Rea - Egy leszbikus románc története 9. fejezet

Írta: crazygamelover
Fordította: Sinara
Beküldve: 2011. október 6.

******************

Megfordultam és visszamentem a lakásomhoz. Freya még mindig ott volt és a kocsijára támaszkodott. Felém fordította a fejét, amikor a szeme sarkából megpillantott és oda lépett hozzám.
– Sajnálom, Rea! Ez az én hibám. Beszélnem kellett volna Kellynek kettőnkről.
Az arcán bűntudat tükröződött. Felsóhajtottam és lesütöttem a szemem. Nem bírtam a szemébe nézni. Csak egy csók volt. Én nem akartam, hogy megtörténjen, de akkor is rosszul éreztem magam miatta. Úgy éreztem, mintha megcsaltam volna.
Freya a kezei közé fogta az arcomat és kényszerített, hogy rá nézzek. Az arcán a fájdalmas aggodalom tükröződött, így hát én ismét lesütöttem a szemem.
– Jól vagy? – kérdezte aggódva, de én nem tudtam megszólalni. – Mi történt?
– Én… – Nem tudtam folytatni. Borzalmasan féltem. Féltem, hogy elveszítem őt.
– Mond el! – kérlelt, miközben átölelt, megsimogatta a fejemet és megcsókolta a homlokomat. – Szeretnél egy kicsit egyedül maradni?
– Azt hiszem, az jó lenne.
– Rendben! Csak hívj fel, vagy találkozzunk, ha már úgy érezed!
Elengedett és beszállt a kocsijába. Beindította a motort és elhajtott.
Bementem a lakásba, de az üres volt. Talán Claes és Rain elmentek valahová. Bementem a fürdőbe és lezuhanyoztam. Ahogy belenéztem a tükörbe, teljesen elszörnyedtem. Borzalmasan néztem ki. Megérintettem az ajkaimat és összerázkódtam a rám törő emlékektől.

Sóhajtottam egyet, aztán átmentem a hálóba, felvettem a pizsamámat és elfeküdtem az ágyon.
Próbáltam visszaemlékezni, mi is történt. Mit értett az alatt, hogy észre sem vettem? Adta valaha is valami jelét annak, hogy mit érez? Lehunytam a szemem és próbáltam visszaemlékezni.

Négy hete történt.
Épp csak elkezdődött a Fashion Week. Már letisztáztam minden időpontot New Yorkban, Milánóban, Párizsban és Londonban. Amit utálok az egészben, az az időzítés. A londoni Fashion Week nem egészen egy nappal a new yorki Fashion Week vége után kezdődik. Utálok sietni és a reptér ilyenkor mindig zsúfolásig tele van. De ezt is meg kell csinálni.
Felszálltam a gépre. Véletlen egybeesés volt, vagy sem, de Kelly már ott ült a mellettem lévő ülésen. Az út hét óráig tartott, úgyhogy beszélgetéssel ütöttük el az időt. És aztán szóba került a szerelem is.
– És? Van most valakid? – kérdezte Kelly.
– Nem. És nem hiszem, hogy a közeljövőben fogok bárkivel is randizni.
– Miért?
– Nem is tudom… Talán nem hiszem, hogy megtalálom valaha is az igazit.
– És mi volt eddig?
– Én még soha nem randiztam senkivel.
– Tényleg?
– Igen.
– Nem nehéz ez egy olyan lánynak, mint te?... Úgy értem… Tudod. Biztos minden srác utánad kajtat, meg ilyenek.
– Mindet lekoptatom.
– Ó… igen… értem – pirult el.
– Mi az? Csak nem vagy lázas, vagy valami?
Megérintettem a homlokát, az arcát és a nyakát, hogy megbizonyosodjak róla, jól van-e.
– Semmi bajom – tolta el a kezemet a nyakáról.
– Biztos vagy benne? Az arcod egy kicsit forrónak tűnik.
– Teljesen. Talán csak egy kis pihenésre van szükségem.
– Rendben! Talán jobb is, ha alszol egyet.
– Okés!
A vállamra hajtotta a fejét és a kezemet szorítva aludt el. Hamarosan én is álomba merültem. Még aludtam, amikor egy apró csípést éreztem a nyakamon, de figyelmen kívül hagytam. Aztán mintha valaki megcsókolta volna az arcomat. Túl fáradt voltam, úgyhogy nem nyitottam ki a szememet. Bemeséltem magamnak, hogy csak képzelődöm. Vagy még mindig alszom és álmodom az egészet.
Amikor végül mégis felébredtem, az órámra pillantottam. Már csak egy óra volt hátra a leszállásig Londonban. Kelly felé fordultam. Még mindig a vállamon aludt és a kezemet szorította.
Hirtelen ő is kinyitotta a szemét.
– Ó… helló! – mosolygott rám zavartan, vékony torokhangon.
– Jól aludtál?
– Igen.
– Remélem most már jobban vagy.
– Igen. Már teljesen jól vagyok.
– Örülök, hogy ezt hallom – mosolyogtam rá.
– Hé, Rea!
– Mi az?
– Köszönöm!

