Történetek

Megvan - kiáltok halkan az oximoronok királynőjében. Sorra veszem belsőségeit. Ugye a méhéből indulok, de nem kifelé a napvilágra, hanem a belek útján befele. Bele fele, hol belefele tömi a perisztaltikus mozgást végző gyomor és nyelőcsöve az élelmiszerek gyömöszölését, pedig még mindig csak a felét látom a belének, vagyis a belének a felét, hogy belefele nyílik ki a bele fele. Mármint a másik fele, nem ez, nem az, hanem az ottani. Vagy ez már a harmadik fele? ...

- Miféle virágok ezek?
- Temetővirág. Gondolom a neve logikus számodra. Azt mondják, a halottak testéből táplálkoznak, de ehhez a sírokon kéne burjánzaniuk, nem pedig azoktól minimum 2 méter távolságban. Felvetődött az is, hogy a légkörből táplálkoznak, de szerintem ez baromság, gondolom, joggal. Igazából racionális magyarázatot nem találtak még rá, és valószínűleg nem is fognak...

Elgondolkodtam. Azon, hogy vajon miért történt ez az egész, ez a 3 év...? Miért volt annyiszor rossz nekem, miért kellett ilyen hamar felnőnöm? Aztán megállok a kérdések feltételében, és felteszek egy más típusú kérdést! Miért kérdezgetek én ilyeneket magamtól és Istentől? Aztán rájövök... azért mert bánt, hogy nekem így kellett felnőnöm, én nem így akartam...

Mindent bele - ordítjuk mikor szurkolunk. Na most megosztom a Nagyérdeművel mi is az a minden, amit egy ilyen igazi mindent belénél lehet gondolni...

Én ekkor nem bírtam ki... -velünk is azt akarja tenni, mint a két házaspárral... de én nem hagyom...- gondoltam és egy ugrással ott termettem a számszeríjnál /akkor életemben nem lőttem olyasmivel.../ Amint felvettem becéloztam a feltehető gyilkost... Lőttem, és talált... átszúrtam vele a nyakát... reszkettem... minden bajom volt... nem tudtam elhinni, hogy azt tettem... elvettem egy ember életét... azzal próbáltam meggyőzni magam, hogy csupán egy álom mindez... csak egy rossz álom......

- Mióta tudod, hogy ebben a betegségben szenvedsz?
Soulnesst hirtelen érte a kérdés. Mint a hidegzuhany…
- Miért?
- A saját halálodat akarod?
Soulness meglepődött a hangnemen, Mia türelmetlen volt, és haragos.
- Nem…
- Akkor miért nem mondtad el?
- Nem akartam hogy bárkinek is a terhére legyek… nem szeretem ha segítenek…

Nem csobog. Nem csöpög. Ki kéne mondani: tényleg gyönyörű. Nem a megvilágítás. Nem a helyzet. Nem a ruhat eszi az embert. Szóval egyszerűen szép. Semmi körülmény - pedig rágörnyed zöld szemeivel - szinte égetőek - szóval a spirál lapon fölégörnyed, mintha már a kor kijátszotta volna, vagy csak a Coraz mi meglátszik szépségén. Nem bókolok - mostanság már azt sem szabad...

A pilóta nehezen mászott ki a füstölgő roncsból, de tudta, csak így van némi esélye, arra hogy életben maradjon. Mikor kiért, neki támasztotta hátát a gépének és a földre csúszott, letépte sisakját, és mélyet lélegezet a friss levegőből. Igazi felüdülés az újra használt oxigén után. A nagy levegővételkor felszisszent, csak most vette észre a sebet, mely a mellkasát csúfította. Az égett szélű, szakadt ruhán át a sebbe nyúlt, s mikor kihúzta kezét, a lenyugvó nap sugarai megcsillantak a...

- Most légy nagyfiú! –Felhúzta Soulness a karjánál fogva, és belevágott a hasába. A gitáros felordított fájdalmában és ismét a földre hanyatlott. Mindenki a verekedés köré gyűlt Mia is észrevette a változást, és odasietett. Átverekedte magát a tömegen, és felsikoltott. Soulnesst látta, ahogyan fájdalmasan fetreng a földön, a hátán egy erős izmos férfi lábával.
- Nem bírsz felállni? Segítsek!? – A férfi felhúzta Soulness karjait, miközben még erősebben rátaposott.
- Ne! Hagyjátok...

Valahol mélyen hitt benne, hogy egyszer megtalálja szíve igazi választottját, de nem siettette a dolgot, csak nyitott szemekkel járt a világban, hátha valahol végre felbukkan a „nagy Ő.” Azután egy csendes unalmasnak induló tavaszi délután, mikor éppen kipihente fáradalmait a délelőtti munka után, kezeit zsebretéve csatangolt a város kis utcáin, történt valami. Unottan nézegette a sivár kirakatokat, szinte belefeledkezett az egyik műszaki cikkeket árusító üzlet kínálatába. Mire tekintetét...