Maria, Javier, ő a feleségem Eve. Ő az új tulajdonos – mutatott be Phil.
- Eve, ő Maria és Javier, ők készítettek el mindent nekünk. A házhoz tartoznak, korábban ők voltak a tulajdonosok, csak az ingatlanpiac tönkretette őket. Ők gondozzák a házat, a kertet és ha vendégek vannak, ők látják el a vendégeket.
Nagyon szimpatikusak voltak, csak elégedetten mosolyogtak. Az én szívem megszakadt volna, ha a gyönyörű házam, amit én építettem, másé lett volna. Középkorúak voltak és valami láthatatlan kapocs volt köztük. És köztünk is, azonnal a szívembe zártam őket.
Megöleltem és megcsókoltam őket.
- Nagyon köszönök mindent, nagyon hálás vagyok maguknak. És ne aggódjon, Maria, biztonságban lesznek és maga sem Javier, mindig lesz itt helyük és munkájuk. Rengeteg vendéget fogok küldeni, rengeteg munkájuk lesz. És mi is jövünk gyakran, mert csodás ez a hely. Köszönök mindent még egyszer!
Maria hálásan nézett rám.
- Tudtam, hogy jó kezekbe kerül a ház, Phil úr is mondta, de én is érzem. Eve maga jó gazda lesz. És nagyon becsülje meg a férjét, mert nagyon jó ember. Nagy bajból segített ki minket, örökké hálásak leszünk neki.
- És ki sem használta a nehéz helyzetünket, Phil úriember. – tette hozzá Javier.
- Ezért szeretem én is annyira. – öleltem át Philt.
- És most menjenek. Mulassanak jól, ne legyen gondjuk semmire. Boldog születésnapot Eve! – Maria megfogta a kezem és odahúzott a hatalmas hűtőhöz. Kivett egy gyönyörű születésnapi tortát. – Ezt magának készítettem, az anyám receptje szerint. Legyen mindig nagyon boldog.
- Köszönöm Maria! – öleltem át újra. – Nem lehetnék ennél boldogabb.
- Mindjárt tálaljuk a vacsorát! Menjenek! – tuszkolt ki bennünket Javier szélesen mosolyogva.
Visszamentünk a többiekhez, a hangulat nagyon jó volt.
- Merre voltatok? – kérdezte Anya, miközben leült mellém.
- Phil bemutatott a ház alkalmazottainak, Javiernek és Mariának. Mindjárt tálalják a vacsorát.
- Évike, valami furcsa van rajtad. Elmeséled? – kérdezte aggódva.
- Nem tudom, hogy mit mondhatnék. Boldog vagyok, hogy itt vagytok. –simítottam meg.
- Én is boldog vagyok, hogy látlak benneteket. És, hogy jól vagytok. De nem akarsz valamit mégis elmondani? – faggatott.
- De ne nézz bolondnak, Anya! Valami megváltozott bennem az elmúlt napokban. Azt hiszem kisbabám lesz. De nem biztos, tesztet sem csináltam, de mégis valamit érzek belül. Valami meleget és bizsergetőt. Anya, úgy szeretném, ha végre teherbe esnék! – könnybe lábadtak a szemeim.
- Évike, ne légy türelmetlen. Ha tényleg érzed belül, akkor lehet, hogy már feleslegesen aggódsz, de ne él bele magad, kislányom, mert annál nagyobb lesz a csalódás. Légy türelmes. Ilyen boldog házasságba biztosan hamarosan megérkezik a kisbaba. Megérdemlitek. – nyugtatott Anya.
Phil lépett oda hozzánk mosolyogva.
- Nos Lizzy, miről folyik a pusmogás? Olyan anya-lánya beszélgetés? Tűnjek el?
- Dehogy! Maradj itt. – fogtam meg a kezét. – Csak Anyának elárultam a titkomat, a furcsa érzéseimről.
- És mit mondtál Lizzy? – kérdezte Phil, miközben leült mellém és szorosan átölelt.
- Hogy legyen türelemmel. Megérdemlitek azt a kisbabát, el fog jönni. – mosolygott Anya rejtélyesen.
- Örülök. Én is ezt mondtam Eve-nek. Te pedig Lizzy, nyugodj meg, nem fordulhat elő, hogy még egyszer egyedül marad. Vigyázok rá. Szükségem van rá. – mondta Phil őszintén Anyának.
- Nem aggódom Phil. A vak is látja, hogy jó emberre bízta magát Évike.
- Évike! Évike! Mikor tanulom már meg kimondani? – nevette el magát Phil.
- Többet menj el hozzájuk Magyarországra, ott majd megtanulod. – lépett oda Peter, barátságosan megcsapdosva Phil vállát. – Én már rég megtanultam. Évike! –mondta ki pontosan artikulálva. – Sőt azt is megtanultam, hogy Andrea. De ez borzasztó nehéz volt. – nevette el magát.
- Tényleg, Peter, te és Andi? Van valami köztetek? – kérdeztem érdeklődve.
- Ez a pontos kifejezés. Van valami köztünk. Csak azt nem tudom, hogy mi. – Nevette el újra magát Peter.
- Én megtettem mindent.- szólt közbe Phil. – Egy szobát kaptatok és Andi sem tiltakozott.
- Hát, majd próbálkozom. Őszintén, unom már a futó kalandokat. – vallott színt Peter.
- Te? Te Don Juan? Te unod a futó kalandokat? – nevettem ki hangosan Petert. - Vicceseket mondasz. Legalább száz lányt fel tudnék sorolni, aki sírt utánad. Vagy inkább miattad. De ha úgy vesszük, akkor ez nem futó kaland, Andit már az esküvőn is kerülgetted, ha jól láttam sikeresen.