Kinyitottam a szemem. Istenem, mekkora egy idióta vagyok! Miért is nem vettem észre! Hülye! Egy agyalágyult hülye vagy Rea! Összekócoltam a hajam és felsóhajtottam. Beszélnem kell Kellyvel. De mit mondhatnék neki egyáltalán? Hallottam, ahogy nyílik az ajtó. Biztos Claes és Rain jöttek haza. Most igazán szükségem volt a segítségükre.

– Claes! Rain! Kupaktanács a hálóban! Most! – kiáltottam, ellentmondást nem tűrően.
Claes és Rain bejöttek a hálószobába. Szó nélkül leültek az ágy szélére, én pedig ismét felsóhajtottam.
– Mi az, Re? Úgy nézel ki, mint a mosott szar – nézett rám Rain.
– Igen – bólintott Claes.
– Kelly azt mondta, hogy szerelmes belém.
Hallottam, hogy mindkettőjüknek elakad a lélegzete.
– Kelly? Freya exe? – hüledezett Claes, én pedig csak bólintottam és figyeltem a reakciójukat.
Mindketten meglepettnek tűntek.
– Mikor? Mi? Hogy? Miért? – követelte Rain idegesen.
– Freya haza hozott kocsival. Aztán… – Elpirultam.
– Aztán mi? – Rain hangja olyan volt, mint aki majd megőrül a kíváncsiságtól.
Megköszörültem a torkom és lesütöttem a szemem.
– Csókolóztunk, amikor hirtelen valaki nekiment az ablaknak. Kelly volt az. Sírva fakadt és elrohant. Utána mentem és megragadtam a karját. Azt mondta, hogy szerelmes belém, aztán megcsókolt, majd beült egy taxiba és… elment.
– Sürgősen tisztáznod kell ezt magadban, Re! – csóválta a fejét Claes.
– Tudom. De fogalmam sincs, hogy mit mondjak – sütöttem le a szemem.
– Szereted őt, vagy nem?
– Nem tudom… Kedvelem… Ugyanakkor szerelmes vagyok Freyába… Az egész olyan zavaros.
– Ha ez a helyzet, választanod kell. Freya, vagy Kelly? Gondolkozz ezen, oké? Nekem viszont most mennem kell. Hello lányok! – mondta Claes, azzal felállt az ágyról és kiment.
– Helló! – integettem lagymatagon.
– Tudod mit, Re? Szerintem igaza van – bólogatott Rain.
– Tudom. Csak… nem tudom, mit mondjak.
Rain átkarolta a vállamat és megemelte az állam.
– Figyelj rám! Csak tedd azt, amit a szíved diktál, rendben?
– Rendben.
– Miért nem alszol rá egyet? Ez egy hosszú nap volt – mosolygott rám.
Elterültem az ágyon és magamra húztam a takarót. Rain átöltözött, aztán ő is befeküdt mellém.
– Jó éjszakát, nővérkém!
– Jó éjt, Rain!

