Különös kegyetlenséggel

„Istenem, ne… Csak ne legyek terhes! Az nem lehet. Biztos nem.” De igen, lehet. Mint ahogy lett is, a teszt kijelzőjén ugyanis két határozott, párhuzamos, piros csík jelent meg: az egyik jelezte, hogy a teszt jó, a másik pedig az új élet tényét – egy 15 éves lány méhében, a 2 hónappal korábbi diszkólátogatás közben, némi alkohol hatására egy Suzuki hátsó ülésén lezajlott numera eredményét egy ismeretlennel.

Hát istenem! Van ilyen… Ez az eredmény azonban – megfoghatatlansága ellenére – valós volt és valóságához makacsul ragaszkodott, már amennyire néhány tucat sejt képes rá.
A leendő leányanya Kata volt, 15 éves, 2 hónapos és 3 napos, a „büszke apuka” pedig egy Zotya nevű, 19 éves, tengerkék szemű, igazi szőke herceg, csak fehér ló helyett fehér Suzukival hódított. Többet Kata sem tudott róla.
Igaz, most magáról sem, ebben a pillanatban csak ült a WC-n maga elé meredve, gondolatok és érzések nélkül, kezében a bizonyossággal. Csak sokára tért magához. A tükör elé állt, szemből majd oldalról nézegette a hasát, de semmi különöset nem látott rajta. „Hátha tévedtem! Ezek a tesztek se 100%-ig megbízhatóak! Pár nap múlva újra megpróbálom.”

De teltek a napok és ő nem csinált újabb tesztet. Próbált minél több könyvet és cikket elolvasni a témáról, lehetőleg feltűnésmentesen: az iskolai könyvtárosnak azt hazudta, unokanővére vár babát és ezeket a „bűnjeleket” nem vitte haza, csak helyben olvasta. Próbált kibúvót keresni kimondatlanul is, valami megoldást, mert egyszerűen képtelen volt elfogadni a testében növekvő életet. Saját magával is elhitette, hogy kamaszkorban nem ritka a rendszertelen ciklus, akár hónapok is eltelhetnek két vérzés közt. Ebben megnyugodott.
Ugyanúgy folytak a napjai, mint eddig: délig iskolában volt, ezután hetente háromszor kosáredzésre ment, szombatonként pedig diszkóba az osztálytársaival. Csak máshová: ha véletlenül összeakadt volna Zotyával, nem tagadhatta volna tovább önmaga előtt a babát. Nem akart emlékezni, nem akart tudomást venni az egészről: csak rossz álom volt, meg sem történt! Vagy ha mégis: valaki mással, máshol, máshogyan, de nem vele!

Október közepén egy reggel, öltözködés közben észrevette, hogy már nagyon nehéz begombolnia a farmerját. A negyedik hónapban már előfordul... Pánikba esett, látta magát hatalmas, bálnaszerű testtel, de a tükör sosem hazudik: megnyugtatta a lányt, hogy még alig észrevehető a változás. Rögtön bejelentette a szüleinek, hogy abbahagyja a kosarazást, mert úgy érzi, alig marad ideje a tanulásra. Anyukáék persze buzgón helyeseltek és magukban büszkén állapították meg, hogy csak megkomolyodik már végre ez a lány!
A gömbölyödését egyre nehezebb volt takargatnia, pedig a hasát is lekötözte, hogy ne legyen olyan feltűnő. Hiába, a tanárok, diákok és szülők is észrevették, de azt gondolták, a sportolás befejezése miatt lehet. Bulizni sem járt már. Egészen begubózott a saját világába, a suliból egyenesen hazament és estig ült a tankönyvek felett. Édesanyja persze el volt ragadtatva az ő szorgalmas kislányától – szegénynek nem tűnt fel, hogy Kata ugyanannak a könyvnek ugyanazt az oldalát bámulja órákon át.

Március 7-én eljött az idő. Már a fizikaórán furcsa érzése támadt, de elhessegette: az a kisfiú, aki épp megszületni készült, számára nem létezett. Alig várta, hogy hazaérjen. A ház üres volt, mint mindig: a szülők estig dolgoztak. Elfolyt a magzatvíz, a fájások egyre gyakrabban ismétlődtek. Órákon át guggolt a fürdőszobában. A kín, amit ez a nem akart, mégis létért könyörgő nyomoronc okozott, elviselhetetlen volt, tomboló dühvé változott a csecsemő, Zotya, önmaga, a világ ellen…

Puha ágyban feküdt és megelégedetten nyugtázta, hogy mégis álom volt. Aztán kinyitotta a szemét és észrevette, hogy kórházban van. Az ápolónő épp az infúziót cserélte, az apja és az anyja pár méterrel arrébb egy rendőrrel beszélt.
Később megtudta, hogy aznap este az apja talált rá és rögtön mentőt hívtak. A kisfiú élve született ugyan, de Kata megfojtotta, mielőtt felsírhatott volna, majd a fejét a kád pereméhez csapta többször is. Nem emlékezett rá, el sem tudta hinni, hogy képes volt ilyen barbár kegyetlenségre.

Megengedték neki, hogy megnézze. Azóta rémálmai vannak, minden éjjel maga előtt látja a szederjes kis testet, a keze nyomát a vékony nyakon, látja önmagát, ahogy a lábánál foga, dühtől torzult arccal, teljes erejéből a kádhoz csapja a fiát… Ilyenkor sikoltozva ébred és nem mer újra elaludni.
Jelenleg a tárgyalásra vár. A vád: különös kegyetlenséggel elkövetett szándékos emberölés.