Rea - Egy leszbikus románc története 4. fejezet

Írta: crazygamelover
Fordította: Sinara
2011. augusztus
******************************
Már négykor felkeltem és felkészültem a fotózásra. Jane azt mondta, hogy egy stúdióba kell mennem közös fotózásra egy másik lánnyal. Fogalmam sem volt, ki lesz a másik modell. Jane azt mondta, nem találtak senkit, aki megfelelt volna a megrendelő kívánalmainak. Szóval, már ötre odamentem. Tudtam, hogy korai, de véletlenül sem akartam elkésni. Már volt valaki a váróban. Egy lány. Ismerősnek tűnt. Úgy éreztem, láttam már valahol. Hosszú barna haja a vállára omlott. Gyönyörű arcán fényes kávészínű bőr feszült. 180-182 centi magas volt egyszerűen gyönyörű alakkal. Kelly volt az. Freya exe. Ő is észrevehette a jelenlétemet, mert felpillantott és az arcán meglepettség tükröződött.
– Hello… – törtem meg a csendet.
– Szia, Rea! Ezek szerint, ma együtt fogunk dolgozni.
– Úgy tűnik.
– Szóval, mond csak… – A hangja elakadt. Egy ideig habozott. – Mond csak, mi van köztetek Frey-jel?
A hangja elcsuklott a mondat végén.
– Semmi. Csak barátok vagyunk – szorítottam meg a kezét.
– Tényleg? – Apró könnycseppek gördültek végig az arcán.
– Tényleg. Nem hazudok.
– Csak… olyan boldognak tűnt tegnap. Nem láttam ilyen boldognak mióta…
– Mióta?
– Mióta megcsaltam. – Alig bírta visszatartani a könnyeit.
– Kérlek, ne sírj! – Elővettem a zsebkendőmet és odaadtam neki.
– Köszönöm. Frey elmondta, hogy mi történt közöttünk?
– Igen.
– Értem. Most biztos egy ribancnak tartasz.
– Nem. De amit tettél, az akkor is borzalmas.
– Tudom, de… meg tudom magyarázni.
– Mivel tudnád megmagyarázni? Ez egyszerűen helytelen.
– Igazad van – sütötte le a szemét.
– Inkább váltsunk témát! Most lesz alkalmunk jobban megismerni egymást, hogy együtt fogunk dolgozni.
– Oké. Szóval, mond csak, Rea, hány éves vagy?
– Miért kíváncsi mindenki az életkoromra?
– Ó… gyerünk!... Tényleg kíváncsi vagyok. – Az arca szemmel láthatóan felvidult. Úgy tűnik, tényleg jó ötlet volt témát váltani.
– Rendben. De te is elmondod a tiédet.
– Áll az alku – mosolygott.
– Oké. Tizenhat vagyok… Meglepődtél?
– Egy kicsit. Nem nézel ki tizenhatnak.
– Idősebbnek hittél? – húztam fel az egyik szemöldökömet.
Elengedett egy apró kacagást.
– Nem úgy értem… Vagy hát… Úgy nézel ki, mint egy kész nő. Nem mint egy tizenhat éves lány.
– Már mások is mondták. De ha el akarom adni magam, úgy is kell kinéznem.
– Igaz.
– Akkor most én jövök. És te mennyi idős vagy? És honnan jöttél? Az akcentusod alapján Ausztráliára tippelnék.
– Tizenkilenc vagyok és igen, Ausztráliából jöttem. De Franciaországban születtem. Tíz évesen költöztem Ausztráliába.
– Miért?
– Az apám Ausztráliában élt, mielőtt elvette anyámat és szeretett volna gondoskodni a nagymamámról. Ő egyedül él Ausztráliában és nem akart Európába költözni. Szóval, inkább mi mentünk oda. De most már itt élek New Yorkban a saját lábamon.
– Én is egyedül élek.
– És a szüleid?
– Ők Los Angelesben élnek a kishúgommal.
– Nem aggódnak? Elvégre csak tizenhat vagy.
– Eleinte aggódtak. De a legjobb barátnőm és a szülei is itt élnek. Igazából már tizennégy éves korom óta itt élek egyedül.
– Hűha! És mi van az iskolával?
– Középiskolába járok. Egy magániskolába. És a legjobb barátnőm is oda jár. És te? Egyetemre jársz?
– Igen. Gazdaságtant tanulok.

Néhány perccel később megcsinálták a hajunkat és a sminkünket. Egy kanapén fotóztak le minket. Egy gyönyörű antik kanapé volt. Majdnem teljesen meztelenek voltunk. Csak egy lepedő takart minket. Ahogy az várható volt, én voltam alul, Kelly pedig fölül.
A fotósok még mindig a háttér és a lámpák rendezgetésével voltak elfoglalva, szóval volt időnk még egy kicsit beszélgetni Kelly-vel. A kanapén ültünk a köntösünkbe burkolózva.