Másnap korán reggel kimentünk a reptérre. Rain haza ment LA-be.
– Sajnálom, hogy nem tölthettünk több időt együtt.
– Semmi gond, nővérkém! Örülök, hogy láttalak.
Megöleltük egymást és elbúcsúztunk. A gép felszállt én pedig beültem a kocsiba és elhajtottam Kelly ügynökségére.
Oda léptem a recepcióshoz.
– Ő… elnézést!
– Igen? Miben segíthetek? – nézett rám a lány.
– Kelly Richards barátja vagyok és abban reménykedtem, hogy esetleg meg tudnád-e adni a címét – mondtam udvariasan.
– Sajnálom, de nem tehetem.
– Kérlek!… Nagy szükségem lenne rá.
– Nagyon sajnálom, de én… Egy pillanat! Te Rhiannon Lee Dawn vagy! – nézett rám a lány meglepetten.
– Igen. Én vagyok. – Nocsak? Ez a lány ismerem engem?
– Nagy rajongód vagyok. Te vagy a kedvenc modellem. Adnál egy autogramot? És… csinálhatnék egy fényképet? – Nagyon izgatottnak tűnt.
– Ó… miért is ne? De megadod Kelly címét?
– Persze, persze! De ígérd meg, hogy nem szólsz róla senkinek!
– Megígérem.
Adtam neki egy autogramot és csináltunk egy közös fényképet. Azt is megtudtam, hogy a neve Gabby. És még azt is megkaptam, amiért mentem, úgyhogy gyorsan beugrottam a kocsiba és meg sem álltam Kelly lakásáig. Az ajtó előtt állva vettem egy mély levegőt és bekopogtam.
– Ki az? – hallottam a hangját. Valószínűleg látott a kukucskáló nyíláson át. – Mit akarsz? – A hangja hideg volt és érzéketlen.
– Kelly! Beszélnünk kell!
– Én nem akarok.
– Kérlek, Kelly! Nyisd ki az ajtót!
Nem jött válasz.
– Tudom, hogy még ott vagy. Légy olyan kedves és nyisd ki az ajtót!
Kinyitotta az ajtót és intett, hogy menjek be. Helyes kis lakás volt. De nem szemlélődtem sokat, hanem rögtön felé fordultam. Ő becsukta az ajtót, aztán kulcsra zárta és ő is rám nézett.
– Miről akarsz beszélni? – a hangja még mindig fagyos volt.
– Tudod jól, hogy miről akarok beszélni – léptem közelebb és nekidőltem a falnak.
– Én… – A hangja elcsuklott és könnycseppek buggyantak ki a szeméből.
Letöröltem egy lecsurgó cseppet az arcáról, ő pedig rám nézett.
– Először is, sajnálom. Sajnálom, hogy nem szóltam neked rólunk Freyával. El kellett volna mondanom, de… most már úgyis tudod.
– Tényleg együtt vagytok? – hüppögött.
– Igen.
– Mióta?
– Két napja.
– Értem… Szóval nincs semmi remény számomra, ugye?
– Nagyon sajnálom. Én szeretem Freyát. Szerelmes vagyok belé és vele akarok lenni. – Nem tudtam, mi többet mondhatnék, úgyhogy csak átöleltem Kellyt.
– Rendben – suttogta halkan.
– Szóval?... Lehetünk barátok?
– Igen. Barátok. De… – Gyorsan elhúzódott tőlem.
– Beszéltél erről Freyának?
– Nem. El kellene mondanom neki?
– Kérlek, ne! Csak várjunk egy kicsit! Nem akarom megbántani őt… megint.
– Rendben!
– Rea! – nézett mélyen a szemembe.
– Mi az?
– Köszönöm! – lépett közelebb és adott egy csókot az arcomra.
– Nem tesz semmit.
– Na és? Izgatott vagy? Megyünk Ausztráliába.
– Igen. Már nagyon izgulok. Muszáj lesz körbevezetned.
– Nyugi! Meg lesz.

Folytatása következik!

Ui.: A képen Daria Werbowy alias Kelly Richards.