Történetek

Tudta, felelősségre fogják vonni szegényt, több okból is. Először. mert nem tudta megakadályozni a tragédiát. Másodszor meg azért a pénzes erszényért, amit a sarki „jósnők” egyike fog becsempészni a zsebébe. Egy korrupt kopó. Nem szép, nem szép… ’Sötét’ röhögött, legszívesebben fetrengett volna a feltörő gurgulázástól, de összeszedte magát. Nála volt néhány szám, ami nem a lottó, és ezt el kellett juttatnia a címzetthez. Lenézett a Tajtékpipa utcára és a fogadó tetejéről egy kikészített...

- És, ha szabad kérdeznem a nyomozó urat, eddig mire jutottak? – kérdezte felháborodottan Pásztor. A férfi lesütötte a szemét – Azt mondta nekem tegnap, hogy több haláleset nem lesz, erre ma ismét, és milyen brutálisan!...

Az ágyamon fekszem, hátamat a kispárnámhoz támasztva. Erősen gondolkodom, hogy mit írjak, de talán épp emiatt a görcsös akarás miatt nem jut eszembe egyetlen épeszű gondolat sem. Igen. Ezek a pillanatok a legszörnyűbbek egy író életében. Sehol a múzsa, sehol az ihlet. Valaki mást boldogítanak. Nem tudom, mért ily kegyetlen velem a sors...

Csak tengődsz, te sem tudod, meddig. Számkivetett vagy. Egy letépett, szétszaggatott rongy. Magadra maradtál, mint kutyaürülék az út szélén. Ha rád néznek, undorral fordítják el a fejüket. Vagy észre sem vesznek, de a lelkedbe taposnak. Pusztulásod lassú, s épp ezért kínkeserves. Utolsó utadra is csak élősködők hada kísér. Sorsod beteljesedik. Nincs kegyelem, nincs vigasz. Nincs menekülés...

Az Ördög ma unatkozott.
Unalmasnak találta a részlegvezetők jelentéseit, a hosszú számoszlopokat, kimutatásokat.
Szokás szerint kialvatlan volt, amin senki sem lepődött meg, hiszen tudvalevő, hogy az Ördög nem alszik. A háborúk, járványok, terrortámadások, kicsinyes bűncselekmények már a könyökén jöttek ki...

A helyes utat megtalálni elképesztően nehéz, mert rengeteg akadály gördül elénk, mégis hiszem, hogy van kivezető nyílás, ami bár nagyon szűk, de ha elég energiát fektetünk bele, akkor kijuthatunk a sötét, hideg veremből, amiben most ebben a percben is, emberek milliói sínylődnek...

- Bemehetek? – kérdezte Lilla, mivel érthetően kínos volt a csönd, mindkettejüknek.
- Gyere, kérsz valamit… inni? – mondta a fiú, igazából csak azért, mert még mindig nem tudott megszólalni a meglepettségtől.
- Aha, mondjuk valami üdítőt. Köszi. – s bejött az albérletbe.
- Oké, hozom, addig foglalj helyet, Tamáshoz jöttél?
- Nem, hozzád. – válaszolt a lány, még jobban meglepődtetve a fiút...

Fekszem a fűben. Érzem a csábító illatot.
Nem messze tőlem, egy másik helységben valaki ordít, levágták az egyik ujját, mert anyagot lopott.
A Harangok szólnak egy templom tornyából, de sosem tudom: mikor miért...

„Istenem, ne… Csak ne legyek terhes! Az nem lehet. Biztos nem.” De igen, lehet. Mint ahogy lett is, a teszt kijelzőjén ugyanis két határozott, párhuzamos, piros csík jelent meg: az egyik jelezte, hogy a teszt jó, a másik pedig az új élet tényét...

Titokban abban reménykedett, hogy a többiek leállnak az örökös gúnyolódással. Emiatt romlottak meg a jegyei is, emiatt nem jár szórakozni, és még az utcára is nagyon ritkán megy ki, de oda is csak akkor, ha nagyon muszáj. Szíve legmélyén pedig élt a titkos vágy - amit még magának sem mert bevallani - hogy talán még el is ismerik tettét, és ezek után felnéznek majd rá...