Történetek

- Mit csináltál velem? - kérdeztem ijedten, ám kétségbeesett haraggal.
- Állj fel és megtudod! - szólt, mire én kétkedve bár, de felálltam. - Nézz előre! - parancsolta.
Előre néztem. A kandalló felett széles tükör állt, s benne megláttam saját képmásomat. A bőröm hófehér volt, hajam fényes, szemem tüzes zöld, ajkam rubintpiros. Nyakamon se véraláfutás, se heg, csak a makulátlan fehér bőr, és az alvadt vértől mocskos csipkegallér.
- Igen, vámpír lettél! - szólt mikor ránéztem....

Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részlegességgel írta le a kinti világot, a másik folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt...

Miért titkoljuk el önmagunkat?
A gondolatainkat, az álmainkat, vágyainkat?
Miért kell egy internetes oldal ahhoz, hogy azok lehessünk, akik valójában vagyunk?
Itt úgy érzem senki sem játsza meg magát!...

- Ó, hogy érinthetem bőröd? Hogy ölelhetem tested? Hogyan lehetséges, hogy érzem édes csókod, amikor pont egy esztendeje karjaim közt lehelted ki lelked? Miért látom mégis gyönyörű arcod és hallom a szuszogásod?
- Csst! – hangzott a válasz, miközben a fiú ujját finoman a lány ajkaihoz érintette. – Gyere velem, Kedvesem!...

Vajon mi lehet lenn abban a völgyben? Biztos nem a falu, hiszen az a másik irányban van, tudom, mivel ott éltünk fél éven át. Azért biztosan nem haragszik meg édesanyám, ha jobban körülnézek lenn a völgyben...

Csak egy valami változtatott az életemen, az, hogy beteg letett, csupán 3 hete rabolt ez az életemből, azt mondják, ha rendszeresen jártam volna ellenőrzésre, ez nem következett volna be. Én nem bánom, ha 40 év, akkor 40 év. Eközben sok könyvet kiadtam, míg az egyetemen dolgoztam, a témám: az emberi élet változásai, pszichológiai rejtélyek, mi a szükséges rossz az életükben. Elismernek a munkám miatt mindenhol, valamikor az utcán állítanak meg, hogy írjam alá a könyvüket...

Egy éjjel mesélt is róla. Hűtlen volt hozzá a dőre ifjonc, elítélte és megtagadta, miután kitanította a vámpírlétre. Érzelgősnek tartotta, amiért csak olyan halandók vérét oltotta, akik szerinte rászolgáltak. Eric, a tanítvány nem válogatott: csecsemők, állatok, öregek, asszonyok… neki mind egyre mentek. Táplálékok az életben maradáshoz. Elhagyta mentorát, és azóta az utcákat végiggyilkolta több tucat városban. Megértettem Sebastian célját, és azon voltam, segítsek neki. Elvégre, az én...

Először arra gondolt, talán valaki droggal környékezte meg őket az iskolában. Magándetektíveket fogadott, de semmit sem tudtak kideríteni, a gyerekek állapota viszont napról-napra romlott. Volt olyan hét, hogy megállás nélkül aludtak, nem lehetett őket felkelteni. Roland szinte megőrült a kétségbeesett félelemtől, amely úrrá lett rajta.
Reszketve figyelte Violát, vajon ő meddig bírja, mikor fog összeomlani? És akkor egyszer csak hirtelen szöget ütött a fejében a felesége viselkedése......

Charles McBurton, Cedarville seriffje a lakásán kapta a hívást, hét előtt néhány perccel.
Ki a fene lehet az? – tűnődött seriff álmosan, aztán felvette a kagylót. Igazából nem bánta, hogy felébresztették – álmában hatalmas polipok jelentek meg, melyek csápjai éhesen nyújtóztak a pénisze felé. Ijesztő volt és érthetetlen. Mostanában ez az álom vissza-visszatért, melytől kiverte őt a víz...

Hét kígyó csúszott be lassan, lassan míg a fénylő, csábító gyöngyök mellett és a tengermélyi roncsokból felszínre hozott rozsdás kincsek mellett eljutottak a drágaságig. Oh, mennyire várták ezt a pillanatot, és ezt a szerencsét. Két feladatot is teljesítettek. Egyik a nélkülözhetetlen folyadék, ami csak a ráadás, a másik, amiért jöttek: a szivacs...