- Az idő hosszúsága nem áll arányban a kapcsolatunk szorosságával. Andi nem vesz komolyan. – panaszkodott Peter.
- Ha gondolod, szívesen adok tanácsokat! – ajánlotta Phil hangosan nevetve. – Persze szigorúan négyszemközt. Nem szeretném, ha Eve megtudná, melyik volt az a fogás, aminek bedőlt. – nézett rám huncutul nevetve.
- Ne fáradj, pontosan tudom. – gonoszkodtam. – Az a kérdés, hogy te minek dőltél be?
- Nem dőltem be. Behálóztál. Csapdába estem. Aztán rájöttem, hogy nem is olyan rossz. Engedtem a csábításnak. – szorított magához szeretettel.
- A részleteket majd négyszemközt! – nevetett Anya. – Képzeld Évi, Peter tényleg készül valamire. Megvette Nelliék mellett a telket és Laciék építenek neki ott házat.
- Mire készülsz Peter? – fordultam hozzá. - Valld be, de őszintén.
- Voltaképp semmire. Vagy talán mégis. – felelte Peter elgondolkodva. – Szeretek ott. És nem lehetek mindig vendégségben. Bár nagyon jól érzem magam Lizzyéknél. Lizzy a pótmamám. Imádom. – ölelte meg Anyát szeretettel Peter.
- Én is szeretlek Peter. – simította meg Anya szeretettel Petert. – Mintha a fiam lennél. Örülök, hogy jól érzed magad nálunk.
Micsoda érzelmi tombolás! Olyan boldog voltam, olyanok voltunk, mit egy jókedvű nagy család, függetlenül attól, hogy még csak egyszer voltunk így együtt.
Maria és Javier közben feltálalták a vacsorát.
Formabontó módon, én ragadtam magamhoz a szót. Tósztot mondtam, pedig az nem az ünnepelt dolga.
- Csak meg szeretném osztani veletek, ma biztosan nincs nálam boldogabb ember a földön. És, hogy nincs senki nálatok fontosabb az életemben. Nagyon köszönöm Philnek, hogy ilyen boldoggá tett engem. Azt is neki köszönhetem, hogy az érzelmeimet meg tudom osztani veletek, hogy el tudom mondani, mennyire szeretlek benneteket. Nem olyan könnyű ezt megtenni, pedig olyan természetes és megnyugtató érzés. És azt kérem, hogy minden évben legalább egyszer gyűljünk itt össze egy hétre, hiszen oly távol vagyunk egymástól az év során. Legyen ez egy szokás, ami mindannyiunknak szent. És jövőre már legyen nagyobb körben, amikor itt lesznek a gyerekek is és talán már mi is hárman leszünk. Dolgozunk rajta gőzerővel. Legyen ez az utolsó júliusi hét mindig a mienk, itt Ibizán. És köszönöm, hogy eljöttetek.
Mindenki megtapsolt és helyeselt. Egyetértettek az ötletemmel.
Vacsora közben Phil elmondta, hogy milyen programokat eszelt ki a hátralevő napokra. Volt benne pihenés, hajózás, flamenco est, bulizás külön a fiúknak-lányoknak, csatangolás a természetben.
Éjfél után mindenki kissé elbágyadva ment a szobájába.
Olyan izgatott voltam, hogy egy csepp álom nem jött a szememre. Csak feküdtem Philt átölelve, simogatva és nem tudtam, hogy mit is mondjak neki. Így aztán nem mondtam semmit, csak öleltem, simogattam, csókolgattam, szeretgettem, aztán mikor a vágy fáklyáit eloltottuk, elringattam a karomban. Gyönyörködtem benne, mindenét gyönyörűnek láttam, a haját, arcát, kezét, testét, a szív alakú anyajegyet az ágyékán, amit csak én ismerhettem. A nyugodtság, boldogság szinte tükröződött az arcán. Legszívesebben megcsókoltam volna, de nem akartam elrontani ezt a látványt. De megint, mintha olvasott volna a gondolataimban, mintha tudta volna, hogy mire vágyom, anélkül, hogy felébredt volna, magához húzott, szorosan átölelt, lágyan megcsókolt.
- Aludj kicsim, vigyázok rád! – suttogta, és olyan szorosan magához húzott, hogy a szíve dobbanására aludtam el.
Szorosan hozzásimulva megint arra a bódító, perzselő érzésre ébredtem, hogy Phil vágyakozva engem néz. Amint kinyitottam a szemem, szája már ott volt az ajkamon, forró, követelőző csókkal ébresztett.
Gyorsan eltelt a hét. Mindannyian csodálatos közös élményekkel tértünk haza.
Bár Andi és Peter jókedvben és közös ágyban töltötték a hetet, mégsem lettek egy pár. Két művész nehezen fér meg egy kapcsolatban. Peter már biztonságra, nyugalomra vágyott, túl volt pályája féktelen szakaszán, Andi viszont most volt a pályája elején, amikor mindent a művészetnek kell alárendelni azért, hogy sikeres legyen. Sajnáltam, mert jó páros voltak, de megértettem Andit, mert nagyon tehetséges volt, szép pálya volt előtte. De biztosan szép emlékeket őriztek meg erről a hétről. Andi fokozatosan ismét eltűnt az életünkből, csak néha telefonáltunk egymásnak, Peter pedig – miután megemésztette az Andi-ügyet -, újra visszatért a válogatás szakaszába, mindig újabb és újabb barátnő jelent meg az oldalán. Nem is követtük a dolgot, inkább elfogadtuk. De a lelkem mélyén sajnáltam Petert, mert tudtam, hogy mennyire vágyik már saját családra. Így újra mi lettünk a családja, nálunk mindig szeretetre és békére lelt.