– Csináltál már valaha ilyet? – kérdezte Kelly.
– Igen. Már párszor.
– Tényleg? Én még soha nem vettem részt ilyesmiben.
– Ne aggódj! Biztos nagyszerű leszel.
– Biztos.
Elkezdődött a fotózás, mi pedig levettük a köntöseinket. Kelly teste egyszerűen észvesztő volt. Nagyon jó fürdőruha-, vagy fehérnemű modell lehetne.
– Húúú!... Rea!... Gyerünk! – nyögte.
– Hagyd abba! Mi vagy te? Egy nőstényfarkas? – nevettem.
– Talán… szép combok. Biztos sokat dolgozol rajtuk – simította végig a lábaimat.
– Igen.
– Látszik is. Kicsit irigyellek. Az enyémek is jók, de a tieid… olyanok, amikért képes lenne meghalni az ember.
– Nem. A tieid is csodálatosak. Plusz neked nagyobbak a melleid.
– Az nem segít.
Nem vagyok egy nádszál vékonyságú. Elég széles a csípőm és vannak melleim is. Nem túl nagyok, de nem is túl kicsik. Úgy szeretem a testem, ahogy van. Az se jó, ha túl vékony az ember. Kivéve, ha természetesen olyan.
Elkezdődött a fotózás. Átöleltük egymást és mélyen a másik szemébe néztünk. Az arcunk olyan közel volt egymáshoz, hogy az ajkaink majdnem összeértek. A levegő szinte lüktetett. Ez volt az, amit a megrendelő el akart érni.
A fotós sorolta a pózokat. Kelly megcsókolta a kulcscsontomat, a nyakamat, az orromat. És volt egy póz, amikor teljesen magunkhoz öleltük a másikat és az orrunk összeért.
A fotózás három órán át tartott. Istenem, milyen csodás volt! És a nap hátralévő részére is jó kilátásaim voltak.
– Szép munka volt mindenkitől – mondta a fotós.
– Végre – sóhajtott Kelly.
– Igen. És nekem még ez folytatódik is.
– A „fashion week”-en?
– Igen. És te?
– Én is oda megyek holnap.
– Értem.
Visszamentünk az öltözőbe. Felvettük a ruháinkat és lemostunk a sminket.
– Hé, Rea! Add csak ide a telefonod!
– Tessék! – nyújtottam át neki.
Gyorsan bepötyögött valamit, aztán megnyomta a „hívás” gombot. Egyszercsak megszólalt a zsebében a saját telefonja. Megszakította a vonalat és visszaadta a telefonom.
– Tessék. Megadtam a számom. Majd hívj fel valamikor!
– Rendben! – mosolyogtam rá.
– Most már tudom, miért volt Frey olyan boldog, amikor veled volt. Ritka, hogy csak úgy kiruccanjon olyasvalakivel, akit épp csak megismert. Azt hiszem, kedvel téged. És én is kedvellek. Remélem, jó barátok leszünk.
– Persze. Én is remélem.
– Még látjuk egymást, Re… – ölelt át és nyomott egy puszit az arcomra, aztán elindult a kijárat felé.
Bementem az ügynökségre. Le kellett ellenőriznem minden munkát a listámon. Tizenegy volt. A New York Fashion Week után Londonba repültem, majd Párizsba és Milánóba az ottani Fashion Week-ekre. Kelly-vel is találkoztam néhány bemutatón és lógtunk együtt egy kicsit Párizsban is. Egy teljes hónapot ki kellett hagynom az iskolában szeptemberben. Istennek hála az iskolám ad lehetőséget erre. Viszont rengeteg házit adnak erre az időre. És Freyát sem láthattam egy teljes hónapig. Csak e-mail kapcsolatban voltunk. Úgy tűnt, ő is elfoglalt a munkájával.
Végül hazamentem New Yorkba. Már hiányzott Nesha. Megkértem Claest, hogy vigyázzon rá, amíg nem vagyok. Gyakran felhívott, hogy tudja, mi van velem. És a húgom is hiányzott. Amikor visszaértem a lakásomra, az már ki volt takarítva. Azon gondolkodtam, ki takaríthatott ki, amikor egy lány hangja csapta meg a fülemet. De nem is csak egy lány. A húgom volt az.
– Rea! Végre megjöttél! Jöttelek meglátogatni.
– Rain! Te itt vagy? Miért nem szóltál, hogy jössz?
– Meg akartalak lepni – mosolygott rám Rain, az én kicsi hugicám.
– Annyira örülök, hogy látlak – öleltem meg.
– Szóval, Rea, milyen volt Európa?
– Remek. De ezt inkább vacsora közben beszéljük meg! Farkaséhes vagyok.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Ginta Lapinta, alias Rihannon Lee Dawn.