Álommesék - Azu 3 éjszakája IV.

Sötét, hideg éjszaka van. Jeges szél fúj, az egész falu gyászban van. Ulla néni vérfarkas lett, házát, vagyonát Zelma és Borisz Koch vette át, Azu pedig elismert rokonukká lett.
Mégis.
Itt áll a temető bejáratánál, és egy magas férfi lép hozzá.
- Szia! Eltüntettem Ulla nénéd holttestét.
- Az emberek..most már az egész falu tudja. Mindent. Azt, hogy ő miért volt kinn, és arról is hogy én miért... Zelma nagyon kiborult.
- Elhiszem. Rólam tudnak?
- Nem. Jobbnak láttam, ha rólad nem szólok. Egyrészt; mert felkeresnének és megölnének, másrészt;engem meg kiutálnának, mert vámpírokkal barátkozom.
Algé elmosolyodik:
- Nagy baj?- kérdezi kajánul
- Nem annyira. Legalábbis nekem. De ha a falu megtudná, örökre kitagadnának.
- Szégyellsz?
- Nincs mit szégyellnem rajtad. Egyszerűen csak félek a száműzetéstől, és talán még az életemre is törnének, ha megtudnák, hogy ezek után van képem a falu temetőjében lébecolni.
- Aha.

Ekkor már a dombon ülnek. Azu felhúzza két térdét az álláig, karjával körülfonja azokat, állát megtámasztja rajtuk. Algé jobb kezével a földön támaszkodik, bal könyökét felhúzott térdére hanyagul ejti. Így fürkészi a lányt, és annak minden vonását.
- Hihetetlen, hogy összebarátkoztunk. Kijössz a temetőbe, hogy öngyilkos légy,- kereszt meg minden fegyver nélkül- aztán találkozol velem, megölöd Ulla nénit...
- Csitt!
- És végül éjszakánként a temetőben ”lébecolsz”. Még mindig meg akarsz halni? És mi lesz Hedviggel?
- Hedviggel semmi- a lány kissé ingerülten válaszolt az utolsó kérdésre- , max Helénnel kezdhetsz valamit- majd nyugodtabban folytatja- Ami az öngyilkosságot illeti, nem tudom. Talán. De lehet, hogy megkedvellek, és maradok.

- Szívesen lennél vámpír?
- Hogy szívesen, azt nem mondanám, de azért annyira rossz sem lehet. Nem tudom.
- Miért NEM lennél vámpír?
- Nem láthatnám a napot, Zelmáékat, egyáltalán nem mehetnék emberek közé, nem harapdálhatom az ajkamat, rossz szokásom, és halhatatlan lennék.
- És miért IGEN?
- Nem kellene félnem a Halálteremtményektől, halhatatlan lennék, és főképp pedig azért, mert sok időmet tölthetném veled- utóbbi ok kissé mellbe vágta Algét. Nem számított ilyen váratlan fordulatra.
- Te figyelj, ezt a halhatatlant mindkét esetben megemlítetted...
- Azért lenne rossz, mert nem számíthatnék a természetes halálra, az öngyilkosságot pedig csak végső esetben tudom elfogadni.
- A tiéd az volt.
- Így utólag nézve: nem.
- És miért lenne jó? A halhatatlanság?
- Nincs természetes halál, öngyilkosságot is nehezen tudnék elkövetni, más lelkét pedig nem akarom gyilkosság tudatával terhelni.
- Te Jó Isten!- fekszik hanyatt sóhajtva Algé. Azu békésen néz rá.
- Bonyolult vagy, te lány- az említett csak somolyog, majd megereszt egy kaján ”tudom”- ot.
Azu elhasal a füvön. Kézfejét álla alá teszi, úgy nézi a sírokat, az este virágait. Még sosem látott ilyeneket, az emberek mindig csak reggel mernek előjönni, pláne a temetőhöz. Márpedig ezek a virágok csak a temető közelében nyílnak, máshol elpusztulnak.
- Miféle virágok ezek?
- Temetővirág. Gondolom a neve logikus számodra. Azt mondják, a halottak testéből táplálkoznak, de ehhez a sírokon kéne burjánzaniuk, nem pedig azoktól minimum 2 méter távolságban. Felvetődött az is, hogy a légkörből táplálkoznak, de szerintem ez baromság, gondolom, joggal. Igazából racionális magyarázatot nem találtak még rá, és valószínűleg nem is fognak.
- Szépek. Kár, hogyha leszeded őket elvesztik a fényüket.
- Ez is egy példa arra az elméletre, hogy minden a természetes környezetében a legszebb.
- Elég erős példa rá. Tulajdonképpen mitől izzanak?
- Úgy tudom egyenletes foszforeszkálással...
- Mi?
- Világítással. Látod, jó, ha iskolázott vagy. Szóval egyenletes világítással adják ki magukból a nap során felgyülemlett fényt, energiát.

Egy kiáltás hasít a levegőbe;
- Azu!
A szólított azonnal felpattan;
- Ez Zelma!
Algé azonban visszahúzza;
- Csend, te bolond! Ha meglát...!
Azu csendben visszaereszkedik.
- Mi legyen?- nyüszögi
Gonz csak vállat von.
- A padláson biztosan nem keres. Majd hajnalban fölmászol oda.
- Jó, de már pirkad!
- Jesszus, akkor én megyek!- azzal a férfi elviharzik.
- Kösz- mormogta Azu, azzal elindul. A temető kapujánál egy rakás virág nő. A lány letép párat, és egy csokrot rögtönöz. Majd elindul hazafelé. Zelma aggódva áll köntösben a kis kapu előtt.

- Azu! Mindenütt kerestelek- a hangja valóban kissé rekedt volt- Jüliett és az a férfi, aki elhozta őt a sírkertből, eltűntek.
- Minden nap keresni fogunk? Vilma mindent tud már az anyjáról?
- Igen. Gyászol tisztességesen, legalábbis betartja a szabályokat, de nem sírja ki a szemét.
- Nem is baj.
- Azu, de jó, hogy itt vagy? Mi az, egész éjjel virágot szedtél?
- Aha- nyögi a lány Vilma szoros ölelésében.
Majd mikor az elengedi, a szemében meglátni a boldog csillogást.